Népszabadság, 2007. október (65. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-01 / 229. szám
www.nol.hu Színház Pesti Színház: Körmagyar Zappe László A minapi bemutatónál sokkal érdekesebb az előtörténete. Arthur Schnitzler Körtánc, illetve Bródy Sándor fordításában Körbe-körbe című darabját éppen száztíz esztendeje írta. Szép nagy botrányokat kavart vele. A húszas évek elején már akkorákat, hogy az író minden további előadást megtiltott. S ez a tilalom a halálon túli szerzői jogok paradox példájaképpen Schnitzler elhunyta után még ötven éven át, 1981-ig érvényben volt, így aztán Horvai Istvánt a múlt század nyolcvanas éveiben kezdte érdekelni a darab. Olyannyira, hogy rájött, nem is érdekli igazán. Egy magyar változat, egy, a kor magyar viszonyaira igazított átirat sokkal jobban izgatná. Először Kardos G. Györggyel szerette volna ezt megíratni, aki ki is találta a címet: Körmagyar. Többre azonban nemigen jutott. Kornis Mihály viszont visszautasította a felkérést, tehát meg is írta a darabot. Mint az 1993-as tévéfelvételen - amelyet nemrég megismételtek az m2-n - elmondta, 1988. október 6-án szállta meg az ihlet annyira, hogy másfél óra alatt meg is volt az első jelenettel. Ekkor már jobb híján műsorra is tűzték az eredetit, de Horvai megengedte, hogy amennyiben az olvasópróbára, november közepére elkészül a szöveg, a Körmagyart fogják bemutatni, így is történt. 1989 elején bemutatták a Vígszínházban a rendszerváltás korát a folyamat kellős közepén tíz éles pillanatképben remekül ábrázoló darabot. Igazi Zeitstück született, melynek hatékonyságáért, érvényéért a négy év múlva készült tévéfelvétel idején is szorítottak a szereplők. Okkal. Ez persze mit sem változtat a darab akkori értékén, s főképp igen tanulságos időről időre újra megnézni az akkori előadást. Az idő igazolja annak a pillanatfelvételnek a pontosságát. Nem igazolja viszont azt, hogy az akkori szöveget csaknem két évtized múltán új szereposztásban, új rendezésben, s ráadásul másik színpadon ismét előadják. A Körmagyar ugyanis nemcsak adott időre, de adott helyre is készült, fontos kelléke a forgószínpad - praktikusan is, meg jelképesen is. A mostani előadás a Váci utcában legalább negyedórával hosszabb az eredetinél, bizonyára a díszletmunkások különben jól szervezett, fürge munkálkodása következtében. A darab különben most is működőképesnek mutatkozik, csak éppen egészen más funkcióban, mint hajdan. Az ugyanis bármikor hatásos poén, ha az éppen kifosztott milliomos egy jólelkű kurvától kap némi aprót kapupénzre meg taxira. Az örökbecsű vicceknek azonban csak igen kis hányada, s az is csak bizonyos szövegkörnyezetben tartozik a klasszikus értékek közé. Nagyobb részük, s főképp eredeti összefüggéseiből kiszakítva csak az örök szórakoztatóipar készlettárát gazdagítja. Most Hegedűs D. Géza rendezésében kellemes, frivol, néha malackodó mulattatás a Körmagyar, amit az egyenetlen, stílusegységre nem is törekvő színészi játék sem zavar meg. Az 1989-es bemutató kor jellemző alakjai most humoros szerepekként jönnek elő. Lajos András harciasan végigüvölti a kiskatona szerepét, Kamarás Iván az igyekvő ifjú kádert leckefelmondó jó tanulóvá változtatja, Danis Lídia túlragyogja a takarítónői szerepet. Szabó Gabi nem sokat tud kezdeni a viszonylag fiatal káderfeleség kedélyváltozásaival, Reviczky Gábor nehezen tartja kordában ripacshajlamát, Hegyi Barbara pedig úgy megfagyasztja maga körül a levegőt, hogy Lukács Sándor csak a jobbára magányos zárójelenetben tud felengedni. Varjú Kálmán és Csonka Szilvia kettősének van igazi színészi ereje, Pap Vera alakításának pedig emberi hitele is. Akár Schnitzler Körtáncot