Népszabadság, 2007. szeptember (65. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-01 / 204. szám
www.nol.hu Plenáris ülés csak keddenként - javaslat a parlamentnek A szocialisták módosítanák a parlamenti munkarendet. A hétfői plenáris ülés helyett a hét első napja a frakcióké és a szakmai vitáké lenne, míg a politikai csatározásokat és szavazásokat a keddi napon tartanák. Szalay Tamás Lajos kihelyezett frakcióülést tartanak a szocialisták szeptember 8-án, Tapolcán. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök várhatóan az őszi, parlamenti ülésszak menetrendjéről, a kormányzás eredményeiről és aktuális feladatairól tájékoztatja a frakciót, de bizonyosan szó esik a fejlesztési programokról is. Érdemi vita várható a parlamenti munkarend megváltoztatásáról szóló elképzelésről. Az ezzel kapcsolatos javaslatot a képviselők már megkapták. A frakcióelnökség javaslata szerint a jövőben a hétfői parlamenti napon nem tartanának plenáris ülést, a hét első napján nem lennének szavazások, bizottsági ülések. Az elképzelés szerint ezen a napon a frakciók megtárgyalhatnák, mélyrehatóbban megvitathatnák az aktuális szakpolitikai kérdéseket, erre ugyanis jelenleg nem mindig jut elegendő idő. Sokan felvetették már a képviselőcsoportban, hogy a kormányzati elképzelések olykor különösebb kontroll és vita nélkül „átcsúsznak” a frakción, az ellenvéleményekre pedig ritkán jut idő. Az viszont tény, hogy a korábbi „tájékoztatási hiányosságokat” már sikerült felszámolni, vagyis nem fordulhat elő, hogy adott javaslatokról a frakciótagok ne értesüljenek időben és az illetékes munkacsoportok azokat ne tudnák megvitatni. Ahhoz azonban, hogy - mint az egy regionális frakcióülésen elhangzott - „a szakpolitika társadalompolitikává álljon össze”, szükséges, hogy több és részletesebb vita legyen. A parlamenti munkarend megváltoztatásának terve nem biztos, hogy buktató nélkül átmegy a szocialista frakción. Egyszer már sikertelenül próbálkoztak hasonlóval. Az új menetrend ugyanis többletmunkát jelentene azoknak a képviselőknek (plusz egy nap lekötöttség a fővárosban, ráadásul az egész napos frakcióülés, frakcióvita alatt nem lehetne „egyéb” ügyeket intézni), akik egyéni körzetet, bizottsági feladatokat, és/vagy polgármesteri munkát is ellátnak. Ez a tavalyi önkormányzati választások előtt még erős érv volt a tervezet ellen. Az önkormányzati helyek jelentős részének elvesztése némileg változtat a helyzeten. Kérdés, hogy ugyanez a probléma mennyire befolyásolja majd a házbizottsági tárgyalás során az önkormányzati megmérettetésen nyertes Fidesz álláspontját. A szabad demokrata frakcióban viszont több a budapesti politikus, minimális az egyéni körzettel és polgármesteri feladattal felruházott képviselő, így ez elméletileg nem jelenthet akadályt. A liberális egyetértés így biztosra vehető. A Népszabadság információi szerint az ellenzéki pártok felé egyelőre csak gyenge tapogatódzás indult az ügyben. Béremeléssel, adóval a hálapénz ellen Szakértői javaslat készült a kormányfő kérésére A hálapénz visszaszorításáról a kormányfő felkérésére összeállított dokumentum a betegektől kapott pénz megadóztatását, kórházon belüli újraosztását, az orvosi bérek rendezését, a páciensek választási lehetőségeinek bővítését kezdeményezi. Danó Anna A tiltás nem segít, csak több eszköz együttes bevetése, és a türelem hozhat sikert a hálapénz elporlasztására - állítja a miniszterelnök kérésére e témáról készült dokumentum. A szakértők által összeállított javaslatcsomag egy sor eszközt felsorol - az orvosi bérek rendezését, a betegek orvos- és szolgáltatóválasztási lehetőségének bővítését, a hálapénz legalizálását, ezzel a megadóztatását, a főorvosi borítékok kórházon belüli újraosztását - az egészségügyi hálapénz felszámolására. A lapunk birtokába került munkaanyag egyebek mellett a bérek javításával mérsékelné az orvosok érdekeltségét a boríték elfogadására. A jelenlegi szakorvosi átlagjövedelmet tíz-tizenöt év alatt megnégyszereznék. Ennek becsült költsége évi mintegy 900 milliárd forint lenne. További javaslat szerint a hálapénzt egy közös kalapba kellene tenniük az orvosoknak, és újraosztani a gyógyításban résztvevők között. További elképzelés szerint a jogalkotóknak tételesen fel kellene sorolniuk, hogy mi jár a biztosítási díj ellenében, illetve mi az (különszoba, személyes ápolás, választott orvos), amit csak további fizetés ellenében (vagy kiegészítő biztosításért) várható el. A szerzők hangsúlyozzák: sulykolni kell, hogy a biztosítással és a vizit-, illetve kórházi ápolási díjjal az emberek már megfizették a kötelező csomagban felsorolt szolgáltatásokat, és nincs szükség újabb kiegészítésre. A soronkívüliség külön pénzzel való megvásárlását azzal váltanák ki a szakértők, hogy lehetővé tennék a betegnek a mostaninál szabadabb orvos-, illetve intézményválasztást. A beteg önköltséggel megkerülhetné a várólistákat, különösen az egynapos ellátások esetében. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Népszabadságnak elmondta: csak részelemeket tart megvalósíthatónak a komplex csomagból. Számára egyetlen olyan javaslat sem támogatható, amely legalizálja a hálapénz bármely formáját, így például a megadóztatás vagy újraosztás. Minden egyéb elgondolást szükségesnek és mielőbb megvalósítandónak ítél. Az orvosi kamara nem tartja időszerűnek, hogy új etikai alapokra helyezze a hálapénz kérdését. Most az etikai kódex mindössze annyit tesz, hogy jelzi: a hálapénz az orvosnak utólag adott önkéntes juttatás, az orvosnak pedig olyan magatartást kell tanúsítania, amelyből egyértelműen következik, hogy az ellátás minősége a juttatástól független. Marabu rajza A hálapénz becsült nagyságrendje 1999:33 milliárd forint (Kornai és társai, Tárki) 2002:40,6 milliárd forint (KSH) 2005:58,7 milliárd forint (KSH) 2006:100 milliárd forint (Medián, Szonda Ipsos, ESKI) 2007:28 milliárd forint (Generali Reform Műhely, Medián) Alkalmankénti összegek: • Háziorvosnál 4-6000 forint • Szakrendelői orvosnál 6-9000 forint • Kórházi orvosnál 16 000 forint NÉPSZABADSÁG • 2007. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT Magyarország • 3 V Egy sertéstartó vagy egy tehenészet nemzeti virtusból nem fogja olcsón adni az áruját a hazai feldolgozónak, ha drágán is eladhatja neki vagy másnak. Ilyet kérni vagy elvárni teljesen értelmetlen lenne tőlük. A nagy kasza Tóth Levente Tothl@nepszabadsag.hu Vegyél 101 euróért kukoricát, előlegeztesd meg az árát mással, majd add el neki ugyanezt a kukoricát 202 euróért. Elég jó üzlet, ugye? Erre még a legravaszabb gabonaspekuláns is csak csettinthet, és szidhatja a sorsot, hogy nem neki sikerült nyélbe ütnie. Az talán az Európai Uniót is meglepte, hogy éppen neki. A gabonaintervenciót nem azért hozták létre, hogy azon Brüsszel kaszáljon, hanem azért, hogy az időszakosan előálló többletterméstől méltányos áron megszabadítsák a termelőket. Most mégis az euró százmillióban mérhető nyereségét számolgathatja az EU azon a tavalyelőtt és tavaly ráöntött sok millió tonna magyar kukoricán, amely miatt nemrég a kukoricafelvásárlási rendszer megszüntetéséről döntött. A mostani aszály előtt még úgy tűnt, ez a magyarok biznisze, a gazdáknak megéri az unió raktáraiba termelni. Aszály után már másképp látszik. Mintha az unió magának találta volna ki az egészet: megveteti a magyar állammal a magyar kukoricát, majd egy részét kétszer annyiért eladja neki. Mielőtt azonban elátkoznánk a magyar államon és termelőkön élősködő Brüsszelt, vegyük figyelembe: utólag már mindenki tudja, mennyiért kellett vagy nem kellett volna eladni a gabonát. Amikor azonban az unió felvásárolta a kukoricát, senki sem hitte, hogy egy év múlva kétszer annyit érhet a termény. Akkor a termelő örült, hogy ennyiért megvették tőle, és a gabonakereskedők sem állták el az utat a raktár előtt, hogy többet adjanak érte. Akkor az üzlet összes kockázatát az EU vállalta. A szabályok szerint viszont először az érintett tagállam fizeti ki az árut, és ezt a pénzt a raktározási költségeket álló Brüsszel csak akkor adja oda, ha ő már eladta a terményt. Eddig tehát a magyar költségvetés pénze rohadt a kukoricában, amelyből most minél többet meg akar szerezni - azaz kétszer veszi meg ugyanazt, csak a második vásárlás 202 eurós árából megkapja az első vétel 101 euróját. Őrület, de van benne rendszer. Mást ugyanis aligha tehet az EU, mint hogy piaci áron eladja a bérelt raktárában lévő millió tonnákat. Ezzel kínálatot teremt, ami valamelyest kordában tarthatja az árakat az uniós gabonapiacon. Számára nincs nemzeti piac - mint ahogy lényegében számunkra sincs. Az unión belül oda viszik a kukoricát, a tejet, a húst, ahol a legtöbbet adnak érte. Ezért Móricka-szerű elképzelés az, hogy ha Brüsszel a piaci árnál 20 euróval olcsóbban adja el a kukoricát a magyar