Népszabadság, 2009. október (67. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-26 / 250. szám

Benedek Imre neve az elmúlt hónapok­ban mégis egy, az európai történel­mi sorsforduló nyitó­epizódjának számító esemény megörökí­tése miatt került be az újságokba. A ma­gyar határnyitás 20. évfordulójára hirdetett német, osztrák, magyar kö­zös bélyegpályázat győztese lett. Fotó:Reviczky Zsolt munkája egy bélyegző tervezése volt. Az­óta rajzolt már bélyeget az állatvilágról, a jubiláló postaautóról, a Szent Koronáról, az 1956-os forradalomról, legutóbb pedig ő nyerte el a budapesti úszó- és vízilabda­Európa-bajnokság tiszteletére kiadandó bélyeg tervezését. Ezen absztrakt, színes vízfröccsök ábrázolják a különböző sport­ágakat. A bélyegen jól érvényesülhetett Benedek Imre kedvenc színe, a kék. – A bélyegnek csak az esztétikai értéke érdekel – előzi meg azt a kérdést, hogy mekkora pénzt halmozott fel a gyűjtő­szenvedélye által. A terveket egyébként kézi skiccekkel és számítógéppel készíti el. A számítógép olyan eszköz számára, mint a ceruza vagy a festőecset. Azt mondja, a legokosabb gép sem pótolja az ember fantáziáját, konst­rukciós képességét, formagazdagságát, arányérzékét, asszociációit és eredetisé­gét, de még a kézügyességét sem. Ennek ellenére Benedek Imre szinte valamennyi hobbija a komputerhez kötődik. – Még a feleségemet is az interneten ismertem meg – árulja el. Hozzáteszi a művészek egyéniségére nem jellemző tulajdonságot: „Nem szívesen exponálom magam, nem vagyok a külvilág felé forduló, könnyen megnyíló, extravertált személyiség”. Szóba hozom egy sokat vitatott régebbi bélyegsorozatát a Pál utcai fiúkról. Annak az egyik darabja a szerző, Molnár Ferenc portréját ábrázolja. Kompozíciós okokból megtükrözte a képet, így aztán – a való­sággal ellentétben – az író balkezes lett, és bal szemére látott gyöngén. Igazuk volt azoknak, akik bíráltak érte, ismeri el. Most Nagy Imre emlékszobájának a honlapján dolgozik. A weboldalak közül azokat szereti, amelyek tiszták, átláthatók, lényegre törőek. A forma, a dizájn nem to­lakodik a tartalom elé, hanem éppen an­nak érvényre jutását segíti elő. Ez alkal­mazotti grafikusi hitvallása is. 2009. OKTÓBER26., HÉTFŐ• NÉPSZABADSÁG 20•Arcok WWW.NOL.HU A felragasztható halhatatlanság Hajba Ferenc Olyan korban születtem, amikor dédapám történelmi szerepvállalása sem hátrányt, sem előnyt nem okozott nekem – határozza meg saját helyét az időben Benedek Imreal­kalmazott grafikus, bélyegtervező, Nagy Imremártír miniszterelnök dédunokája. Benedek Imre neve az elmúlt hónapok­ban mégis egy, az európai történelmi sors­forduló nyitóepizódjának számító ese­mény megörökítése miatt került be az új­ságokba. A magyar határnyitás 20. évfor­dulójára hirdetett német, osztrák, magyar közös bélyegpályázat győztese lett. A Ma­gyar Posta szerint az ő alkotása az első olyan bélyeg, melyet grafikai változtatás nélkül vettek át a németek és az osztrákok. A bélyegképen kék háttérben a három nemzet lobogójának szalagjaiból rajzoló­dik ki a 20-as szám. Hegyeshalomban szeptemberben há­rom ország politikusai méltatták a magya­rok történelmi érdemeit, a határsorompó felnyitását, s ennek kapcsán a díjnyertes közös bélyeg fontosságát is. Esztétikai ér­tékelés nyilván nem várható el politiku­soktól, úgyhogy ők inkább a bélyeg politi­kai érdemeit hangoztatták. Pedig Benedek Imre majdhogynem apolitikus alkat. Amikor Budapesten, egy Irinyi utcai bérházban található kétszemé­lyes grafikai stúdiójában önmagáról be­szél, szókereső bizonytalansággal csak annyit mond saját nézetrendszeréről: a baloldalhoz állok közelebb, de életemnek soha nem volt és ma sem szerves része a politika. Képzőművészcsaládba született 1972­ben a bélyegtervezéssel is foglalkozó alkal­mazott