Népszabadság, 2009. április (67. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-01 / 77. szám

2009. ÁPRILIS 1., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 4 • Magyarorszá Több gólya lesz, mint tavaly Pintér Attila Közel százharmincezren jelent­keztek idén a felsőoktatásba, csaknem harmincezerrel töb­ben, mint tavaly. De nincs alap­ja azoknak a feltételezéseknek, melyek szerint a tandíj eltörlése miatt emelkedett a szám. Manherz Károly, az oktatási tár­ca felsőoktatásért felelős szak­államtitkára az emelkedést ra­cionális okokkal magyarázza. Tízezer fő „plusz” az úgyneve­zett nyelvi előkészítő osztá­lyokba járó, öt évig tanult és így tavaly helyett idén érettségizett diákok közül kerül ki - ők zöm­mel tovább is tanulnak. Továb­bi, csaknem tízezer fő „növek­mény” azokból adódik, akik az idén tömegesen indult állami­lag támogatott mesterképzésre jelentkeztek (tavaly még csak ötezren tanultak mestersza­ Manherz Károly: Nincs alapja a feltételezésnek, hogy a tandíj eltörlése miatt emelkedett a számo­kon). Öt-hatezer fő között van azoknak a tábora, akik költség­­térítéses alapon szereznek majd mesterdiplomát. Nőtt a felsőfokú szakképzésre jelent­kezők száma (tavalyhoz képest 30 százalékkal). Az viszont tény, hogy némileg visszaesett az első helyen költségtérítéses képzésre jelentkezők száma. Mindez tehát nem azt bizo­nyítja, hogy a tandíj eltörlése miatt jelentkeztek volna idén többen, hanem Manherz sze­rint csak annyit jelez: a jelent­kezők közül - logikusan - töb­ben próbálnak első körben be­jutni az államilag támogatott (ingyenes) képzésbe. Ráadásul azt még nem tudni, hogy há­nyan vállalnák a költségtérítést akkor, ha nem jutnának be a tá­mogatott keretbe. WWW.NOL.HU Pályakezdő orvosok vészhelyzetben Egyre gyakoribb, hogy rezi­densek ügyelnek szakorvosi felügyelet nélkül, akár felvé­teles osztályon is. Az orvosje­löltek leginkább kényszerből vállalják az inspekciót, legyen az kardiológia, anesztezioló­­gia vagy gyermekosztály. Ez rendkívül veszélyes - állítják szakemberek -, ráadásul sok esetben törvénytelen is. Kun J. Viktória Hajnali kettőkor egy rezidens fogadta a fejsérülést szenvedett, eszméletlen beteget az egyik fővárosi kórház traumatológiai ügyeletén. A tapasztalatlan or­vosjelölt kétségbeesetten igye­kezett felmérni, mit tegyen a beteggel. Végül a hozzátartozó keresett elő egy több klinikai tömbbel távolabb dolgozó or­vost. Egy másik esetben azon­ban nem végződött ilyen sze­rencsésen a történet. Intenzív osztályon egyedül ügyelt az aneszteziológus rezidens, mi­kor átkerült hozzá a súlyos szív­ritmuszavarral, nagyon gyors szívveréssel a beteg. Az orvos­jelölt pánikba esett, lényegében másfél órán át képtelen volt megfelelően kezelést adni, a férfi végül meghalt. Egy másik kórház csecsemő intenzív osz­tályára érkezett pár hetes babá­jával szintén hajnali kettőkor az anyuka, ahol az egy szem gya­kornok ügyelt. A panaszok alapján nem is sejtette, hogy nagy a baj, még csak ultrahang­ra sem gondolt, hazaküldte őket. Három nap múlva az utol­só pillanatban, életmentő mű­téttel „korrigálták” a baba rész­leges rekeszsérvét. Az esetek bármikor előfor­dulhatnak: leginkább a gyer­mekellátásban kényszerülnek gyakornokokkal betölteni az inspekciót, de egyáltalán nem ritka, hogy koraszülött vagy új­szülött intenzív osztályon, kar­diológián vagy anesztezioló­­gián marad teljesen magára a fiatal orvosjelölt. Jellemző az is, hogy a háziorvosi praxisokban az ügyelet felét rezidensek lát­ják el. Legutóbb az egyik vidéki egyetem szólította föl két első­éves rezidensét, hogy költözze­nek le egy kisvárosba, s az otta­ni szakorvos mellett kétnapon­ta vigyék az ügyeletet.