Népszabadság, 2007. október (65. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-01 / 229. szám

www.nol.hu Színház Pesti Színház: Körmagyar Zappe László A minapi bemutatónál sokkal érdekesebb az előtörténete. Arthur Schnitzler Körtánc, illet­ve Bródy Sándor fordításában Körbe-körbe című darabját ép­pen száztíz esztendeje írta. Szép nagy botrányokat kavart vele. A húszas évek elején már akkorákat, hogy az író minden további előadást megtiltott. S ez a tilalom a halálon túli szer­zői jogok paradox példájakép­pen Schnitzler elhunyta után még ötven éven át, 1981-ig ér­vényben volt, így aztán Horvai Istvánt a múlt század nyolcva­nas éveiben kezdte érdekelni a darab. Olyannyira, hogy rájött, nem is érdekli igazán. Egy ma­gyar változat, egy, a kor magyar viszonyaira igazított átirat sok­kal jobban izgatná. Először Kar­dos G. Györggyel szerette volna ezt megíratni, aki ki is találta a címet: Körmagyar. Többre azonban nemigen jutott. Kornis Mihály viszont visszautasította a felkérést, tehát meg is írta a darabot. Mint az 1993-as tévé­felvételen - amelyet nemrég megismételtek az m2-n - el­mondta, 1988. október 6-án szállta meg az ihlet annyira, hogy másfél óra alatt meg is volt az első jelenettel. Ekkor már jobb híján műsorra is tűz­ték az eredetit, de Horvai meg­engedte, hogy amennyiben az olvasópróbára, november köze­pére elkészül a szöveg, a Kör­magyart fogják bemutatni, így is történt. 1989 elején bemutatták a Vígszínházban a rendszerváltás korát a folyamat kellős közepén tíz éles pillanat­képben remekül ábrázoló dara­bot. Igazi Zeitstück született, melynek hatékonyságáért, ér­vényéért a négy év múlva ké­szült tévéfelvétel idején is szo­rítottak a szereplők. Okkal. Ez persze mit sem változtat a da­rab akkori értékén, s főképp igen tanulságos időről időre új­ra megnézni az akkori előadást. Az idő igazolja annak a pilla­natfelvételnek a pontosságát. Nem igazolja viszont azt, hogy az akkori szöveget csak­nem két évtized múltán új sze­reposztásban, új rendezésben, s ráadásul másik színpadon is­mét előadják. A Körmagyar ugyanis nemcsak adott időre, de adott helyre is készült, fon­tos kelléke a forgószínpad - praktikusan is, meg jelképesen is. A mostani előadás a Váci ut­cában legalább negyedórával hosszabb az eredetinél, bizo­nyára a díszletmunkások kü­lönben jól szervezett, fürge munkálkodása következtében. A darab különben most is működőképesnek mutatkozik, csak éppen egészen más funk­cióban, mint hajdan. Az ugyanis bármikor hatásos poén, ha az éppen kifosztott milliomos egy jólelkű kurvától kap némi aprót kapupénzre meg taxira. Az örökbecsű vic­ceknek azonban csak igen kis hányada, s az is csak bizonyos szövegkörnyezetben tartozik a klasszikus értékek közé. Na­gyobb részük, s főképp eredeti összefüggéseiből kiszakítva csak az örök szórakoztatóipar készlettárát gazdagítja. Most Hegedűs D. Géza rendezésé­ben kellemes, frivol, néha ma­­lackodó mulattatás a Körma­gyar, amit az egyenetlen, stí­lusegységre nem is törekvő színészi játék sem zavar meg. Az 1989-es bemutató kor jel­lemző alakjai most humoros szerepekként jönnek elő. La­jos András harciasan végig­­üvölti a kiskatona szerepét, Kamarás Iván az igyekvő ifjú kádert leckefelmondó jó tanu­lóvá változtatja, Danis Lídia túlragyogja a takarítónői sze­repet. Szabó Gabi nem sokat tud kezdeni a viszonylag fiatal káderfeleség kedélyváltozásai­val, Reviczky Gábor nehezen tartja kordában ripacshajla­­mát, Hegyi Barbara pedig úgy megfagyasztja maga körül a le­vegőt, hogy Lukács Sándor csak a jobbára magányos záró­jelenetben tud felengedni. Varjú Kálmán és Csonka Szil­via kettősének van igazi színé­szi ereje, Pap Vera alakításá­nak pedig emberi hitele is. Akár Schnitzler Körtáncot is