Népszabadság, 2008. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-10 / 134. szám
www.nol.hu Weiszdorn állítja: ő ugyan lőtt, de nem gyilkolt Megtört ember benyomását keltette tárgyalása első napján Weiszdorn Róbert, akit az ügyészség azzal vádol, hogy részt vett a hat évvel ezelőtti, móri bankrablásban. Tudósítónktól nem öltem meg senkit. Nagyon sajnálom a bankfiókban lévőket és a családtagjaikat. Megakadályoztam volna, ha tudom, hogy ez történik - vallotta hétfőn délelőtt a Fejér Megyei Bíróságon Weiszdorn Róbert, a nyolc halálos áldozatot követelő, hat évvel ezelőtti móri fegyveres bankrablás egyetlen vádlottja. A per tegnap vádirat-ismertetéssel, Weiszdorn meghallgatásával, valamint tanúvallomásokkal kezdődött. A bírósági tárgyaláson Weiszdorn megtört ember benyomását keltette: halkan, akadozva, a szavakat keresgélve válaszolt a kérdésekre, s arra panaszkodott, hogy zavarják őt a tárgyalóteremben felállított kamerák, ráadásul kavarognak benne az emlékképek. A vádlott megerősítette a rendőrségi nyomozás során tett vallomását, amelynek lényege, hogy bár ott volt a rablás idején a móri bankfiókban, nem ölt meg senkit. A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen társtettesként elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettével vádolta meg a 34 éves tatabányai férfit, akit a bűntársával - az azóta a zárkájában öngyilkosságot elkövető N. Lászlóval - együtt tavaly februárban tartóztattak le a móri mészárlásban játszott szerepük miatt. A nyomozás adatai szerint a hat évvel ezelőtti véres bankrablást ők ketten követték el: N. László lőtte le a nyolc áldozatot, Weiszdorn Róbert pedig fegyverével rálőtt a biztonsági őrre, majd az ajtóban állva elküldte a bankfiókba érkező ügyfeleket. Weiszdorn bűnösségét beismerő vallomása, valamint a bank ajtaján rögzített ujjlenyomata támasztja alá. A hétfői tárgyaláson többek között azokat az egykori bankpénztárosokat hallgatták ki, akik a tragédia napján szabadságon voltak. Vallomást tett az a szemtanú is, aki a rablás időpontjában beszélt azzal a személlyel, aki az ajtóban állt. A szembesítés eredménytelen maradt, mivel a tanú az elmúlt hat évben 95 százalékos látásromlást szenvedett, így még közelről sem képes felismerni arcokat. Lichy Gábor, Weiszdorn egyik ügyvédje azt mondta: ha a tervezett ütemben halad a per, akkor még az év vége előtt megszülethet az elsőfokú ítélet. Weiszdorn Róbert megerősítette korábbi vallomását Fotó: MTI - Beliczay László • 2002. július 22-én, 73 nappal a móri vérengzés után, egy vádalkut kötő személy vallomása alapján a rendőrség elfogta Kaiser Edét és Hajdú Lászlót. Kaisert a bíróság ténylegesen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, miután bizonyítottnak látta, hogy ő állt a móri bank bejárati ajtajánál küldte el az érkezőket, mialatt „ismeretlen társa” odabent mindenkit meggyilkolt. Hajdú szerepét abban látták, hogy ő szerezte be a fegyvereket. A Fővárosi Ítélőtábla Kaisert jogerősen elítélte, míg Hajdú esetében új eljárást rendelt el. A megismételt eljárásban már őt vádolták nyolc ember megölésével, s ez az ügy van most is a Fővárosi Bíróság előtt. A vád formálisan továbbra is érvényben maradt annak ellenére, hogy több mint egy éve a hatóságok látókörébe került Weiszdorn Róbert, valamint az időközben a fogdában öngyilkosságot elkövető N. László. Mindketten részleges beismerő vallomást tettek, de ebben a másikat vádolták a gyilkosságokkal. Weiszdornt a közelmúltban vádolták meg a móri vérengzéssel. A Hajdú elleni eljárásban Weiszdorn megismételte azt a korábbi állítását miszerint Hajdúnak és Kaisernek nincs köze a móri ügyhöz. Kaiser vonatkozásában a közelmúltban perújítási eljárást rendeltek el. A Hajdú elleni perben az ügyész vádbeszédében annak kimondását kérte, hogy Hajdú nem bűnös a móri esetben. A Fővárosi Bíróság pedig úgy döntött: Hajdú esetében a móri vádpontot elkülöníti a többitől, és e vonatkozásban felfüggeszti az eljárást, amíg a perújítási eljárásban nem születik döntés. Fellebbezések folytán e kérdésben majd a tábla dönt. Családi albumok - Ebben az albumban pedig azoknak a veszteséges, nagy állami vállalatok felső vezetőinek a képei vannak, akik annyiba kerülnek nekünk, hogy szinte már családtagnak számítanak NÉPSZABADSÁG • 2008. JÚNIUS 10., KEDD Mozaik • 13 Magyarország átírná a klímaegyezményt Miközben a világ egyre szigorúbb az üvegházhatású gázok tekintetében (a kiotói egyezményt követő megállapodás tervezetében már 50 százalékos visszafogás szerepel), Magyarország a már kialkudott szabályok átírására készül. Hargitai Miklós Az Európai Bizottság jelenleg érvényes javaslata szerint az uniós tagállamoknak 2020-ig (a 2005-ös szinthez képest) 20 százalékkal kellene csökkenteniük üvegházgáz-termelésüket. A javaslat azt is tartalmazza, hogy globális klímamegállapodás esetén az EU akár 30 százalékos mérséklést is vállal. A magyar tervezet látszólag csak kismértékben változtatna ezen az elképzelésen - csupán annyiban, hogy 2005 helyett az 1990-es szintet tekintené viszonyítási alapnak -, ám ezzel valójában a feje tetejére állítja az egész szabályozást. 