­­ Az idősebb, tapasztaltabb kollégák már nem is szívesen vállalják a hétvégéket, így gya­kori, hogy a mélyvízbe dobják a fiatalokat. Ráadásul ők is végig­dolgozzák a hetet, amit követő­en van egy szabad péntek esté­jük, ezután ügyelnek 24 órát szombaton, így marad a vasár­nap alvásra, pihenésre. Lénye­gében semmi magánéletük, a felelősség okozta stresszt sincs hol kipihenjék - mondja Papp Magor, a Magyar Rezidensszö­vetség elnöke, aki szerint egy­­egy keményebb, pszichésen is sokkoló hónap után nem ritka - főleg az aneszteziológián - a szakelhagyás.­­ Egy rutintalan, sok esetben bizonytalan, fáradt és feszült kezdő nyilván senkinek sem életbiztosítás. A legaggasztóbb, amikor a kezdő ambuláns ren­deléseket is ellát, ott ugyanis ő - akár egy-két hónapnyi munka után - dönt arról, kell-e a kórhá­zi vizsgálat, vagy néhány jó ta­náccsal hazaengedheti a bete­get - mondja Papp.­­ Még sincs más választásuk. A rezidens nemcsak a havi 90 ezer forintos fizetését egészíti ki az ügyeleti bevétellel, ami 300, legfeljebb 500 forintos órabérrel nem sok, de nemet sem mondhat a főnö­kének. Sokszor „fű alatt”, jól do­kumentálva, de mégis törvény­telenül végzik a munkát. Az ország minden pontját végigszondázták, tudjuk meg a szövetség elnökétől, és minde­nütt gyakorlat, hogy a reziden­sek sok, sokszor felkészültségü­ket, tapasztalataikat meghaladó feladatot kapnak.­­ Nem ritka, hogy napi 12 órát dolgoznak, s szinte általá­nos, hogy havi 6-7 ügyeletet kell vállalniuk, ebből hármat hétvégén - mondja a vezető. Ha baj van, sokszor kínosnak érzik a segítségkérést. Sőt, előfordul, hogy alkalmatlannak is gondol­ják azt a gyakornokot, aki nem képes az önálló munkára. Sok esetben fizikálisan is lehetetlen a felügyelet, ha például 150 ágyas osztályon összesen egy orvos és egy rezidens ügyel. A kórházvezetők szerint ál­talánosítani nem lehet, a kép nagyon vegyes. Nagyobb kór­házakban ritkábban, inkább ki­sebb helyeken fordulhat elő, hogy egyedül maradnak a fiata­lok. Az azonban tény: az ügye­letek nagy részét ők látják el mindenütt. Csiba Gábor, a mis­kolci megyei kórház igazgatója azt mondja: náluk, ahol például a négyszáz ágyas gyerekcent­rumban egyszerre hét orvos ügyel, nyilván nem marad ma­gára senki. Más kérdés, men­­nyire veszik sértésnek az idő­sebb kollégák, ha az újonc nem tudja egyedül megoldani a beteg ellátását, „embere válogatja”. Hajnal Ferenc, a szegedi egyetem családorvosi tanszéké­nek vezetője szerint csak jól ki­dolgozott protokoll szerint lát­hatnak el ügyeletet a reziden­sek, így kizárólag a belgyógyá­szati, a sürgősségi, valamint a gyermekorvosi gyakorlatuk után lehet törvényesnek tekin­teni a munkavégzésüket.­­ Valamennyi területet a he­lyi ÁNTSZ felügyeli, s a szolgá­lat adja ki a működési engedé­lyeket is, így esetleg egyszerű­sítheti is a követelményeket. Az ügyeletek felét ráadásul vállal­kozások látják el, amelyek mű­ködésébe nehéz belelátni. Az biztos, hogy a fiatalok túlsúlya a készenlétekben nagyobb, azt azonban nem hiszem, hogy a vezetők vállalnák az ezzel járó kockázatot - mondja Hajnal Fe­renc, aki csöppet sem lenne meglepődve azon, ha az egyre idősödő, ma már átlagosan 58 éves háziorvosi „csapat” szíve­sen átpasszolná a fiatalabbak­nak az ügyeleteket. A háziorvosok sürgősségi el­látásáról szóló tankönyv készí­tője, Schirak András velencei házorvos elhivatottságból saját és kollégája mobilszámát