játszhatnék. A múlt az el­múlt, akár száztíz, akár húsz esztendeje. A múlt elmúlt Rádió Csider István Zoltán A néphadseregről minden ma­gyar férfi őriz valamiféle emlé­ket (néha a másokét), ilyet vagy olyat, jót, rosszat, komikust, tra­gikust - de persze főleg tragiko­mikust. Úgyhogy talán nem csak a lustaság indokolta, hogy a rádió felhívásban kérje hallga­tóit: mondják el, illetve írják meg katonaélményeiket. Jelent­keztek is több százan. A Kos­suth rádió 29-i tematikus nép­hadsereg napja azért mégsem a Demokrata olvasói rovata vagy a drága Bolgár úr, itt van értel­me a nép hangjának - gondo­lom elégedetten. Meglehet, alkalmatlanságo­mat jelentő, büdös nagy E be­tűm és a rendszerváltás körüli szocializációm az oka, de nem tudom elképzelni, amit Váncsa István mond Nej Györgynek, hogy az ő idejében két rakétaez­red meg még tudja az ég, hány katona úgy feszült rá egy hang­versenyzongorát szállító ameri­kai gépre, mintha legalábbis az egész béketábor jövője rajtuk múlt volna. De Dréger Tamás igaz történetét hallva is erős John Creese-hangulat támad a rádiókészülék körül. Z. alezre­des katonatolmácsokkal ismer­kedik. Két oroszon már túl van, a harmadik, a történet beküldő­je­­ német tolmács. Kelet- vagy nyugatnémet? - kérdezi a tiszt. A katona rövid hezitálás után válaszol: keletnémet. Jól van, mondja az alezredes, önre szük­ségünk lesz, amikor a szövetsé­ges keletnémet elvtársakkal csa­pást mérünk az imperialistákra. Hozzáfűzte: azért tanuljon meg nyugatnémetül is, hogy ha majd foglyokat ejtünk, ki tudjuk hall­gatni őket. És hihetetlennek tű­nik a spermáit szétszóró gom­. Az egyén feletti, szinte kor­látlan hatalom néha szinte korlátlan butasággal páro­sult. Vagy hogy egy levél csattanójával éljünk: azok hirdették az igét, akik még ragozni sem tudták, hár a szocializmushoz hasonlí­tó, máskor tabulát rázó főtiszt alakja meg az egy ártatlannak tűnő, levelezőlapon elkövetett, a véradást némi iróniával kezelő (már-már kunderai) tréfát köve­tő hosszas vizsgálat, meghur­coltatás. Ordítozó, hét barom tiszthe­lyettesek, heti egyszeri fürdés, fogkefével felmosatott folyosó, zárka, kilógás és irgalmatlan be­­rúgás - a nagy átlag így látta, így mesélte később baráti társa­ságban a néphadsereget. Volt haszna azért. Ahogy Szente László mondta reggel: bizonyos értelemben mégiscsak megtud­hatott valamit a valóságról, aki elvesztegetett két évet egy lak­tanyában - ha nem is egészen úgy, ahogy azok képzelték, akik ezekből a bakákból akarták a szocializmus acélos néphadse­regét összehozni. De nem csak az a (katonai) rendszer volt abszurd. A nép­hadsereg jogutódjáról is kerin­genek olyan történetek, ame­lyeknek hallatán a legmegve­­szekedettebb hadkötelezettség­párti is elszégyellné magát. Mert a pártos duma, Lenin elv­társ citálása előbb-utóbb tény­leg kikopott a kopaszokat, gu­mikat, sőt öregeket is gondolko­dás nélkül rugóztató tisztek és tiszthelyettesek szótárából, de jöttek helyette más, immár kvázi demokratikus frázisok önkéntelenül is eltorzított for­dulatai, és a lényeg végül is nem változott: az egyén feletti, szin­te korlátlan hatalom néha szin­te korlátlan butasággal páro­sult. Vagy hogy egy levél csatta­nójával éljünk: azok hirdették az igét, akik még ragozni sem tudták. A ragozás nehézségei Stremeny Géza gróf Batthyány Lajosról készített szobrát állít­ják föl a budapesti Batthyány téren. A zsűri öt pályamű közül választotta ki az ő tervét, amely azt a pillanatot ábrázolja, ami­kor az első magyar miniszterel­nök a Dunán Bécsbe érkezik, hogy az uralkodóval szentesít­­tesse az 1848. áprilisi törvénye­ Batthyány 201 két. A pályázatkiírás késlekedé­se miatt a Batthyány-emlékév­­ben már nem készülhet el az összességében öt-hat méter