Népszabadság, 2007. július (65. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-12 / 161. szám
www.nol.hu Két ingatlan, egy üzlet Új Horizontba kerül a Köztársaság téri székházból befolyó pénz Egy külföldi vásárló, körülbelül 1,6 milliárd forintos vételár, két épület a Köztársaság téren, két külön kassza, és több, az MSZP gazdasági életében szerepet játszó magánszemély - címszavakban így összegezhető a szocialista székház eladásának története. Munkatársainktól Mindez évekkel ezelőtt kezdődött. Hiller István és Gyurcsány Ferenc kongresszusról kongresszusra egyre erőteljesebben szorgalmazta, hogy a baloldal vezető ereje hagyja ott Köztársaság téri főhadiszállását. A szocialisták hamarosan végleg búcsút inthetnek a „Köztérnek” - méghozzá árukapcsolással. A külföldi beruházó nemcsak a 26.-os szám alatt található centrumra tart ugyanis igényt, de a mellette álló épületet (a 27.-est) is megvenné. A vevő döntése üzleti szempontból érthető: a Köztársaság teret pár éven belül eléri a négyes metró és a városrehabilitáció. Raádásul a két ingatlan gyakorlatilag egy és ugyanaz - a 27. és a 26. számú épületrésznek közös a fűtő- és a vízrendszere is. A jelek szerint az MSZP-nek sikerült piaci árat kialkudnia, a beruházó összesen körülbelül 1,6 milliárd forintot fizet majd. A valamivel több mint 900 millió forintért gazdát cserélő 26. szám esetében egyszerű a képlet, hiszen az száz százalékban az MSZP tulajdona. A körülbelül 600 millió forintot kóstáló 27.-et viszont egy privát cég, a Horizont Zrt. birtokolja. Meglehet azonban, hogy a vételár e része sem esik messze a párttól: a részvénytársaság tulajdonosai között többen komoly szerepet játszanak az MSZP gazdasági életében. Bár a birtokosi kör meglehetősen széles a vállalkozáson vagy kéttucatnyian osztoznak, a 45 millió forintos alaptőkével rendelkező céget érdemben öten irányítják. Ők - köztük egy lichtensteini offshore cég - a 4500 darab (10 ezer forintot érő) részvényből 4288-at gyűjtöttek össze. A „nagyok” egyike (584 darab részvénnyel, azaz mintegy 13 százalékos részesedéssel) Szenetes Pálné, akit forrásaink Puch László pártpénztárnok „jelentős befolyással bíró munkatársaként”, „jobbkezeként” aposztrofáltak. Ő az ügyvezetője az MSZP kizárólagos tulajdonában álló Köz-Tér Kft.-nek, s a cégiratok tanúsága szerint a Népszavát kiadó Editorial Kft. felügyelőbizottságában is feltűnt. Szintén a részvényesek közé tartozik 500 papírjával (ez több mint tízszázalékos tulajdonrészt jelent) Simon Dénes, a Horizont Zrt. vezérigazgatója. Az Antenna Hungária egykori igazgatósági tagja 1996-ban társult az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjához tanácsadóként - akkor a testületet Puch László vezette. Egy ideig emellett - Puch László egykori titkárnőjével együtt - résztulajdonosa volt a már említett Editorial Kft. egyik korábbi tulajdonosának, a Békés Projectnek. A Horizont legnagyobb tulajdonosa Barinkai Péter, aki 1852 részvényt (több mint 40 százalékos részesedést) tart a kezében. Ő az IBM céginformációja szerint a ’90-es években a ma Wallis Zrt.-ként ismert Mediarc Rt. vezérigazgatója volt. Most a Millenniumi Média Kft.-t (MM) irányítja, azt a vállalkozást, amely az MTV leendő Bojtár utcai székházának telkét birtokolja. Az MM-et egyébként nemrég vásárolta meg a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. A Horizont Zrt. nem számolhat nyereségként a mintegy 600 millió forintos bevétellel. A társaság ugyanis tavaly nagyrészt hitelből vásárolta meg a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a korábban különböző szocialista közeli szervezeteknek helyet adó épületet. Mérlegükből kiderül, hogy 2005-höz képest kötelezettségeik mintegy 19 millió forintról 515,5 millió forintra nőttek. Lesz irodaház az István utcában, de nem az MSZP-é Bár úgy tűnik, hogy egy Jókai utcai szakszervezeti székház szolgál az MSZP leendő otthonául - erre vonatkozó tegnapi információnkat ma az érintett szakszervezetek megerősítették -, sokáig arról szóltak a hírek, hogy egy VII. kerületi István utcai telken áll majd az új szocialista központ. A szándék komolyságát jelzi, hogy a WS 2003 Befektetési és Ingatlanforgalmazó Zrt. 70 millió forintért meg is vette a telket, s vezérigazgatója, Furcsa Árpád a részleteket kerülve korábban azt nyilatkozta: valóban irodaházat építenek az István utcában. A vezérigazgató nemcsak a reménybeli befektető cégben volt „fontos ember”, de a Horizont Zrt.