is játszhatnék. A múlt az elmúlt, akár száztíz, akár húsz esztendeje. A múlt elmúlt Rádió Csider István Zoltán A néphadseregről minden magyar férfi őriz valamiféle emléket (néha a másokét), ilyet vagy olyat, jót, rosszat, komikust, tragikust - de persze főleg tragikomikust. Úgyhogy talán nem csak a lustaság indokolta, hogy a rádió felhívásban kérje hallgatóit: mondják el, illetve írják meg katonaélményeiket. Jelentkeztek is több százan. A Kossuth rádió 29-i tematikus néphadsereg napja azért mégsem a Demokrata olvasói rovata vagy a drága Bolgár úr, itt van értelme a nép hangjának - gondolom elégedetten. Meglehet, alkalmatlanságomat jelentő, büdös nagy E betűm és a rendszerváltás körüli szocializációm az oka, de nem tudom elképzelni, amit Váncsa István mond Nej Györgynek, hogy az ő idejében két rakétaezred meg még tudja az ég, hány katona úgy feszült rá egy hangversenyzongorát szállító amerikai gépre, mintha legalábbis az egész béketábor jövője rajtuk múlt volna. De Dréger Tamás igaz történetét hallva is erős John Creese-hangulat támad a rádiókészülék körül. Z. alezredes katonatolmácsokkal ismerkedik. Két oroszon már túl van, a harmadik, a történet beküldője német tolmács. Kelet- vagy nyugatnémet? - kérdezi a tiszt. A katona rövid hezitálás után válaszol: keletnémet. Jól van, mondja az alezredes, önre szükségünk lesz, amikor a szövetséges keletnémet elvtársakkal csapást mérünk az imperialistákra. Hozzáfűzte: azért tanuljon meg nyugatnémetül is, hogy ha majd foglyokat ejtünk, ki tudjuk hallgatni őket. És hihetetlennek tűnik a spermáit szétszóró gom. Az egyén feletti, szinte korlátlan hatalom néha szinte korlátlan butasággal párosult. Vagy hogy egy levél csattanójával éljünk: azok hirdették az igét, akik még ragozni sem tudták, hár a szocializmushoz hasonlító, máskor tabulát rázó főtiszt alakja meg az egy ártatlannak tűnő, levelezőlapon elkövetett, a véradást némi iróniával kezelő (már-már kunderai) tréfát követő hosszas vizsgálat, meghurcoltatás. Ordítozó, hét barom tiszthelyettesek, heti egyszeri fürdés, fogkefével felmosatott folyosó, zárka, kilógás és irgalmatlan berúgás - a nagy átlag így látta, így mesélte később baráti társaságban a néphadsereget. Volt haszna azért. Ahogy Szente László mondta reggel: bizonyos értelemben mégiscsak megtudhatott valamit a valóságról, aki elvesztegetett két évet egy laktanyában - ha nem is egészen úgy, ahogy azok képzelték, akik ezekből a bakákból akarták a szocializmus acélos néphadseregét összehozni. De nem csak az a (katonai) rendszer volt abszurd. A néphadsereg jogutódjáról is keringenek olyan történetek, amelyeknek hallatán a legmegveszekedettebb hadkötelezettségpárti is elszégyellné magát. Mert a pártos duma, Lenin elvtárs citálása előbb-utóbb tényleg kikopott a kopaszokat, gumikat, sőt öregeket is gondolkodás nélkül rugóztató tisztek és tiszthelyettesek szótárából, de jöttek helyette más, immár kvázi demokratikus frázisok önkéntelenül is eltorzított fordulatai, és a lényeg végül is nem változott: az egyén feletti, szinte korlátlan hatalom néha szinte korlátlan butasággal párosult. Vagy hogy egy levél csattanójával éljünk: azok hirdették az igét, akik még ragozni sem tudták. A ragozás nehézségei Stremeny Géza gróf Batthyány Lajosról készített szobrát állítják föl a budapesti Batthyány téren. A zsűri öt pályamű közül választotta ki az ő tervét, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor az első magyar miniszterelnök a Dunán Bécsbe érkezik, hogy az uralkodóval szentesíttesse az 1848. áprilisi törvénye Batthyány 201 két. A pályázatkiírás késlekedése miatt a Batthyány-emlékévben már nem készülhet el az összességében