Népszabadság, 2007. július (65. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-12 / 161. szám

www.nol.hu Két ingatlan, egy üzlet Új Horizontba kerül a Köztársaság téri székházból befolyó pénz Egy külföldi vásárló, körülbe­lül 1,6 milliárd forintos vétel­ár, két épület a Köztársaság téren, két külön kassza, és több, az MSZP gazdasági éle­tében szerepet játszó magán­­személy - címszavakban így összegezhető a szocialista székház eladásának története. Munkatársainktól Mindez évekkel ezelőtt kezdődött. Hiller István és Gyurcsány Ferenc kongresszusról kongresszusra egy­re erőteljesebben szorgalmazta, hogy a baloldal vezető ereje hagyja ott Köztársaság téri főhadiszállását. A szocialisták hamarosan végleg búcsút inthetnek a „Köztérnek” - méghozzá árukapcsolással. A kül­földi beruházó nemcsak a 26.-os szám alatt található centrumra tart ugyanis igényt, de a mellette álló épületet (a 27.-est) is megvenné. A vevő döntése üzleti szempontból érthető: a Köztársaság teret pár éven belül eléri a négyes metró és a városrehabilitáció. Raádásul a két ingatlan gyakorlatilag egy és ugyanaz - a 27. és a 26. számú épü­letrésznek közös a fűtő- és a víz­rendszere is. A jelek szerint az MSZP-nek si­került piaci árat kialkudnia, a beru­házó összesen körülbelül 1,6 mil­liárd forintot fizet majd. A valami­vel több mint 900 millió forintért gazdát cserélő 26. szám esetében egyszerű a képlet, hiszen az száz százalékban az MSZP tulajdona. A körülbelül 600 millió forintot kós­táló 27.-et viszont egy privát cég, a Horizont Zrt. birtokolja. Meglehet azonban, hogy a vétel­ár e része sem esik messze a párt­tól: a részvénytársaság tulajdonosai között többen komoly szerepet ját­szanak az MSZP gazdasági életé­ben. Bár a birtokosi kör meglehető­sen széles­­ a vállalkozáson vagy kéttucatnyian osztoznak, a 45 millió forintos alaptőkével rendelkező cé­get érdemben öten irányítják. Ők - köztük egy lichtensteini offshore cég - a 4500 darab (10 ezer forintot érő) részvényből 4288-at gyűjtöttek össze. A „nagyok” egyike (584 darab részvénnyel, azaz mintegy 13 száza­lékos részesedéssel) Szenetes Pálné, akit forrásaink Puch László pártpénztárnok „jelentős befolyás­sal bíró munkatársaként”, „jobbke­zeként” aposztrofáltak. Ő az ügyve­zetője az MSZP kizárólagos tulaj­donában álló Köz-Tér Kft.-nek, s a cégiratok tanúsága szerint a Nép­szavát kiadó Editorial Kft. fel­ügyelőbizottságában is feltűnt. Szintén a részvényesek közé tar­tozik 500 papírjával (ez több mint tízszázalékos tulajdonrészt jelent) Simon Dénes, a Horizont Zrt. vezér­­igazgatója. Az Antenna Hungária egykori igazgatósági tagja 1996-ban társult az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjához tanácsadóként - akkor a testületet Puch László ve­zette. Egy ideig emellett - Puch László egykori titkárnőjével együtt - résztulajdonosa volt a már emlí­tett Editorial Kft. egyik korábbi tu­lajdonosának, a Békés Projectnek. A Horizont legnagyobb tulajdo­nosa Barinkai Péter, aki 1852 rész­vényt (több mint 40 százalékos ré­szesedést) tart a kezében. Ő az IBM céginformációja szerint a ’90-es években a ma Wallis Zrt.-ként ismert Mediarc Rt. vezérigazgatója volt. Most a Millenniumi Média Kft.-t (MM) irányítja, azt a vállalko­zást, amely az MTV leendő Bojtár utcai székházának telkét birtokolja. Az MM-et egyébként nemrég vásá­rolta meg a Kincstári Vagyonigazga­tóságtól a Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. A Horizont Zrt. nem számolhat nyereségként a mintegy 600 millió forintos bevétellel. A társaság ugyanis tavaly nagyrészt hitelből vásárolta meg a Kincstári Vagyon­igazgatóságtól a korábban külön­böző szocialista közeli szerveze­teknek helyet adó épületet. Mérle­gükből kiderül, hogy 2005-höz ké­pest kötelezettségeik mintegy 19 millió forintról 515,5 millió forintra nőttek. Lesz irodaház az István utcában, de nem az MSZP-é Bár úgy tűnik, hogy egy Jókai utcai szakszervezeti székház szolgál az MSZP leendő otthonául - erre vonatkozó teg­napi információnkat ma az érintett szakszervezetek megerősítették -, so­káig arról szóltak a hírek, hogy egy VII. kerületi István utcai telken áll majd az új szocialista központ. A szándék ko­molyságát jelzi, hogy a WS 2003 Befek­tetési és Ingatlanforgalmazó Zrt. 70 millió forintért meg is vette a telket, s vezérigazgatója, Furcsa Árpád a rész­leteket kerülve korábban azt nyilatkoz­ta: valóban irodaházat építenek az Ist­ván utcában. A vezérigazgató nemcsak a reménybeli befektető cégben volt „fontos ember”, de a Horizont Zrt.