Népszabadság, 2008. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-18 / 141. szám
www.nol.hu Sarkozy junior túltesz az apján is Rózsa Mihály Párizs A leggazdagabb francia megye, Hauts-de-Seine közgyűlésének kormánypárti tagjai Jean Sarkozyt választották frakcióvezetőjüknek. Az államfő 21 éves fia néhány nappal a szavazás előtt jelentette be igényét a tisztségre - társai pedig egyetértettek a javaslattal, pedig a posztot már régóta elígérték másnak. A joghallgató fiatalember a helyhatósági választások előtt kapcsolódott be a helyi politikába szülővárosában, Neuillyben. Fontos szerepet játszott a polgármester-választáson, majd könnyedén bejutott a megyei közgyűlésbe, ahol a köztisztasági bizottság elnökének is megválasztották. Emlékezetes, hogy Nicolas Sarkozy is fiatalon, 22 éves korában lett tanácstag Neuillyben. Az ifjú Sarkozy korábban színészi ambíciókat is táplált, tavaly úgy volt, hogy Bernard Tapie exminiszter lányával játszik egy darabban. Azóta már főleg a politika érdekli, de a magánéletben is gyorsan halad: a hét végén eljegyezte a gimnáziumban megismert Jessicát, aki történetesen az egyik leggazdagabb család, az elektronikus eszközöket forgalmazó, nagy bolthálózatot tulajdonló Darty família tagja. Leomlott a híd A több helyen megrongálódott Macurube hídról készült ez a felvétel az észak-japán Icsinoszekiben, három nappal a Richter-skála szerint 7,2-es erősségű földrengés után. A katasztrófának legkevesebb tíz halálos áldozata van Fotó: MTI/AP Hasegava Naoaki Ittas volt-e az ügyeletes orvos? Hajba Ferenc Győr Egy infarktusban elhunyt beteg halála ügyében belső vizsgálatot rendelt el a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa - tudtuk meg tegnap az egészségügyi intézmény közleményéből. A kórházi beteget az elmúlt napokban a soproni kórház küldte Győrbe, mert ottani gyógyszeres kezelésük nem vezetett eredményre. A győri kardiológiai osztály ügyeletes orvosa - aki nem szívkatéteres szakember, ilyen beavatkozást nem végez - másnap reggelre írta ki katéteres műtétre az éjszaka érkező beteget, aki azonban időközben életét vesztette. A hozzátartozók szerint az ügyeletes orvos valószínűleg ittas állapotban volt. Varga Gábor, győri kórház főigazgató főorvosa azonnal elrendelte a hatósági boncolást, igazságügyi orvos szakértőt kért a halál pontos okának tisztázására. Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tegnap azt közölte: a boncolás orvosi mulasztásra utaló jeleket, körülményt nem talált. A hozzátartozók feljelentése alapján a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halálesetet. Előzetesben a szobortolvajok Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt a Nyíregyházi Városi Bíróság kedden elrendelte az ömbölyi L. László és Sz. József előzetes letartóztatását. A két férfit azzal gyanúsítják, hogy a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó L. Józseffel közösen ellopták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát Nagykállóból. Ezután Vécsey Károly bronzötvözetből készült mellszobrát tüntették el a nevét viselő nyíregyházi iskola elől. (A két esetről lapunkban korábban hírt adtunk.) A szobrokat színesfémhulladékként kívánták értékesíteni. A lopással és rongálással 5,5 millió forint kárt okoztak. (Cs. K.) HÍREK • • Bátán szellőztetik az óvodát Nyugodtan telt az éjszaka Bátán, ahol hétfőn klórgázszivárgás miatt öt utcából 210 embert evakuálni kellett. Mint arról írtunk, a klór a helyi vízműtelep hibás szelepű palackjából szivárgott, ám a cég dolgozói azonnal értesítették a katasztrófavédelmi szakembereket, így a környékbelieket idejében kitelepítették otthonukból. Ennek köszönhetően senki sem lett rosszul a fojtó hatású gáztól, amit a tűzoltók vízzel és mésszel közömbösítettek. A kárelhárítás tíz órán át tartott, az evakuált bátaiak este hétkor térhettek haza. Hétfőn a szivárgás miatt a vízműteleptől 200 méterre lévő óvoda gyerekei a helyi iskolában időztek. Ez így volt kedden is, mivel az óvoda megtelt a klór szagával, és a falu vezetői úgy döntöttek, hogy az épületet legalább egy napig szellőztetni kell. (Népszabadság) • Görög erdőtűznyitány Görögországban kedden fellobbant az idei nyár első erdőtüze, igaz, a tűzoltóknak sikerült helikopterek bevetésével megakadályozniuk a lángok