Népszabadság, 2008. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-28 / 23. szám
www.nol.hu A Fidesz-kampányról Debrecenben döntenek Elsősorban Orbán Viktor lesz az, aki meghatározza a Fidesz népszavazási kampánystratégiáját. A párt PR-céggel nem köt szerződést. Csuhaj Ildikó kedden és szerdán Debrecenben hozza meg a végső döntéseket a Fidesz vezérkara a népszavazási kampánystratégiáról. Meghatározzák a vezető szlogent, az országértékelés napját, a kampány hivatalos startját és a mozgósítás részleteit. Ma Orbán Viktor délelőtt a Polgárok Házában politikai helyzetértékelést ad a parlamenti frakciónak. Forrásaink szerint a kampány iránya nem változik, az üzenet a „Felelős döntés: szavazz három igennel!” lesz, s a Fidesz az egészségügyi reformmal szembeni társadalmi ellenállásra építkezik. A Fidesz-kampány „kitalálója” elsősorban Orbán Viktor. A pártnak nincs is szerződése marketingcéggel. Külföldi PR-guruk véleményét viszont kikérik. A 2006-os választások előtt a Fidesz elnöke mások mellett Dick Morris amerikai kampánytanácsadóval is konzultált, s forrásaink szerint „most is léteznek a kapcsolatok az amerikai republikánusokkal és a francia UMP- vel”. Habony Árpád már pusztán a pártelnök személyes tanácsadója, a napi operatív programok felelőse Deutsch-Für Tamás elnöki kabinetfőnök és Szijjártó Péter kommunikációs igazgató, illetve a mellettük dolgozó stáb. A szakmapolitikai műhely koordinátora változatlanul Navracsics Tibor. Információink szerint Kubatov Gábor pártigazgató már „valóságos kampányhadsereget” működtet, nemzetközi PR-tapasztalatokkal rendelkező reklámcégek prominenseinek részvételével. E stábhoz csatlakozott Várhegyi Attila is, aki éveken át a Fidesz kampányigazgatója volt (jelenleg Széles Gábor médiacégének vezére). Több fideszes is óvatosságra figyelmeztet viszont, mert általában a finisben, a napi kommunikációs fronton szoktak hibázni, „mivel politikusokról van szó”. S noha a Deutsch-Szijjártó csapat megfelelően szervezi a reagáló kommunikációt, kellene egy olyan professzionális team, mely a hosszú távú Fidesz-stratégiát napi reakciókra fordítja le. A kritikusok szerint Tarlós István hibázott, amikor bemondta, hogy április 6-án lesz a népszavazás, másnap pedig kiderült: egy hónapot tévedett. Ráadásul az országos médiában „láthatatlan” az országjárása. A politikusnak nincs külön kampánystábja, tanácsadói viszont vannak. Tarlós: Nem Orbán Viktor hatalma a tét A népszavazás nem a Fidesz és az MSZP, hanem a magyar társadalom és a Gyurcsány-kormány konfliktusáról szól - hangoztatta Tarlós István szombaton, amikor budapesti fideszes politikusoknak tartott kampányértekezletet. (Orbán Viktor a Magyar Nemzet hasábjain már 2006 őszén arról értekezett: ha Gyurcsány Ferenc mégsem változtat, azaz nem vonja vissza a reformokat, „mire beköszönt a tél, már nem jobb-és baloldal fog vitázni egymással, hanem egy elkeseredett és ingerült ország áll szemben illegitim kormányával”.) Tarlós István szombaton arról beszélt, hogy a népszavazás után a kormány „kutya kötelessége lesz”, hogy azt tegye, amit a szavazók akarnak. A Fidesz kampányának politikai vezetője úgy vélekedett, a népszavazáson nem Orbán Viktor hatalma lesz a tét (bár a kormánypártok a néppel ezt akarják elhitetni). A zárt ülésen pedig információink szerint az eddigi népszavazások budapesti statisztikáit ismertette, s arra utalt, hogy a fővárosi részvétel, a mozgósítás döntő lehet. A kampányértekezleten nem lehetett látni sem Rogán Antalt, az V. kerület, sem Pokorni Zoltánt, a