Népszabadság, 2007. szeptember (65. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-08 / 210. szám

2007. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 12 • Hétvége WWW.NOL.HU Nekik Mohács kell Ungár Tamás - Egy párt mellé se állok oda, csalódtam mindegyikben. Itt gyökeres változásokra van szükség. Rendszerváltást akarok. Németh Imre hibátlanul hadarja a szél­sőjobb leckéjét. Az alkalmi munkákból élő, 36 éves, gyors beszédű mohácsi férfival a Duna-parti város egyik parkjában ülök. Hallgatom, hogy Németh szerint az ország idegen hatalmak befolyása alatt áll, régen a Szovjetunió, most Washington és Brüsszel igáját nyögjük. Németh a bevásárlóköz­pontokban csak a „külföldi cégek szemetét” látja. Megemlítem, hogy a hipermarketek­ben az élelmiszerek kétharmada magyar termék, de ő tagadólag rázza fejét. Arra biz­tatom, hogy mondjon egy magyar felvágot­tat, tejterméket, édességet, gyümölcsöt, amit hiányol a boltokból. Kiderül, hogy nem tud ilyet. Gyorsan témát vált: - Miért kell idehozni a dán disznót? - Mennyi dán disznót hoztak be? - kér­dezek vissza. - Nem tudom, de egy se jöjjön! - A magyar sertés se menjen külföldre? - De, az menjen! - Vagyis mi exportálhatunk, más viszont hozzánk nem szállíthat? - Nincs szükségünk külföldi élelmisze­rekre. Németh Imre meg van győződve arról, hogy országunkat az elmúlt tizenhét évben eladták, a kultúránkat tönkretették, s a jö­vőnk az, hogy palesztinok leszünk saját ha­zánkban. - Ki tesz minket palesztinná? - lököm to­vább a szót. - Nézze, 20-30 év múlva Magyarország felértékelődik, mert itt jó a klíma és bőven van víz. Ha Izraelben történik valami, ide­menekülnek az izraeliek. Brüsszelben ki­mondták, hogy összesen hatmillió magyar­ra van szükség. - Honnan veszi ezt? - Egy angol lap írta. - Melyik? - Azt nem tudom. Németh Imre gyakran osztja meg gon­dolatait nyugdíjas barátjával, a 65 éves Winkert Lászlóval. A halk szavú férfi 1974- ben, a mohácsi farostlemezgyárban villany­­szerelőként dolgozva antikommunista jel­szavakat írt a folyosó falára. Lebukott, és egy évre lecsukták. A rendszerváltás után Winkert Mohácson az elsők között csatla­kozott az MDF-hez, később átlépett a MIÉP-be, s most ennek a pártnak a városi elnöke. Németh viszont sosem lépett be pártba, s engesztelhetetlen jobbossága mel­lett egy emlékmű ügye sodorta egy táborba Winkerttel. Lapunkban korábban írtunk arról, hogy 2004 őszén a mohácsi képviselő-testület - a helyi Trianon Társaság ösztönzésére - úgy határozott: Trianon-emlékművet emel a belvárosban. A közgyűlés felkért több, a vá­roshoz kötődő művészt, készítse el az em­lékmű tervét. A testület Bosnyák Mihály el­képzelését látta a legjobbnak. Bosnyák em­lékműve egy vaskos mészkőből csiszolt, földön fekvő Magyarország-térkép, amit körbeölelnek további vaskos mészkövek, a Trianonnál leszakított területeket szimboli­zálva. Az emlékművet egy kőből rakott, ívelt lépcső határolja, amire le lehet ülni, így Bosnyák emlékműve találka- és pihenő­helyként is szolgálna. A Trianon Társaságnak nem tetszett ez a terv. Főleg, hogy nekik is volt egy tervük, amivel pályáztak a közgyűlés tetszésére. A társaság emlékműve egy kereszt, amire Nagy-Magyarország töviskoszorúval meg­koronázott, gránitból megformázott tér­képét feszítenék fel. A kereszt tövében a Szent Korona, alatta a címerbeli hármas halmot jelképező építmény, riolittufából. Amúgy ezt a tervet a társaság nem maga ál­modta meg, hanem egy Trianonról szóló, 1930-ban