Népszabadság, 2009. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-22 / 170. szám
2009. JÚLIUS 22., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 14 • Időjárás - Mozaik - Tévéműsor Ragyogó napsütés Ma túlnyomórészt száraz, derült idő lesz délután, átmeneti, jelentéktelen felhősödésekkel. Egy-egy gyenge zápor kialakulhat, de ennek kevés az esélye. Mérsékelt, a déli időszakban kissé élénkebb délnyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra szerdán már 33, csütörtökön 34 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 19 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön és pénteken az esti órákig tikkasztó meleg, legfeljebb kevés eső várható. Pénteken este, illetve szombaton északnyugatról újra erős hidegfrontra, viharos széllökésekre célszerű számítani. Vasárnap már ragyogó napsütés és kellemes hőmérséklet valószínű. Orvosmeteorológia Az időjárás elsősorban a vízpartnál nyaralóknak kedvez. A Balaton hőmérséklete a szombati front hatására visszaesett ugyan, de már ismét 24 fok körüli. A napon felhevült testtel a hideg vízbe ugrani igen veszélyes lehet. Ilyenkor ugyanis nem ritka a hirtelen szívhalál, ami az ún. kamrafibrilláció következménye. Az UV sugárzás továbbra is magas, gondoskodjanak a megfelelő védelemről, 11 és délután 3 óra között kerüljék a közvetlen napfényt! (Forrás: dr. Czeglédi Zsófia) Levegőminőség: a légszennyezettség az egészségügyi határérték kb. 40 70%-a. , EMS www.eumet.hu Világvárosok időjárása vízhőmérsékletek Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd: hidegfront melegfront vegyes front hideg levegő meleg levegő Készíttette: QjZÖllGS Duna_______________19 22 ° C Tisza________________20-25 ° C Balaton______________24 ° C Velencei-tó___________23 ° C Fertő_______________21 ° C Velence, a folyékony elem A lagúnák városa a Népszabadság holnapi DVD-mellékletén Az egyedülálló, a csodás, a titokzatos Velencébe kalauzol el minket a Népszabadság Ezerarcú világ című DVD- sorozatának holnap megjelenő 20., egyben utolsó epizódja. Aligha lehet méltóbb helyen búcsúzni ettől a virtuális utazástól. Seres Attila Velence, a folyékony elem, a maga módján páratlan vízi város ezen a földkerekségen. Néha komoran sötét és titokzatos a város „főutcája”, a Canal Grande vize, máskor meg csillámló, pajkos ficánkolással tükrözi vissza a házak, a sikátorok, a paloták, az apró terek sziluettjét. Az ember beül a vaporettóba, a város egyetlen tömegközlekedési eszközébe, s mindjárt olyan érzete támad, hogy az épületek maguktól lebegnek, hullámzanak, fodrozódnak a csatorna vizével együtt. Aztán elmerülnek a habokban, mint valami aranyló kőzuhatag, hogy pár pillanat múlva győztesen emelkedjenek ki újra. Noha az idő évszázadok óta pusztítja a várost, s újra meg újra megkondul a vészharang, hogy nincs tovább, a cölöpök már nem bírják sokáig a szépséges kőrengeteg súlyát, mégis az az érzésünk, hogy Velence minden másnál jobban képes elfelejtetni velünk az idő dimenzióját és könyörtelen múlását. Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regényének főhőse, Giacomo Casanova mondja: „Velence nem csak az, aminek látszik. Ki ismeri Velencét?... Ott kell születni, hogy ismerhesse az ember.” Vitatkoznánk Casanovával. S ez a DVD is azért született, hogy a turista igenis megismerhesse a város legfontosabb látnivalóit: a Szent Márk teret, a X. században épült Szent Márk-templomot, a 99 méter magas, összeomlása után 1912-ben újjáépített Campanilét, a Harangtornyot. No meg a Tintoretto-, Veronese- és Tiepolo-festményekkel díszített Dózse-palotát, a Sóhajok hídját, a