XII. kerület fideszes polgármesterét. A debreceni elnökségi ülésen viszont Tarlós István nem lesz ott - nem szakítja meg az országjárását. (Cs. I.) Közöny Újbudán Második fordulóra lesz szükség az időközi voksoláson A szavazók érdektelensége miatt második fordulóra lesz szükség Újbudán az időközi parlamenti választáson. A korábbi képviselő, a fideszes Deák András halála miatt tartott tegnapi voksoláson az ellenzéki Rétvári Bence kétharmados fölénnyel megelőzte kormánypárti riválisát. Kálmán Attila Érvénytelen volt a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választás Újbudán, mivel az este hétórás zárásig a választásra jogosultak mindössze 38,29 százaléka kereste fel a szavazóhelyiségeket, a szükséges ötven százaléknál jóval kevesebben, így azután két hét múlva, február 10-én második fordulóra lesz szükség, melyen eldőlhet a 15-ös számú egyéni választókerület képviselete. A mandátum Deák András (Fidesz- KDNP) tavaly őszi halála miatt maradt gazdátlanul. Az aspiránsok közül a legnagyobb támogatottsága - a győzelme esetén első ciklusát megkezdő - Rétvári Bencének (Fidesz-KDNP) volt, aki meggyőző fölénnyel, a szavazatok 67 százalékával vette az első fordulót. Ő jelenleg a pártszövetség fővárosi közgyűlési képviselője. A kormánypártok színeiben a 2006- ban az SZDSZ listájáról parlamentbe jutott, jelenlegi újbudai alpolgármester Lakos Imre indult, míg az MDF-et a 2006-ig „örökös kerületi képviselő”, Csapody Miklós képviselte. 1990-től négy cikluson át volt a körzet egyéni képviselője, 2006-ban listáról került az Országgyűlésbe. Negyedikként Fenyvessy Zoltán, a MIÉP alelnöke versengett. Filipsz Andrea XI. kerületi jegyző, a helyi választási iroda vezetője elmondta, februárban mostani eredményétől függetlenül mind a négy jelölt indulhat. Külföldön, a berlini és a havannai magyar külképviseleten ketten szavaztak. Az alacsony részvétel mellett, rendben megtartott voksolás akkor lett volna érvényes, ha a 32 ezer választópolgár legalább fele leadta volna szavazatát, a második fordulóban a 25 százalékos részvétel is elengedő lesz. Tegnap mindössze 12 305-en járultak az urnákhoz. A mostani választói érdektelenséget jól jelzi, hogy a 2006-os parlamenti voksolás első fordulójában rendkívül magas volt a részvétel, mintegy 26 és fél ezren voksoltak, azaz a jogosultak csaknem 81 százaléka. A második fordulóban végül a Fidesz-KDNP jelöltje 52,37 százalékkal nyerte el a mandátumot, míg MSZP-s riválisa, Szabó Vilmos 47,63 százalékkal alulmaradt. A tegnapi voksolás után Rétvári Bence biztos, kétharmados előnnyel vághat neki a február 10-i megmérettetésnek, hiszen kormánypárti ellenfele mindössze 20,3 százalékot ért el, és Csapody Miklós is csupán 9,7 százalékot kapott a 2006-os 10,92-vel szemben. A MIÉP a két évvel ezelőtti eredményénél valamivel jobban szerepelt, jelöltje 3 százalékot ért el. Mozgóurnás szavazás a vincés nővérek Ménesi úti rendházában Fotó: Teknős Miklós NÉPSZABADSÁG • 2008. JANUÁR 28., HÉTFŐ Magyarország • 3 . A közvéleménykutatók mostanában nem csupán azt mutatják ki, hogy lenne igény egy harmadik erőre. Igaz, ezt mind az elemzők, mind a hírlapírók szeretik kiemelni, s úgy általában is közel áll szívünkhöz az ábránd, hogy egyszer majd „tehetünk” valamennyi regnáló pártra. De jobb, ha a felmérések szerinti „alsó harmadra” is vetünk egy pillantást, amelynek nagy része korábban nemigen kért a politikai választásokból, mert a jelek szerint aktivizálódott. A bázis Tamás Ervin tamase@nepszabadsag.hu A népszavazás nem is annyira az igenekről