Népszabadság, 2009. november (67. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-02 / 256. szám

2009. NOVEMBER 2., HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG 4 • Magyarország Piszkos ügyek oda-vissza korrupciós vádak és ítéletek Bizonyítást sem igénylő evidencia, hogy az MSZP velejéig kor­rupt párt - Szabó Zoltán szocialista politikus szerint legalábbis ezt igyekszik sugallni a Fidesz. Lapunk kérdésére nem vitatta, hogy a párt két politikusa vádlottként áll bíróság előtt, ketten pedig gazdasági bűncselekmények gyanúsítottjaként szerepel­nek, ám a kép ennek ellenére sokkal árnyaltabb - hangsúlyozta. Eddig ugyanis az MSZP-hez köthető személyek közül senkit nem ítéltek el, miközben e szempontból szerinte a Fidesz sta­tisztikája sokkal rosszabb. Nézzük a tényeket. Az összeállítás nem teljes, és a pártokhoz köthető személyek esetében csak a hivatali hatalom gyakorlásával összefüggő ügyeket tartalmazza. Lencsés Károly Nézzük mindenekelőtt az MSZP-t érintő ügyeket:­­ Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt már sportminisz­terként, majd 2004-ben, hivatal­ba lépése után, ismét feljelen­tették, mert állítólag adó- és társadalombiztosítási csalást, magánokirat-hamisítást és más bűncselekményeket követett el. Gyurcsány felelősségét egyik ügyben sem állapították meg.­­ Walter Dezső, az MSZP és az SZDSZ támogatásával meg­választott volt soproni polgár­­mester vélelmezett, csaknem milliárdos ingatlanpanamái miatt fordult a rendőrséghez 2007 elején az új fideszes város­vezető. Azt állította többek kö­zött, hogy az elődje érdekeltsé­gébe tartozó cég a piaci ár töre­dékéért jutott egy ingatlanhoz.­­ A váci Fidesz-frakció veze­tője ismeretlen tettes ellen 2007-ben tett feljelentést, mert szerinte a két és fél milliárd fo­rintba kerülő mélygarázs építé­se kapcsán a szocialisták vezette városban­­ a polgármester az MSZP-s Bóth János - hűtlen ke­zelés gyanúja merült fel.­­ Pár hónappal később Sze­geden - a polgármester a szo­cialista Botka László - egy teke­pálya tulajdonlása körüli vita torkollt büntetőügybe. Egy he­lyi fideszes szerint a város állí­tólag hátrányos, legalább het­­venmilliós kárt okozó vagyon­átruházási szerződést kötött.­­ Hivatali visszaélés, vala­mint különösen jelentős vagyo­ni hátrányt okozó hűtlen keze­lés alapos gyanújára hivatkozva tett bejelentést az ügyészségen a Lágymányosi-öböl, illetve a Kopaszi-gát fejlesztésének ügyében egy fideszes újbudai önkormányzati képviselő 2007 őszén. A kerület élén Molnár Gyula MSZP-s politikus áll. Az ügyben a nyomozás még folyik.­­ Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármestert és több társát különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtet­tesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás és más bűn­­cselekmények miatt tartják elő­zetes letartóztatásban. A be­csült kár a nyomozás szerint megközelíti az egymilliárd fo­rintot, és másfélszer ennyi kár okozását kísérelték meg.­­ Verók István MSZP-s pol­gármestert és a VI. kerület több önkormányzati képviselőjét hűtlen kezeléssel gyanúsítják, mert több ingatlant is áron alul adtak el. A kárt több milliárdra teszik, a nyomozás folyik.­­ Veres János volt pénzügy­­minisztert azért jelentette fel 2008 márciusában egy fővárosi fideszes képviselő, mert külö­nösen jelentős értékre elköve­tett hűtlen kezelés gyanúja me­rült fel vele szemben. Szerinte az állami tulajdonú Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő Kft.-vel olyan megállapodást kötött, amelynek alapján a cég 8,7 mil­lió dollárt, 1,7 milliárd forintot utalt át az államnak. Ám ezt az összeget a külföldi tulajdonú Budapest Airportnak kellett volna megfizetnie, így - véli - az államot veszteség érte.