-ben is. A közgyűlési jegyzőkönyv az ingat­lan üzletág-igazgatójaként nevesíti őt. De akad más átfedés is: a Horizont Zrt. és a WS 2003 Zrt. székhelyeként egy­aránt a Thököly út 127.-et adják meg a cégiratok. (Mellesleg: korábban szó volt arról is, hogy az MSZP új szék­háza egy Thököly úti ingatlan lesz...) (Munkatársunktól) Kerepléstől a lincselésig radikalizálódó utcai jobboldal Nem a hétvégi melegfelvonulás volt az első eset, amikor egy beje­lentett, békés demonstrációt egy jól szervezett csoport megzavart a fővárosban. Példák sora mutatja, hogy a népnemzeti oldal valamiért nagyon szereti rászervezni rend­zavaróit és provokátorait a szo­­ciálliberális oldalhoz kötődő sza­badtéri rendezvényekre. Bár füttykoncertek korábban is előfordultak itt-ott rendszerváltás utáni történelmünkben, talán a Kendermag Egyesület 2003-as Vö­rösmarty téri tüntetése volt az első alkalom, amikor egyesek (akkor épp polgári körös aktivisták) megpró­bálták belefojtani a szót a nekik nem szimpatikus szónokokba. A can­­nabishasználat dekriminalizációja mellett érvelőknek, köztük Komrád Györgynek és Jancsó Miklósnak to­jás- és paradicsomzáporban, sípszó­val dacolva kellett beszélniük. A protestálók a Medgyessy-kor­­mány ideje alatt már nem voltak te­kintettel a kegyeleti szempontokra sem. Medgyessy Péternek és Mécs Imrének is hazaárulózó hangosko­­dók körében kellett hajdanán meg­emlékezniük Nagy Imre sírjánál. Emlékezetes, hogy Kosáry Domo­kos akadémikus tavaly októberi emlékbeszédét az Ötvenhatosok te­rén hasonlóképpen próbálták meg ellehetetleníteni - akkor épp mo­­torbőgéssel. (Mécs és Kosáry anti­demokratának bélyegzése egyéb­ként hézagos olvasottságra utal.) A jóérzés mellett a halottak em­lékét is mélyen sértő ilyetén meg­mozdulások közül a legutóbbi alig két hónapja, május elején történt. A szocialista párt a második világhá­ború befejezésének évfordulóján a pesti alsó rakparton az áldozatokra emlékezett­­ volna. Ám pár tucat­nyi árpádsávos és jobbikos zászlós fütyüléssel, tojásdobálással és némi közelharccal próbálta megakadá­lyozni ezt. Mint mondták, az ideha­za tomboló „magyarellenesség” el­len emelték fel szavukat. Nyilván puszta véletlen, hogy akkor és ott épp a kivégzett zsidókra is emléke­zett a baloldal. Az idén márciusban szintén jól szervezett hangoskodók zavarták meg a kormányfő és a főpolgármes­ter ’48-as megemlékezését. Utóbbi csak szolgálati esernyők takarásá­ból tudta befejezni beszédét a to­jászápor miatt. Akkor először fél tégla és üveg is repült, de nem talált el senkit. Vagyis a vaktában, tehát hús-vér ellenfél nélküli őszi randa­lírozók eszköztárából lassan átszi­várognak a kellékek a félhivatásos kereplőbrigádokhoz is. Ennek a folyamatnak a betetőzé­se, ami a melegfesztiválon, illetve utána történt szombaton. A magu­kat eufemisztikusan „ellentünte­tőknek” nevezők ezúttal három ponton „újítottak”, értsd: egyre me­részebbé váltak. Előre bejelentet­ték, hogy ott lesznek, mégpedig ka­merával. Aztán ezúttal már nem­csak tojást, hanem sörösüvegeket és homokkal töltött nejlonzacskó­kat is dobáltak, vagyis egyre veszé­lyesebb tárgyakkal hajigálnak. (Egy rövid intermezzo erejéig most hét­végén két füstbomba is előkerült.) A legaggasztóbb fejlemény azon­ban az, ami a melegmenet után, a sötét mellékutcákban történt. A szisztematikus embervadászat és a legalább tucatnyi