Népszabadság, 2009. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-07 / 209. szám

2009. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG Daniss Győző A szécsényi autóbusz-pályaud­vartól - a legtöbb irányból az autóbusz az egyszerűbbik tö­megközlekedési lehetőség - pár percnyire különös torony ötlik az érkező szemébe. Mint­ha nem volna egészen függőle­ges! És így is van. A torony alsó szintjén függően jelzi a ferde­­séget s annak mértékét. Egy tábla pedig elárulja, hogy a to­ronycsúcsnak az altalaj lazasá­ga miatti kitérése már majd­nem 80 centiméter. Veszély azonban nincs, bárki biztonsá­gosan fölmehet a kilátószintre - s ha valaki vállalja a fáradsá­got, és felkapaszkodik a szűk csigalépcső 68 lépcsőfokán, jó időben a hollókői várat is meg­pillanthatja. A torony persze nem a turisták kedvéért épült. Tűztorony volt. Ha az őr lángo­kat vett észre, megkondította a vészt jelző harangot. A torony földszintjén ma is ott a harang, az emeleteken pedig metsze­tek, fotók, patinás tárgyak, ira­tok idézik a helyi tűzoltás­történet emlékezetes mozzana­tait. Megtudhatja a látogató azt is: az eredetileg jóval alacso­nyabb építményt 1929-ben azért magasították meg, hogy az őr a mellette a múlt század elején épített emeletes „hiva­tal” mögötti házakat, utcákat is szemmel tarthassa. A „hivatal” megjelölés idé­zőjelbe tételét az indokolja, hogy mielőtt megépítették, a városi rangját az idén éppen 675 esztendeje elnyerő telepü­lés 1886-ban nagyközséggé degradáltatott - ám a törvény szerint községházának számító épületre a múltjukra okkal büszke (és bölcsen a jövőbe lá­tó) szécsényiek a VÁROSHÁ­ZA feliratot íratták. A tűztoronytól évszázados várfal- és templommaradvá­nyok között, egy régi körbástya mellett pár perces út visz az 1986 óta újra városi rangú tele­pülés gyönyörűen felújított, három és f­él évtizede a Kubinyi Ferenc Múzeumnak otthont adó barokk kastélyához. A helyén 1456-ban biztosan állt már egy várkastély. De lak­tak Szécsényben - mondja az intézmény régész igazgatója, Majcher Tamás - az Árpád-kor­ban is. Azt is tudjuk, hogy e tá­jon már a kőkor embere is elké­szítette a mindennapjaihoz szükséges eszközöket. Vagy - amint ezt a múzeum régészeti kiállításának falitérképe mutat­ja - máshonnan, Krakkó vagy akár a Dráva térségéből, sőt a Földközi-tenger vidékéről sze­rezte be azokat. Pompás metszetek és ma­kettek idézik a régmúlt száza­dok megannyi nógrádi várát, láthatjuk a drégelyi ostrom ágyúgolyóit, a végvári vitézek fegyvereit, a török korból való rézedényeket, ásópapucsot, ke­rámia vízvezetékcsövet. Önálló kiállításrészt szen­teltek a muzeológusok Rákóczi Ferenc szabadságharcának, azon belül a múzeum közeli sí­kon, az úgynevezett Borjúpás­ton rendezett 1705-ös ország­­gyűlésnek. Az összegyűltek jó­kora kiterjedésű sátortáborban laktak. A korabeli forrás alap­ján elkészített makett nem akármilyen látnivaló: az ott ve­zérlő fejedelemnek választott Rákóczi sátrát cölöppalánk övezte, a tanácskozósátor nagyságára pedig mi sem jel­lemzőbb, mint hogy felállításá­hoz Bécsből kellett szakembe­reket hívni. Az országgyűlés másik fontos intézkedése volt, hogy egyenjogúsította a katoli­kus és protestáns vallás híveit. A város történetének