Népszabadság, 2010. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-16 / 13. szám
2010. JANUÁR 16., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 12 • Hétvége www.nol.hu A nagyi randira megy Doros Judit Két éve vesztette el feleségét az egyik Bács-Kiskun megyei kisvárosban élő K. Árpád. A hetvenkét éves, nyugdíjas katonatiszt ötven évig élt házasságban. Azt mondja: voltak ugyan összezördülések közöttük, de tisztességgel felnevelték három gyermeküket, mindegyik a saját lábára állt, már nem szorulnak támogatásra. Az idős úr kiegyensúlyozott anyagi körülmények között él a saját lakásában, van nyugdíja, az egészsége rendben van, így akár elégedettnek is mondhatná magát - ha nem nyomasztaná a magány. Az a legrosszabb, hogy nincs kivel megbeszélnem a dolgokat - mondja. Korábban a feleségével mindent megvitattak, akár azt, hogy mit főzzenek ebédre, akár azt, hogy milyen volt a tévéműsor, vagy azt, hogy mire mennyit költsenek. Rettentően hiányzik neki, hogy egész nap nincs kihez szólnia. Bekapcsolja a rádiót, hogy ne legyen olyan nagy a csend, de az nem helyettesítheti a valódi beszélgetést. K. Árpád ezért nemrég úgy döntött, kapcsolatot keres korban hozzáillő hölgyekkel, akikkel randevúzhat, sétálgathat, pótolhatja valamelyest azt az űrt, amit a felesége halála okozott számára. - Nincs lelkiismeret-furdalásom a döntés miatt, tudom, hogy a nejem is egyetértene ezzel, és nem haragudna rám - magyarázza az idős férfi, aki csendben hozzáteszi: nem akar újra megnősülni, bár azt sem zárja ki, hogy ha valódi társra lelne, azzal még összekötné az életét. Csakhogy a randevúzás nehezebben megy, mint gondolta. - Először a feleségem egyik egyedül élő barátnőjét hívtam fel, s csak annyit kértem, üljünk le egy kicsit beszélgetni. A telefonban úgy tűnt, örül nekem, meg is beszéltünk egy időpontot, de aztán két nappal előtte felhívott, és lemondta. Ezt azzal magyarázta, hogy a gyerekei lebeszélték a találkozóról, mert „az ő korában már nem illik randevúzgatni”. A nyugdíjas katonatiszt ezután az uszodában próbálkozott ismerkedni, ahová hetente háromszor jár. Szóba elegyedett néhány asszonnyal, de amikor felvetette, hogy esetleg uszodán kívül is találkozzanak, rendre elutasító választ kapott. Az egyik nyugdíjasklubban aztán megismerkedett egy özvegyasszonnyal, akivel mindjárt az elején megtalálta a közös hangot. Hasonló volt az érdeklődési körük, mindketten szerettek kertészkedni, és kiderült, hogy a tévében is ugyanazokat a sorozatokat nézik szívesen. A klubfoglalkozásokat hetente egyszer tartották, így ott rendszeresen összefutottak. Az intézmény falain kívül azonban nem találkoztak. Az asszony arra hivatkozott, hogy neki délutánonként és hétvégén az unokákra kell vigyázni egyedül élő lányának. A férfi próbálta „fellázítani” a nagymamát, hogy ne fogadja el ezt a helyzetet, hiszen neki is van saját élete, eleget dolgozott már a gyerekeiért, igenis „jár neki” a saját boldogsága, de a kapcsolatuk végül kudarcba fulladt. A nagyi azt mondta, a lánya még fiatal, számára pedig fontosabb, hogy az ő élete rendeződjön, és nem akar összetűzésbe kerülni a családjával amiatt, hogy esetleg nem segít ellátni az unokákat. Csak a rokon segíthet A fiatalok önzőek, csak magukra gondolnak, s úgy vélik, ha valaki nyugdíjba ment, az aktív élete már be is fejeződött, onnantól nincs más szerepe, mint hogy afféle mindenesként - ha kell, ügyintézőként, ha kell, gyerekfelügyelőként - működjön közre a család ügyes-bajos dolgainak rendezésében, s mindig legyen készenlétben - osztja meg velem a véleményét az egyik Tévedés azt hinni, hogy a nagymamának nem szorul össze a gyomra, nem remeg a lába és nem ver gyorsabban a szíve, ha megpillantja a szeretett férfit. bükki faluban élő idős tanárember. Neki is hasonlóak a tapasztalatai, mint K. Árpádnak, azzal kiegészítve, hogy egy pár száz lelkes, viszonylag zárt kistelepülésen még nehezebb egy ilyen találkozást összehozni, mint egy nagyobb városban. Itt nem lehet elbújni a presszó sarkában a gyerekek vagy az unokák elől, hisz mindenki mindenkit ismer, és hamar híre megy az ilyen eseménynek. Könnyen meg is szólják az