Népszabadság, 2008. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-01 / 179. szám

www.nol.hu Egri kórház: létszámháború A Hospinvest szerint megvan a személyzet, ellenfeleik szerint nincs Tudósítónktól Az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói közül több mint hétszá­­zan aláírták a munkaszerződésüket HospInvest Zrt.-vel - jelentette be tegnap Egerben a társaság alelnö­­ke, Deák Gábor. Hozzátette: az egy hete elindított toborzás eredmé­nyeképpen további 150 szakképzett ember adta be pályázatát. Deák szerint az osztályvezető főorvosok és a főnővérek háromnegyede alá­írta a munkaszerződést. Ez azt je­lenti - fogalmazott az alelnök hogy most már bizonyos, hogy a Hospinvest Zrt. átveszi az egri Markhot Ferenc Kórház működte­tését. A cég a jövő héten megindít­ja az engedélyezési folyamatot. Deák Gábor szerint eddig mind­össze tizenegy dolgozó nyilatko­zott úgy írásban, hogy nem kíván szerződést kötni a Hospinvesttel. Sajtótájékoztatójukon ennek az ellenkezőjét állították az egri kór­házvédők, akik nem utolsósorban létszámbojkottal akarják megaka­dályozni, hogy a Hospinvest átve­hesse a kórházat. Szószólójuk, Szabó Pál tudósítónknak azt mondta: 721 kórházi dolgozó nem írta alá a szerződést, közülük 121 orvos. Több osztályon az ott dol­gozók túlnyomó többsége nem szerződött a Hospinvesttel. Ilyen a szemészet, a neurológia, a sürgős­ségi betegellátó osztály, a radioló­gia, az izotóplaboratórium, a köz­ponti laboratórium, az egyes és a kettes belosztály, az urológia, az ortopédia és a kardiológia. A nő­gyógyászaton a nővérek nem írták alá a szerződést. Szabó szerint mindez azt jelen­ti, hogy újra megvédték a kórhá­zat. Az ÁNTSZ ugyanis csak vég­leges működési engedélyt adhat ki, annak pedig feltétele, hogy minden osztályon rendelkezésre álljon a megfelelően szakképzett munkatársak. A kórháznak a működtetési privatizációról szóló márciusi döntés idején több mint ezerszáz aktív dolgozója volt. Ha a két fél adatait összevetjük, akkor valame­lyikük számai biztosan nem megfelelőek. Ahhoz, hogy a Hosp­invest átvegye az intézményt, leg­kevesebb mintegy nyolcszáz mun­katársra, köztük körülbelül száz szakorvosra van szüksége. A szocialista vezetésű Heves megyei önkormányzat közbeszer­zési pályázat után - jelentős tár­sadalmi tiltakozás ellenére - már­cius 25-én hagyta jóvá azt a szer­ződést, amelynek alapján a követ­kező 20 évben a Hospinvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat, így az ott dolgozók köz­alkalmazotti státusukat elveszí­tenék. Az új működtető ugyanak­kor a korábbinál jobb szerződési feltételeket ígért. Ennek ellenére a dolgozók többsége nem kíván átlépni. A Fidesz és több egész­ségügyi érdekvédelmi szervezet is tiltakozott a változás ellen. Hosp-­Investnek már júniusban át kellett volna vennie az egri kórház mű­ködtetését, de erre nem volt képes, és nemrég három hónapnyi haladékot kapott erre. Az új határ­idő szeptember 1. Deák Gábor alelnök az aláírt munkaszerződésekkel Fotó: Szántó György Kazincbarcikán visszalépett a Hospinvest Nem pályázik a Kazincbarcikai Városi Kórház hosszú távú üzemeltetésére a Hospinvest Zrt. Az immár harmadszor kiírt pályázatra három ajánlat érke­zett: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft. alkotta konzorciumé, a Debreceni Egyetemé, valamint a Medical Investment Zrt.