kiadott könyv borítóján látható grafikáról másolta. A pályamunkákat értékelte a képző- és iparművészeti lektorátus, a szakemberek Bosnyák elképzelését ítélték a legjobbnak. A Trianon Társaság tervét a szakmai zsűri ekképp jellemezte: „plasztikai és esztétikai erényekkel nem rendelkezik, kompozíciója, tömeghasználata, anyagválasztása a művé­szi iskolázatlanság minden jegyét magán hordozza”. A lesújtó vélemény nem szegte kedvét a Trianon Társaságnak, sőt: a civil szervezet 2006 januárjában egy hétig alá­írást gyűjtött a saját terve mellett. A Ke­resztre feszített Magyarország címet viselő elképzelést a 20 ezer lelkes település 2050 lakója szignójával támogatta, ezért a városi képviselő-testület úgy gondolta, a legjobb lesz, ha helyi népszavazáson döntenek ar­ról, melyik emlékmű épüljön meg. A refe­rendumot a 2006-os parlamenti választás második napjára időzítették, mondván, így nem kerül a városnak pénzbe a népszava­zás. Aztán mégsem lett népszavazás. Az történt, hogy a választási iroda ellentmon­dóan fogalmazott a népszavazás ügyében, s mire tisztázódtak a félreértések, már nem lehetett kiírni a referendumot az országos választásokig. Ha a népszavazást Mohácsnak kellett volna finanszírozni, akkor az öt-hatmillió­val terhelte volna a városi büdzsét. Ezt nem akarták a mohácsi városatyák, ezért le­mondtak a referendumról, s inkább felkér­tek egy közvélemény-kutató céget 720 eze­rért, hogy szondázza meg a mohácsiakat, melyik emlékművet akarják. A cég kérdőív­vel és telefonnal megfaggatott 612 mohá­csit, s a kérdezettek többsége Bosnyák ter­vére voksolt. Ennek hatására a képviselő­­testület úgy döntött, hogy ezt az emlékmű­vet építi meg. A Trinanon Társaság ebbe nem nyugo­dott bele. A szervezet úgy vélte, hogy a mohácsi közgyűlés a jogot többször meg­sértve és kijátszva szorította háttérbe a tár­saság emlékműtervét. Winkert László, a tár­saság egyik alapítója azóta is állítja, hogy a képviselő-testület szabálytalanul írta ki az emlékmű pályázatát, így a tender eredmé­nye érvénytelen. A férfi szerint a művészeti lektorátust a városháza félrevezette, mivel a keresztre feszített Magyarországról nem méretarányos tervet tártak a zsűri elé. Winkert kétségbe vonja a város által meg­rendelt közvélemény-kutatás szakszerűsé­gét és eredményét is. Mellesleg a Trianon Társaság is végzett közvélemény-kutatást, s az általuk megkérdezett 500 mohácsi 90 százaléka a társaság emlékműtervét látta jobbnak. Winkert abban is biztos, hogy a vá­rosi közgyűlés félt a népszavazástól, és szándékosan „vacakolta el” a referendum ki­írását. A fentiek okán a Trianon Társaság és a város vezetői között elmérgesedett a vi­szony. Tegyük hozzá, hogy Mohácsot nem a kormánypártok irányítják, a városi közgyű­lés tagjainak csaknem kétharmada fideszes. Szekó József, Mohács polgármestere is a Fi­desz tagja, s az 53 éves politikus tavaly har­madszor nyert az önkormányzati választá­son. Fölényesen­ övé volt a voksok 70 szá­zaléka. A vegyipari gépész, műszaki tanári és közgazdasági menedzser diplomával rendelkező polgármestert népszerűvé teszi a városban, hogy tősgyökeres helybéli, imádja a Dunát, mestere a halászléfőzésnek és a disznóvágásnak, emellett szeret fociz­ni, pecázni és szolid alapon ultizni. Ráadá­sul a polgármester vezetői teljesítménye is elismerésre érdemes. Mohács - akárcsak Dél-Baranya egésze - szenved a tőkehiány­tól és a munkanélküliségtől, ennek ellenére a város számos sikeres beruházást megva­lósított az