követ­kező fontos eseménye magá­nak az azóta többször átalakí­tott Forgách­ kastélynak az 1750-es, 1760-as évekbeni fel­építése. Az épület a XIX. máso­dik felében Pulszky Ferencé, Egy büszke város barokk kastélya A múzeum közeli síkon, az úgynevezett Borjúpáston rendezték 1705-ben a szécsényi országgyűlést Kossuth hajdani titkáráé, a Nemzeti Múzeum igazgatójáé, majd a Grossz családé, végül Liphtay Béláé, egy hajdani szécsényi vicevárkapitány le­származottjáé, jeles természet­­tudományi gyűjtőé lett, tőle vette meg az állam 1950-ben. A ma a múzeumba látogató figyelmét még két kiállításrész­letre érdemes figyelmeztetni: az időszakos várostörténeti ki­állításban izgalmas tárgyak és dokumentumok adnak betekin­tést a város középkori és - egyebeken kívül sok-sok képes levelezőlap idézte - XX. száza­di mindennapjaiba, három kor­hűen kitapétázott szoba pedig azt mutatja, hogy jó száz esz­tendeje milyen volt egy efféle kastély női lakosztálya. A kastély ablakaiból gyö­nyörködhetünk a várkert - éjjel kivilágított - angolparkjában, a főbejárat előtti díszudvar ková­csoltvas kerítésében, s az előtte magasodó evangélikus temp­lomban meg a ferencesek 1332- ig visszanyúló történetű mű­emlék templomában és csak idegenvezetővel látogatható kolostorépületében. Kovácsoltvas díszkapu nyílik a kastélyra Fotó: Majcher Tamás Balf: cégér Győri Zoltán Nemcsak az ízületi, gerinc­vagy némely gyulladásos be­tegségek Mekkája lehet Balf, hanem a gyomoré is. Ezt né­hány ház tűzfalára tekintve azonnal észrevenni a Sopron melletti kistelepülésen. A Kék­frankos nevet viselő főutca cé­gérei ugyanis többnyire nem a homlokzaton, hanem a tűzfalon lógnak. A boroshordó házi bo­rozót sejtet. Míg a 8-10 méter magasra pedálozott drótsza­már azt, hogy ott, a Fertő tó kö­zelében futnak össze a nemzet­közi kerékpárutak. Egyébként az egész térséget szőlő borítja jóféle kékfrankost és veltelinit teremve. Aki a sa­vanyú, kénes illatú gyógyvízre szorul, ingyen töltheti bütykö­sét a faluszéli Zsolnai, vagy az állami szanatórium kútjánál. Balf gyógyfürdője több forrás­ból táplálkozik, miként a római korban is. A gyógyvíz és a bor együttes erőteljes hatását mi sem bizonyítja jobban, mint a Mária Terézia idejéből szárma­zó fürdőszolgálati utasítás, mely előírta: tilos a vízbe ug­ a tűzfalon rás, nehogy néhányan gorom­bák legyenek részegségükben. Az 1975-ben megnyílt szanató­rium egyébként csodás őspark­ban működik, melynek XVIII. századi, felújított kápolnájában ma is hálát adhatnak gyógyulá­sukért a betegek az Urnak. (A nehezen mozgók meg a jobb járdákért imádkoznak.) A csendes faluban Árpád­kori templom, zsidó emlékmű is látható. Kocsival, kerékpár­ral, vagy bakancsosan, később hajóra szállva aztán Fertőrákos után kitárul az egész tó, és a burgenlandi települések soka­sága minden bájával. Kerékpár a balfi tűzfalon A szerző felvétele HIRDETÉS október 1. és 25. között FÉLPANZIÓVAL 13 250 Ft/fő/éj­től ALL INCLUSIVE f­ár: 2 950 Ft/fii/it min. 3 éjszaka tartózkodás esetén. Gyermeke INGYEN pihen 12 éves koráig!* * ÜDC­LÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! Ajánlat részvételi feltételeit megtalálja: Hw.dubt­hany.hu vagy hívjon bennünket! • Min1 / felnőtt* 1 gyermek a szülő szobáidban Őszi szín­várá­s a szelestei kastélyszállóban Érvényes: 2009. 