Népszabadság, 2009. október (67. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-01 / 230. szám

www.nol.hu Az MSZP jelöltjét küldi Brüsszelbe biztosnak Bajnai Továbbra is Kovács László a legesélyesebb Az uniós biztosok számát illető­en létfontosságú ír népszavazás napján, pénteken ül tárgyalóasz­talhoz az MSZP tárgyalódelegá­ciója és a miniszterelnök, hogy egyeztessenek az új uniós biztos­­jelöltről. A kalapban már csak Veres János, Herczog Edit és Ko­vács László neve van. Szalay Tamás Lajos A jövő héten kiderülhet, kit java­sol uniós biztosnak a miniszterel­nök. A háttéregyeztetések folya­matosak. A döntéssel azért kell még várni, mert az uniós biztosok számát alapvetően befolyásolja, hogy mit dönt Írország a most pénteken tartandó, a lisszaboni szerződésről szóló újabb népsza­vazáson. Az EU garanciákat adott az íreknek, így a várakozások sze­rint meglesz az igenek többsége, ahogyan a cseh köztársasági elnök is bizonyosan aláírja a cseh parla­ment ratifikációs döntését. Václav Klaus egyelőre az alkotmánybíró­ság döntésére vár a beadott pana­szokkal kapcsolatban. Miután a biztosok mandátuma október vé­gén lejár, az új jelöltek meghallga­tását pedig novemberben meg kell kezdeni, az idő egyre jobban szo­rítja José Manuel Barroso bizottsá­gi elnököt. Barroso ugyanis csak azután tudja érdemben elkezdeni a tárgyalásokat a portfóliók leosz­tásáról, ha az ír eredmény és a cseh aláírás is zsebben van. A magyar EU-biztos jelölése a miniszterelnök jogköre, ezzel együtt Bajnai Gordon egyértelművé tette: „prioritást élvez majd” az MSZP jelölése. Vagyis a döntésben érdemi súlya lesz annak, kit támogat a párt, márpedig az MSZP pártpoli­tikussal számol. Forrásaink megerő­sítették, hogy az MSZP tárgyalóde­legációja (Lendvai Ildikó elnök, Sze­keres Imre elnökhelyettes, Mes­­terházy Attila frakcióvezető) pénte­ken egyeztet a kormányfővel. A szo­cialisták egyelőre három nevet aján­lanak: Veres János volt pénzügymi­nisztert, Herczog Edit EP-képviselőt és Kovács László volt pártelnököt, jelenlegi EU-biztost. Veres bírja a parlamenti frakció többségi és hathatós támogatását. Ellene szól azonban, hogy nincs megfelelő nyelvtudása, „belpoliti­­kailag elhasználódott”, vagyis ne­hezen szerezhető meg hozzá a fideszes képviselőket magában foglaló, az EP-ben legnagyobb frakcióval bíró Néppárt támogatá­sa. Egyébként az EP nem az egyéni jelöltekre, hanem a Barroso által benyújtott biztosi listára szavaz, vagyis ha az előzetes háttéregyez­tetések során nem biztosítható egy adott személy támogatása, az a teljes listát magával ránthatja - ez rendkívül komoly presztízsveszte­séggel járna. Herczog Edit az utóbbi napok­ban lett jelölt. Mellette szól, hogy nő, s Brüsszelben igen elismert, el­lene viszont, hogy sokan még nem tartják elég fajsúlyos politikusnak. Herczog bírja a párt bizonyos ré­szének támogatását, ráadásul, ha biztos lenne, egy EP-mandátum megüresedne, aminek sokan örül­nének a választási vereség okán itthon maradottak közül. Az utód­lás ugyanis nem sorrendköteles. Továbbra is Kovács László lát­szik a legesélyesebbnek: Barroso jól ismeri, az elmúlt években bizo­nyított, bár az Economist című te­kintélyes londoni lap „biztosi bizo­nyítványában” azt írta róla: „mun­kája nem hagyott nagy nyomot”. Kovácsnak az újrázást Gyurcsány Ferenc annak idején állítólag meg­ígérte, ahogyan - egyes forrásaink szerint bizonyos körülmények tel­jesülése esetén - Bajnai Gordon is. Úgy tudjuk, szakmai jelöltként még Balázs Péter külügyminiszter kerülhet szóba, és sokan a listára várják Iván Gábor szakállamtitkárt is, aki a 2011-es, uniós soros magyar elnökség