Népszabadság, 2007. május (65. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-23 / 119. szám

www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2007. MÁJUS 23., SZERDA Magyarország•5 Elhallgat a Szabó család A Lapály utcából nem vezet út az internetre Folytatás az 1. oldalról Meg vagyunk illetődve, na. Az utolsó enter után meg­ered az addig csendben dolgo­zó vagy mélázó munkatársak nyelve. Elmondják, hogy telje­sen az életük részévé vált a hétfőnkénti, sokszor kemény, de annál élvezetesebb drukk, amit a sorozat rögzítése, majd simítgatása jelentett. Elmond­ják azt is, mintegy mellékesen, mostanában sok a bizonytalan** ság a rádióban, olykor csak fo­lyosói értesülésekre hagyat­kozhatnak, mi szűnik meg, mi marad. Az egyik - nem éppen tegnap óta rádiózó­­ sportri­porter például úgy tudta meg, nem tartanak igényt a munká­jára, hogy egy reggel nem fo­gadta el a kártyáját a beléptetőrendszer. Menjünk akkor, szólít fel szelíden Major Anna, és me­gyünk, velünk tart Demjén Er­zsébet zenei szerkesztő is, az említett, palackokat rejtő szatyrot én viszem, szerény hozzájárulás, meg az illem okán, ugye. Major körbemutat a negyedik emeleti szobán, ez itt mind Szabó család, mondja, és tényleg: a sokajtós szekré­nyekben, az íróasztalon, a fala­kon, de a kevés ajtós szekré­nyekben is szövegkönyvek, szereposztó lapok, emlékezte­tők, fotók, a műsorról született újságcikkek, hallgatói és hiva­talos levelek, 2500 adás rekvi­­zitumai. Régen előre felvették ugyan a nyári szünetben elhangzó ré­szeket, így elvileg akkor lett volna idő egy kis pihenésre - de mindig akadt valami, ami miatt át kellett írni az aktuális részt. Egy augusztusi adás pél­dául kissé frivolra, illetve talán túl könnyedre sikerült: Baróti A kis híján fél évszázad alatt a családregény tizenegy szerzőt, tizenkét rendezőt és mintegy ezer színészt „fogyasztott el”. Géza története szerint az ép­pen katonáskodó Wagner Ferkó, Szabó Laci nevelt fia (Petrik Lajos) - akkoriban az ország egyik kedvence, nagy­szájú, jószívű vagány­­, mivel szeretett egyszerre több vasat tartani a tűzben, nemcsak egy lánynak udvarolt. Ebből csak akkor támadt probléma, ami­kor kiderült, a lányok egyszer­re akarják meglátogatni a lak­tanyában. Ráadásul a család is éppen akkor indult Ferkó­­nézőbe, ez így már önmagában is bonyolult helyzet volt. De ha azt is eláruljuk, hogy mindez éppen 1968 augusztusában tör­tént, belátható, nem kell az életnél jobb dramaturg. Át kel­lett írni a részt, mert hogy néz az ki, hogy miközben honvéd­jeink - a szocializmust véden­dő - bevonulnak Csehszlováki­ába, egy kiskatonának az a leg­főbb gondja, hogyan kerülje el a szerelmi és a családi bot­rányt. Negyvennyolc év alatt egyetlen adás maradt el, a nyolcadik, túlbuzgó hivatalnok tiltotta le. Kilencvenig az volt a „rend” ugyanis, hogy felvétel előtt a szövegkönyvet elolvas­ta az osztályvezető, utána az elnök, a kész, felvett anyagot pedig az elnökhelyettes okozta - vagy nem -, mielőtt adásba ment volna. Akkor az alelnök nem ért rá, a szerkesztőség egyik tisztviselője hallgatta meg a Szabó családot - le is ve­tette a műsorról, mondván, túl­ságosan népszínműves a da­rab. Ez szitokszónak számított akkoriban. A rendszerváltozás után már nem volt efféle kontroll, Majorék szabadon dolgozhat­tak - egyetlen esetet leszámít­va. 1997 tavaszán történt, hogy a vezetőségnek nem tetszett az egyik keddi adásban elhangzó, általuk pártosnak, ideologikus­nak nevezett rész, s a csütör­tök délelőtti ismétlésből ki­csípték a kifogásolt részt. A sorozat megszűnését Bor­bély Julianna kommunikációs vezető azzal indokolta, hogy a Szabó család „a Kádár-rend­szer kisembereiről szóló szap­panopera”, amely „mára vég­képp elfáradt, és irodalmi érté­ke is megkérdőjelezhető”.