magas, stilizált kőhajón álló bronzalak. Annál is inkább, mert a zsűri néhány apró vál­toztatást kért a 70 éves mű­vésztől, akinek talán legismer­tebb műve a Nagymező utcá­ban álló Színház, amelyet csak Hofi-szobornak neveznek a já­rókelők. A 30 millió forintos költségű munka esetleg 2008. február 11-ére, a mártír kor­mányfő 201. születésnapjára vagy a március 15-i ünnepsé­gekre kerülhet a helyére, éppen szemben a Kölcsey-szoborral, az Angelika presszó elé. (K. K.) NÉPSZABADSÁG • 2007. OKTÓBER 1„ HÉTFŐ Kultúra • 11 Más tészta Freskófestést, lovaggá ütést és patkókovácsolást is kínál a hetven múzeum részvételével ma induló hathetes rendezvénysoro­zat, a Múzeumok Őszi Fesztiválja. A múzeumokról sokaknak még mindig hűvös, homályos üveg­vitrinekkel telerakott intéz­mény jut eszébe, ahol az unal­mas kísérőszövegek mellett tip­­ródó látogatókat folyton-foly­­vást lepisszegik a mizantróp te­remőrök. Ahova illik elmenni, de egyáltalán nem jó. Ezen a beidegződésen pró­bálnak változtatni az olyan kez­deményezések, mint a Múzeu­mok Majálisa, a Múzeumok Éj­szakájának keresztelt összmú­­zeumi bolyongás, illetve a ta­valy útjára indított Múzeumok Őszi Fesztiválja. A Nemzeti Kulturális Alap, illetve az Okta­tási és Kulturális Minisztérium pénzéből finanszírozott feszti­vál arra sarkallja a résztvevő in­tézményeket, hogy bizonyos té­makörök alapján próbáljanak meg gyűjteményeikből új szem­pontok alapján válogatni, ahhoz kísérőprogramokat találni, illet­ve beavatni a látogatókat az egyébként rejtve maradó hát­tértevékenységükbe. Az idei hat témakörbe tulaj­donképpen bármi belepasszol: a Térjünk a tárgyra! címszó alatt minden pályázó előboga­rászhatja raktáraiból különle­ges relikviáit, így a Kodály-em­­lékévhez kapcsolódóan a Mű­szaki Múzeum tanulmánytárá­ban - koncertek és előadások mellett - bemutatják az Edison­­féle viaszhengeres fonográfot és egy XIX. századi, sípokkal működő verklit. A Magyar Ke­reskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban erre az alkalomra megnyíló látványtárban az ét­kezéskultúra történetének kü­lönlegességeit teszik közszem­lére: osztriga, homár és rák fo­gyasztására szolgáló, múlt szá­zad eleji evőeszközöket, rugós szerkezettel ellátott főttkukori­­ca-villát, kocsmai számlálót. A pincér-vevő bizalmán alapuló szerkentyű egy tányérba épí­tett, nyolc részre osztott szám­lap, óramutatóját minden egyes pohár ital után tovább tekerték, a nyolcas számnál pedig illett fizetni és távozni. A Hétköznapok történelme kategóriában indulók azt vállal­ják, hogy látogatóiktól minden­féle használati tárgyat gyűjte­nek és kiállítanak, a Kézfogás nevű programok keretében ma­gyarországi és határon túli mú­zeumok, iskolák és könyvtárak szervezkednek közösen.­­ Szóljon hat hét a múzeu­mokról! - fogalmazza meg tö­mören céljaikat az egyik főszer­vező, Káldy Mária, a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója­­, és sorolja a menü­sort. - Megkereshetjük Mun­kácsy életének állomásait vagy a Pál utcai fiúk című regény helyszíneit, festhetünk freskót, pár órára lehetünk muzeulógu­­sok, restaurátorok; a Közleke­dési Múzeum kiállításán az is kiderül, mit bír a száraztészta. A Spagettihidak című tárlat megnyitóján ugyanis terhelési próbának vetik alá az egyetemi hallgatók tervezte tésztahidat. Az országszerte hetven mú­zeum részvételével, november közepéig zajló fesztivál záró attrakciója az őszbúcsúztató, Márton-napi vigasság. A Szent­endrei Szabadtéri Múzeum öt­lete alapján most már hat hely­színen zajló ünnepen libafogó- és libaszépségverseny, újbor­kóstolás, hordólovaglás, vásár várja az érdeklődőket. (Sz. E.) Büszkék vagyunk rá, hogy mi kézbesíthetünk Önnek. Magyar Posta WWW.posta.hu 140 ÉVE A KÖZÖS ISMERŐS HIRDETÉS

Next