­­ Az elhunyt szocialista vá­rosvezető, Tasnádi Péter utóda­ként megválasztott pécsi fi­deszes polgármester a helyi tö­megközlekedést biztosító Pécsi Közlekedési Zrt. buszainak el­adása ügyében tett büntetőfel­jelentést. A tranzakció során ál­lítólag kétmilliárd forintnyi va­gyon került magánkézbe az ön­­kormányzat tudta nélkül. Ké­sőbb a Pécsi Temetkezési Kft. működésének ügyében is a nyo­mozó hatósághoz fordult. A rendőrség hűtlen kezelés gya­nújával eljárást indított.­­ Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést júliusban a Fidesz, mert a gyanú szerint a Csabai Lászlóné MSZP-s polgármester vezette nyíregyházi önkor­mányzat tulajdonában levő Sóstó-Gyógyfürdő Kft. úgy fi­zetett ki 52 millió forintot egy szintén önkormányzati cégnek, hogy a munkát nem végezték el. A nyomozás folyik.­­ Zuschlag János volt parla­menti képviselő és társai ellen bűnszervezetben folytatólago­san elkövetett, különösen nagy - mintegy hatvan-hetvenmillió forint - kárt okozó csalás miatt folyik büntetőper a Bács-Kis­­kun Megyei Bíróságon.­­ Szabó Lorándot, Dombó­vár volt MSZP-s polgármeste­rét különösen nagy értékre el­követett sikkasztással, veszte­getéssel és hivatali visszaéléssel vádolják. Szabó 2003-ban és 2004-ben három alkalommal képviselő-testületi felhatalma­zás nélkül adott megbízást arra, hogy önkormányzata különbö­ző összegeket utaljon át két, részben önkormányzati tulaj­donú cégnek. 2008 márciusá­ban egy fideszes önkormányza­ti képviselőnek kétmillió forin­tot küldött, és tanácsnoki állást ajánlott azért, hogy álljon el egy rágalmazási pertől. A per folyik. És ami a Fidesz-KDNP-t, illet­ve a Fidesz által vezetett kor­mányt illeti (Szabó Zoltán gyűjtése szerint):­­ Bereznai Csaba, a tatabá­nyai Fidesz-frakció vezetője, a Majki Népfőiskola volt elnöke, hétmillió forintos sikkasztás vádjával áll a bíróság előtt. A vád szerint a főiskola pénzéből úgy kötött életbiztosítást, hogy kedvezményezettje a felesége.­­ Czaun János veszprémi al­polgármester ellen hűtlen keze­lés és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség, mert szolgálati gépkocsiját ma­gáncélra vette igénybe. Ezzel az önkormányzatnak 133 ezer fo­rint kárt okozott.­­ Farkas Flórián, a Lungo Drom, egyben az Országos Ci­gány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, fideszes honatya ellen hűtlen kezelés és a számviteli fegyelem megsértése miatt emeltek vádat. A büntetőper el­maradt, mert Farkas az állam­főtől eljárási kegyelmet kapott.­­ Fenyves Péter móri polgár­­mester ellen nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a vád. Az önkormányzat 2007- ben pályáztatás nélkül értékesí­tett a terület haszonbérlőjének egy tízhektáros szántót 622 ezer forintért. A jogszabályok sze­rint liciteljárást kellett volna le­folytatni, mivel egy másik vevő­jelölt is tett hivatalos - kétmillió forintról szóló - vételi ajánlatot.­­ Gergely Zsolt, a Borsod Megyei Közgyűlés vagyongaz­dálkodásért felelős alelnöke és több társa ellen hivatali veszte­getés miatt az ügyészség az év elején emelt vádat. A miskolci volt MSZMP-székház értékesí­tésével összefüggésben nyo­moznak, de más ingatlannal kapcsolatos kérdéseket is vizs­gálnak. Gergely a potenciális vevőknek állítólag anyagi előnyt kérve - ami a nyomozók szerint egy építési telek ked­vezményes, harmincmilliós hasznot biztosító megvásárlása volt - ajánlotta fel a segítségét.­­ Malinák Árpád kunszent­­miklósi fideszes önkormányzati képviselőt még 2003-ban ítélte a bíróság első fokon két év há­rom hónap börtönbüntetésre, mert a polgári szolgálatos kato­náknak járó illetményt vissza­tartották. Eljárás indult ellene kiskorúak megrontásáért is.