Népszabadság, 2008. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-01 / 179. szám
www.nol.hu Egri kórház: létszámháború A Hospinvest szerint megvan a személyzet, ellenfeleik szerint nincs Tudósítónktól Az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói közül több mint hétszázan aláírták a munkaszerződésüket HospInvest Zrt.-vel - jelentette be tegnap Egerben a társaság alelnöke, Deák Gábor. Hozzátette: az egy hete elindított toborzás eredményeképpen további 150 szakképzett ember adta be pályázatát. Deák szerint az osztályvezető főorvosok és a főnővérek háromnegyede aláírta a munkaszerződést. Ez azt jelenti - fogalmazott az alelnök hogy most már bizonyos, hogy a Hospinvest Zrt. átveszi az egri Markhot Ferenc Kórház működtetését. A cég a jövő héten megindítja az engedélyezési folyamatot. Deák Gábor szerint eddig mindössze tizenegy dolgozó nyilatkozott úgy írásban, hogy nem kíván szerződést kötni a Hospinvesttel. Sajtótájékoztatójukon ennek az ellenkezőjét állították az egri kórházvédők, akik nem utolsósorban létszámbojkottal akarják megakadályozni, hogy a Hospinvest átvehesse a kórházat. Szószólójuk, Szabó Pál tudósítónknak azt mondta: 721 kórházi dolgozó nem írta alá a szerződést, közülük 121 orvos. Több osztályon az ott dolgozók túlnyomó többsége nem szerződött a Hospinvesttel. Ilyen a szemészet, a neurológia, a sürgősségi betegellátó osztály, a radiológia, az izotóplaboratórium, a központi laboratórium, az egyes és a kettes belosztály, az urológia, az ortopédia és a kardiológia. A nőgyógyászaton a nővérek nem írták alá a szerződést. Szabó szerint mindez azt jelenti, hogy újra megvédték a kórházat. Az ÁNTSZ ugyanis csak végleges működési engedélyt adhat ki, annak pedig feltétele, hogy minden osztályon rendelkezésre álljon a megfelelően szakképzett munkatársak. A kórháznak a működtetési privatizációról szóló márciusi döntés idején több mint ezerszáz aktív dolgozója volt. Ha a két fél adatait összevetjük, akkor valamelyikük számai biztosan nem megfelelőek. Ahhoz, hogy a Hospinvest átvegye az intézményt, legkevesebb mintegy nyolcszáz munkatársra, köztük körülbelül száz szakorvosra van szüksége. A szocialista vezetésű Heves megyei önkormányzat közbeszerzési pályázat után - jelentős társadalmi tiltakozás ellenére - március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a Hospinvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat, így az ott dolgozók közalkalmazotti státusukat elveszítenék. Az új működtető ugyanakkor a korábbinál jobb szerződési feltételeket ígért. Ennek ellenére a dolgozók többsége nem kíván átlépni. A Fidesz és több egészségügyi érdekvédelmi szervezet is tiltakozott a változás ellen. Hosp-Investnek már júniusban át kellett volna vennie az egri kórház működtetését, de erre nem volt képes, és nemrég három hónapnyi haladékot kapott erre. Az új határidő szeptember 1. Deák Gábor alelnök az aláírt munkaszerződésekkel Fotó: Szántó György Kazincbarcikán visszalépett a Hospinvest Nem pályázik a Kazincbarcikai Városi Kórház hosszú távú üzemeltetésére a Hospinvest Zrt. Az immár harmadszor kiírt pályázatra három ajánlat érkezett: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft. alkotta konzorciumé, a Debreceni Egyetemé, valamint a Medical Investment Zrt.-jé - derült ki a tegnapi tenderbontáson. A kazincbarcikai kórház vagyonkezelői jogára, valamint az egészségügyi feladatok ellátására kiírt eddigi - eredménytelennek nyilvánított - két pályázaton a HospInvest is indult. Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke arra a kérdésre, hogy miért léptek vissza, azt válaszolta: a következő fél évben kapacitásaik nagy részét leköti az egri kórház esetében tett vállalásaik teljesítése. » érzékeny dokumentumokhoz pedig csak igen komoly nehézségek árán férhetett hozzá. Kenediéket az elejétől fogva próbálták elgáncsolni: eleve csak két hónapot kaptak a munkára (a megbízatásukat később meghosszabbították), de a tagok delegálása sem volt problémamentes. A munka kezdetekor ráadásul az egyik szolgálat gyakorlatilag megtagadta az együttműködést Kenediékkel, az állambiztonsági levéltár pedig azt tagadta meg a testülettől, hogy tagjai betekintsenek a náluk tárolt átadási jegyzékekbe. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága pedig az adatvédelmi biztos bevonásával próbálta megakadályozni, hogy a bizottság ne kezelhessen személyes adatokat. Mindezek a problémák együttesen már meghaladták a „kellemetlenség” kategóriáját, a bizottságban néhányan a munka felfüggesztését helyezték kilátásba, s az SZDSZ szűk vezetősége is többször tárgyalt a bizottság munkája ellehetetlenítésének következményeiről. Végül a szolgálatok engedtek - de hogy mennyire, az csak Kenediék jelentéséből derülhet ki. A titkosszolgálatok együttműködési készségére vonatkozó kérdéseink elől Gulyás József kitért, illetve csak annyit mondott: bizakodással tölti el, hogy a bizottság az elmúlt háromnegyed évben csendben dolgozhatott. Ez arra enged következtetni, jegyezte meg, hogy „megkapták a kellő segítséget a titkosszolgálatoktól”. Kenediék jelentéstervezetéről a kormány dönt majd, illetve ennek ismeretében nyújthat be törvényjavaslatokat az SZDSZ, illetve a kabinet. Fodor Gábor pártelnökké választásakor jelezte, hogy prioritásként kezeli az ügynökkérdés rendezését, de a szabályozási tervekről egyelőre csak annyit tudni, hogy megkönnyítenék az iratok kutathatóságát, többek közt digitalizálnák, és az interneten hozzáférhetővé tennék az állambiztonsági dokumentumokat, ide értve az ügynöklistákat és a jelentéseket is. Gulyás József ennek kapcsán igyekezett hangsúlyozni abbéli reményét, hogy a kisebbségi kormány a jogszabályalkotás során is partner lesz, mint ahogy számít az ellenzéki kerekasztal másik három parlamenti pártjának támogatására is. Marabu rajza NÉPSZABADSÁG • 2008. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Magyarország • 3 A kérdés az, miként jutottunk el idáig? Hogyan lehetséges, hogy a felügyelet orra elől lopjanak el milliárdokat, hiszen szinte folyamatosan vizsgálták az egyesületet? Kármentés Várkonyi Iván varkonyii@nepszabadsag.hu A MÁV Biztosító ügyében nem lehetett jó döntést hozni - már nem. Milliók lélegezhetnek fel, persze. Augusztus közepe után nem kell izgulni a zebránál, hogy ne a MÁV Egyesületnél biztosított autós üssön el. Jobban járt az a pár ezer egyesületi ügyfél is, akik balesetet okoznak majd a következő hónapokban (valószínűség szerint ennyien biztos lesznek). Ők megússzák, hogy nekik kelljen állniuk a számlát, és vitatkozniuk a károsulttal: tényleg félmillió forintba került-e a karcolásnak látszó sérülés javíttatása. Ám azok a tízezrek, akik óvatosan vezetnek, és rendesen fizették a biztosítási díjat, az augusztusi váltással rosszabbul járnak. Ők semmi mást nem tettek, csak éltek az állam által biztosított lehetőséggel, valamint fogyasztói jogaikkal, és azt a biztosítót választották, amely nekik a legjobb ajánlatot tette. Most viszont nagy valószínűséggel bukják másfél havi biztosítási díjukat. Pár ezer forintot egyenként több százmilliót összességében. Ezek az emberek befizették a MÁV Biztosítónak az október végéig járó összeget, ám most augusztus idusától egy új biztosítónál is ugyanezt meg kell tenniük. Arra viszont esélyük sincs, hogy a MÁV Egyesülettől a végén visszakapják ezt a pénzt - ami egyébként elvben járna nekik. Hiszen az egyesület tevékenységét épp azért fejezi be, mert a kárkifizetésre sincs pénze. Persze van kivétel is: azok az ügyfelek, akik a megrendült biztosítónak nem fizették be a harmadik negyedévi díjat, most olcsóbban ússzák meg. A felügyelet döntése szerint ugyanis nekik csak annyi hátrányuk lesz az ügyből, hogy az elmaradt díjat is az új biztosítónak, annak magasabb tarifái szerint kell befizetniük. (Igaz, ha volt bónuszbesorolásuk, akkor azt elveszítik. Ha volt.) Az, amennyivel nekik többet kell fizetniük az új biztosítónál, vélhetően kevesebb lesz, mint az a másfél havi díj, ami a MÁV Biztosítónál kárba veszett volna. Értsd: a felügyelet most az egyesület azon ügyfeleit bünteti, akik tisztességesek voltak, és jutalmazza a díjat nem fizetőket. De legyünk igazságosak: mindez annak érdekében történik, hogy az utakon járó többiek bizonyosak lehessenek abban, kapnak pénzt, ha egy autós kárt okoz nekik. Mondom, nem lehetett jó döntést hozni. Kompromisszum született, és két rossz lehetőség közül kellett választani. A kérdés az, miként jutottunk el idáig? Hogyan lehetséges, hogy a felügyelet orra elől lopjanak el milliárdokat, hiszen szinte folyamatosan vizsgálták az egyesületet? Miért