elmúlt években. Elkerülő út, sportcsarnok és uszoda épült, megújult az önkormányzat tucatnyi intézménye, szep­temberre a sétálóutca esztétikus burkolatot és utcabútorokat kap, ősszel megnyílik az új határkikötő. Mindezek megvalósulásáért sokat tett a város első embere. Vagyis a keresztre feszített Magyaror­szág felállítását követelő mohácsi szélső­jobbosok egy polgári pártok uralta, vi­szonylag jól teljesítő közgyűléssel rúgták össze a port - és főleg Szekó Józseffel. Winkert László és Németh Imre az emlék­mű miatt gyakran vitatkozott a polgármest Mellesleg Szekó József szerint Winkert László és követői nem a Trianon-emlék­­műért fáradoz­nak, hanem Mo­hács fideszes ve­zetőinek lejáratá­sán. Ezért a pol­gármester úgy ér­zi, hogy a magát jobbosnak mondó csapat valójában balos érdekeket szolgál. Winkert László viszont meg van arról győződ­ve, hogy a polgár­­mester a kommu­nisták embere, terrel, s mindketten állítják, hogy Szekó Jó­zsef válogatatlan szavakkal illette őket. Ezért becsületsértésért feljelentették a pol­gármestert. A két férfi úgy véli, hogy a pol­gármester bosszút akar állni rajtuk. Winkert erről így beszél: - A polgármesteri hivatal hétezer forint helypénzt követelt tőlem azért, mert egy héten át aláírásokat gyűjtöttem a sétálóut­cában az emlékművünk érdekében. Megfel­lebbeztem a döntést, s a bíróság túlzottnak találta a helypénzt, erre a városháza újra ki­rótta rám a hétezer forintot. Újra bíróság­hoz fordultam, és újra a javamra ítéltek. Nem is értem, hogyan lehet közérdekű alá­írásgyűjtésért helypénzt kérni? Winkert hamarosan újra perbe áll a vá­rossal. Ennek előzménye az, hogy a MIÉP politikusa volt az egyik szervezője tavaly ősszel a mohácsi kormányellenes tünteté­seknek. Eleinte 80-100 demonstráló gyűlt össze a városháza előtt, két hónappal ké­sőbb ötödére apadt a csapat. A tüntetések befejeztével a polgármesteri hivatal 294 ezer forintot követelt a szervezőktől, mivel az esténként égetett gyertyák és mécsesek megrongálták a városháza lépcsőjét, és a helyreállítás ennyi pénzbe került. - Pár gyertya és mécses nem okozhat ek­kora kárt - hajtogatja Winkert. - Nem fizet­jük ki, döntsön a bíróság! Németh Imre többször szervezett tünte­tést Szekó József ellen az emlékmű miatt, ezeken a demonstrációkon általában tíz-ti­­zenkét helybeli vett részt. A férfi gyakorta rakott ki a polgármestert bíráló falragaszo­kat. - A városháza 70 ezer forintra bírságolt - mondja Németh Imre -, mert tiltott he­lyen raktam ki a Szekót kritizáló plakátokat. A bíróság 10 ezer forintra mérsékelte a bün­tetést, de én nem fizettem ki, inkább hat na­pig bevonultam a pécsi börtönbe. Szekó József cáfolja azt a feltételezést, hogy a hivatalt ő uszította volna rá Winkert Lászlóra és Németh Imrére. A polgármes­ter szerint a városháza csak tette a dolgát. Azt viszont Szekó elismeri, hogy néha eré­lyesen lépett fel két bírálójával szemben. - Tény, hogy elegem lett belőlük - mondja a polgármester. - Állandóan bejár­tak a hivatalba, és zaklatták a kollégákat, ezért néha kiutasítottam őket innen. De be­csületsértő szavakat nem használtam. Egyébként nem értem őket: az ő javaslatuk­ra megszavaztuk, hogy legyen a városban Trianon-emlékmű, és ők nemhogy örülné­nek, mindenbe belekötnek, mivel nem az ő giccses elképzelésük valósul meg. Mellesleg Szekó József szerint Winkert László és követői nem a Trianon-emlékmű­­ért fáradoznak, hanem Mohács fideszes ve­zetőinek lejáratásán. Ezért a polgármester úgy