Népszabadság, 2007. szeptember (65. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-01 / 204. szám

www.nol.hu Plenáris ülés csak keddenként - javaslat a parlamentnek A szocialisták módosítanák a parlamenti munkarendet. A hétfői plenáris ülés helyett a hét első napja a frakcióké és a szakmai vitáké lenne, míg a politikai csatározásokat és szavazásokat a keddi na­pon tartanák. Szalay Tamás Lajos kihelyezett frakcióülést tartanak a szocialisták szeptember 8-án, Ta­polcán. A tanácskozáson Gyur­­csány Ferenc miniszterelnök vár­hatóan az őszi, parlamenti ülés­szak menetrendjéről, a kormány­zás eredményeiről és aktuális fel­adatairól tájékoztatja a frakciót, de bizonyosan szó esik a fejlesztési programokról is. Érdemi vita várható a parlamen­ti munkarend megváltoztatásáról szóló elképzelésről. Az ezzel kap­csolatos javaslatot a képviselők már megkapták. A frakcióelnökség javaslata szerint a jövőben a hétfői parlamenti napon nem tartanának plenáris ülést, a hét első napján nem lennének szavazások, bizott­sági ülések. Az elképzelés szerint ezen a napon a frakciók megtár­gyalhatnák, mélyrehatóbban meg­vitathatnák az aktuális szakpoliti­kai kérdéseket, erre ugyanis jelen­leg nem mindig jut elegendő idő. Sokan felvetették már a képviselő­­csoportban, hogy a kormányzati el­képzelések olykor különösebb kontroll és vita nélkül „átcsúsz­nak” a frakción, az ellenvélemé­nyekre pedig ritkán jut idő. Az vi­szont tény, hogy a korábbi „tájé­koztatási hiányosságokat” már si­került felszámolni, vagyis nem for­dulhat elő, hogy adott javaslatokról a frakciótagok ne értesüljenek idő­ben és az illetékes munkacsopor­tok azokat ne tudnák megvitatni. Ahhoz azonban, hogy - mint az egy regionális frakcióülésen elhang­zott - „a szakpolitika társadalom­­politikává álljon össze”, szükséges, hogy több és részletesebb vita le­gyen. A parlamenti munkarend megváltoztatásának terve nem biz­tos, hogy buktató nélkül átmegy a szocialista frakción. Egyszer már sikertelenül próbálkoztak hasonló­val. Az új menetrend ugyanis több­letmunkát jelentene azoknak a képviselőknek (plusz egy nap lekö­töttség a fővárosban, ráadásul az egész napos frakcióülés, frakcióvi­ta alatt nem lehetne „egyéb” ügye­ket intézni), akik egyéni körzetet, bizottsági feladatokat, és/vagy pol­gármesteri munkát is ellátnak. Ez a tavalyi önkormányzati választások előtt még erős érv volt a tervezet ellen. Az önkormányzati helyek je­lentős részének elvesztése némileg változtat a helyzeten. Kérdés, hogy ugyanez a probléma mennyire be­folyásolja majd a házbizottsági tár­gyalás során az önkormányzati megmérettetésen nyertes Fidesz álláspontját. A szabad demokrata frakcióban viszont több a budapesti politikus, minimális az egyéni körzettel és polgármesteri feladattal felruhá­zott képviselő, így ez elméletileg nem jelenthet akadályt. A liberális egyetértés így biztosra vehető. A Népszabadság információi szerint az ellenzéki pártok felé egyelőre csak gyenge tapogatódzás indult az ügyben. Béremeléssel, adóval a hálapénz ellen Szakértői javaslat készült a kormányfő kérésére A hálapénz visszaszorításáról a kormányfő felkérésére ös­­­szeállított dokumentum a be­tegektől kapott pénz meg­adóztatását, kórházon belüli újraosztását, az orvosi bérek rendezését, a páciensek vá­lasztási lehetőségeinek bőví­tését kezdeményezi. Danó Anna A tiltás