továbbterjedését. A tűzoltók közlése szerint Görögország középső részén a következő két napban is rendkívüli tűzveszéllyel kell számolni a régóta tartó szárazság és hőség miatt. Előrejelzések szerint a térségben szerdán és csütörtökön 37 Celsius-fokos, kánikulai hőség várható. Az országban tavaly nyáron tomboló, napokig tartó erdőtüzek összesen 67 emberéletet követeltek, s jelentős károkat okoztak a mezőgazdaságnak. (MTI) • Korai monszun Már legkevesebb 30 halálos áldozata van a monszunnak Északkelet-Indiában, és több százezer lakos menekült el víz alá került otthonából - közölték hivatalosan kedden. A monszun az idén két héttel korábban érkezett Észak-Indiába, mint általában szokott. Asszám szövetségi államban körülbelül 500 falut öntött el a derékig érő árvíz, és 300 ezer lakos maradt hajlék nélkül. Az árban, földcsuszamlásokban, összeomló házakban 30-an haltak meg a hét vége óta Asszámban és a szomszédos Arunácsal Prades államban. (MTI) • Kiindulópont: Az „Emlékpontok (Audiovizuális emlékgyűjtés a társadalmi kohézió erősítéséért)” elnevezésű projekt Tanácsadó Testülete a napokban tartott, első ülésén felkérte a projektgazdát, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt: kezdje meg a projekt kidolgozását. A korábban vitatott kimenetelű, uniós támogatással megvalósuló kezdeményezésbe a továbbiakban NÉPSZABADSÁG • 2008. JÚNIUS 18., SZERDA MozaIk • 13 A „lex Rába” védi majd az európai folyókat Szőcs László Brüsszel A határon átnyúló vizek esetén a tagállamok közötti szabályozás és felelősség alapelvét rögzíti, továbbá harminchárom anyagra (főleg rovarirtó és vegyipari szerekre, anyagokra, nehézfémekre) vezet be szigorúbb határértékeket az új vízminőségi EU-irányelv, amelyet kedden nagy többséggel fogadott el az Európai Parlament. - Nem túlzok, ha azt mondom, folyóink vízminőségének szempontjából történelmi pillanathoz érkeztünk - mondta Olajos Péter (MDF) európai parlamenti képviselő, aki az EP-ben kollégáit meghökkentő plakátokkal - toxikus védelmet nyújtó fürdőruhában pózoló nők képével - kampányolt is a „lex Rába” mellett. Azonnali gyógyírt persze ez sem jelent. Ha idén az uniós tagállamok tanácsa is elfogadja a jogszabályt, úgy az 2010-ben léphet életbe, és 2018-ig ad haladékot az egyes országoknak a vízminőség garantálására. Az Európai Bizottság üdvözölte a voksolás eredményét, áttörésnek tartva például az úgynevezett keveredési övezetek meghatározásának felülvizsgálatát; ezekben a szennyezés mértéke bizonyos esetekben ugyanis meghaladhatja a normákat. A tételesen felsorolt harminchárom anyag közül eddig tizenhármat, köztük a kadmiumot és a higanyt, tartották nyilván különösen veszélyesként. Az EP egyúttal elfogadta az újrahasznosítási irányelvet is az Európában évente keletkező több mint 1,8 milliárd tonna szemét kezelésére. 2020-ig kellene elérni a háztartási hulladék felének, míg az építési 70 százalékának újrahasznosítását, újrafeldolgozását. Előbbiben 27 százalék a jelenlegi arány. Hegyi Gyula (MSZP) úgy vélte: a jogszabály leginkább vitatott része, hogy elfogadja hulladék-újrahasznosításnak az égetést is, ha az elegendő energiát termel. Márpedig az ipar nem érdekelt a csomagolóanyag mérséklésében, visszagyűjtésében, ha így is teljesítheti az előírásokat. Kollégája, Tabajdi Csaba elmondta: az irányelv jelen formájában sajnos veszélyezteti a biogáz-felhasználás elterjedését is. A biogáztermelésben használatos állati trágya szemétként való definíciója nem egyértelmű. Amennyiben kiterjedne rá az irányelv hatálya, úgy ellehetetlenítené a biogáztermelést, ami pedig komoly energetikai és klímavédelmi előnyökkel járna - mutatott rá az EP-képviselő. Turistabarát BKV-tervek Turistabarát projekteket indít a BKV, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. közreműködésével. Ideje volt. Hírösszefoglalónk A BKV Zrt. és a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. együttműködési megállapodást írt alá a Budapestre látogató turisták igényesebb és teljesebb kiszolgálása, valamint a közösségi közlekedés népszerűsítése érdekében. A két fővárosi társaság a jövőben több közös turistabarát projektet indít, így többek között kilenc frekventált metróállomáson hamarosan úgynevezett You are here (Ön itt áll) típusú tájékoztató táblákat tesznek