grafikus. Édesanyja Jánosi Katalin textiltervező – ő Nagy Imre unokája – és édesapja, ifjabb Benedek Jenőfestőművész a hetvenes években nem sokat beszélt neki az egykori miniszterelnökről. Hallgatással féltették, vigyáztak rá. A tudatlanság na­gyobb biztonságot jelentett egy gyerek szá­mára a kiszámíthatatlan világban. Annyit azért elkapott a szófoszlányokból, hogy Nagy Imrét mindig tisztelettel emlegették, s olyan, barátságos politikus egyénisége bontakozott ki a megszólalásokból, akit közvetlensége miatt is szerettek az embe­rek. Benne annyi tudatosult gyerekkorában, hogy a dédapja az életét adta a hitéért. Nagy Imrétől egy bélyegalbumot örö­költ, s ezt a gyűjteményt folyamatosan, ámbár egyáltalán nem kötelességszerűen gyarapította is. Az örökségnek szerinte nem sok szerepe volt abban, hogy a későb­biekben, már alkalmazott grafikusként bé­lyegeket kezdett el tervezni. Imre bácsiként emlegetett dédapját még soha nem rajzolta le. Egy korábbi, ok­tóber 23-ra készített, díjnyertes bélyegter­vében sem formázta meg a volt miniszter­elnök alacsony, joviális alakját. A bélyegen inkább kopjafák szerepeltek. Csupán saját örömömre ritkán dolgo­zom – villantja fel az alkalmazott grafiku­sok munkájának természetét. Nem teszi hozzá, hogy e szakma képviselői többé-ke­vésbé kiszolgáltatottak a megrendelők esztétikai érzékének, belátásának. A ná­lunk letelepedő külföldi vállalkozások hozzák magukkal eredeti színvilágukat, azon belül lehet csak mozogni egy újabb embléma, logó, prospektus, plakát, levél­papír elkészítésekor. A kisebb magyar tár­saságok esetében az arculat kialakításakor a cégvezetők, tulajdonosok ízlésvilága a meghatározó. Az alkalmazott grafikus ál­talában három tervet készít, s boldog, ha ugyanazt választja a megrendelő, amelyet maga is a legjobbnak tart. Benedek Imre az alkatához közel álló bélyegtervezés felelősségét azzal a mon­dattal szemlélteti, melyet a posta bélyeg­kibocsátási osztályának a vezetőjétől, Csegezi Tamásnétólhallott: a bélyeg az or­szág névjegye. Mostanában persze nemcsak egy nem­zet névkártyájaként használják, megjelen­tek a privát megrendelők is. Nagy divat egyelőre még nem lett belőle, de azért egyre többen örökítenek meg családi ese­ményt bélyegen. Egy-egy település pedig az onnan útnak indult hírességeknek állít ily módon emléket. Így alakultak ki az úgynevezett személyes bélyegek, ilyet már ő is tervezett. A bélyegek sorsa, küldetése jelentősen változik az idők során. A mai tizenévesek már nem illatos borítékokba csúsztatott levelekben vallanak szerelmet egymásnak, türelmetlen percemberként megteremtet­tük magunknak az azonnali üzenetváltás korszerű technikáit. A hagyományos leve­lezést, a kézírásos vallomásokat és magán­életi tudósításokat ledarálta az elektroni­kus hír- és véleménycsere. Így aztán a bé­lyeg is keresi a maga helyét, új szerepét a világban. A klasszikus, a levelet értékmen­tesítő bélyegek ebbéli funkciója jórészt veszendőbe ment, egyre inkább a gyűjtők albumának értéktartó díszei lesznek. Ha java részük ki is kerül a közforgalomból, Márai Sándor meghatározása továbbra is érvényes lesz rájuk: „A bélyeg felragaszt­ható halhatatlanság”. A Magyar Posta nemrég sajátos módon hasznosította régi, raktáron heverő bélye­geit. A kis bélyegek ezreiből gyerekek ra­gasztottak egy óriási bélyeget, mely Bene­dek Imre terve alapján pávát ábrázol. A grafikus elsősorban a színvilágot határoz­ta meg, a szétdarabolt tervrajz egyes ré­szeit pedig különböző iskolák kapták meg, ők ragasztották tele a postától kapott bé­lyegkollekcióval. A más-más helyen ké­szült részek összeillesztése nyomán ala­kult ki az óriásbélyeg. Benedek Imrét főiskolai tanára, Oláh Györgyajánlotta be a postához. Első ottani

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék