Népszabadság, 2009. október (67. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-03 / 232. szám

www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2009. OKTÓBER 3. SZOMBAT Hétvége•9 Twiggy: jöhet-e még forradalom? Székely Anna Miközben az egykor merészen újszerű ti­­nimodell, Twiggy (Lesley Hornby) 60. életévéhez érkezve, hivatalos honlapján, immár konszolidált, kellemes üzletas­­­szonyként születésnapi emlék-fotókiállí­tásra invitálja a látogatókat­­ Hamburg­ban, egy kocsmában néhány fiatal különle­ges fotózásra készülődik. Felhörpintik kávéikat, és áttelepülnek egy stúdióba, ahol Straulino, neves divat­fotós irányításával lázas munka indul. Ins­tallációk ácsolódnak, lágy drapériák omla­nak, két légies modell hófehér, áttetsző lepleket, hatalmas, rafináltan feltűzött kontyot, vérforralóan ártatlan sminket és gyönyörű körmöket kap, és néhány órás munka után megszületik az eredmény: ap­rólékos pontossággal életre hívják a Louvre-ban őrzött XVI. századi francia festményt, Gabrielle d’Estrées és nővére kettős portréját. Azt az elhíresült képet, amelyen a testvér oldalról, minden aggály nélkül, kecses mozdulattal összecsippenti Gabrielle egyik mellbimbóját. (De tény­leg.) A különbség csak annyi, hogy a XXI. századi, élő verzión a nővér másik kezé­ben ott van a reklámozni kívánt parfüm, a Forbidden Fragnance (Tiltott illat) finom üvegcséje, és a háttérben dús girlandokkal övezve feltűnik egy ájtatos Mária-kép, amely a Vive Maria német divatmárka ter­mékein (ez a parfüm is az övék) - kereszt­tel, illetve Jézus-fejjel váltakozva - a már­kát meghatározó díszítőelem. A hatás lenyűgöző. Ugyanaz a jelenet, de itt az artisztikus szépség fülledt budoár­­hangulattal keveredik, s a „szende” lányok mögött felvillan a búcsúgagyi, a falusi templomi ajándékárusok csészéin, kisterí­­tőin megjelenő Szűz Mária-fej. A reklám­kép készítésének folyamata és az ered­mény jól nyomon követhető a Forbidden Fragnance parfüm honlapján, egy szár­nyaival verdeső (!) kis tévékészülék képer­nyőjére kattintva. Mint hírlik, a Vive Maria „ájtatos” ruháiért rajong a nép. Pedig a valóságban nincs közvetítő művész, aki megemel és ironi­zál, ott minden mániás, jézusos erotikus ruhadarab egyszerűen kuplerájgiccs. De tulajdonképpen a szexuális forradalom óta, amióta tényleg nincsenek tabuk, már semmin sem lepődünk meg. A nemzetközi porondon megjelenő felvillanyozó divat­ötletek, avantgárd modellek és trendek mellett mindenféle ócska, viccesnek szánt vagy művészinek álcázott, valójában ek­lektikus és zagyva megoldást, formát és fi­gurát felkínáltak már nekünk. A kifutókon csontsovány modellek ro­hangálnak, miközben az emberiség civili­zált részének egyik fele kétségbeesésében az ágyon heverést és csipszet zabál, a má­sik fele pedig a fiatalságért liheg. Milliár­dos médiacézárok, fogyókúra-iparosok és fitneszguruk diktálják a lihegés ütemét, és jaj annak, aki eltéveszti, máris kihullott a versenyből. A férfiak merengve nézik a szexlapok hölgyeinek feltöltött száját, keblét, és mielőtt asszonyaik hazaérnének a napi munka- és gyerekvadászatból­­ a fürdőszobába vonulnak és leborotválják a szőrt mellkasukról, hónaljukról és ágyé­kukról. Tulajdonképpen mi is volt az, amivel Twiggy a múlt század hatvanas éveiben akkora megrökönyödést keltett? A szépségeszménnyel, viselettörténettel is foglalkozó művészettörténész, F. Dózsa Katalin szerint a csontok, bőrök és zsír­párnák mai zsibvásárában nemigen tudjuk megérteni, mekkora döbbenetet okozott a hatvanas években, amikor egyszer csak egy betegesen sovány tinilány jelent meg a kifutón. Bár a korábbi