és a nemekről, mint inkább a mozgósítás erejéről és irányáról fog szólni. Kezdet kezdetén tartotta magát az a koalíció által remélt változat, hogy képesek hatásos féket rakni a szavazási hajlandóságra, mert híveiken túl a bizonytalanok és a kiábrándultak távol maradnak az urnáktól. Mostanra megerősödött az a feltételezés, hogy az elégedetlenség különösebb cselekvő indulat nélkül is elég arra, hogy megmozdítsa a társadalmat, így az a remény él, hogy az ugyan alaposan megfogyatkozott szimpatizánstábor nem marad otthon és voksai „beleakadhatnak” az igenekbe - azaz nem lesz elsöprő vereség. Mert azt el kell ismerni, hogy a voltaképpen lényegtelen kérdésekre - nem jogi és nem számszaki, hanem politikai értelemben - azoknál sokkal súlyosabb válaszok születhetnek. A Fidesz nem fog leragadni a részleteknél, a hátralévő, a vártnál rövidebb időben továbbra is hangulati töltetű, szimbolikus erejű kampánnyal soroz, s legfeljebb akkor lesz konkrét, ha tényleges vagy vélt hibát tárhat a nyilvánosság elé. Jelenleg ez számukra elég, mert a többit elvégzik azok az egyébként politikailag korábban nem elkötelezett csoportok, amelyeknek az egzisztencián túl életvitelét, szokásait sérti a reform. Befolyásuk az általában csak benyomásokra támaszkodó helyi közösségeknél döntő erejű lehet. És amennyiben ez igaz, a kormány kampányának egyszerre kell hatásosnak és informatívnak lennie átütnie a vastag érzelmi falat, hatni a logikus gondolkodásra, és kiiktatni azt a szenzort, amely az eddig okkal kritizált elemekből, megtapasztalt esetekből levont következtetésekkel jelezhette vissza mindent! A baj az, hogy miközben rengeteg statisztikával, a folyamatok hatásos elemzésével is sok embert rá lehetne döbbenteni a változatlanság veszélyeire, az ellenzék és az indulati alvajárók szünet nélkül présben tartják a kormányt, amely tökéletesen el van foglalva bonyolultan tálalt, netalántán hivatali hangnemben megfogalmazott védekezésekkel, vagy éppen hibái korrigálásával. Hatásos reklámra talán még elég volna a bő egy hónap tájékoztató, meggyőző, ráadásul az esélyeket fölvillantó, emberközelbe hozó kampányra nehezen. Váljunk most meg egy közhelytől, és állítsuk azt, hogy erről nem egészen Őszöd tehet. Már csak azért sem, mert a miniszterelnök kevésbé idézett korábbi dolgozataiban vastagon írt arról, hogy ami most az államra hárul, tarthatatlan. Megfogalmazott tételeket a globalizáció kihívásairól, a regionalitásról, az oktatásról és az egészségügyről, s az egészet átitatta az a szolidaritáskoncepció, amely másként értelmezi a társadalmi igazságosságot. Az egyén felelősebb részvételéről szól, az öngondoskodás fontosságáról. Nem igaz, hogy ezek rébuszok, elvont fogalmak képében bukkantak fel, és csak a szűkebb nyilvánosságnak szóltak. Az viszont lehetséges, hogy hirdetőjét először Őszödön csapta arcul az, hogy támogatói ezekből csak elméletben kérnek, mert politikai érzékük nem súgta, szinte ordította így, együtt és azonnal ez nem megy. Hogy az ellenállásból miért nem futotta bátor, de nem vak (mértéktartóbb) stratégiaalkotásra, csak dacra és sopánkodásra, nem tudni. Azt is csak sejteni, hogy valaki vagy valakik Gyurcsány Ferenc válaszbeszédének kijuttatását tartották a legalkalmasabb reakciónak, amely lezárt olyan kapukat, amelyek kilincséhez igaz, ami igaz - addig sem nyúlt senki. Azóta a merev ellenállás és a vad rohamok között élünk, indulati illumináltság söpör végig az országon, ami nemcsak a megveszekedett tojásdobálókat jellemzi, hanem hektikus, átgondolatlan intézkedések