Tiziano-festményekkel teli Santa Maria della Saluti barokk templomát vagy a Farri-templomot, szemben a Scuola di San Roccóval, ahol Tintoretto 56 remekművét őrzik. Óh, és azok a barokk paloták, a Ca’d’Oro, a Palazzo Pesaro, a Palazzo Franchetti és a Rezzonico, mintha egy barokk múzeumvárosban járnánk. Persze megértjük Casanovát, amikor a város szülöttének féltékenységével állítja: „Velence nem csak esős csillogás a szűk utcákon, nem csak a holdfény a kis hidakon”. Ezek olyan részletek, amelyeket a turista retinája is képes érzékelni és emlékként magával vinni. De Velence, ahogy a regénybeli főhős mondja, sokkal több, mint a paloták arany csillogása és a fények visszaverődése a víztükrön. Lelkiállapot, amelyben a szabadság és a büszkeség érzése keveredik a város törékeny sorsa felett érzett melankóliával, amely elhomályosítja a derűs boldogságot. Nos, a legrosszabb, ami velünk történhet a DVD megtekintése után, hogy mi a melankóliát nem, csak a boldogságot érezzük majd. Minden palota újabb és újabb csodát rejt Miúw ifnfei t^NA p-/2hM ® rnssa sksí 5.50 NAP KELTE 5.50 NAP KELTE 6.45 Léptünk koppan 5.30 Top Shop 5.25 Teleshop 5.00 Tv-dokik. Talkshow, 71. 5.55 Egyenes beszéd. Amit a nap híre-9.00 Mézga Aladár 9.00 Roma Magazin ódon köveken 6.00 Reggeli 6.00 Két testőr (ism.) 5.50 Jake és a dagi 23. iről tudni kell (ism.) 6.55 Jam. Reggeli különös kalandjai 9.25 Domovina 7.05 A történelem útvesztői Benne: Fókusz 6.30, 6.25 Tények reggel 6.40 Veronica Mars 59. politikai és közéleti vitaműsor. Benne: Magyar rajzfilmsorozat 9.55 Arthur 30/29, 7.30 Homo faber - A kézműves RTL-hírek 7.00,7.30,8.00, 7.00 Mokka 7.30 3 fitt perc 6.55,7.30, 7.55, 8.30 Híradó: Szem 9.25 Tüskevár 10.20 Martin György gyűjtéséből 8.00 8 perc a konyhában 8.30; Reflektor 8.35, 9.00 Babapercek 7.40 San Francisco utcáin 4. tői szembe: Bencze József országos Magyar tévéfilmsorozat, 8/3. 10.25 Átjáró 8.10 OzieBoo! Csak csajok 9.00 9.10 Terekvíz: Telefonos játék 8.35 Halálbiztos diagnózis 171. rendőrfőkapitány; Hírvita: Szorító: 9.55 Szomszédok 10.55 Úszó-és vízilabda 8.15 Leon, a róka 10.05 TopShop 10.15 Teleshop 9.25 Gyilkos sorok 69. Krimi: Netszemle: Különvélemény; Magyar teleregény világbajnokság 8.25 Magyar népmesék 11.25 Disney-rajzfilmsorozat: 11.20 Élet vagy halál 10.15 Vészhelyzet 183. Vendégkönyv 9.05 700-as klub 9.50 11.05 Főtér: Cserhát Szinkronúszás 8.30 A rút kiskacsa kalandjai Donald kacsa mozija Western 11.05 Topmodell leszek! 3. Vonalkód. Fogyasztóvédelmi magazin 12.01 Híradó délben; Sporthírek Élő közvetítés Rómából 9.00 Linus és barátai VI/6. 12.00 RTL-híradó - Déli kiadás Fsz.: Bud Spencer, 11.55 Gordon Ramsay 10.55 Közvetlen ajánlat 11.30 Laci bácsi 12.20 Família Kft. 13.05 Záróra 9.30 Bűvölet (X.), 103-104. (ism.) 12.10 06-91-33-55-33 Telly Savalas: James Coburn - A konyha ördöge 2. konyhája 11.55 Híradó 12.10 Közvetlen Magyar tévéfilmsorozat. Horányi Özséb nyelvész 10.30 Család-barát Hívjon! Játsszon! Nyerjen! R.: Tonino Valerii 12.45 Tv-dokik. Talkshow, 123. ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Születésnap; 13.55 Kerekek és lépések 11.30 Kivánságkosár 13.30 Fél kettő 13.25 Evízió: Telefonos játék 13.35 Halálbiztos diagnózis Generációk. Magazinműsor 16.55 Híradó A lányok angyalok 26/10.: A Körösök vidékén; 14.00 Híradó Magazin a legjobb 14.20 Mentőhelikopter Amerikai krimisorozat, 172. 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Fórum 13.15 Hrvatska krónika 26/11.: A Sárrét emlékei 14.10 Térkép - Válogatás történetekkel Akciófilm-sorozat (IV.), 28. 