­­Nagy Lajost, Baktalóránt­­háza polgármesterét öt, Vida Károly alpolgármestert hat év börtönre ítélte a Nyíregyházi Városi Bíróság hűtlen kezelés, csalás, okirat-hamisítás, sik­kasztás miatt. Az indoklás sze­rint a 2002. októberi választás után visszahamisított dátum­mal, jogtalanul rendelkeztek részvények és takarékjegyek át­írására egy alapítványi számlá­ra, illetve helyhatósági pénzt is megkíséreltek oda átutalni, együttesen több mint 140 millió forint összegben. Emellett 17 millió forintot tartottak vissza a közhasznú foglalkoztatottak já­randóságából, az érintetteket pedig azzal zsarolták, ha nem engedelmeskednek, nem jutnak munkához. Emellett feketén is foglalkoztattak állástalanokat közhasznú munkán.­­ Szabadi Bélát, az Orbán­­kormány kisgazda államtitkárát hűtlen kezelés és hivatali vis­­­szaélés miatt jogerősen két év - fél év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték. Az indoklás szerint Szabadi hivata­li visszaélést követett el, amikor arra utasított 18, az agrártárcá­hoz köthető gazdasági társasá­got, hogy kössenek reklámszer­ződést az FTC-vel, így akarva jogtalan előnyhöz juttatni a sportklubot. A hűtlen kezelést azzal valósította meg, hogy két munkatársa túlmunkáját úgy honorálta, hogy utasította a tár­ca felügyelete alá tartozó Concordia Rt. és a TIG Kht. ve­zetőit: kérjék fel őket szakta­nácsadónak, így azok több mil­lió forint közpénzt kaptak tény­leges munka nélkül. A kár több millió forint volt.­­ Székely Zoltán kisgazda képviselőt, az Orbán-kormány idején az Országgyűlés közbe­szerzéseket vizsgáló bizottsá­gának elnökét 2002-ben két­rendbeli, vezető beosztású, hi­vatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt jogerősen hat év, fogházban letöltendő sza­badságvesztésre, valamint ki­lencmillió forint pénzmellék­büntetésre ítélték. Székelyt 2000 októberében érték tetten, amikor a budapesti Gellért Szálló előtt húszmillió forintnyi kenőpénzt vett át.­­ Szent-Iványi Géza fóti pol­gármester megbízatását a Fővá­rosi Ítélőtábla 72 rendbeli tör­vénysértés miatt szüntette meg. Utóbb büntetőeljárás is indult ellene, és őt a bíróság első fo­kon társtettesként bűnösnek ta­lálta nagyobb kárt okozó hűtlen kezelésben, mert aláírt egy tá­vozó önkormányzati dolgozó­val kötött jogellenes megálla­podást. Ezért négyszáz napi el­zárásnak megfelelő pénzbünte­tésre ítélte. Másodfokon a bíró­ság a cselekményt csalásnak minősítette.­­ Varga Tamást, a Fidesz egyik legbefolyásosabb pénz­ügyi alakját, a dunaújvárosi ön­­kormányzat Dunaferr-részvé­­nyeivel elkövetett visszaélés miatt orgazdaságért jogerősen két és fél év börtönre ítélték. Később szintén két és fél év le­töltendő börtönbüntetésre ítél­ték luxusautók csempészése miatt. A Fővárosi Bíróság 2002- ben adott ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot egy kétmil­liárdos áfacsalás és fiktív szám­lázás miatt.­­ Várhegyi Attilát, az Orbán­­kormány egykori államtitkárát, korábban Szolnok polgármes­terét folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hűtlen kezelés miatt jogerősen egyéves felfüg­gesztett börtönbüntetésre ítél­ték, mert vagyonkezelői kötele­zettségét megszegve 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. Várhegyi ezt követően a Fidesz pártigaz­gatója, ma pedig a fideszes ön­­kormányzatok által foglalkozta­tott Presztízs Média Reklám­­ügynökség Kft. ügyvezető igaz­gatója.