mondja a hatóság, hogy a díjak nem fedezték a kárkifizetést, ha a kötelezőnél előzetesen ellenőrzik a biztosítói kalkulációkat? Tudom, a választ egy vizsgálat után adják majd meg. A felügyelet maga nézi majd meg, hogy mit tett, vagy nem tett jól. Nem lepődnék meg, ha a minden bizonnyal független vizsgálat azt derítené ki: ők nem is tehettek volna semmit másként, hiba maximum a jogszabályokban van. Ilyenkor mindig ott szokott lenni. Tessék meghallani azokat a halk tapsokat, amelyek az Európai Unió agrártermelői felől hallatszanak. Nincs átfogó egyezség, tehát az uniónak egyelőre nem kell teljesítenie azt az ígéretét, hogy agrártámogatásait S6 százalékkal, a fejlődő országokból származó agrárimportjának vámjait pedig 60 százalékkal csökkenti. Ingoványos kudarc Aczél Endre enczel@mail.eol.hu A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 2001 novemberében a katari Dohában azzal lendült neki egy újabb tárgyalási-megegyezési fordulónak, hogy a fejlődő országok „érdekeit és szükségleteit” helyezi annak középpontjába. Szabad fordításomban a hangzatos kötelezettségvállalás annyit jelentett, hogy nem „nulla végösszegű játékról” szó. Azaz a jövő nem azon nyugszik, hogy amit egy fejlett ország elveszít a réven, azt visszanyeri a vámon, hanem azon, hogy bizonyos nyereségeiről a fejlődők (szegények) javára lemond. A helyzet az, hogy ennek az elvnek Genfben nem sikerült érvényt szerezni. Aki akar, lepődjék meg: az Egyesült Államok önzése miatt. De hallom már a kontrát is: mi ugyan nem vagyunk önzők, lám, egyezménybe foglaltuk volna, hogy a kormány az amerikai farmereknek juttatott támogatást ennyivel meg ennyivel csökkenti. Rekontra: nem sokkal, de annak a nem soknak sincs értelme, hiszen az élelmiszerárak emelkednek, s amilyen mértékben emelkednek, olyan mértékben csökken automatikusan a támogatás. Szubkontra: már bocsánat, de a valami semmiért nem üzlet nekünk. Ha egyszer csökkentjük a szubvenciót, akkor cserébe több piaci lehetőséget akarunk, pontosabban egy dollárt, egy dollárért. A WTO genfi-tavi hajója azon futott zátonyra, mert India (hátában Kínával) jogot formált arra, hogy ha agrárimportja hirtelen megnő akkor vámtarifa-emeléssel riassza el az exportőröket, illetve, ami a lényeg, óvja meg az olcsó importhoz képest drágán termelő hazai „gazdatársadalmat”. Az amerikaiak, úgy hírlik, ezt nem vélték elfogadhatónak. Máris az ingovány kellős közepén vagyunk. Igaz ugyan, hogy forma szerint az Egyesült Államokra hárítható a felelősség, de azért tessék meghallani azokat a halk tapsokat, amelyek az Európai Unió agrártermelői felől hallatszanak. Nincs átfogó egyezség, tehát az uniónak egyelőre nem kell teljesítenie azt az ígéretét, hogy agrártámogatásait 80 százalékkal, a fejlődő országokból származó agrárimportjának vámjait pedig 60 százalékkal csökkenti, akár önnön versenyképessége rovására. Ez is benne lett volna ugyanis a „csomagban”. Na ne! (Akkor az EU-s kereskedő nem hogy a 10 eurocentet, az ötöt is sokallná a magyar dinnye kilójáért.) Hogy még kevésbé látsszanak egyszerűnek a dolgok, nyugtázni vagyok köteles a következőket. Azok, akik a szegényparasztjaikat (pár százmillió embert!) védelmezik most az olcsón és/vagy erősen támogatottan termelők dömpingjével (annak a lehetőségével) szemben, éppenséggel elég sokat profitáltak a minden vámot mellőző szabad kereskedelemből, tágabb értelemben a globalizációból. Az, hogy Kína sokszor már meghatározó szereplője a világgazdaságnak, innen eredeztethető. Ha nem csökkentek volna minden átfogó megállapodás nélkül az ipari vámok, hogyan látnánk annyi kínai iparterméket a világ összes létező piacán?! És mégis, az új fenomének sokarcúak. Egyfelől szemkápráztatóan fejlettek (a pekingi olimpia részvevői testközelből láthatják), másrészt sajátjuknak tudnak egy, zömmel az ország belső részeibe és nadrágszíjparcellákra szorult, elmaradóiban termelő agrárnépességet. Nem lehet róluk nem tudomást venni. De az a dublini (párizsi, budapesti) politikus vesse az indiaiakra és a kínaiakra az első követ, aki puszta politikai okokból, fejet hajtva a szent hagyomány előtt, nem az agrártermelők kegyeit lesi! És a szent tehén bűvöletében még csak nem is gondol arra, hogy az ipari vámok törléséért cserébe nyugodtan lemondhatnánk a mezőgazdaságiakról.