is a tananyaghoz csatolta: ha kell és indokolt, bárki, akár hajnali há­romkor is hívhatja. Rezidensek a kórházakban - kényszerből vállalják az ügyeletet Fotó: Teknős Miklós Nem látni és megszeretni Szemere Katalin Búcsúzott tegnap a fogyaték­kal élőknek kialakított kulturá­lis központ, az AKKU. Pályáza­tot ír ki az épületre a VII. kerü­leti önkormányzat. Pár napja Vakrandin jártunk ott, látók és nem látók ismerkedési estjén. „Amatőr” látóként toporgok az AKKU bejáratánál. A töb­biek mind látássérült barát­­jaikat kísérik be az akadály­mentesített helyre. Lenne le­hetőség, hogy megkérdezzük vak társainktól mindazt, amit sosem mertünk. De kevés az érdeklődő. A kerekasztal-be­­szélgetésen kiscsoportokban ismerkedünk. A mi témánk a szórakozás, a szabadidő. Az alig látó, mérnök-informati­kusnak tanuló Dávid arról me­sél, a látássérültek között ritka a szombat esti bulicsászár. Per­sze eljárnak ide-oda, barátok­kal sörözni, és - bármily meg­lepő - gyengén látó barátnőjé­vel, Dórival szeretnek moziba járni. Mivel hiányzik egy ér­zékszervük, részben a hallás alapján szerzett információk között kell megtalálniuk az örömszerző forrást. Péter évek óta a vendéglátó­­iparban dolgozik Judittal. Elő­adói engedélye dzsesszdobra, énekre, zongorára szól. Tíz-ti­zenöt éve vak zenésznek lenni előny volt, ma inkább hátrány. Az egyetemisták többször em­lítik a táncot. Dávid nem tán­col, mert utálná, ha a többiek kinevetnék. - Sokat kell inni hozzá - szólal meg Pisti, aki online új­ságírónak készül. Ebből adódik a kérdés: kiszolgáltatottabbá válnak-e részegen, mint látó kollégáik? Dávid tiltakozik. Sokszor fogalma sem volt, hogy ért haza - teszi hozzá. Beszélünk még a sportról. Szembecsukva kipróbáljuk a vakpingpongot meg a csörgő medicinlabdát, és döbbenten nézzük a Harry Potter első ré­szének hatkötetes, Braille-írá­­sos változatát. Látók és nem látók búcsúztak az AKKU-tól Fotó: Kocsis Zoltán Farkas Ágnes Az egész azzal kezdődött, hogy etnikumnak kezdtük őket hívni. (Most nem beszélünk azelőtt­­ről.) Később integrációt, szeg­regációt, antiszegregációt és más ilyen „eus” kifejezéseket szőttünk beszédünkbe. Hallot­tuk innen-onnan, hogy bizony meg kell ezt oldani, különben nem csatlakozhatunk, amúgy is szégyen a helyzet, amiben em­berek létezhetnek nálunk. Volt erre pénz, nem annyi, amennyi kellett volna, de mégis. Az ÁSZ tanulmánya szerint 1996 és 2006 között 120 milliárd forin­tot fordítottak a romák integrá­ciójára. A programok között szerepelt a sokat vitatott telep­felszámolás is. A Kormányzati intézkedések a lakhatási szegregáció vissza­szorítására című kiadvány sze­rint az elmúlt három évben 31 településen indított el progra­mot a szociális tárca, 2 milliárd 875 millió forintot költöttek el ezen a címen. Léteznek telepü­lések (mint Szomolya, ahol évente pályáznak­­ és mindig nyernek), melyeket mutogatni lehet mint jó példát, ahol tény­leg hasznosult a ráfordítás. Máshol másként alakul. A sok milliárd töredékére pályá­zott Zsámbok önkormányzata 30 millió forintot nyert házak vásárlására. Másik 36 milliót szociális integrációra, ami nagyjából annyit jelent, hogy a telepről kiköltözöttekre másfél évig még rányitja néha az ajtót szociális szakember. Zsámbok elképzelése első beadványában a telep felszámolásáról az volt, hogy a falu utolsó utcájának két utolsó házába költöztet tizen­két embert. Valahogy majd el­osztják a házakat, vagy mehet­nek Szabolcs megyébe. A pályázat szociális integrá­ciós részében társpartnerük, a gödöllői Kontakt Alapítvány a