állattartóknak, akkor majd nem drágul annyira a hazai élelmiszer. A takarmánykeverő cégek, vagy az állattenyésztők ugyanolyan piaci szereplők, mint a gabonakereskedők. A legjobb áron igyekeznek eladni portékájukat. Akár olcsón, akár drágán kapnak kukoricát. Egy sertéstartó vagy egy tehenészet nemzeti virtusból nem fogja olcsón adni az áruját a hazai feldolgozónak, ha drágán is eladhatja neki vagy másnak. Ilyet kérni vagy elvárni teljesen értelmetlen lenne tőlük. Valamiképp azonban érdemes lenne segíteni azokon, akiknek csak annyi kellene, hogy meg tudják venni a takarmányt, ami számukra legalább annyira váratlanul drágult, mint Brüsszel számára. Most jobb a tárgyalási pozíciónk, mert okkal hivatkozhatunk arra: az EU nem gabonakereskedő, hogy zsebre vágja a nyereséget. Abból segítséget nyújthatna azoknak az életképes agrárvállalkozásoknak, amelyek önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. . A Politkovszkajaügy, vagy a lengyelországi Kaczmarek-botrány végeredményben a nyilvánosságról szól. A diktatúrára hajló hatalom igyekszik felszámolni minden bíráló hangot, miközben a fogyasztóval el akarja hitetni, hogy részese lehet intim titkoknak. Összeesküvők Miklós Gábor miklosg@nepszabadsag.hu A szereplők nevét kihúzva, a díszleteket kicserélve rátalálunk a hetven-nyolcvan évvel ezelőtti történetekre. Gyilkosságok, mérgezések, amelyeket egy külföldön élő, titokzatos ellenséges központ irányít, hogy zavart keltsen az újabb sikerek felé robogó államban. Egész szervezet van a kezében - különösen egy bizonyos nemzetiséghez tartozó bűnözők. Az újságírók, képviselők és más ismert személyiségek halála a Londonba menekült orosz milliárdos, Borisz Berezovszkij szennyes politikai céljait szolgálja - mondta a héten moszkvai sajtóértekezletén Andrej Lugovoj, aki korábban a szövetségi hírszerzés tisztje volt, most pedig üzletember, egy őrző-védő cég tulajdonosa. Őt gyanúsítja a brit rendőrség volt kollégája, Alekszandr Litvinyenko megmérgezésével. Lugovoj vallomása, előtte az orosz legfőbb ügyész hanyag vázlata a Politkovszkaja-gyilkosság tetteseiről és felbujtójáról annyira erősen emlékeztet a sztálini idők sémáira, hogy az szinte hihetetlen. Lehet persze, hogy csupán véletlen a kísérteties hasonlatosság a harmincas évek Szovjetuniójának és a mai Oroszországnak a hasonló ügyei között. Attól tartok, hogy mégsem. A világban még él - bizonyos tájakon egészen eleven - az elképzelés, hogy az ügyeket általában titokzatos összeesküvők irányítják. Leginkább Cion bölcsei, de lehetnek mások is, hasonló státusban. (Ha valaki egy kicsit is belemélyed a magyar jobboldal irodalmába, bekukkant a kiválasztott irodalmat forgalmazó boltokba, hírportálokra, máris látja: ez a logika nálunk is él.) A Politkovszkaja-ügy azért is kísérteties, mert az újságírónő elsősorban az aktuális hatalmat bírálta, főleg a Csecsenföldön elkövetett bűntettekért. Most egy olyan konstrukciót állítanak fel legfőbb ügyészi segédlettel, miszerint a Londonban élő pénzember ölette meg az asszonyt, hogy rossz sajtója legyen Putyinnak. Az összeesküvés-elméletek Lengyelországban is „hivatalossá” lettek. A politikai paranoia elképesztő gyorsasággal tesz ott is egykori szövetségeseket ellenséggé és idegen ügynökké. És ott is van rá vevő. A lengyelek szerencséje, hogy a jobboldali kormánynak még csak az állami médiát sikerült az uralma alá vonnia. Van mód arra, hogy megszólaljon a kritikus hang is. Ellentétben Oroszországgal, ahol a jelenlegi elnök évei alatt sikerült a tömegmédiát alapjában egyhangúvá tenni - s ez a Kreml hangja. Kritikus nézetek legfeljebb pár lapban, rádióban jelenhetnek meg. A sajtót, tudjuk, meg lehet fosztani szabadságától megfélemlítéssel és kivásárlással. És ez különösen fontos, amikor az országban választásokat rendeznek. A Politkovszkaja-ügy, vagy a lengyelországi Kaczmarekbotrány végeredményben a nyilvánosságról szól. A diktatúrára hajló hatalom igyekszik felszámolni minden bíráló hangot, miközben a fogyasztóval el akarja hitetni, hogy részese lehet intim titkoknak. A bűnöket titokzatos pénzmágnások, banditák és újságírók összeesküvő bandái követik el. Mindez szól a sajtó bulvárosításáról, a közvélemény tudatos elbutításáról is. Ha izgalmas és rejtelmes sztorikkal, zaftos történetekkel tömik a népet, úgy feltehetően nem követeli majd a vizsgálatokat, az ügyek feltárását, a valódi bűnösök leleplezését. És ez a valódi összeesküvés.