előkészítésében erős és zárt kabinetet épített fel. Az utób­biak esélye azonban csak akkor erősödhet, ha Magyarország „az ajánlott névhez csatolva kap szak­területet”; ebben az esetben Balázs és Iván jobb tárgyalási alapot ad­hat. Igaz viszont, hogy az MSZP- ben nincs kellő támogatottságuk, ez pedig - a korábbiakban jelzett miatt - szükségesnek látszik. A Hírszerző ugyanakkor arról írt, hogy Magyarország a fejlesztés­­politikai pénzek elosztásáért fele­lős regionális biztosi poszt elnyeré­sére esélyes, a biztosjelöltek közt pedig ezért feltűnhet Baráth Etele is. Ezt azonban egyik forrásunk sem erősítette meg. Kovács László és Veres János­Fotó: Teknős Miklós Herczog Edit Fotó: Kovács Bence Nap-kelte: A Magyar Televízió tegnap hivata­losan is bejelentette: megszüntette külső gyártású műsorainak több­ségét az intézmény nehéz anyagi helyzete miatt. Nem csupán műso­rok maradnak el, a magyar televí­ziózás „nagy öregjei” közül is töb­ben távoznak. Nem lesz további aktív együttműködése az MTV- nek, például Vitray Tamással és Szinetár Miklóssal. Lehetetlenné vált huszonkét - szórakoztató, közéleti és kulturális tematikájú adásra kötött - külső műsorgyártási szerződés teljesítő- minden marad le, az MTV nem köthet meg kilenc tervezett kontraktust, hat esetben pedig a korábbi szándéknyilatko­zata ellenére sem tudja vállalni az együttműködést. A regionális hír­adásokat biztosító szerződések egyelőre érvényben maradnak. A Nap-kelte nem tér vissza a köztévébe. Medveczky Balázs tévé­­alelnök és Gyárfás Tamás, a Nap­kelte producere tegnapi találkozó­ján érdemi elmozdulás nem tör­tént. A tévé vezetője közölte Gyár­fással: jogszabályba ütközik a tulaj­donosi testület hétfői többségi ha­ a régiben tározatának végrehajtása, az, hogy a menedzsment helyezze vissza a produkciót a képernyőre. Gyárfás szerint abban állapodtak meg, hogy „mindkét félnek szándékában áll az együttműködés folytatása, ám erre nincs lehetőség a mai körülmények között”. A köztévé és a producer közt más téren is nézeteltérés van. Előbbi szerint kiemelkedő a Nap­kelte helyén jelentkező Ma reggel reklámbevétele, az első két adás né­zettsége pedig nem maradt el a Nap-kelte nézettségétől. Utóbbit Gyárfás határozottan vitatja. (P. A.) Vesztegetéssel gyanúsítják Borovszkyt Hírösszefoglalónk Vesztegetéssel és hivatali vissza­éléssel gyanúsítja az ügyészség Borovszky Tímeát, az oktatási tárca állásból felfüggesztett esélyegyen­lőségi főosztályvezetőjét - tudatta a Fővárosi Főügyészség. A gyanú­sítás szerint a tárca hátrányos hely­zetű fiatalok felsőfokú tanulmá­nyainak támogatására 45 millió fo­rintot utalt át a HÖOK „Hallgató­kért Alapítvány” részére. A mi­nisztérium részéről Borovszky tar­totta a kapcsolatot az alapítvány képviselőjével. „A gyanúsított hivatali helyzeté­vel visszaélve 2007 őszén kezdemé­nyezte az alapítvány képviselőjé­nél, hogy a támogatásra átutalt pénzből - pályázat nélkül, megbízá­si szerződés alapján - ötmillió fo­rintot juttasson el a Romaversitas Alapítványnak” - közölte az ügyészség. Az ügyészek szerint Borovszky 2008 tavaszán, hivatali helyzetével visszaélve jogtalan előnyt kért egy munkatársának, ar­ra kérve az alapítvány képviselőjét: a támogatásra szánt összegből ti­tokban 600 ezer forintot adjon át. A gyanúsított nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt. Az oktatási tárca márciusban tett feljelentést a hátrányos hely­zetűeket felkaroló Katapult Men­torprogramnál történt szabályta­lanságok miatt ismeretlen tettesek ellen. Az eljárás lezárultáig a mi­niszter felfüggesztette hivatalából Borovszky Tímeát. NÉPSZABADSÁG • 2009. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK Magyarország • 3 Tudható, hogy min­dig így kezdődik, majd úgy folytató­dik - hogy történe­tesen az 1999-es Orbán Viktort idéz­zem: - egy ilyen fe­neketlen kútba, mint az egészség­ügy, vétek számo­­latlanul önteni a pénzt. Előbb foga­dóképes helyzetet kell teremteni. Zöld zászlók, zöld sasok Nagy N. Péter nagyap@nepszabadsag.hu Vegye csak be, drága, mert a jövő héten nem lesz már fájdalom­­csillapító, mondta mosolyogva az asszony a szomszéd ágyon, és rögtön az információ forrását is megjelölte: a nővérke. Soha, semmilyen körülmények között ki nem derül, hogy ilyenkor az egészségügy vív totális, minden kórteremre kiterjedő harcot a pénzeiért, miközben néhol milliós értékben selejteznek lejárt szavatosságú pirulákat, vagy valóban, eljutottunk a falig. Mert az is háborús helyzetre emlékeztet, ha nem képesek gyógyítani, csak megmenteni, ahogy ígérték. De ha már fájdalomcsillapító sincs - az nem egyszerűen háború, hanem totális kapituláció. Az egyik ágyon a biztató mosoly, hiszen a fájdalomcsillapítót ajánlgató hölgy másnap megy haza, a másik nem mer hinni a fü­lének. Ez nem történhet meg. Ilyen tétekkel játszik bármely kor­mányzat, ha megpróbálja beállítani a beteget. Ha mellényúl, po­litikai öngyilkosságot követ el, miközben nem tudhatja, hogy nem tett-e ennél is rosszabbat, nem okozott-e elkerülhető fájdal­mat azoknak, akik egyébként is szenvednek: fájdalomtól, féle­lemtől, nyavalyától. A beteg gyógyulni, az orvos gyógyítani akar. Ehhez pedig pénz kell - mondta a kórházszövetség egyik vezető­je a kormányzattal való keddi megállapodás után. Mert pénz lett. Előtte még a kormány vett fel látszólag jól védhető pozíciókat: a tárca fontosnak tartotta kiemelni, hogy recesszió van a gazda­ságban, és ez a GDP 6,7 százalékos csökkenésével járt. Ennek kö­vetkeztében a gyógyító-megelőző kasszából 13 milliárd forintot zároltak. A válság hatására az E-Alap bevétele e 13 milliárd fo­rintnál nagyobb mértékben csökkent. Nem tartották korrektnek, hogy a kórházak a minisztériumra mutogatnak, miközben saját felelősségükről egy szó sem esik. Az egészségügy világosan be­szél: nem érdekli a krízis, a szenvedők fájdalma nem lesz kisebb azzal, hogy a pénz elfogyott a világból. Sőt, nagyobb lesz. Vegye­nek el mindenkitől, tőlük ne. A Weborvos című orvosi lap a ked­di megállapodást azzal foglalta össze, hogy a kormány beadta a derekát. Mintha tehát elfogadta volna a logikát, miszerint a kór­ház azílium, menedékhely, ott nem érheti utol a civil világ az áldo­zatokat. Hiszen az év elején a kormány a helyzetre való tekintet­tel 13 milliárd forintot zárolt, s most lényegében éppen ennyit adott vissza, azzal, hogy jövőre még rátesz több mint kétszer en­­­nyit. Itt eltörölte a válság hatásait. A kórházi követelések jelképes zöldje lassan a Fradi-indulót idézi: zöld zászlók, zöld sasok, szárnyaljatok. Csakhogy tudható, hogy mindig így kezdődik, majd úgy folytatódik - hogy történe­tesen az 1999-es Orbán Viktort idézzem: - egy ilyen feneketlen kútba, mint az egészségügy, vétek számolatlanul önteni a pénzt. Előbb fogadóképes helyzetet kell teremteni. Azóta se találta meg senki a megoldást. Tegnap a kórházaknak volt igazuk, holnap majd rájuk csodálkoznak, merre jár a sok mil­liárd. Valljuk be: csak a gyógyszert ismeri mindenki, az egészsé­ges élet titkát még nem. Az 1949-ben meg­született Kínai Nép­­köztársaság a kínai­akat valóban a ma­guk uraivá tette, de annak a bizonyos, ikonikus „talpra ál­lásnak” sokáig csak a belső dimenziója valósult meg... Ah­hoz Teng és egy olyan, magát kom­munistának álcázó, valójában a fel­­emelkedést