nem segít, csak több eszköz együttes bevetése, és a türelem hoz­hat sikert a hálapénz elporlasztásá­­ra - állítja a miniszterelnök kérésére e témáról készült dokumentum. A szakértők által összeállított javaslat­­csomag egy sor eszközt felsorol - az orvosi bérek rendezését, a betegek orvos- és szolgáltatóválasztási lehe­tőségének bővítését, a hálapénz le­galizálását, ezzel a megadóztatását, a főorvosi borítékok kórházon belü­li újraosztását - az egészségügyi há­lapénz felszámolására. A lapunk birtokába került mun­kaanyag egyebek mellett a bérek ja­vításával mérsékelné az orvosok érdekeltségét a boríték elfogadásá­ra. A jelenlegi szakorvosi átlagjöve­delmet tíz-tizenöt év alatt meg­négyszereznék. Ennek becsült költ­sége évi mintegy 900 milliárd fo­rint lenne. További javaslat szerint a hálapénzt egy közös kalapba kel­lene tenniük az orvosoknak, és új­raosztani a gyógyításban résztve­vők között. További elképzelés szerint a jogalkotóknak tételesen fel kellene sorolniuk, hogy mi jár a biztosítási díj ellenében, illetve mi az (külön­­szoba, személyes ápolás, válasz­tott orvos), amit csak további fize­tés ellenében (vagy kiegészítő biz­tosításért) várható el. A szerzők hangsúlyozzák: sulykolni kell, hogy a biztosítással és a vizit-, il­letve kórházi ápolási díjjal az em­berek már megfizették a kötelező csomagban felsorolt szolgáltatáso­kat, és nincs szükség újabb kiegé­szítésre. A soronkívüliség külön pénzzel való megvásárlását azzal váltanák ki a szakértők, hogy lehetővé tennék a betegnek a mostaninál szabadabb orvos-, illetve intézményválasztást. A beteg önköltséggel megkerülhet­né a várólistákat, különösen az egy­napos ellátások esetében. Horváth Ágnes egészségügyi mi­niszter a Népszabadságnak el­mondta: csak részelemeket tart megvalósíthatónak a komplex cso­magból. Számára egyetlen olyan ja­vaslat sem támogatható, amely le­galizálja a hálapénz bármely formá­ját, így például a megadóztatás vagy újraosztás. Minden egyéb el­gondolást szükségesnek és mielőbb megvalósítandónak ítél. Az orvosi kamara nem tartja időszerűnek, hogy új etikai alapok­ra helyezze a hálapénz kérdését. Most az etikai kódex mindössze annyit tesz, hogy jelzi: a hálapénz az orvosnak utólag adott önkéntes juttatás, az orvosnak pedig olyan magatartást kell tanúsítania, amely­ből egyértelműen következik, hogy az ellátás minősége a juttatástól független. Marabu rajza A hálapénz becsült nagyságrendje 1999:33 milliárd forint (Kornai és társai, Tárki) 2002:40,6 milliárd forint (KSH) 2005:58,7 milliárd forint (KSH) 2006:100 milliárd forint (Medián, Szonda Ipsos, ESKI) 2007:28 milliárd forint (Generali Reform Műhely, Medián) Alkalmankénti összegek: • Háziorvosnál 4-6000 forint • Szakrendelői orvosnál 6-9000 forint • Kórházi orvosnál 16 000 forint NÉPSZABADSÁG • 2007. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT Magyarország • 3 V Egy sertéstartó vagy egy tehe­nészet nemzeti virtusból nem fog­ja olcsón adni az áruját a hazai fel­dolgozónak, ha drágán is eladhat­ja neki vagy más­nak. Ilyet kérni vagy elvárni telje­sen értelmetlen lenne tőlük. A nagy kasza Tóth Levente Tothl@nepszabadsag.hu Vegyél 101 euróért kukoricát, előlegeztesd meg az árát mással, majd add el neki ugyanezt a kukoricát 202 euróért. Elég jó üzlet, ugye? Erre még a legravaszabb gabonaspekuláns is csak csettint­­het, és szidhatja