1990 és 2005 között a volt szocialista országokban általában nagymértékben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás a krízissel járó ipariszerkezet-alakítás miatt. A régi (15) EU-tagállam közül ugyanezt csak azok az országok mondhatják el magukról, ahol sokat költöttek a környezetvédelemre egyértelmű és nagyarányú csökkenéssel csak Svédország büszkélkedhet, az átlagra inkább a stagnálás vagy a növekedés a jellemző. A magyar javaslat tehát az új tagoknak és a régiek környezetvédelmi eminenseinek kedvezne, ugyanakkor kimondottan hátrányosan érintené például az eddigi klímacélokra kevés figyelmet fordító Spanyolországot vagy Portugáliát. Ugyanakkor - „mellékhatásként” - összességében csökkentené az uniós visszafogás ütemét, hiszen a nagy kibocsátókat nem kényszerítené a szennyezés gyors mérséklésére. Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára lapunk kérdésére elmondta: a magyar elképzeléshez már többen csatlakoztak az új tagállamok közül, és néhány régi tagország is jelezte, hogy abban vannak méltányolható szempontok. Ezek közül az egyik, hogy amennyiben a bizottság javaslata válik véglegessé, akkor lesz olyan tagállam, amelyik 1990-hez képest még növelheti is a kibocsátását, amit nehéz lenne „klímavédelemként” beállítani. Ráadásul - tette hozzá az államtitkár - Magyarország az ipariszerkezet-váltást a környezetvédelmi szempontokra ügyelve hajtotta végre, aminek az árát a társadalom azóta is fizeti (például a magas munkanélküliség vagy a GDP csökkenése formájában). Ezekről az erőfeszítésekről pedig a bizottsági javaslat nem vesz tudomást. A magyar elképzelést kommentáló zöldek felvetették, hogy az alternatív tervezet valójában „spekulációs” célokat szolgál: ha 1990 lesz a viszonyítási alap, akkor Magyarország könnyű helyzetbe kerül, és sok, a nemzetközi piacon jó pénzért eladható kibocsátási kvótája marad. Oláh Lajos szerint azonban a magyar kormányt nem ez motiválja, csupán olyan uniós szabályozást szeretne, amely a bizottság javaslatánál igazságosabban osztja el az uniós klímapolitika terheit a tagállamok között. A jelenlegi nemzetközi megállapodás, a kiotói egyezmény érvényessége 2012-ben lejár, és jövő ősszel Dániában tanácskoznak majd a részes országok egy új, lehetőség szerint globális klímastratégiáról. A házigazdák azt szeretnék elérni, hogy 2050-ig 50 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása. Ez rendkívül ambiciózus célnak tűnik, ugyanakkor egy ENSZ- szakértői csoport vizsgálatai szerint a kedvezőtlen klímafolyamatok megállításához valóban legalább 50-60 százalékkal kellene csökkenteni a gáztermelést. (H. M.) HÍREK • Szerdán búcsúztatják Mezei Andrást Mezei András József Attila-díjas írótól, költőtől június 11-én, szerdán 11 órakor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti zsidó temetőben - közölte Mezei Gábor, az író fia hétfőn az MT- vel. Mezei András életének 78. évében, május 30-án hunyt el. (MTI) • Garázdaság miatt állított elő a rendőrség három férfit szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán. A bíróság hétfőn mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint megtudtuk, a helybeli családok viszálya az utóbbi napokban több alkalommal is verekedésig fajult, a szerencsi rendőröknek többször csak jelentős erők bevetésével sikerült helyreállítaniuk a rendet a faluban. Szombaton az egyik utcában ismét több férfi csapott össze, a rendőrség ellenük garázdaság miatt indított eljárást. Hárman előzetes letartóztatásba kerültek, a többiek szabadlábon védekezhetnek. (Népszabadság) • Leöntötték a felszabadulási emlékművet Zalaegerszegen. Mintegy két méter hosszúságban, vörös festékkel leöntötték az öt-hat méter magas felszabadulási emlékművet Zalaegerszegen, a Bajcsy-Zsilinszky téren - tájékoztatta a megyei rendőrfőkapitányság sajtóreferense a távirati irodát hétfőn. Két héttel ezelőtt - május 23-án - a zalai megyeszékhelyen Wass Albert szoborkompozícióját festették össze. Az elkövetők gyalázkodó feliratot festettek a mellszobor mögött álló kőfalra, amelyen az erdélyi író neve, valamint születési és halálozási időpontja szerepel. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság mindkét esetben rongálás miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. (MTI) • Amerikai meleg püspök házassága. Regisztrált élettársi viszonyt létesített partnerével a homoszexualitását nyíltan vállaló amerikai episzkopális püspök, Gene V. Robinson. A 2003- ban a New Hampshire-i episzkopális egyházi kerület püspökévé szentelt Gene Robinson és élettársa, Mark Andrews szombaton tette hivatalossá közel két évtizede tartó kapcsolatát. Az anyakönyvi, illetve az azt követő hálaadási szertartást a concordi Szent Pál-templomban tartották több mint százfős vendégsereg jelenlétében. New Hampshire szövetségi állam törvényei értelmében a regisztrált élettársi kapcsolatban élő homoszexuális párok lényegében a házastársakéval megegyező jogokat élvezhetnek. (MTI) • Élve találtak rá 23 bányászra hétfőn abban a Donyec-medencei tárnában, ahol előző nap hajnalban 37-en tűntek el egy hatalmas sújtólégrobbanás nyomán. Két túlélőt a 750 méteres mélységben a törmelék alól emeltek ki a bányamentők. Állapotukról egyelőre csak annyit tudni, hogy a mentők újjáélesztési csoportja foglalkozik velük. A mélyben egy harmadik bányászt is megtaláltak, ő azonban már nem adott semmilyen életjelet. Később 21 bányászra bukkantak a kutatómentők 875 méteres mélységben. Mind a 21 bányász jól van. Tizenhárom társuk sorsa továbbra sem ismeretes. A jenakijevói Marx Károly szénbányában vasárnap hajnalban az ukrajnai szénbányászat történetének legnagyobb erejű sújtólégrobbanása történt. (MTI) • Ellopták Rákóczit Hétfőre virradóan ellopták II Rákóczi Ferenc bronzötvözetből készült mellszobrát Nagykállóból, a Szabadság térről. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a másfél millió forintot, az ismeretlen tettes után a helyi rendőrőrs indított nyomozást. A szabolcsi város önkormányzata 50 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. (Népszabadság) • Kisiklott egy vonat a Nyugatiban. Kisiklott egy vasúti kocsi hétfő reggel a Nyugati pályaudvaron; személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Mivel a kisiklott kocsi a Budapest- Cegléd-Szolnok vonal mindkét vágányát elzárta, a Budapest-Szolnok vasútvonalon kora délutánig nem jártak a vonatok. A pórul járt kocsi visszaemelése után délután két órakor indult újra a vasúti forgalom mindkét vágányon - tájékoztatott Both Ferenc, a MÁVINFORM ügyeletese. A szerelvények a délutáni órákban még 15-20 perces késéssel közlekedtek. A forgalmi szünet alatt az elővárosi járatokat lehetőség szerint elindították a Nyugati pályaudvarról, de az utazóknak olykor igénybe kellett venniük néhány szolnoki zónázó vonatot. (MTI) • Felfújható templomokat helyeznek el Olaszországban több tengerparti üdülőhelyen, így a nyaralóknak nem kell kihagyniuk a vasárnapi misét a vakáció idején sem. A gyerekek körében népszerű, felfújható ugrálóvárak stílusát idéző, rikító színű templomokat a tervek szerint Bibionéban és a szardíniai Cagliariban állítják fel a nyári szezon idejére. Az Alessandro Sandron tervei alapján készült építményekbe templomi padokat, sőt gyóntatószékeket is beállítanak - írta a Corriere del Veneto című olasz napilap. A katolikus egyház abban bízik, hogy a rendkívüli templomok felállításával könnyebben meg tudják szólítani a vakációzó fiatalokat is. (MTI) • Citroenes szatírt keresnek Oroszlányban. Egy 25 év körüli, Citroennel közlekedő fiatalembert keres a rendőrség, aki nemi szervét mutogatta a nyílt utcán. Pénteken dél körül ijesztett rá áldozatára az egyik oroszlányi általános iskolánál a szatír: nemi szervét mutogatva tett ajánlatot a nőnek a 25 év körüli fiatalember. A szatír később autójába szállt, majd elhajtott. A megijesztett nő feljegyezte a Citroen rendszámának betűit (KJE), melynek alapján keresi az Oroszlányi Rendőrkapitányság a magamutogatót. (HavariaPress) Népszabadság közvetlen telefon Naponta öt órán át véleményükkel, javaslataikkal és információikkal közvetlenül munkatársainkhoz fordulhatnak. Hívásaikat 14 órától 19 óráig várja ma: Cserveni Edit 06 (30) 550-8585 e-mail: level@nepszabadsag.hu Apróhirdetés-információ: 06 (1) 436-4482 (8-17 Óráig) Hirdetésfelvilágosítás: 06 (1) 436-4461 (8-18 Óráig) Terjesztés: közvetlen telefon: 06 (1) 436-4373 (8-16 Óráig, utána üzenetrögzítő).