korok vaskosabb nőideáljától eltérő, fiús alkatú, férfias za­kóban járó, rövid hajú női figura tulajdon­képpen az egész XX. században jelen van már, éppen akkor, a II. világháború utáni néhány évtizedben az emberek békebeli gömbölyűségekre vágynak. Ekkor teremti meg Dior a New Look nőies divatját, ez Európában Sophia Loren és Gina Lollobrigida uralkodásának ideje, Ameri­kában pedig Marilyn Monroe és Jane Mansfield hódít. Persze ez a jelenség is részben visszahatás a férfiasodó, feminis­ta nőtípus előretörésére. Csakhogy a hatvanas években egyre erősödik az ifjúság emancipálódásának a problémája - valamennyire Brigitte Bardot is a robbanó ifjúságot képviseli. Forrong a világ. A szoknya rövidül, a frizu­radivat egyik pillanatról a másikra totáli­san megújul, az ember kilép a világűrbe. És a hatvanas évek közepén megszületik Angliában az első, mindezeket a hatásokat magába olvasztó szupermodell, Twiggy, aki részben már a ’68-as „ifjúsági” forrada­lom előembere. A miniszoknyát egy zseniális angol di­vattervező, Mary Quant találta ki 1964- ben, és ő vezette be a divat világába az 1963-ban Vidal Sassoon által kreált újfajta hajvágást is. És Quant megformálta Twiggyt - sima rövid haj, lapos cipő -, az ő kislányos, vékonylábú figurájával „el le­hetett adni” az akkor még nagyon meg­hökkentő minit. Szinte természetesnek tűnt, hogy egy ilyen majdnem gyerek rö­vid szoknyát hord. Csak a szemfestése volt egyedi, sötét, erős, így a tulajdonkép­pen aszexuális, gyermeki külsőbe még­iscsak belecsempésztek bizonyos lolitás erotikát. Lolita az emigráns orosz író, Vladimir Nabokov által éppen akkortájt megteremtett, és Stanley Kubrick művé­szetével filmre vitt vonzó gyermeklányfi­­gura, aki végzetes, szenvedélyes kapcso­latba keveredik a nevelőapjával. Az űrha­józás megindulásának hatására francia ol­dalról egyfajta űrhajósdivat is hozzácsa­pódott mindehhez. A szinte „mell nélkü­li” Twiggy alkalmas volt a zárt, sima fel­sők viselésére, hiszen az űrhajósruhák sem árulják el, hogy férfi vagy nő rejtőzik­­­ mögöttük. No és még egy szál kuszálja a bonyolult összefonódásokat: ekkor jelent meg először a „retró” is, a trend, a hajvi­selet a 20-as évek divatját is igyekezett visszaidézni. Az édes élet bujasága, a pazar keblű Anita Ekberg és a ringó csípőjű Marilyn Monroe után ez a szögletes „Ágacska” (Twiggy = Ágacska, gyerekkorában így becézték) ala­posan megszurkálja a közvéleményt. De a „megváltásra váró” fiatalok boldogan emelik a magasba. Tinilányok milliói sikít­va követik őt, mint a „gombafejűeket”, és akár a halálba is, mert a tömegpszichózis hatására rengetegen életveszélyes éhezés­be kezdenek, hogy minél hamarabb ha­sonlíthassanak bálványukra. És terjedni kezd az anorexia. A Budapesti Corvinus Egyetem Maga­tartás-tudományi és Kommunikációelmé­leti Intézete igazgatóhelyettese, dr. For­gács Attila emlékeztet, hogy már Sisi, a magyarok szeretett királynéja is mániáku­san testgyakorlatokat végzett, meghaladta korát, és példaképül szolgált, nyomában megjelent az új női szépségideál: a karcsú derekú, a vékony, a sisis. Aztán a XX. szá­zad húszas éveiben a feminista, férfias nő­kön kívül Modigliani nyúlánk nőfigurái is mintát adtak a modern nőtípus kialakulá­sához. A soványságkultusz tömeges terje­dése azonban valóban Twiggy feltűnése utánra tehető, és vannak ennek extrém megnyilvánulásai is. Például Ana (értsd: anorexia), az első ismert e-istennő az önsanyargatás, az ön­­éheztetés netistennője. Ana hívei Proana címen az internetes blogoldalakon tarta­nak egymással kapcsolatot, lelkesítik egy­mást, technikákat közölnek, miképp