a sorsot, hogy nem neki sikerült nyélbe ütnie. Az talán az Európai Uniót is meglepte, hogy éppen neki. A ga­bonaintervenciót nem azért hozták létre, hogy azon Brüsszel ka­száljon, hanem azért, hogy az időszakosan előálló többlettermés­től méltányos áron megszabadítsák a termelőket. Most mégis az euró­ százmillióban mérhető nyereségét számolgathatja az EU azon a tavalyelőtt és tavaly ráöntött sok millió tonna magyar kuko­ricán, amely miatt nemrég a kukoricafelvásárlási rendszer meg­szüntetéséről döntött. A mostani aszály előtt még úgy tűnt, ez a magyarok biznisze, a gazdáknak megéri az unió raktáraiba termel­ni. Aszály után már másképp látszik. Mintha az unió magának ta­lálta volna ki az egészet: megveteti a magyar állammal a magyar kukoricát, majd egy részét kétszer annyiért eladja neki. Mielőtt azonban elátkoznánk a magyar államon és termelőkön élősködő Brüsszelt, vegyük figyelembe: utólag már mindenki tud­ja, mennyiért kellett vagy nem kellett volna eladni a gabonát. Ami­kor azonban az unió felvásárolta a kukoricát, senki sem hitte, hogy egy év múlva kétszer annyit érhet a termény. Akkor a termelő örült, hogy ennyiért megvették tőle, és a gabonakereskedők sem állták el az utat a raktár előtt, hogy többet adjanak érte. Akkor az üzlet összes kockázatát az EU vállalta. A szabályok szerint viszont először az érintett tagállam fizeti ki az árut, és ezt a pénzt a raktá­rozási költségeket álló Brüsszel csak akkor adja oda, ha ő már elad­ta a terményt. Eddig tehát a magyar költségvetés pénze rohadt a kukoricában, amelyből most minél többet meg akar szerezni - az­az kétszer veszi meg ugyanazt, csak a második vásárlás 202 eurós árából megkapja az első vétel 101 euróját. Őrület, de van benne rendszer. Mást ugyanis aligha tehet az EU, mint hogy piaci áron eladja a bérelt raktárában lévő millió tonná­kat. Ezzel kínálatot teremt, ami valamelyest kordában tarthatja az árakat az uniós gabonapiacon. Számára nincs nemzeti piac - mint ahogy lényegében számunkra sincs. Az unión belül oda viszik a kukoricát, a tejet, a húst, ahol a legtöbbet adnak érte. Ezért Móric­­ka-szerű elképzelés az, hogy ha Brüsszel a piaci árnál 20 euróval olcsóbban adja el a kukoricát a magyar állattartóknak, akkor majd nem drágul annyira a hazai élelmiszer. A takarmánykeverő cégek, vagy az állattenyésztők ugyanolyan piaci szereplők, mint a gabo­nakereskedők. A legjobb áron igyekeznek eladni portékájukat. Akár olcsón, akár drágán kapnak kukoricát. Egy sertéstartó vagy egy tehenészet nemzeti virtusból nem fogja olcsón adni az áruját a hazai feldolgozónak, ha drágán is eladhatja neki vagy másnak. Ilyet kérni vagy elvárni teljesen értelmetlen lenne tőlük. Valamiképp azonban érdemes lenne segíteni azokon, akiknek csak annyi kellene, hogy meg tudják venni a takarmányt, ami szá­mukra legalább annyira váratlanul drágult, mint Brüsszel számára. Most jobb a tárgyalási pozíciónk, mert okkal hivatkozhatunk arra: az EU nem gabonakereskedő, hogy zsebre vágja a nyereséget. Ab­ból segítséget nyújthatna azoknak az életképes agrárvállalkozá­soknak, amelyek önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. . A Politkovszkaja­­ügy, vagy a len­gyelországi Kacz­­marek-botrány végeredményben a nyilvánosságról szól. A diktatúrára hajló hatalom igyekszik felszá­molni minden bí­ráló hangot, mi­közben a fogyasz­tóval