­­ Virág Lászlót, a Hajdú-Bi­­har megyei önkormányzat ko­rábbi alelnökét, később a város tulajdonában álló Debrecen Airport Kft. vezetőjét különö­sen nagy vagyoni hátrányt oko­zó hűtlen kezelés és magánok­irat-hamisítás miatt a Debrece­ni Ítélőtábla 2007 decemberé­ben jogerősen másfél év felfüg­gesztett börtönbüntetésre ítél­te. Virág a megyei önkormány­zat alelnökeként 2002 júliusá­ban úgy engedélyezte 88 millió forint átutalását egy kivitelező cégnek, hogy tudta: az elvégzett munkálatok mindössze 52 mil­lió forint értékűek. Őt az önkor­mányzat szeptember 15-től a Debrecen köztisztaságáért fele­lős AKSD Kft. igazgatójává ne­vezte ki. Várhegyi Attila Fotó: Szabó Barnabás Székely Zoltán Fotó: Szabó Barnabás Zuschlag János Fotó: Móricz Simon WWW.NOL.HU Felhívás a Demokratában könyv­megsemmisítésre Három-négy fős kommandók fésüljék át a könyvtárakat, s lopkodják ki, majd semmisít­sék meg „a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait”. Az irodalmi szabadcsapatok­ra tett javaslat a Demokratá­ban jelent meg. Rab László-Varsányi Gyula Faludy György verseinek álla­mi ünnepekről való kitiltásá­nak ötlete után néhány héttel új, talán még veszélyesebb gondolatokkal kell szembenéz­nünk - írta szombati blogbe­­jegyzésében Andrassew Iván, a Népszava publicistája, aki a Demokratában megjelent, Po­zsonyi Ádám által jegyzett „Harcra fel!” című írás lehetsé­ges következményeire hívta fel a figyelmet. Pozsonyi ilyeneket ajánl: „Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fe­kélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a la­pokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmat­lanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló mé­diánk minden szinten propa­gál. Ne becsüljük le ezt a fel­adatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el...” A cikkíró meg­adta a szabadcsapatok induló­jának szövegét is: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.” „Ne minősítsük a Demokra­tát és főszerkesztőjét, Bencsik Andrást, aki ezt megjelentette, ne minősítsük Pozsonyi Ádá­­mot, de még az íráskészségét sem”, jegyezte meg Andrassew, s arra kérte a könyvtárosokat, a könyvesbolti eladókat, az olva­sókat, a vásárlókat, ne engedjék, hogy ezek a gondolatok lábra kapjanak és pusztítsanak az or­szágban.­­ Könyvekkel csak más könyvek vitatkozzanak. Aki könyveket fizikai ellenségnek tekint, annak orvosi segítségre van szüksége - vélekedett a De­mokrata írására reagálva Barna Imre, a csaknem másfél száz könyves céget tömörítő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesz­tők Egyesülése elnöke, az Euró­pa Kiadó igazgatója, műfordító. Hozzátette: reméli, csak egy magányos, szélsőséges hang szólalt meg, amely nem talál követőkre. Épp ezért a dolog je­lentőségét sem kell eltúlozni. A hazai könyvtárosok köré­ben mindenesetre visszhangot keltett a könyvrombolásra tör­tént bujtogatás - tudtuk meg Monok Istvántól, az Országos Széchényi Könyvtár főigazga­tójától. - Kollégáim fölhábo­rodtak, annál is inkább, mert a szakmai etika és a nemzetközi szabályok egyaránt kizárják a különbségtevést könyvek, do­kumentumok között. Vala­mennyihez szabad hozzáférést kell adnunk ízlésünkről, politi­kai meggyőződésünktől füg­getlenül - mondta, megjegyez­ve: mielőtt bárki „tisztogatás­ra” buzdítana, tegyen vizsgát, hogy az inkriminált szerzők - a Demokratában megnevezett Esterházy, Konrád György, Ná­das, Spiró - legalább 2-2 művét elolvasta. A főigazgató buta hőbörgésnek tartja Pozsonyi írását, azonban ha komolyan gondolta a szerző, nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Elmondta azt is, nagyobb könyvtárainkban a biztonsági rendszer kizárja, hogy valaki büntetlenül könyveket rongál­jon. Legfeljebb kisebb biblioté­kákban fordulhatna elő ilyen „terrorcselekmény”.

Next