14.25 Gyilkos sorok 18.55 Híradó: Időjárás 19.25 Egyenes 13.45 Ecranul nostru 15.05 Sorstársak 14.40 Négyszemközt 14.30 Mozimatiné 15.20 Az áruló Amerikai krimisorozat, 70. beszéd 20.30 A pék, Angol vígjáték 14.20 Átjáró Rehabilitációs magazin a történelemmel X/12. A bika tüze Kalandfilmsorozat, 103. 15.20 Veronica Mars 22.15 Állást keres 3. Állást kereső ma 14.50 Kormányváró 15.30 NAP-NYUGTA 15.10 Szarvasgombászás Amerikai akciófilm 16.25 Hal a tortán (ism.) Amerikai krimisorozat, 60.gaziiműsor (ism.) 22.55 Híradó 23.05 15.20 Szívtipró gimi 18.00 Zöld múzsák csókja Erdélyben Esz.: Kiefer Sutherland, 17.25 Rejtélyek kalandorai 16.10 Joey. Filmsorozat, 46. 700-as klub. Amerikai közéleti magazin Ifjúsági tévéfilmsorozat, 34. A holdviola és az alkimisták Magyar dokumentumfilm Daryl Hannah, Kalandfilmsorozat (II.), 16.40 Jó barátok 23.45 Többet ésszel! 16.10 Kisváros Magyar természetfilm 15.35 Imuhar Marcus Thomas 28.: A csodagyermek Amerikai vígjátéksorozat, 17. Magyar tévéfilmsorozat 18.15 Úszó-és vízilabda- Francia játékfilm R.: Xavier Koller 18.30 Tények 17.10 Gordon Ramsay : mj . , ~7~', ~ Ereklyék; Rókavadászat világbajnokság fsz.: Ibrahim Paris 16.25 Második esély Hírműsor - A konyha ördöge 3. ferjm TmT 17.30 Hírek Magyarország-Németország R.: Jacques Dubuisson Amerikai filmsorozat, 51. 19.05 Monk - Flúgos nyomozó 18.00 Topmodell leszek! I • I <dL—<áJBSZ3P 17.35 Körzeti híradók férfi vízilabda-mérkőzés 17.00 Cook kapitány 17.25 Cobra 11 Krimivígjáték-sorozat. Amerikai valóságshow. 4. 17.45 Bűvölet Élő közvetítés Rómából Ausztrál filmsorozat. VIII/6. Akciófilm-sorozat (IV.), 7. 73.: Mr. Monk, szolgálatára! 18.55 Jó barátok 8.45 Triatlon Tour. Baja 9.30 Póker. Tévéfilmsorozat, 134-135. 19.35 Gleccserek 18.00 Híradó: Sport; Időjárás 18.30 RTL-híradó - Esti kiadás Utána: Skandináv lottó- Amerikai vígjátéksorozat, 18. World Poker Tour 55. (ism.) 12.00 18.45 Életképek Koreai természetfilm, 18.35 Mese 19.05 112 - Életmentők sorsolás 19.30 Christine kalandjai Gillette WS (ism.) 13.00 Portugál rab-Magyar teleregény 2/2.: A klímaváltozás 19.00 Bűvölet. Sorozat, 105-106. Akciófilm-sorozat, 73-74. Utána.-Aktív extra Amerikai vígjátéksorozat, 17.darúgás. A bajnok Porto góljai (ism.) 19.28 Föld TV 20.30 Híradó este 20.00 Közbeszéd 20.05 Fókusz 20.15 Az elveszett ereklyék 20.00 A férfi fán terem 13.30 Holland labdarúgás. A bajnok AZ 19.30 Híradó este 21.00 Hazugságok hálójában 20.30 Kutyaélet 20.40 Barátok közt fosztogatói Romantikus góljai (ism.) 14.00 Olasz labdarúgás. A 19.50 Balatoni nyár Amerikai thriller Animált kutyakomédia, Filmsorozat, 4849-4850. Kalandfilmsorozat, vígjátéksorozat, 1. bajnok Inter góljai (ism.) 14.30 Labda-19.55 Sporthírek, Időjárás-jelentés Fsz.: Amanda Detmer, XXVI/1.: A bolhák. R.: Picha Közben, RTL-hírek 21.: Megbűvölve Fsz.: Anne Heche, rúgás. Spanyolország-Egyesült Államok, 20.10 Üdítő Cindy Sampson 21.00 Esz neked 21.20 Hazudj, ha tudsz! 21.15 Doktor House Emily Bergl. R.: Rick Wallace, Konföderációs Kupa, 1. elődöntő (ism.) Szilágyi Tibor műsora R.: Peter Svatek 21.30 Est neked Amerikai krimisorozat (I.). Amerikai orvossorozat: Jeffrey Melman 16.30 Labdarúgás: Brazília-Dél-Afrika. 21.10 Tűzvonalban 22.30 Úszó-és vízilabda- -különkiadás 2.: Kéz kezet mos 40: Odaadás 21.00 CSI: New York-i helyszínelők Konföderációs Kupa, 2. elődöntő (ism.) Magyar tévéfilmsorozat, világbajnokság Mike Stern-interjú 22.20 Döglött akták 22.15 Szellemekkel suttogó Amerikai krimisorozat, 77. 