el akarja hi­tetni, hogy része­se lehet intim tit­koknak. Összeesküvők Miklós Gábor miklosg@nepszabadsag.hu A szereplők nevét kihúzva, a díszleteket kicserélve rátalálunk a hetven-nyolcvan évvel ezelőtti történetekre. Gyilkosságok, mérge­zések, amelyeket egy külföldön élő, titokzatos ellenséges központ irányít, hogy zavart keltsen az újabb sikerek felé robogó államban. Egész szervezet van a kezében - különösen egy bizonyos nemzeti­séghez tartozó bűnözők. Az újságírók, képviselők és más ismert személyiségek halála a Londonba menekült orosz milliárdos, Borisz Berezovszkij szen­­­nyes politikai céljait szolgálja - mondta a héten moszkvai sajtóér­tekezletén Andrej Lugovoj, aki korábban a szövetségi hírszerzés tisztje volt, most pedig üzletember, egy őrző-védő cég tulajdono­sa. Őt gyanúsítja a brit rendőrség volt kollégája, Alekszandr Litvinyenko megmérgezésével. Lugovoj vallomása, előtte az orosz legfőbb ügyész hanyag vázlata a Politkovszkaja-gyilkosság tettesei­ről és felbujtójáról annyira erősen emlékeztet a sztálini idők sé­máira, hogy az szinte hihetetlen. Lehet persze, hogy csupán vélet­len a kísérteties hasonlatosság a harmincas évek Szovjetuniójának és a mai Oroszországnak a hasonló ügyei között. Attól tartok, hogy még­sem. A világban még él - bizonyos tájakon egészen eleven - az elképzelés, hogy az ügyeket általában titokzatos összeesküvők irá­nyítják. Leginkább Cion bölcsei, de lehetnek mások is, hasonló stá­tusban. (Ha valaki egy kicsit is belemélyed a magyar jobboldal iro­dalmába, bekukkant a kiválasztott irodalmat forgalmazó boltokba, hírportálokra, máris látja: ez a logika nálunk is él.) A Politkovszka­­ja-ügy azért is kísérteties, mert az újságírónő elsősorban az aktuá­lis hatalmat bírálta, főleg a Csecsenföldön elkövetett bűntettekért. Most egy olyan konstrukciót állítanak fel legfőbb ügyészi segédlet­tel, miszerint a Londonban élő pénzember ölette meg az asszonyt, hogy rossz sajtója legyen Putyinnak. Az összeesküvés-elméletek Lengyelországban is „hivatalossá” lettek. A politikai paranoia elképesztő gyorsasággal tesz ott is egy­kori szövetségeseket ellenséggé és idegen ügynökké. És ott is van rá vevő. A lengyelek szerencséje, hogy a jobboldali kormánynak még csak az állami médiát sikerült az uralma alá vonnia. Van mód arra, hogy megszólaljon a kritikus hang is. Ellentétben Oroszor­szággal, ahol a jelenlegi elnök évei alatt sikerült a tömegmédiát alapjában egyhangúvá tenni - s ez a Kreml hangja. Kritikus néze­tek legfeljebb pár lapban, rádióban jelenhetnek meg. A sajtót, tud­juk, meg lehet fosztani szabadságától megfélemlítéssel és kivásár­lással. És ez különösen fontos, amikor az országban választásokat rendeznek. A Politkovszkaja-ügy, vagy a lengyelországi Kaczmarek­­botrány végeredményben a nyilvánosságról szól. A diktatúrára hajló hatalom igyekszik felszámolni minden bíráló hangot, miköz­ben a fogyasztóval el akarja hitetni, hogy részese lehet intim tit­koknak. A bűnöket titokzatos pénzmágnások, banditák és újság­írók összeesküvő bandái követik el. Mindez szól a sajtó bulvárosí­­tásáról, a közvélemény tudatos elbutításáról is. Ha izgalmas és rej­telmes sztorikkal, zaftos történetekkel tömik a népet, úgy feltehe­tően nem követeli majd a vizsgálatokat, az ügyek feltárását, a való­di bűnösök leleplezését. És ez a valódi összeesküvés.

Next