képzési részt dajkatanfolyam­mal indította volna - a telep asszonyai közül azonban csu­pán egynek volt nyolc osztálya. A tervezett költségvetésben szerepelt egy roma családi koordinátor húszezer forintos ösztöndíja és az alapítvány ve­zetőjének tiszteletdíja is, két­százezer forint. Az elutasítás után a gyermekgondozási isme­retek tanfolyam lett a nyerő. A férfiak foglalkoztatására a meg­ Senki sem akarta megérteni, hogy a falu közepére, a templom mellé már csak nem fognak cigányokat tenni a telepről­ vásárolt házak felújítási munká­latait szánták. A minisztérium­tól nem, viszont a Macska­tól (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) kaptak végül pénzt. Hogy szakmai felügyelet legyen, az SZMM mentort kül­dött. A telepiek az eget kémlel­ték, a hivatal meg a fekete ko­rom maradékát a földön, ami az éjszakai autógumi-égetés után maradt.­­ Emberek! Ez tényleg tart­hatatlan, így tovább már nem élhetnek. Maguk most házat kapnak. Nagy egyetértések és fogad­kozások után, 2008. májustól decemberig eljutottak öt ház megvásárlásáig. Igaz, sok-sok akadályt kellett addig leküzde­ni. A kiírás és a mentor csak ar­ra volt jó, hogy idegesítse a nagy nyomás alatt lévő polgár­­mestert. Mert senki sem akarta megérteni, hogy a falu közepé­re, a templom mellé már csak nem fognak cigányokat tenni a telepről! És ha nem annyira in­tegrált az a környezet, ahová kerülnek? Még így is örülhet­nek. De hogy lesz abból másik telep, miért lenne? A jó kapcso­latot a szomszéd települések polgármestereivel csak nem te­heti tönkre, ha együtt akar ve­lük működni uniós projektek megvalósításában. Már ha hoz­zájuk költöztetne valakit, így hát a kiírás szerinti­­ „a lakók kiválasztják a számukra megfe­lelő integrált környezetben lé­vő, árban is megfelelő ingat­lant” - rész megváltozott. Egy­szer csak így hangzott: „határo­zatban fogalmaztuk meg, és er­ről többször tájékoztattuk a tár­cát is, hogy a képviselő-testület ragaszkodik az általa elfogadott ingatlanokhoz. Mi csak és kizá­rólag ezekkel hajtjuk végre a programot. Kérjük a mentort, hogy hasson oda a minisztéri­umban.” A pályázat másik ré­széről már nem is beszélve. A civil szervezettel nem kötött szerződést az OFA egészen év végéig, így pénzük sem volt. Ráadásul a társpartner önkor­mányzatnak kellett valamely in­gatlanára harminchatmilliós ér­tékben jelzálogjogot bejegyez­tetnie másfél évre a szociális in­tegráció idejére. Szociális mun­kás, kisebbségi önkormányzat nem volt. Állandóan nyűgös, aláírásgyűjtésről és gárdáról beszélő polgármester igen. Szentestére már tényleg mindegy lett, csak mehessenek az emberek. Szegregált vagy nem, meleg volt, lehetett füröd­ni. Őket aztán már a lakáshasz­nálati és bérleti szerződés közti igen komoly különbség sem tudta foglalkoztatni. Aláírtak valami papírt. Még harcoltak a fejük felett. Az önkormányzat ragaszkodott a használati szerződéshez. De az ellentétes lett volna a tör­vénnyel, így maradt a bérleti szerződés. A hivatal lett a tulaj­donos tíz évre. Amit lehetett, azért beleírtak a bérleti szerző­désbe, kell valami biztosíték ar­ra, hogy a házakat nem gyújtják fel a lakók a beköltözés más­napján. Eszerint nem rendelte­tésszerű használat esetén, köz­üzemi díjak nem fizetésekor, vagy ha befogadnak valakit a házba, aki nem rokon, kitennék őket, a házat meg eladnák. A települések néha még a minisztert is meghívják ünne­pélyes átadásra. Zsámbok nem jelezte szándékát. Telepfelszámolás Az elmúlt három évben 31 településen indítottak lakhatási pályázatot a romáknak

Next