atrocitás - vagyis a csoportos támadások a védtelen és békés járókelők ellen. Ketten ke­rültek kórházba. Új időszámítás kezdődött tehát a népnemzeti ellenakciók történe­tében - ma még nem tudni, elér­­tük-e már radikalizálódásuk vég­pontját. Bugyinszki György Magyar önvédelem napja A Jobbik Magyarországért Mozgalom július 14-ére meghirdeti a Magyar önvédelem napját, amelynek keretében ország­szerte legalább húsz városban szerveznek tiltakozást az SZDSZ „nemzetrontó politikája” ellen - tudatta Vona Gábor pártelnök a liberális párt székháza előtt­Fotó: Szabó Bernadett y > NÉPSZABADSÁG • 2007. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK Magyarország • 3 Nagyot fordult a széljárás a romá­niai politikában. És ezt Markó Béla nem vette idejében észre. Ami annál is meglepőbb, mert az RMDSZ-elnök politikai erényei között mindeddig az óvatosságot, a körültekintést, a romániai viszo­nyok gondos felmé­rését volt szokás elsőként említeni. A nagy visszatérés Kis Tibor kisz@nepszabadsag.hu Tőkés László még gondolkodik rajta, hogy milyen feltételekkel ül­jön tárgyalóasztalhoz Markó Bélával. Megteheti, van némi oka rá, hogy úgy érezze, ismét elérkezett az ő ideje. Ha tényleg így lesz, azt csak kevéssé lehet majd az ő érdemének tulajdonítani. Az RMDSZ szinte kizárólag magát okolhatja, hogy a püspök úr most a nagy vis­szatérésről szőhet terveket. Mindenesetre azt az erdélyi politika mindkét oldalán érzékelik, hogy a tét tényleg nagy: a romániai magyarság képviselete - és nem csupán az Európai Parlamentben, hanem egy előre hozott választás esetén a bukaresti törvényhozásban is. A dolgok pillanatnyi állása szerint korántsem zárható ki, hogy az RMDSZ mindkét megméreté­sen elbukna, nem szerezné meg a mandátumszerzéshez szükséges szavazattömeget. Ez újdonság az RMDSZ történetében; eddig a párt radikálisainak bevonása nélkül is simán abszolválta a választásokat; Markóék pedig a legutóbbi időkig biztosak voltak abban, hogy a Tő­kés-szárny marginalizálódása befejezett tény. A pártelnök tavasszal az­zal utasította el a püspök felvételét a párt EP-listájára, hogy „őskövüle­teket” nem küldenek Brüsszelbe. Most a jelek szerint ugyanő már an­nak is örülne, ha Tőkés hajlandó lenne felvétetni nevét a lajstromba. Mi változott közben? Nagyot fordult a széljárás a romániai politi­kában és társadalomban. És ezt Markó Béla nem vette idejében ész­re. Ami annál is meglepőbb, mert hiszen az RMDSZ-elnök politikai erényei között mindeddig általában az óvatosságot, a körültekintést, a romániai viszonyok gondos felmérését volt szokás elsőként emlí­teni. Ezúttal azonban láthatóan cserbenhagyta Markót a politikai ju­dicium, mert nyilvánvalóan nem számolt a Basescu-jelenség hatásai­val. Az államfő kurzusáról sok mindent lehet mondani, egy dolog vi­szont nem vitatható: az olykor populizmusba hajló lendülete, kor­rupcióellenes kampánya népszerű az országban - beleértve az otta­ni magyarság jó részét is. Az RMDSZ merev, árnyalatokat nélkülöző Basescu-ellenessége mostanában már nemcsak a román vélemény­­formáló értelmiséget és a médiát taszítja, hanem értetlenséget vált ki az erdélyi magyar közegben is. Jelzi ezt, hogy a Basescu leváltásá­ról döntő népszavazáson az ottani magyarok nem követték az RMDSZ útmutatását. Ráadásul a felmérések szerint ez az elidegene­­dési folyamat tartósnak látszik: a romániai magyarok egyelőre nem szándékoznak bejuttatni a strasbourgi parlamentbe RMDSZ-jelöl­­tet. Ennél talán még lehangolóbb Markóék számára, hogy a függet­lenként indulni kívánó Tőkésnek viszont alacsony részvétel esetén is maradna - igaz, csak matematikai - esélye. Vagyis az eltaktikázott népszavazással, vitatott politikai lépéseivel az RMDSZ maga hozta vissza ellenlábasát a politikai tetszhalál állapotából. Úgy tetszik, ezek után sok választási lehetősége nem marad sem az RMDSZ-nek, sem pedig Tőkéséknek. Ragaszkodhatnak állás­pontjukhoz, vagyis külön-külön (végső soron egymás ellenében) vágnak majd neki a szavazásnak. Ez könnyen öngyilkos akciónak bi­zonyulhat mindkettőjük számára. A másik verzió: kiegyeznek. E pil­lanatban a második változat látszik valószínűbbnek, és a romániai politikai viszonyokat figyelembe véve: életszerűbbnek. Markóék máris úgy látják, hogy az „érdekek és célok közösek”. Igaz, Tőkésék még nem tartanak itt. Szerintük az „RMDSZ hajó­ja léket kapott és süllyed”. Kérdés: egyformán komolyan veszi-e mindkét állítását a Tőkés-vezérkar. Mert ha az elsőnek van is tete­mes igazságtartalma, az utóbbi mindenképpen elsietett. Amiből csak hibás következtetésekre lehet jutni. Akár még végzetesre is. És nemcsak Tőkés László számára. y . A mi borunkról szóló legendák a nemzetközi kereskedésben foszlóban vannak. A piac létezik, legenda viszont már nincs. Vágásidő Tamás Gábor gabtamas@gmail.com Öt év és nagyjából egymillió hektoliter magyar bor. Ezek a sarokszá­mai annak az uniós döntésnek, amely szerint a „többlettermelés” le­vezetése érdekében ültetvények kivágását támogatja majd a közös­ség. Az első tétel a tervezett tízszázalékos csökkentés határideje, a másik pedig az előzetesen becsült tőkekivágási hullám után várható hazai következmény. Nagy a csábítás. Ahhoz, hogy a magyar gazda ne termeljen borszőlőt, az unió hektáronként csaknem kétszázezer forint kivágási támogatást ad, és ehhez a sokat emlegetett EU- bürokrácia sem sorakoztat fel túl nehéz feltételeket. Négyszázezer hektár azonnali kivonásáról szólt az eredeti ötlet, ezt megfelezték, s emelték a támogatási összeget. Mariann Fishher Boel agrárbiztos bi­zonyára elégedetten dőlt hátra bársonyszékében - újabb tároláshoz, lepárláshoz igényelhető uniós milliárdok maradtak abban a közös­ségi zsebben, amely körül egyre hangosabb a vitazaj. Hát persze, hogy az „újak” és „régiek” eltérő érdekeiről van szó már megint. Ha korrektek szeretnénk lenni, azzal kéne kezdenünk, hogy a ma­gyar bor hírnevének csorbítását az elmúlt évtizedekben - afféle jó gazda módjára - nem bíztuk másra, a keleti export tömegigénye és a nyugati - „dolláros-tokajis” - importrendeléseket kielégítendő szállí­tások nyomán a hazai borkultúra a végletek áldozata lett. A butulás zérópontja, a kannás bornak nevezett vegyi üledék jelenleg is ott ül legalább másfél millió honfitársunk fejében, miközben milliárdos üz­letemberek vásárolnak fel jó nevű, befuttatott borászatokat, ültetvé­nyeket és mindent, ami ezzel összefügg, a „terítésre” alkalmas kis­kocsmától a milliárdokat érő, „borturizmusnak” helyet adó pincékig és szállodákig. Borügyben baj van, és hamarosan még nagyobb lesz. A tömegfogyasztás, amióta pár ezer éve a szőlőerjesztést felfe­dezték, létezik. Itt minőségről beszélni nem érdemes, aki ezeket a lédignek nevezett mérgeket garatra önti, az olcsón be akar rúgni és kész. Ez így volt harminc éve, és nem változik jövőre sem. A minőségi, vagy ha előkelően akarunk fogalmazni, „gasztronó­miai értékű” szőlőszármazékok esetében egészen másról kell be­szélnünk. Az ugyanis egyáltalán nem ködös szakmai fejtegetésekből font fikció, hogy az alkalmas éghajlaton, sok évszázados szakmai ha­gyományok hátterével hordóba, palackba töltött magyar bor most valóban veszélyben van. Termelőink versenytársai olcsón és meg­bízhatóan állítják elő azt a hétköznapi ember számára ízre, aromára és „élvezeti értékre” a miénktől nehezen megkülönböztethető ne­dűt, amiről persze igazából semmit sem tudunk, a mi borunkról szó­ló legendák pedig a nemzetközi kereskedésben foszlóban vannak. A piac létezik, legenda viszont már nincs. Az unió üzenete világos. Egy élvezeti termék előállítása - bár­mennyire kapcsolódik is hozzá össztársadalmi és térségi hagyo­mány, kultúra, s nem utolsósorban megélhetés - nem lesz a jövőben sem a biztos bevétel forrása. Ha jót csinálsz, és szeretik, add el. Ha nem, hát számold fel az ültetvényedet. Adunk hozzá pénzt. De a bo­rodért már nem. Vágásidő van.

Next