­­ Amikor elkezdtük, rögtön azzal vádoltak meg minket, hogy „polgáriak” vagyunk, hogy Herczeg Ferenc Gyurkovics fiókját, illetve Gyurkovics lányok című regé­nyét akarjuk utánozni. Ma meg Kádár-kispolgáriak va­gyunk? - kérdi a dramaturg, majd hozzáfűzi: aki szerint a Szabó család szappanopera, az egyetlen részét sem hallotta még, vagy nincs tisztában a műfaj fogalmával. Amúgy meg sosem mondták, hogy amit csinálnak, irodalom volna. - Mindig arra törekedtünk, hogy legyen valami mondanivalója a darabnak. Régi kifejezés ez a mondanivaló, talán meg is szólnak érte, legyen akkor in­kább tanulság, a családi életre, az erkölcsre vonatkozó - véli a dramaturg. A megszűnés egyik hivata­los oka az volt, hogy alig hall­gatják a műsort, konkrétan 0,4 százalékot (körülbelül 32 ezer hallgatót) emlegettek a nyilat­kozók. A hétfői adásra ez igaz is - a csütörtök délelőtt 11.05- ös ismétlésre viszont nem, azt nagyságrenddel többen, a Gal­lup felmérése szerint négyszá­­zaléknyian, vagyis átlagosan 320 ezren figyelik. Major úgy látja, nem lehet összehasonlítani a hatvanas évekbeli hallgatottságot a mai­val, ahogy azt például a kom­munikációs vezető tette, hi­szen akkoriban még csak egyetlen rádió volt, egyetlen tévé - ráadásul keveseknek volt saját televíziójuk. - Ez a sorozat már évtize­dek óta megadja, amit a mosta­ni tévéshow-k kínálnak: bele­látni mások életébe - mondja Major Anna. - Kicsit úgy érez­ték az emberek, hogy Szabóék itt laknak a szomszédban. Tu­lajdonképpen össznépi játék volt, amitől most megfosztot­ták a hallgatókat. Akik - ez a közönségszolgálatra, illetve közvetlenül a szerkesztőségbe érkező levelekből, telefonok­ból kiderül - nem értik, miért szűnik meg a műsor - mondja, majd halkan hozzáteszi: - Én se nagyon. A vagyonőröknek sem lesz kötelező a tagság Kun J. Erzsébet Várhatóan megszűnik az őr­­ző-védő­ munkakörben dolgo­zók kötelező kamarai tagsága, ha a parlament elfogadja a va­gyonvédelmi törvény módosí­tására kidolgozott javaslatot. Az igazságügyi tárcánál elké­szített előterjesztés indoklása szerint „a magánbiztonsági vállalkozásokat és a munka­­vállaló biztonsági őröket tö­mörítő szakmai kamara nem érdekképviselet, így nem kép­viselheti a munkaadók érde­keit az alkalmazottak érdekei­nek megsértése nélkül, és for­dítva, hiszen mindkét oldal kötelezően a tagja”. Ennek alapján - vélik - a kényszertagság ellentétes az alkotmány vonatkozó para­grafusával is, ami a munka és foglalkozás szabad megvá­lasztásához fűződő jogot biz­tosít. Jelenleg ugyanis, aki nem fizet tagdíjat, vagyis nem tagja a kamarának, nem vállal­hat őrző-védő munkát. A kötelező tagság törlése melletti érvek között szerepel az is, hogy a szakmai kamara a vonatkozó törvény szerint nem is lát el olyan közfelada­tot, amelyet az állami szervek, konkrétan a rendőrség ne vé­gezne el, ezért nem felel meg a törvényi követelményeknek. A vagyonvédelmi tevékenység folytatása ugyanis rendőrségi engedélyhez, illetve igazol­ványhoz kötött. Káló József, a Magyar Biz­tonsági Vállalkozók Munka­adói Szövetségének elnöke és Nádas Mihály, a Vagyonvédel­mi Szakszervezetek elnöke - a magánbiztonsági ágazati pár­beszéd bizottság vezetői­­ la­punknak egyöntetűen azt mondták: szakmai szempont­ból is felesleges, hogy a rend­őrség mellett a szakmai kama­ra is nyilvántartást vezessen, illetve, engedélyeket és igazol­ványokat adjon ki - ráadásul különdíjért. A több ezer forin­tos befizetés