08. 30-12 20, Kivéve: 2009. 10. 22-25. 3 nap/2 éjszaka Üdvözlőkoktól, szállás félpanziós ellátással, gyógyfürdő korlátlan használata, vezetett túra az arborétumban. 21 000 Ft-tól/fő kétágyas szobában .3*4 Hármat fizet négyet kap!" (vasárnapi vagy hétfői érkezéssel) Udvazlókoktél, szállás félpanziós ellátással, személyenként 1-1 frissítő masszázs (20'), gyógyfürdő korlátlan használata, vezetett túra az arborétumban. 34 400 Ft-tól/fő Az ifa a helyszínen fizetendő Üdülési csekket elfogadunk! Akciós ajanlatamk a www.szelesteikastely.hu oldalon. Tel : 06 (95) 56S001 ■ E-matl .iHo iyMclcsteAaiteIy.hu WWW.NOLHU Info • Kubinyi Ferenc Múzeum Nyitva: keddtől vasárnapig 10-16 óráig. • Belépődíj 600 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 300 forint. A múzeumot mozgássérültek is lá­togathatják. • Tűztorony: szeptembertől naponta 9-16 óráig. Belépődíj 400 forint, di­ákoknak és nyugdíjasoknak 200 fo­­ rint___ . - -H.T • • I IJ. • Ferences templom és kolostor Idegenvezetés keddtől szombatig 9-16 óra között óránként. Belépődíj 500 forint, 18 évesnél fia­talabb diákoknak 250 forint. Vacsoratippet ad a zseb-idegenvezető Útikönyv helyett zsebképernyő szabadságszerető turistáknak, külföldön is Szilva Eszter Térkép a kézben, útikönyv a hátizsákban, tekintet az eser­nyőt magasba tartó idegenve­zetőre szegezve - elképzelhe­tő, hogy a modern turistát ha­marosan a nyakában lógó GPS- készülékről vagy okostelefon­ról lehet megismerni. A világ számos városában, többek kö­zött Berlinben, Amszterdam­ban és Barcelonában már elér­hetőek a városnézést meg­könnyítő GPS-alapú útikalau­zok, audioguide-ok. Hasonlóan működnek, mint a múzeumok fülhallgatós készülékei, ám se­gítségükkel az egész várost be­járhatjuk. Olyan útikönyv is lé­tezik már, amely okostelefonra letölthető interaktív városnéző programot kínál. Budapesten 2008 nyara óta a Pocket Guide nyújt hasonló, ám ennél átfogóbb szolgálta­tást: a nyakunkban lógó kütyüvel a térképen követhet­jük, hogy éppen merre járunk, előre beprogramozott túrákat járhatunk be, vagy szabadon barangolhatunk, megtervez­hetjük az útvonalat, de étter­meket és programokat is ke­reshetünk, vagy akár összeha­sonlíthatjuk a taxitarifákat is. „Mi úgynevezett turn-by­­turn túrákat kínálunk, ami an­­­nyit jelent, hogy a turistákat végigvezetjük, utcáról utcára kalauzoljuk a látványosságok között, megmondjuk, hogy jobbra vagy balra forduljanak, miközben a látnivalókhoz érve folyamatosan hallják az infor­mációkat” - mondja a Pocket Guide ügyvezetője, Rétai Mar­tin. A villamosmérnök és köz­gazdász végzettségű ötletgaz­da több mint másfél évig dol­gozott a Pocket Guide-on, az informatikai fejlesztést az MTA SZTAKI végzi a két cég között létrejött konzorcium­megállapodás alapján. Hogy megnézzük, hogy ho­gyan is működik mindez a gya­korlatban, kipróbáltuk a budai Várat bemutató túrát. A séta körülbelül másfél órás, a Dísz térről indulunk, és miután megkerültük a Palotakertet, gyönyörködtünk a dunai pano­rámában, majd az Úri utcán is sétáltunk, ide is érkezünk vis­­­sza. Virtuális idegenvezetőnk mesél nekünk többek között a Sándor-palotáról, a távoli lát­határon feltűnő Puskás Ferenc Stadion reflektorai révén a ma­gyar fociról, vagy a Balta köz legendájáról. Az autós navigációs eszkö­zökhöz hasonló útikalauz ke­zelése egyszerű: miután kivá­lasztjuk a nyelvet (a készülék a magyaron kívül angolul, néme­tül és olaszul is beszél), a tér­képen már látjuk és halljuk is, merre kell indulnunk. Folya­matosan követhetjük, hogy ép­pen hol tartunk, és a képer­nyőn a következő látványossá­gon kívül a környéken találha­tó látnivalókat is megnézhet­jük. Ha megközelítettünk egy­­egy látnivalót, idegenvezetőnk automatikusan belefog mon­dókájába. „Azért hiszünk abban, hogy ennek létjogosultsága van, mert egyre többen önállóan utaznak, saját maguk szerve­zik meg az utazást, fapados re­pülőtársaságokkal repülnek, maguknak foglalnak szállást, amelyet aztán az interneten értékelnek különböző honla­pokon. Olyan utazóknak szán­juk a terméket, akik nyitottak az informatikára, szeretnek utazni, de nem akarnak alkal­mazkodni egy idegenvezető­höz, vagy egy csoporthoz. Az interneten előre tájékozódni időigényes és túl sok az infor­máció” - mondja Rétai Mar­tin. Bár sokan ragaszkodnak a városnézés alatt rongyosra ol­vasott útikönyvekhez, egy ilyen eszköz - akár az útikönyv átböngészése után is - valóban praktikus lehet, ha városnézés­re indulunk: nem kell külön térképet venni, és nem kell a könyvben lapozgatni sem, hi­ Virtuális idegenvezetőnk me­sél nekünk többek között a Sándor-palotáról, a távoli lát­határon feltűnő Puskás Ferenc Stadion reflektorai révén a magyar fociról, vagy a Balta köz legendájáról. szén a guide automatikusan is­merteti a nevezetességet, ha elérünk egy-egy látványosság­hoz. Másrész­t a tartalom fo­lyamatosan bővíthető és aktua­lizálható: a Pocket Guide jelen­leg 500 budapesti nevezetes­ségről és 90 étteremről tartal­maz leírást. Bár eleinte aggódtunk, hogy nem a látnivalókra, hanem ma­gára az kijelzőre kell figyel­nünk, a készülék egyszerűen működik: pár perc után meg­szokjuk, aztán teljes mérték­ben a csodálatos környezetre koncentrálhatunk. „A mostani gazdasági vál­ság nem előnyös egy induló vállalkozásnak. Egy-két ide­genforgalmi cég olyan rossz évet zárt, mint még soha. Ám elképzelhető, hogy a válság ha­tékonyabb működésre késztet­heti az üzletvezetést és a Pocket Guide egy ilyen eszköz. A guide-ot kínáló utazási iro­dában például nem kell, hogy egy idegenvezető üljön a nap nyolc órájában érdeklődőre várva” - mondja az üzletveze­tő. Augusztus vége óta Debre­cenben is elérhető a szolgálta­tás, de szeptember közepétől Krakkóban, Prágában és Po­zsonyban is tervezik a beveze­tést, a cél pedig az, hogy Euró­pa összes városában jelen le­gyenek. A szolgáltatáscsomag egyébként nemcsak az eszköz­zel vehető igénybe, hanem le­tölthető néhány okostelefonra és GPS-navigációs rendszerre is. Ára egy napra körülbelül 5 és 10 euró között mozog. 2008 júliusa óta Budapesten több mint százötven eszközt vettek igénybe, jelenleg 150 da­rab elérhető, de hamarosan 500 darabra növelik a készülé­kek számát. A Pocket Guide-ot utazási irodákban, Tourin­­form-irodákban, szállodákban találhatjuk meg. „Budapesten terveztünk utcai pultokat is, de a városképvédelmi bizottság nem engedélyezte” - mondja Rétai Martin.

Next