-ben is. A közgyűlési jegyzőkönyv az ingatlan üzletág-igazgatójaként nevesíti őt. De akad más átfedés is: a Horizont Zrt. és a WS 2003 Zrt. székhelyeként egyaránt a Thököly út 127.-et adják meg a cégiratok. (Mellesleg: korábban szó volt arról is, hogy az MSZP új székháza egy Thököly úti ingatlan lesz...) (Munkatársunktól) Kerepléstől a lincselésig radikalizálódó utcai jobboldal Nem a hétvégi melegfelvonulás volt az első eset, amikor egy bejelentett, békés demonstrációt egy jól szervezett csoport megzavart a fővárosban. Példák sora mutatja, hogy a népnemzeti oldal valamiért nagyon szereti rászervezni rendzavaróit és provokátorait a szociálliberális oldalhoz kötődő szabadtéri rendezvényekre. Bár füttykoncertek korábban is előfordultak itt-ott rendszerváltás utáni történelmünkben, talán a Kendermag Egyesület 2003-as Vörösmarty téri tüntetése volt az első alkalom, amikor egyesek (akkor épp polgári körös aktivisták) megpróbálták belefojtani a szót a nekik nem szimpatikus szónokokba. A cannabishasználat dekriminalizációja mellett érvelőknek, köztük Komrád Györgynek és Jancsó Miklósnak tojás- és paradicsomzáporban, sípszóval dacolva kellett beszélniük. A protestálók a Medgyessy-kormány ideje alatt már nem voltak tekintettel a kegyeleti szempontokra sem. Medgyessy Péternek és Mécs Imrének is hazaárulózó hangoskodók körében kellett hajdanán megemlékezniük Nagy Imre sírjánál. Emlékezetes, hogy Kosáry Domokos akadémikus tavaly októberi emlékbeszédét az Ötvenhatosok terén hasonlóképpen próbálták meg ellehetetleníteni - akkor épp motorbőgéssel. (Mécs és Kosáry antidemokratának bélyegzése egyébként hézagos olvasottságra utal.) A jóérzés mellett a halottak emlékét is mélyen sértő ilyetén megmozdulások közül a legutóbbi alig két hónapja, május elején történt. A szocialista párt a második világháború befejezésének évfordulóján a pesti alsó rakparton az áldozatokra emlékezett volna. Ám pár tucatnyi árpádsávos és jobbikos zászlós fütyüléssel, tojásdobálással és némi közelharccal próbálta megakadályozni ezt. Mint mondták, az idehaza tomboló „magyarellenesség” ellen emelték fel szavukat. Nyilván puszta véletlen, hogy akkor és ott épp a kivégzett zsidókra is emlékezett a baloldal. Az idén márciusban szintén jól szervezett hangoskodók zavarták meg a kormányfő és a főpolgármester ’48-as megemlékezését. Utóbbi csak szolgálati esernyők takarásából tudta befejezni beszédét a tojászápor miatt. Akkor először fél tégla és üveg is repült, de nem talált el senkit. Vagyis a vaktában, tehát hús-vér ellenfél nélküli őszi randalírozók eszköztárából lassan átszivárognak a kellékek a félhivatásos kereplőbrigádokhoz is. Ennek a folyamatnak a betetőzése, ami a melegfesztiválon, illetve utána történt szombaton. A magukat eufemisztikusan „ellentüntetőknek” nevezők ezúttal három ponton „újítottak”, értsd: egyre merészebbé váltak. Előre bejelentették, hogy ott lesznek, mégpedig kamerával. Aztán ezúttal már nemcsak tojást, hanem sörösüvegeket és homokkal töltött nejlonzacskókat is dobáltak, vagyis egyre veszélyesebb tárgyakkal hajigálnak. (Egy rövid intermezzo erejéig most hétvégén két füstbomba is előkerült.) A legaggasztóbb fejlemény azonban az, ami a melegmenet után, a sötét mellékutcákban történt. A szisztematikus embervadászat és a legalább tucatnyi atrocitás - vagyis a csoportos támadások a védtelen és békés járókelők ellen. Ketten kerültek kórházba. Új időszámítás kezdődött tehát a népnemzeti ellenakciók történetében - ma még nem tudni, elértük-e már radikalizálódásuk végpontját. Bugyinszki György Magyar önvédelem napja A Jobbik Magyarországért Mozgalom július 14-ére meghirdeti a Magyar önvédelem napját, amelynek keretében országszerte legalább húsz városban szerveznek tiltakozást az SZDSZ „nemzetrontó politikája” ellen - tudatta Vona Gábor pártelnök a liberális párt székháza előttFotó: Szabó Bernadett y > NÉPSZABADSÁG • 2007. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK Magyarország • 3 Nagyot fordult a széljárás a romániai politikában. És ezt Markó Béla nem vette idejében észre. Ami annál is meglepőbb, mert az RMDSZ-elnök politikai erényei között mindeddig az óvatosságot, a körültekintést, a romániai viszonyok gondos felmérését volt szokás elsőként említeni. A nagy visszatérés Kis Tibor kisz@nepszabadsag.hu Tőkés László még gondolkodik rajta, hogy milyen feltételekkel üljön tárgyalóasztalhoz Markó Bélával. Megteheti, van némi oka rá, hogy úgy érezze, ismét elérkezett az ő ideje. Ha tényleg így lesz, azt csak kevéssé lehet majd az ő érdemének tulajdonítani. Az RMDSZ szinte kizárólag magát okolhatja, hogy a püspök úr most a nagy visszatérésről szőhet terveket. Mindenesetre azt az erdélyi politika mindkét oldalán érzékelik, hogy a tét tényleg nagy: a romániai magyarság képviselete - és nem csupán az Európai Parlamentben, hanem egy előre hozott választás esetén a bukaresti törvényhozásban is. A dolgok pillanatnyi állása szerint korántsem zárható ki, hogy az RMDSZ mindkét megméretésen elbukna, nem szerezné meg a mandátumszerzéshez szükséges szavazattömeget. Ez újdonság az RMDSZ történetében; eddig a párt radikálisainak bevonása nélkül is simán abszolválta a választásokat; Markóék pedig a legutóbbi időkig biztosak voltak abban, hogy a Tőkés-szárny marginalizálódása befejezett tény. A pártelnök tavasszal azzal utasította el a püspök felvételét a párt EP-listájára, hogy „őskövületeket” nem küldenek Brüsszelbe. Most a jelek szerint ugyanő már annak is örülne, ha Tőkés hajlandó lenne felvétetni nevét a lajstromba. Mi változott közben? Nagyot fordult a széljárás a romániai politikában és társadalomban. És ezt Markó Béla nem vette idejében észre. Ami annál is meglepőbb, mert hiszen az RMDSZ-elnök politikai erényei között mindeddig általában az óvatosságot, a körültekintést, a romániai viszonyok gondos felmérését volt szokás elsőként említeni. Ezúttal azonban láthatóan cserbenhagyta Markót a politikai judicium, mert nyilvánvalóan nem számolt a Basescu-jelenség hatásaival. Az államfő kurzusáról sok mindent lehet mondani, egy dolog viszont nem vitatható: az olykor populizmusba hajló lendülete, korrupcióellenes kampánya népszerű az országban - beleértve az ottani magyarság jó részét is. Az RMDSZ merev, árnyalatokat nélkülöző Basescu-ellenessége mostanában már nemcsak a román véleményformáló értelmiséget és a médiát taszítja, hanem értetlenséget vált ki az erdélyi magyar közegben is. Jelzi ezt, hogy a Basescu leváltásáról döntő népszavazáson az ottani magyarok nem követték az RMDSZ útmutatását. Ráadásul a felmérések szerint ez az elidegenedési folyamat tartósnak látszik: a romániai magyarok egyelőre nem szándékoznak bejuttatni a strasbourgi parlamentbe RMDSZ-jelöltet. Ennél talán még lehangolóbb Markóék számára, hogy a függetlenként indulni kívánó Tőkésnek viszont alacsony részvétel esetén is maradna - igaz, csak matematikai - esélye. Vagyis az eltaktikázott népszavazással, vitatott politikai lépéseivel az RMDSZ maga hozta vissza ellenlábasát a politikai tetszhalál állapotából. Úgy tetszik, ezek után sok választási lehetősége nem marad sem az RMDSZ-nek, sem pedig Tőkéséknek. Ragaszkodhatnak álláspontjukhoz, vagyis külön-külön (végső soron egymás