18.15 Arany pillanatok 18.30 Mai hely 36.: A csempészek alkonya Magyarország-Németország 21.55 Radio West Amerikai krimisorozat (IV.), Misztikus sorozat (IV.), 21.55 Nyomtalanul zet 18.45 Labdarúgás: Kalmar FF-DVSC 22.10 SZERDA ESTE férfi vízilabda-mérkőzés Olasz játékfilm 2.: Csatamező 63.: A tűzgyújtó Amerikai krimisorozat, 125. TEVA, BL-selejtező, visszavágó (élő) Benne: Hiradó 23.45 Baleset Fsz.: Kasia Smuthiak Utána: RTL-hírek Utána: Aktív extra 22.45 Esküdt ellenségek: 21.15 Labdarúgás: Brazília-Egyesült 22.45 Memento'89 Tévéfilm R.: Alessandro Valori 23.25 Kinsey 23.15 A médium Különleges ügyosztály Államok, Konföderációs Kupa, döntő 22.55 24 - Negyedik évad Esz.: Tarján Györgyi, 23.20 Sport Amerikai-német film Misztikus krimisorozat. Amerikai krimisorozat, 168. (ism.) 23.15 Mai helyzet 23.30 Atlétika. Akciófilm-sorozat (IV.), Takács Katalin, 23.30 váltó extra Fsz.: Liam Neeson, 53.: A szomszéd srác 23.40 CSI: New York-i helyszínelők Golden League-verseny, Róma (ism.) 4/7. 13.00-14.00 Mádi Szabó Gábor Gazdasági híradó: Július Laura Linney Közben: Kenósorsolás Amerikai krimisorozat, 77. 1.45 Atlétika, (ism.). 23.40 A Standard-ügy R.: Gothár Péter 23.40 Al Di Meola R.: Bill Condon 0.10 100 csoda 0.30 Nyomtalanul 1949-1989 2/1. 0.50 Záróra Német zenés film 1.35 Reflektor, Sztármagazin 22.55 24 - Negyedik évad www.100csoda.hu 8.00 Díjugratás. Országos verseny, Esztergom (ism.) 9.00 Sportverda, Magyarország 1. sportautó-magazinja (ism.) 10.00 MKB Heti helyzet. A hét témái (ism.) 11.30 Holland labdarúgás. A bajnok AZ góljai (ism.) 12.30 Atlétika. Golden League-verseny, Berlin (ism.) 14.45 Atlétika. Golden League-verseny, Oslo (ism.) 17.00 Bajnokaink 17.15 Labdarúgás: Kecskeméti TE-Ereco- Ferencváros, Ligakupa, 1. forduló (élő) 19.45 Vízilabda: Magyarország-Ausztrália, barátságos férfimérkőzés (ism.) 21.30 Ökölvívás. Amir Khan-Andreas Kotelnik, WBA kisváltósúlyú címmérkőzés, London (ism.) 0.30 Póker. World Poker Tour 55. (ism.) 2.30 Mai helyzet 2.45 Póker. World Cup of Poker Jack magával viszi Audreyt egy külső helyszínre, hogy átnézzék az egyik partin készült felvételeket, mivel a lány szerint ott találkozott valakivel fogvatartói közül. A terroristák körülveszik őket. Jack felhívja az egyetlen embert, akiben megbízik... 21.00 Hazugságok hálójában Christine Hartley kutató nagy felfedezés küszöbén áll. Úgy tűnik, sikerült izolálnia a gént, ami a függőségért felelős. Már csak egy lépés van a gyógyszer kifejlesztéséhez, amivel a függőség gyógyítható. A felfedezésért kapott pénzből egy alapítványt szeretne létrehozni. 15.35 lmuhar A 11 éves Khenant Párizsban nevelik szülei, francia származású anyja, Claire és nigériai tuareg származású apja, Najem. Amikor Claire váratlanul meghal, apja magával viszi Khenant szülőhazájába. A Szaharában a fiút nagyapja veszi pártfogásába... 22.20 Döglött akták A csinos, családos Dana hivatásos katona, aki egy nap behívót kap Irakba. Három hónappal később hadirokkantként tér vissza: egy rakétatámadás során elveszítette az egyik karját, míg Tommynak, a legjobb barátjának a lábát kellett amputálni... 22.15 Szellemekkel suttogó Egy este tűz üt ki a Rockland Egyetemen, amelyhez Jimet is azonnal riasztják. Persze Melinda a barátjáért, Payne professzorért aggódik, ám szerencsére kiderül, hogy Ricknek kutya baja. A kórházban Melinda megismerkedik egy túlélővel, aki látja a szellemeket... Krimisorozat, 125. (ism.) ___ __. 21.00 CSI: New York-i... A helyszínelők egy legendás, kísértetjárta házban kutatják egy haláleset nyomait. Az ügy megfejtése előtt Lindseyt figyelmeztetik, ha nem hagyja el a házat, valami történni fog vele. Ezalatt Mac és Stella is furcsa gyilkosság szálait igyekszik kibogozni... 6/5-6. (ism.). www.nol.hu