lehet hódolni az éhezés dicsőségének, hogyan lehet ellenállni a pszichoterápiás beavat­kozásnak vagy a szülők, pedagógusok és a nem anorexiások nyomásának. Az oldalak látogatói titkos megkülönböztető jegyet hordanak magukon (pl. egy bizonyos szí­nű karkötőt). Egy korábban nem ismert jelenség, a virtuális netszekta, vagy ha úgy tetszik, e-szekta tűnt fel a világhálón. És hiába jelentek meg néhány éve az el­rettentő, csontvázszerű nőalakot ábrázo­ló, anorexiaellenes óriásplakátok Európa nagyvárosaiban, az anorexia virtuális ví­rusa az interneten ma is terjed. Ez olyan e-vírus, amely nem a számítógépet, ha­nem a használóját fagyasztja (nem csak fogyasztja) le. - A világ jócskán megváltozott Twiggy kora óta - véli Antalóczy Tímea szocioló­gus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense. - A divat- és fotómodellek ma nem csupán divathölgyek, a celebvilág működési területe eltolódott az elektroni­kus média irányába. A divatszakmának egyedül már nincs akkora hatalma, hogy sztárokat teremtsen. Többnyire azok a modellek lesznek ismertek, akiket a média felkap és többféle formában felhasznál. Magyarországra ez különösen érvényes. Jó néhány befutott, kiváló tervező és di­vatház működik, és egyre újabb fiatal te­hetségek tűnnek fel a Fashion Extasy, a Street Fashion vagy más ötletes cég-divat­bemutatókon, esetleg a Room című, való­ban világszínvonalú divatlapban - de a szí­neket, az aktuális vonalakat, és még a mo­dellek éppen trendi típusainak paraméte­reit is alapvetően Párizsból és a világ újabb divatfővárosaiból, New Yorkból, Madridból és Milánóból diktálják. És való­jában eddig csak néhány erős karakterű magyar tervező tudta bevenni ezeket a végvárakat. A szép leányok pedig nálunk is csak jönnek, jönnek ki számolatlanul a különféle ügynökségektől, amelyek remek üzletet csinálnak a modellképzésből, de igazából nem egyéniségeket formálnak, csak futószalagon gyártják a csinos „váll­­fák”-at, akikre könnyen rá lehet aggatni mindent. Aztán ha a média vagy valame­lyik szépségverseny-szervező nem figyel fel rájuk, vagy eltűnnek a süllyesztőben, vagy playmate lesz belőlük. Twiggy még Andy Warhollal is dolgozott, mert a mű­vészt Marilyn Monroe után az ő figurája is megihlette, de viseleteivel a minimal art és az op-art alkotóihoz is kötődött. Aztán énekelt, műsort vezetett, filmekben ját­szott, két Golden Globe-díjat is sikerült beszereznie. Ma a modellek csak igen rit­kán tudnak a művészet által „megneme­­sülni”, kibontakozni. Túlélőshow-kba és reality show-kba vezet az útjuk, nálunk esetleg - na, nem kutyába mennek le, ha­nem - halak lesznek a tortán. A divattervezés azonban mára világszerte komoly művészetté és óriási üzletté nőtte ki magát. De a kegyetlen verseny, az állan­dó egymásra figyelés azt is eredményezi, hogy naponta találkozhatunk újabb meg­hökkentő ötletekkel és trendekkel. Már minden volt, és szinte mindennek az el­lenkezője is. Vajon a szépségideálban vagy a viseletek terén lehet-e még várni valami fergetegesen újat? - Váratlanságot akar? Egy dologtól tar­tok - jegyzi meg F. Dózsa Katalin. - Az a­­ tény, hogy már nemigen lehet meglepni a semmivel az európai embereket, a sivár­­­­ság, a tabuk nélküliség feltehetően nagyon TM kiszárít sokakat, és vágyódnak valami új­­ eszmény után. Vajon nem jutnak-e emiatt­­ különös döntésre, és nem veszik-e maguk­­­­ra tömegesen az iszlám kendőt? Nem fog­­­­­ják-e ebben megtalálni belső nyugalmukat­­ és a kapaszkodót? Felül: Gabrielle d’Estrées és nővére mai változatban Középen: Twiggy „fénykorában” Alul: Hosszú combok egy e heti divatbemutatón

Next