-jé - derült ki a tegnapi tenderbontáson. A kazincbarci­kai kórház vagyonkezelői jogára, vala­mint az egészségügyi feladatok ellátá­sára kiírt eddigi - eredménytelennek nyilvánított - két pályázaton a HospInvest is indult. Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke arra a kérdésre, hogy miért léptek vissza, azt válaszol­ta: a következő fél évben kapacitásaik nagy részét leköti az egri kórház eseté­ben tett vállalásaik teljesítése. » érzékeny dokumentumokhoz pedig csak igen komoly nehézségek árán férhetett hozzá. Kenediéket az elejétől fogva próbálták elgán­csolni: eleve csak két hónapot kaptak a munkára (a megbízatásukat később meghosszabbították), de a tagok delegálása sem volt problémamentes. A munka kezdetekor ráadásul az egyik szolgálat gyakorlatilag megtagadta az együttműködést Kenediékkel, az állambiztonsági levéltár pedig azt tagadta meg a testülettől, hogy tagjai bete­kintsenek a náluk tárolt átadási jegyzékekbe. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága pedig az adatvédelmi biztos bevonásával próbálta megakadályozni, hogy a bizottság ne kezelhes­sen személyes adatokat. Mindezek a problémák együttesen már meghaladták a „kellemetlenség” kategóriáját, a bizottságban néhányan a munka felfüggesztését helyezték kilátásba, s az SZDSZ szűk vezetősége is többször tárgyalt a bizottság munkája ellehetetlenítésének következményei­ről. Végül a szolgálatok engedtek - de hogy mennyire, az csak Kenediék jelentéséből derül­het ki. A titkosszolgálatok együttműködési készsé­gére vonatkozó kérdéseink elől Gulyás József ki­tért, illetve csak annyit mondott: bizakodással tölti el, hogy a bizottság az elmúlt háromnegyed évben csendben dolgozhatott. Ez arra enged kö­vetkeztetni, jegyezte meg, hogy „megkapták a kellő segítséget a titkosszolgálatoktól”. Kenediék jelentéstervezetéről a kormány dönt majd, illetve ennek ismeretében nyújthat be törvényjavaslatokat az SZDSZ, illetve a kabi­net. Fodor Gábor pártelnökké választásakor je­lezte, hogy prioritásként kezeli az ügynökkérdés rendezését, de a szabályozási tervekről egyelőre csak annyit tudni, hogy megkönnyítenék az ira­tok kutathatóságát, többek közt digitalizálnák, és az interneten hozzáférhetővé tennék az állam­biztonsági dokumentumokat, ide értve az ügy­nöklistákat és a jelentéseket is. Gulyás József en­nek kapcsán igyekezett hangsúlyozni abbéli re­ményét, hogy a kisebbségi kormány a jogsza­bályalkotás során is partner lesz, mint ahogy szá­mít az ellenzéki kerekasztal másik három parla­menti pártjának támogatására is. Marabu rajza NÉPSZABADSÁG • 2008. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Magyarország • 3 A kérdés az, mi­ként jutottunk el idáig? Hogyan le­hetséges, hogy a felügyelet orra elől lopjanak el milliárdokat, hi­szen szinte folya­matosan vizsgál­ták az egyesüle­tet? Kármentés Várkonyi Iván varkonyii@nepszabadsag.hu A MÁV Biztosító ügyében nem lehetett jó döntést hozni - már nem. Milliók lélegezhetnek fel, persze. Augusztus közepe után nem kell izgulni a zebránál, hogy ne a MÁV Egyesületnél biztosí­tott autós üssön el. Jobban járt az a pár ezer egyesületi ügyfél is, akik balesetet okoznak majd a következő hónapokban (valószínű­ség szerint ennyien biztos lesznek). Ők megússzák, hogy nekik kelljen állniuk a számlát, és vitatkozniuk a károsulttal: tényleg fél­millió forintba került-e a karcolásnak látszó sérülés javíttatása. Ám azok a tízezrek, akik óvatosan vezetnek, és rendesen fizet­ték a biztosítási díjat, az augusztusi váltással rosszabbul járnak. Ők semmi mást nem tettek, csak éltek az állam által biztosított lehető­séggel, valamint fogyasztói jogaikkal, és azt a biztosítót választot­ták, amely nekik a legjobb ajánlatot tette. Most viszont nagy való­színűséggel bukják másfél havi biztosítási díjukat. Pár ezer forintot egyenként­­ több százmilliót összességében. Ezek az emberek be­fizették a MÁV Biztosítónak az október végéig járó összeget, ám most augusztus idusától egy új biztosítónál is ugyanezt meg kell tenniük. Arra viszont esélyük sincs, hogy a MÁV Egyesülettől a végén visszakapják ezt a pénzt - ami egyébként elvben járna nekik. Hiszen az egyesület tevékenységét épp azért fejezi be, mert a kár­­kifizetésre sincs pénze. Persze van kivétel is: azok az ügyfelek, akik a megrendült bizto­sítónak nem fizették be a harmadik negyedévi díjat, most olcsób­ban ússzák meg. A felügyelet döntése szerint ugyanis nekik csak annyi hátrányuk lesz az ügyből, hogy az elmaradt díjat is az új biz­tosítónak, annak­­ magasabb­­ tarifái szerint kell befizetniük. (Igaz, ha volt bónuszbesorolásuk, akkor azt elveszítik. Ha volt.) Az, amennyivel nekik többet kell fizetniük az új biztosítónál, vél­hetően kevesebb lesz, mint az a másfél havi díj, ami a MÁV Bizto­sítónál kárba veszett volna. Értsd: a felügyelet most az egyesület azon ügyfeleit bünteti, akik tisztességesek voltak, és jutalmazza a díjat nem fizetőket. De legyünk igazságosak: mindez annak érde­kében történik, hogy az utakon járó többiek bizonyosak lehesse­nek abban, kapnak pénzt, ha egy autós kárt okoz nekik. Mondom, nem lehetett jó döntést hozni. Kompromisszum szü­letett, és két rossz lehetőség közül kellett választani. A kérdés az, miként jutottunk el idáig? Hogyan lehetséges, hogy a felügyelet or­ra elől lopjanak el milliárdokat, hiszen szinte folyamatosan vizs­gálták az egyesületet? Miért mondja a hatóság, hogy a díjak nem fedezték a kárkifizetést, ha a kötelezőnél előzetesen ellenőrzik a biztosítói kalkulációkat? Tudom, a választ egy vizsgálat után adják majd meg. A felügye­let maga nézi majd meg, hogy mit tett, vagy nem tett jól. Nem le­pődnék meg, ha a minden bizonnyal független vizsgálat azt deríte­né ki: ők nem is tehettek volna semmit másként, hiba maximum a jogszabályokban van. Ilyenkor mindig ott szokott lenni. Tessék meghallani azokat a halk tap­sokat, amelyek az Európai Unió ag­rártermelői felől hallatszanak. Nincs átfogó egyezség, tehát az uniónak egyelőre nem kell teljesíte­nie azt az ígéretét, hogy agrártámo­gatásait S6 száza­lékkal, a fejlődő országokból szár­mazó agrárim­portjának vámjait pedig 60 százalék­kal csökkenti. Ingoványos kudarc Aczél Endre enczel@mail.eol.hu A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 2001 novemberében a ka­tari Dohában azzal lendült neki egy újabb tárgyalási-megegyezési fordulónak, hogy a fejlődő országok „érdekeit és szükségleteit” he­lyezi annak középpontjába. Szabad fordításomban a hangzatos kö­telezettségvállalás annyit jelentett, hogy nem „nulla végösszegű játékról” szó. Azaz a jövő nem azon nyugszik, hogy amit egy fejlett ország elveszít a réven, azt visszanyeri a vámon, hanem azon, hogy bizonyos nyereségeiről a fejlődők (szegények) javára lemond. A helyzet az, hogy ennek az elvnek Genfben nem sikerült ér­vényt szerezni. Aki akar, lepődjék meg: az Egyesült Államok önzé­se miatt. De hallom már a kontrát is: mi ugyan nem vagyunk ön­zők, lám, egyezménybe foglaltuk volna, hogy a kormány az ameri­kai farmereknek juttatott támogatást ennyivel meg ennyivel csök­kenti. Rekontra: nem sokkal, de annak a nem soknak sincs értelme, hiszen az élelmiszerárak emelkednek, s amilyen mértékben emel­kednek, olyan mértékben csökken automatikusan a támogatás. Szubkontra: már bocsánat, de a valami semmiért nem üzlet ne­künk. Ha egyszer csökkentjük a szubvenciót, akkor cserébe több piaci lehetőséget akarunk, pontosabban egy dollárt, egy dollárért. A WTO genfi-tavi hajója azon futott zátonyra, mert India (hátá­ban Kínával) jogot formált arra, hogy ha agrárimportja hirtelen megnő akkor vámtarifa-emeléssel riassza el az exportőröket, illet­ve, ami a lényeg, óvja meg az olcsó importhoz képest drágán ter­melő hazai „gazdatársadalmat”. Az amerikaiak, úgy hírlik, ezt nem vélték elfogadhatónak. Máris az ingovány kellős közepén vagyunk. Igaz ugyan, hogy forma szerint az Egyesült Államokra hárítható a felelősség, de azért tessék meghallani azokat a halk tapsokat, amelyek az Európai Unió agrártermelői felől hallatszanak. Nincs átfogó egyezség, te­hát az uniónak egyelőre nem kell teljesítenie azt az ígéretét, hogy agrártámogatásait 80 százalékkal, a fejlődő országokból származó agrárimportjának vámjait pedig 60 százalékkal csökkenti, akár ön­nön versenyképessége rovására. Ez is benne lett volna ugyanis a „csomagban”. Na ne! (Akkor az EU-s kereskedő nem hogy a 10 eurocentet, az ötöt is sokallná a magyar dinnye kilójáért.) Hogy még kevésbé látsszanak egyszerűnek a dolgok, nyugtázni vagyok köteles a következőket. Azok, akik a szegényparasztjaikat (pár százmillió embert!) védelmezik most az olcsón és/vagy erő­sen támogatottan termelők dömpingjével (annak a lehetőségével) szemben, éppenséggel elég sokat profitáltak a minden vámot mel­lőző szabad kereskedelemből, tágabb értelemben a globalizá­cióból. Az, hogy Kína sokszor már meghatározó szereplője a világ­­gazdaságnak, innen eredeztethető. Ha nem csökkentek volna min­den átfogó megállapodás nélkül az ipari vámok, hogyan látnánk annyi kínai iparterméket a világ összes létező piacán?! És mégis, az új fenomének sokarcúak. Egyfelől szemkápráztatóan fejlettek (a pekingi olimpia részvevői testközelből láthatják), másrészt saját­juknak tudnak egy, zömmel az ország belső részeibe és nadrágszíj­­parcellákra szorult, elmaradóiban termelő­ agrárnépességet. Nem lehet róluk nem tudomást venni. De az a dublini (párizsi, budapes­ti) politikus vesse az indiaiakra és a kínaiakra az első követ, aki puszta politikai okokból, fejet hajtva a szent hagyomány előtt, nem az agrártermelők kegyeit lesi! És a szent tehén bűvöletében még csak nem is gondol arra, hogy az ipari vámok törléséért cserébe nyugodtan lemondhatnánk a mezőgazdaságiakról.

Next