léleg­zetelállító ütemben megvalósító „nem­zeti kapitalista”, ideológiájában na­cionalista kurzus kellett, mint ami­lyet a reformok megszültek. Mao metaforája Aczél Endre enczel@mail.eol.hu Zhungguo renmin zhiand­lai le - A kínai nép talpra állt. Alig él Kí­nában ember, ki e mondatot ne ismerné. A közhit szerint ma hat­van éve, 1949. október 1-jén hangzott el a Mennyei Béke Kapujá­nak mellvédjéről, Mao Ce-tung szájából, abban a rövid nyilatko­zatban, amely bejelentette a Kínai Népköztársaság megszületését. A történelem fintora, hogy az esemény és a mondat robbanó vol­tát az emlékezet alighanem összemossa. Valójában Mao tíz nap­pal az október 1-jei proklamáció előtt, az első kommunista kvázi­­parlament első ülésén használta a metaforát. Noha mondanivaló­ját osztályharcos frazeológiába csomagolta, üzenete „nemzeti” volt. „Talpra állni”­­ annyit jelentett, hogy a „Megaláztatások Év­százada” után szuverénnek, területileg sértetlennek lenni. Hogy Kína népével többé nem fog senki ópiumot etetni, kormányára egyenlőtlen szerződéseket kényszeríteni, az ország legértéke­sebb, tengerparti területeiből (mint a kor összes európai hatalma tette) „koncessziókat” kihasítani, népét martalék gyanánt helyi haduraknak, korrupt és anarchiatermelő eliteknek odavetni. Mao erős központi hatalmat hirdetett, amely ura lesz az akkor már félmilliárdos népességű ország területének, mely örökre megszabadítja Kínát az idegen imperialista hatalmak jelenlététől és befolyásától. Egyszersmind azoktól a kisebbségi komplexu­soktól, amelyek népébe az elmúlt évszázadban - joggal - bele­ivódtak, lévén az ország szinte minden idegen játékszere, ha nem épp kapcarongya. Akármi történt is a következő hatvan évben, akármennyi véres, ínséget és anyagi meg szellemi nyomorúságot hozó ultraforradalmi kísérlet fűződött is Mao nevéhez, őt a mos­tani ünnepségekből e metafora s ennek történelmi háttere miatt nem lehet kiiktatni. A politikai nyelvezetbe annyira beitatódott „a kínai nép talpra állt” fordulat, hogy az egész maoista politiká­val szembemenő Teng Hsziao-ping, a reformok atyja még 1989- ben (képletes visszavonulásakor) is arról írt, hogy „a kínai nép képes volt talpra állni, és bizonyosan képes lesz örökre szilárdan megállni a lábán a világ nemzetei között”. Mao Kína önbecsülé­sét szerezte vissza, és ezt a történelmi szolgálatot, minden bűne dacára, nem felejtik el neki. Ezért is méricskélik mind a mai na­pig, hogy a „jó” és a „rossz” hogyan arányítható egymáshoz az életművében. (A kínaiak szeretnek egyszerű fogalmakkal dol­gozni - azok könnyebben lehatolnak „a tömegek közé”.) Az 1949-ben megszületett Kínai Népköztársaság a kínaiakat valóban a maguk uraivá tette, de annak az ikonikus „talpra állás­nak” sokáig csak a belső dimenziója valósult meg. A polgárhábo­rú végeztével a szilárd háttérrel rendelkező pekingi kormány vi­szonylag könnyen megszabadult mindenfajta idegen gyámságtól (utóbb még a Szovjetunióétól is), de a KNK világpolitikai és vi­lággazdasági emancipálódása még évtizedeket váratott magára. Ahhoz Teng és egy olyan, magát kommunistának álcázó, valójá­ban a felemelkedést lélegzetelállító ütemben megvalósító „nem­zeti kapitalista”, ideológiájában nacionalista kurzus kellett, mint amilyet a reformok megszültek. Amikor, tíz évvel reformjai bein­dulása után, Teng elővette Mao metaforáját, abban már az önbe­csülésnek egészen új árnyalata jelent meg. Aki hallotta-olvasta, annak föltétlenül eszébe jutott a néhai Mao, de sokkal inkább az, hogy milyen fokon volt képes Kína a maga történelmi lemaradá­sát leküzdeni, s valóban „talpra állni”­­ Mao halála után.

Next