ki, amelyek részletesen megmutatják a látogató tartózkodási helyét, valamint a környezetében lévő látnivalókat és szolgáltatásokat. A BKV új szolgáltatása szintén a turistákat veszi majd célba. A közlekedési vállalat korlátozott létszámú, speciális túrák keretében lehetőséget ad az érdeklődőknek, hogy a metró nagyközönség elől elzárt üzemi területeire is bejussanak és szakmai vezetők segítségével részletesebb betekintést nyerjenek a föld alatti közlekedés világába. A programra a jegyek árusítását a BTH saját Tourinform-irodáin keresztül vállalja, sőt külföldi újságíróknak is bemutatja majd a különleges budapesti túrát. A kommunikáció megkönnyítéséért a BKV jegyellenőrei idegen nyelvű tájékoztató kártyákat kapnak, amelyeken a legfontosabb közlekedési, jegykezelési információkat tudatják a turistákkal, ezzel talán elkerülhetők lesznek a kellemetlenségek. A BKV és a BTH közösen terjeszti majd egymás prospektusait. A legforgalmasabb jegypénztárakban a turisták ezentúl ingyenes többnyelvű turisztikai térképekhez is hozzájuthatnak, a turisztikai tájékoztatásra szakosodott Tourinform-irodákban pedig ott lesznek a BKV térképei, kiadványai. A BTH közreműködésével a tömegközlekedési prospektusok a jövőben megjelennek a legnagyobb hazai és nemzetközi turisztikai kiállításokon, vásárokon is. A kooperációt a cégek az internetes felületeikre is kiterjesztették, helyet biztosítva egymás híreinek a honlapokon. A BKV és a BTH tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: Tavaly egész évben két és fél millió turista látogatott el Magyarországra, a külföldiek által generált bevételek 74,4 százaléka Budapesten keletkezik. Az eltöltött vendégéjszakák alapján felállított sorrendben elsők a németek, aztán az angol, az amerikai és az olasz turisták következnek. A lista szerint az osztrákok töltik a legkevesebb időt hazánkban. A közlekedési vállalat kimutatásai szerint a turisták általában napijegyet vesznek a tömegközlekedési járművekre, de nőtt a Budapest Kártyát kiváltók száma is. A BKV járművei közül nagyon népszerű a Budavári Sikló, amelyet 90 százalékban külhoni vendégek használnak. A sikló nyereséges: évente átlagosan 600-800 ezer utast szállít, tavaly 300 millió forintnyi profitot termelt. Megtudhattuk: már nyáron tervezik az SMS-jegy bevezetésének kísérleti szakaszát, amellyel egyszerűsödhet a jegyvásárlás. A pannon puma ugrásra kész társadalomtudósokat és pedagógusokat is bevonnak. (Népszabadság) • Agyonverve találtak egy idős asszonyt a Somogy megyei Osztopán egyik házában. Az egyedül élő 69 éves nő holttestét egyik szomszédja fedezte fel kedd reggel. A rendőrségi helyszíni szemle során megállapították, hogy az asszony halálát bántalmazás okozta. Támadói feltehetően az egy nappal korábban kézhez kapott nyugdíjáért ölték meg a nőt. A tettesek áldozatuk testét egy pléddel takarták le. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. (HavariaPress) • Ötös sziámi macskaikrek születtek. Hasuknál és lábuknál is összenőtt ötös sziámi macskaikrek születtek a Tolna megyei Zombán. A kis állatkák külső segítség nélkül jöttek világra, és mindannyian életben vannak - mondta el Rappai József, a dél-dunántúli község állatorvosa, aki szerint műtéttel akár szét is lehetne őket választani, ám ennek túl nagy lenne a kockázata. A Teol.hu honlap úgy értesült, hogy az állatorvos a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karának ajánlotta fel az ikercicákat, ahol elaltatják, és tanulmányozás céljából tartósítják majd őket. (MTI) • Meleg szépségversenyt tartanak pénteken Budapesten a Vám Design Centerben, melynek győztese a Magyarországon megrendezésre kerülő MAGAYEUROPE versenyen képviseli a honi melegeket. A 4. MAGAY HUNGARY elnevezésű versenyre mintegy ötvenen jelentkeztek, akik közül nyolcan jutottak a péntek esti döntőbe. (Népszabadság) Népszabadság közvetlen telefon Naponta öt órán át véleményükkel, javaslataikkal és információikkal közvetlenül munkatársainkhoz fordulhatnak. Hívásaikat 14 órától 19 óráig várja ma: Cserveni Edit 06 (30) 550-8585 e-mail: level@nepszabadsag.hu * 06 Apróhirdetés-információ: 06 (1) 436-4482 (8-17 Óráig) Hirdetésfelvilágosítás: 06 (1) 436-4461 (8-18 Óráig) Terjesztés: közvetlen telefon: 06 (1) 436-4373 (8-16 Óráig, utána üzenetrögzítő).