öt-hat méter magas, stilizált kőhajón álló bronzalak. Annál is inkább, mert a zsűri néhány apró változtatást kért a 70 éves művésztől, akinek talán legismertebb műve a Nagymező utcában álló Színház, amelyet csak Hofi-szobornak neveznek a járókelők. A 30 millió forintos költségű munka esetleg 2008. február 11-ére, a mártír kormányfő 201. születésnapjára vagy a március 15-i ünnepségekre kerülhet a helyére, éppen szemben a Kölcsey-szoborral, az Angelika presszó elé. (K. K.) NÉPSZABADSÁG • 2007. OKTÓBER 1„ HÉTFŐ Kultúra • 11 Más tészta Freskófestést, lovaggá ütést és patkókovácsolást is kínál a hetven múzeum részvételével ma induló hathetes rendezvénysorozat, a Múzeumok Őszi Fesztiválja. A múzeumokról sokaknak még mindig hűvös, homályos üvegvitrinekkel telerakott intézmény jut eszébe, ahol az unalmas kísérőszövegek mellett tipródó látogatókat folyton-folyvást lepisszegik a mizantróp teremőrök. Ahova illik elmenni, de egyáltalán nem jó. Ezen a beidegződésen próbálnak változtatni az olyan kezdeményezések, mint a Múzeumok Majálisa, a Múzeumok Éjszakájának keresztelt összmúzeumi bolyongás, illetve a tavaly útjára indított Múzeumok Őszi Fesztiválja. A Nemzeti Kulturális Alap, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium pénzéből finanszírozott fesztivál arra sarkallja a résztvevő intézményeket, hogy bizonyos témakörök alapján próbáljanak meg gyűjteményeikből új szempontok alapján válogatni, ahhoz kísérőprogramokat találni, illetve beavatni a látogatókat az egyébként rejtve maradó háttértevékenységükbe. Az idei hat témakörbe tulajdonképpen bármi belepasszol: a Térjünk a tárgyra! címszó alatt minden pályázó előbogarászhatja raktáraiból különleges relikviáit, így a Kodály-emlékévhez kapcsolódóan a Műszaki Múzeum tanulmánytárában - koncertek és előadások mellett - bemutatják az Edisonféle viaszhengeres fonográfot és egy XIX. századi, sípokkal működő verklit. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban erre az alkalomra megnyíló látványtárban az étkezéskultúra történetének különlegességeit teszik közszemlére: osztriga, homár és rák fogyasztására szolgáló, múlt század eleji evőeszközöket, rugós szerkezettel ellátott főttkukorica-villát, kocsmai számlálót. A pincér-vevő bizalmán alapuló szerkentyű egy tányérba épített, nyolc részre osztott számlap, óramutatóját minden egyes pohár ital után tovább tekerték, a nyolcas számnál pedig illett fizetni és távozni. A Hétköznapok történelme kategóriában indulók azt vállalják, hogy látogatóiktól mindenféle használati tárgyat gyűjtenek és kiállítanak, a Kézfogás nevű programok keretében magyarországi és határon túli múzeumok, iskolák és könyvtárak szervezkednek közösen. Szóljon hat hét a múzeumokról! - fogalmazza meg tömören céljaikat az egyik főszervező, Káldy Mária, a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója, és sorolja a menüsort. - Megkereshetjük Munkácsy életének állomásait vagy a Pál utcai fiúk című regény helyszíneit, festhetünk freskót, pár órára lehetünk muzeulógusok, restaurátorok; a Közlekedési Múzeum kiállításán az is kiderül, mit bír a száraztészta. A Spagettihidak című tárlat megnyitóján ugyanis terhelési próbának vetik alá az egyetemi hallgatók tervezte tésztahidat. Az országszerte hetven múzeum részvételével, november közepéig zajló fesztivál záró attrakciója az őszbúcsúztató, Márton-napi vigasság. A Szentendrei Szabadtéri Múzeum ötlete alapján most már hat helyszínen zajló ünnepen libafogó- és libaszépségverseny, újborkóstolás, hordólovaglás, vásár várja az érdeklődőket. (Sz. E.) Büszkék vagyunk rá, hogy mi kézbesíthetünk Önnek. Magyar Posta WWW.posta.hu 140 ÉVE A KÖZÖS ISMERŐS HIRDETÉS