érzi, hogy a magát jobbosnak mondó csapat valójában balos érdekeket szolgál. Winkert László viszont meg van arról győ­ződve, hogy a polgármester a kommunisták embere. A MIÉP városi elnöke ezzel igazol­ja sejtését: - A sok kellemetlenkedéssel elvették a kedvem attól, hogy ősszel újra kormányel­lenes tüntetést szervezzek Mohácson. Ez kinek az érdeke, ha nem a kommunisták­nak? Németh Imre biztos abban, hogy ősszel újra lesznek kormánybuktató tüntetések. Ha nem Mohácson, akkor majd másutt. A férfi egyébként ott volt Budapesten, a tévé ostrománál. - Lesz folytatása - ígéri a férfi -, mivel ezt a rendszert megjavítani nem lehet, utcai harcokra lesz szükség. A tisztességes em­berek megindulnak, és rendet csinálnak. Hitetlenkedem. - Vagyis aki kimegy az utcára harcolni, az a tisztességes? - Igen. Ötvenhatban is így volt. - Meg 1917-ben, Szentpéterváron is? - Azt nem tudom. - A lényeg, hogy nincs szükség válasz­tásra, pártokra, parlamentre? - Nincs. Visszaállítjuk a Szent Korona­tant, az lesz az alkotmány. - Mi a baj a mostani alkotmánnyal? - Nem védi meg az országot a tolvajok­tól, a romlástól. - Maga tényleg azt hiszi, hogy a Szent Korona tana - ami egyébként sosem volt al­kotmány - megvédi az országot minden romlástól és bűntől? - Igen. - Korábban se védte meg. Az előző öt­száz évben is részben bűnnel és ártatlanok vérével írták a történelmet. - Lehet, de a Szent Korona tana mégis megvédett minket. Hiába igázták le az or­szágot, megmaradtunk. Most viszont félő, hogy nem maradunk meg. Ezért kell utcára menni. Hasonlóan vélekedik Németh Imre egyik barátja, Denisch László is. - Forradalom kell ide, anélkül nem lesz rend - vallja a 39 éves férfi. - Attól nem tart, hogy sok lesz az áldo­zat? - állítom meg szavait. - Ezt vállalni kell, megéri. Én minden­képpen vállalom! Amúgy a korábban kőművesként dolgo­zó Denisch László rokkantnyugdíjas. Egy évvel ezelőtt rákkal műtötték, akkor száza­­lékolták le. Most tünetmentes, azt mondja, öt év múlva derül ki, hogy kilábal-e a beteg­ségből. Állítja, hogy elszántságának nincs köze a halálos kórhoz.­­ Ha nem lettem volna rákos, akkor is azt mondanám: nem kell félni a haláltól, vállalni kell a forradalom kockázatát. A szintén forradalmat remélő Németh Imre azt mondja: neki a hit segít az igazsá­gért folytatott harcban. Az izmos, aszkéta arcú férfi 23 éves koráig nem volt hívő, ad­dig sokat csajozott, ivott, balhézott. Aztán egy este a diszkóban ismeretlen okokból összekapott egy fiatalemberrel, és egy tö­rött üveggel kiütötte az illető egyik szemét. Németh megúszta az ügyet felfüggesztett börtönnel, ám menyasszonya - akinek gyű­rűjét ma is hordja - elhagyta őt. A lelki ös­­­szeomláson, a megsebzett ember bosszújá­tól való félelmen a hit segítette át: valaki el­vitte őt a Sión keresztény gyülekezetbe. Németh Imre azóta is hozzájuk jár. Amikor megkérdezem tőle, hogy miért akar utcai harcokat, hiszen a hitétől idegen az erő­szak, akkor ő kész a válasszal: - Jézus is kiűzte a kufárokat a templom­ból. Eljött az idő, hogy mi is ostort ragad­junk! Látom, hogy nem ingathatom meg, ezért búcsúzáskor ennyit mondok: - Ismeri azt a mondást, hogy „nekünk Mohács kell”? - Ismerem. - Maguknak tényleg Mohács kell? - Nekünk az kell. Németh Imre, aki ott volt a tévéostromnál is A mohácsi első világ­­háborús emlékmű. Ennek szomszédsá­gában lenne a Tria­­non-emlékmű Fotók: Wéber Tamás Szekó József polgármester Winkert László: A Trianon Társaság ezt szerette volna

Next