jelentős terhet jelent a túlnyomórészt mini­málbérért dolgozó személy- és vagyonőrök számára. Azt, hogy a hivatalosan to6 ezer biztonsági őr körében mennyire népszerűtlen a kö­telező kamarai tagság, jelzi, hogy a tavaly év végével le­járt, de a munkavégzéshez kö­telező igazolványokat mind­össze 65 ezren újították meg. Vélhetően az igazolványcse­rét „elbliccelőket” az is moti­válta, hogy úgy érzik, a kama­rától semmit nem kapnak a tagdíjfizetésért cserébe. El­várnák egyebek mellett azt is, hogy álljon ki törvényes fog­lalkoztatásukért. A munkaügyi ellenőrzés szigorodása ellenére ma is so­kan dolgoznak bejelentés nél­kül, ami növeli kiszolgálta­tottságukat. A vagyonőrök úgy látják: a tagdíjért cserébe nem kapnak a kamarától semmit Fotó: Szabó Bernadett Szigetszerűségek „Petrétei József. Létrehozta: Gyurcsány Ferenc” (Bejegy­zésrészlet a miniszterelnök blogján) „Tudja-e, Kornél, hogy ez szándékos parkrongálásnak minősül? És a bírság összege csak ezrekben mérhető...” (Egy rendőrjárőr fenyegeté­se a nyolcvanas években, miután egy gimnazista leté­pett egy nádszálat a Fene­ketlen-tó mellett) Megfontolt, higgadt hely­zetértékelésre van szükség - amikor egy olyan klikk kapa­rintotta kezébe a hatalmat, amely csak Rákosiékhoz mér­hető -, ne dobálóddzunk mos­tan súlyos szavakkal. Mert mi­re alapozhatnánk felületesen azt a kijelentést, hogy a rend­őrségbe vetett társadalmi bi­zalom meg miegymás meg lett inogva? Mert sorra került egy­két egyedi eset, amely semmi­képp sem általánosítható? Vagy lett légyen bár meginog­va a megingandó, azért ez a fittyfene sem egyből általáno­sítható. Valószínűsíthetően nem az. Jóllehet az egyedi ese­tek számossága elérte a soka­ságot. Feltéve, de meg nem en­gedve. A magam részéről to­vább hangsúlyoznám a sziget­szerűséget, hiszen mégsem ar­ról van szó, hogy a rendőrség igenis felkészült és megfelelő erkölcsiségű személyi állomá­nya folytatólag és nagy érték­re, hanem arról csupán, hogy SZERDA alkalmilag. De az vesse az első szívet a kezünkre, aki még so­ha nem tévedt meg, amikor egy frissen agyonlőtt bankrab­ló hullája mellett a lőporfüst­ben meglátott négyszáz­­valahányezer forintot, és rá­adásul kilátástalan anyagi helyzet is fennforgott épp. Vagy akinek a dögös éjszakai autós lányon ne akadt volna meg valamije. Vagy akinek még sosem jutott eszébe kor­rumpálódni egy egészségeset egy elhagyatott autópálya-sza­kaszon. Cigit csempészni, emberrabolni meg satöbbi. Ki gondolná, hogy a rendőri munka fáklyásmenet, jól­­láthatósági mellény és nemi erőszak csupán? Továbbra is az eseti jellegű szigetszerűséget hangsúlyoznám tehát, ahogy Huták Antal, az Újpest-Debre­­cen játékvezető-ellenőre, ami­kor vaslogikával védte meg a meccs bíráját: érthető, hogy nem fújta le a meccset a ras­­­szista megnyilvánulások miatt, hiszen az újpestiek csak akkor huhogtak, amikor az ellenfél néger játékosánál volt a labda, de mire a felkészült ív szájába vette a sípot, hogy megtorolja a rasszizmusozást, az ördöngös fekete fiú már tovább is pas­­­szolta a labdát egy fajilag ke­vésbé kihívó társának, a huho­gás megszűnt, a lefújást indok­ló tényállás nem forgott fönn többé, folyhatott a játék, sziget­szerű huhogásokkal, jóllehet. Na, ez volna az eseti jel­­legiség leglényege. Ezt tesse­nek a továbbiakban irányadó­nak tekinteni. Meg különben is: mikor beszélünk végre az igazi problémákról, pláne azok gyökereiről? Például hogy ti­zenhét évvel a rendszerválto­zás után miért kell még mindig belesütni a kenyérbe a cetlit? És akkor a zsömlébe mért nem? Uj Péter SZIGETSZERŰSÉGEK www.nol.hu/szerda

Next