sorát, amely valamiféle tehetetlenségen próbál úrrá lenni, s ahelyett, hogy határozottságot sugallna, az államapparátus lojalitását gyengíti, bizonytalanítja el. A kormányt alkotó két pártnak tényleg nehéz dolga van, hiszen hívei nem pusztán kevesen vannak, hanem mind statisztikai, mind szociológiai értelemben szétszóródtak még a szocialisták hagyományos szekértáborai (nyugdíjasok, az ötvenesek érettségizett, diplomás nagyvárosi derékhada, a lakótelepen élők) is szétbombázottaknak tűnnek. Ahogyan csúfos fiaskót szenvedett Orbán Viktor a 2006-os kampány „rosszabbul élünk” frázisával és a „prolik” hirtelen rehabilitálásával, úgy most ásszá vált a kezében a szociális adó, mert nemcsak az életszínvonal csökkenését érzik át az emberek, de a kilátások is ködössé, távolivá, megfoghatatlanná váltak. A régebbi Gyurcsány-dolgozatokban rögzített tételekből nem lett írott malaszt, ám ahelyett, hogy következetes kitartással a másfél év alatt elhitették volna velünk az igazságosabb, transzparensebb közteherviselés eljövetelének esélyét - a legtöbben úgy érzik: a reformokkal belegázoltak életükbe. Tudom, túlzó és durva a szó. Ám az ellenzéknek sikerült az erőteret föltranszformálnia, miközben a kóboráram ott cikázik a szocialista padsorok között. És ha ez nem volna elég, a szakértők egyikmásika is beleesik a frázisok csapdájába, s olyasmiket hiányol a tervezetekből, amik bennük vannak, rizikókra hívja fel a figyelmet, amiket a koncepció eleve kiiktat. A sztereotípiák váza tehát háborítatlanul fölépült, maximum mellékes jelzésként „fogható”, hogy a liberalizált patikák elleni apokaliptikus érvek ellenére sem találkozhatunk benzinkutaknál gyógyszert vásárló mérgezettekkel. Egyszerre sok mindent meg kéne értetni az emberekkel. De kikkel? A Fidesz nem bajlódik a szélsőjobbal, nincs kokettálás, de másodpercenként nem hajlandó elhatárolódni tőle, és helyi szinten esze ágában sincs kenyértörésre, ha a hatalmi matematika ezt nem engedi. Viszont a „középosztály kezet nyújt a leszakadóknak” retorika minden képtelenségével utat tör magának, mert szép, „lebegő” gondolat ebben a kegyetlen, rosszkedvű, globalizálódó magyar világban, ahol már senki sem képviseli a társadalom perifériáján élők érdekét. A közvélemény-kutatók mostanában nem csupán azt mutatják ki, hogy lenne igény egy harmadik erőre. Igaz, ezt mind az elemzők, mind a hírlapírók szeretik kiemelni, s úgy általában is közel áll szívünkhöz az ábránd, hogy egyszer majd „tehetünk” valamennyi regnáló pártra. De jobb, ha a felmérések szerinti „alsó harmadra” is vetünk egy pillantást, amelynek nagy része korábban nemigen kért a politikai választásokból, mert a jelek szerint aktivizálódott. Ők kevésbé tudatosak, annál inkább keserűek. És hol van az a réteg - mert azért lennie kell valahol -, amelyet Gyurcsány Ferenc annyira keres? Amely képes fölfogni, hogy az állam ereje véges, hogy az állampolgárnak nem pusztán jogai, hanem kötelezettségei is vannak, hogy itt az ideje az öngondoskodásnak, a társadalmi felelősségvállalásnak, amelyhez a baloldali politika teremtheti meg az igazságosabb kereteket. Legyünk ismét durvák és túlzók. Ezzel a ma szinte alig látható réteggel az a baj, hogy hisz ugyan az ideákban, de amit napról napra maga körül tapasztal - korrupcióban, dilettantizmusban, tétovaságban -, nemcsak az elméletet, no meg az eltökéltséget, hanem sokszor saját perspektíváját is kiradírozza. Ők a Maradni vagy haladni? kérdését azért továbbra is aktuálisnak, fontosnak tartják. De momentán nem erre akarnak válaszolni.