ellenében) vágnak majd neki a szavazásnak. Ez könnyen öngyilkos akciónak bizonyulhat mindkettőjük számára. A másik verzió: kiegyeznek. E pillanatban a második változat látszik valószínűbbnek, és a romániai politikai viszonyokat figyelembe véve: életszerűbbnek. Markóék máris úgy látják, hogy az „érdekek és célok közösek”. Igaz, Tőkésék még nem tartanak itt. Szerintük az „RMDSZ hajója léket kapott és süllyed”. Kérdés: egyformán komolyan veszi-e mindkét állítását a Tőkés-vezérkar. Mert ha az elsőnek van is tetemes igazságtartalma, az utóbbi mindenképpen elsietett. Amiből csak hibás következtetésekre lehet jutni. Akár még végzetesre is. És nemcsak Tőkés László számára. y . A mi borunkról szóló legendák a nemzetközi kereskedésben foszlóban vannak. A piac létezik, legenda viszont már nincs. Vágásidő Tamás Gábor gabtamas@gmail.com Öt év és nagyjából egymillió hektoliter magyar bor. Ezek a sarokszámai annak az uniós döntésnek, amely szerint a „többlettermelés” levezetése érdekében ültetvények kivágását támogatja majd a közösség. Az első tétel a tervezett tízszázalékos csökkentés határideje, a másik pedig az előzetesen becsült tőkekivágási hullám után várható hazai következmény. Nagy a csábítás. Ahhoz, hogy a magyar gazda ne termeljen borszőlőt, az unió hektáronként csaknem kétszázezer forint kivágási támogatást ad, és ehhez a sokat emlegetett EU- bürokrácia sem sorakoztat fel túl nehéz feltételeket. Négyszázezer hektár azonnali kivonásáról szólt az eredeti ötlet, ezt megfelezték, s emelték a támogatási összeget. Mariann Fishher Boel agrárbiztos bizonyára elégedetten dőlt hátra bársonyszékében - újabb tároláshoz, lepárláshoz igényelhető uniós milliárdok maradtak abban a közösségi zsebben, amely körül egyre hangosabb a vitazaj. Hát persze, hogy az „újak” és „régiek” eltérő érdekeiről van szó már megint. Ha korrektek szeretnénk lenni, azzal kéne kezdenünk, hogy a magyar bor hírnevének csorbítását az elmúlt évtizedekben - afféle jó gazda módjára - nem bíztuk másra, a keleti export tömegigénye és a nyugati - „dolláros-tokajis” - importrendeléseket kielégítendő szállítások nyomán a hazai borkultúra a végletek áldozata lett. A butulás zérópontja, a kannás bornak nevezett vegyi üledék jelenleg is ott ül legalább másfél millió honfitársunk fejében, miközben milliárdos üzletemberek vásárolnak fel jó nevű, befuttatott borászatokat, ültetvényeket és mindent, ami ezzel összefügg, a „terítésre” alkalmas kiskocsmától a milliárdokat érő, „borturizmusnak” helyet adó pincékig és szállodákig. Borügyben baj van, és hamarosan még nagyobb lesz. A tömegfogyasztás, amióta pár ezer éve a szőlőerjesztést felfedezték, létezik. Itt minőségről beszélni nem érdemes, aki ezeket a lédignek nevezett mérgeket garatra önti, az olcsón be akar rúgni és kész. Ez így volt harminc éve, és nem változik jövőre sem. A minőségi, vagy ha előkelően akarunk fogalmazni, „gasztronómiai értékű” szőlőszármazékok esetében egészen másról kell beszélnünk. Az ugyanis egyáltalán nem ködös szakmai fejtegetésekből font fikció, hogy az alkalmas éghajlaton, sok évszázados szakmai hagyományok hátterével hordóba, palackba töltött magyar bor most valóban veszélyben van. Termelőink versenytársai olcsón és megbízhatóan állítják elő azt a hétköznapi ember számára ízre, aromára és „élvezeti értékre” a miénktől nehezen megkülönböztethető nedűt, amiről persze igazából semmit sem tudunk, a mi borunkról szóló legendák pedig a nemzetközi kereskedésben foszlóban vannak. A piac létezik, legenda viszont már nincs. Az unió üzenete világos. Egy élvezeti termék előállítása - bármennyire kapcsolódik is hozzá össztársadalmi és térségi hagyomány, kultúra, s nem utolsósorban megélhetés - nem lesz a jövőben sem a biztos bevétel forrása. Ha jót csinálsz, és szeretik, add el. Ha nem, hát számold fel az ültetvényedet. Adunk hozzá pénzt. De a borodért már nem. Vágásidő van.