embert, mondván: „Mit akar az a vén bolond, örüljön, hogy él, s ne az asszonyokon járjon az esze!” - mondja. A család is egyfajta szégyenként éli meg, hogy az egyedül maradt nagypapa, nagymama, legyen bármilyen fiatalos és életerős is, a párja elvesztése után egyáltalán gondolni mer egy másik társra, s nem gyászol méltón, akár élete végéig. Ebből a csapdahelyzetből egyetlen kiút lehet faluhelyen: az, ha maguk a rokonok hozzák össze az egyedül élőket. Ilyenkor kényelmi szempontok is vezérlik a döntést: az ötven-hatvan éves özvegyasszonyok még hosszú ideig képesek ellátni egy idősebb, beteges embert, cserébe azért az anyagi biztonságért, amelyet a két nyugdíj jelent. A családról pedig leveszi annak a terhét, hogy az egyedül élő nagypapáról rendszeresen gondoskodniuk kelljen. Érzelmekről ez esetben szó sincs, a kölcsönösen előnyös érdekek terelnek egy fedél alá két idegen embert, akik egy idő után esetleg megszokják egymás rigolyáit. A nyolcvanéves szolnoki Kiss Julianna huszonöt éve maradt egyedül, s mivel szolgálati lakásban laktak a férjével, annak halála után albérletbe kényszerült. Munkahelye sosem volt, háztartásbeliként dolgozott, az özvegyi nyugdíjából nehezen tudott megélni. Hirdetést adott fel, idősek ellátását vállalta, lakhatásért cserébe. Jelentkezett is egy hetvenéves férfi, aki korábban gazdálkodott, s évek óta egyedül élt. - Odaköltöztem hozzá, főztem, mostam, vasaltam rá. Papírt nem írtunk arról, hogy milyen feltételekben állapodtunk meg, de azt ígérte, ha odaadóan gondoskodom róla, vesz majd nekem egy kis lakást, hogy a halála után is biztonságban élhessek - mondja az asszony. - Nagy háza volt, a gyerekei folyton attól rettegtek, hogy kisemmizem őket az örökségükből, és az öreg rám íratja a teljes vagyonát. Közben az én gyerekeim meg a fülemet rágták, hogy mi lesz azzal a beígért kis lakással, hiszen ha ő meghal, mehetek megint albérletbe. Teltek az évek, s lassan kezdtünk úgy élni egymás mellett, mint férj és feleség. Vágtunk disznót, főzettünk pálinkát, készítettünk befőttet, kapáltuk a kertet, tartottunk tyúkokat, és esténként azzal a megnyugtató érzéssel feküdtem le, hogy van valaki a másik szobában. Amikor meghalt, nem volt bennem félelemérzés, az évek során kiismertem annyira, hogy tudjam: ha megígérte, biztosan gondoskodott rólam. Így is történt, a végrendeletéből kiderült, hogy vett az asszonynak egy kis garzonlakást a belvárosban. Kiss Julianna most is itt él, a gyerekei néha meglátogatják, de amúgy egész nap csönd van körülötte, nem tud szólni senkihez. S most azon gondolkodik, újra fel kellene adnia egy hirdetést. Nem a pénzért vagy a lakásért, hanem azért, hogy napközben legyen kivel szót váltania - mondja asszony. Összebútoroznak Egyszerűbbnek tűnik a kapcsolatteremtés akkor, ha idősek otthonában él valaki. Ilyenkor a család befolyása csökken, van, akit végképp magára hagynak, s emiatt önállóbban dönthet a sorsáról. Szabó Julianna, a szolnoki kistérség egyesített szociális intézményének igazgatója azt mondja: az idősotthonokban nem ritka a házasság, s maga is több alkalommal volt már esküvői tanú párra talált lakóknál. Előfordul az is, hogy házasságot nem kötnek, de a lakóotthonon belül esetleg összebútoroznak. A körülmények nem alkalmasak hagyományos háztartás vezetésére, hisz legfeljebb egy közös szobát kapnak a párok, de ez is lehetőséget teremt az együttélésre. Sokan érvelnek azzal, hogy Nyugat- Európában vagy az Egyesült Államokban nyugdíjaskorukban jóval aktívabbak az emberek, mint nálunk: ilyenkor akár új életet kezdenek, megházasodnak, beutazzák a világot. Nos, nálunk a nyugdíjasok többsége álmodni sem mer ilyen életformáról, mert örülhet, ha a létét fenntartja a minimálbér körüli jövedelméből, nemhogy utazni, színházba, moziba járjon - mondja az orvos végzettségű intézményvezető. Az utódok gyakran a vagyonukat és az örökségüket féltik, amikor ellenzik az egyedül maradt szülő párkeresését. Ha például megnősül a nagypapa vagy férjhez megy a nagymama, úgy annak halála után házastársa haszonélvezőként továbbra is a lakásban marad. Akár jelentős vagyonról van szó, akár kisebbről, ugyanúgy acsarkodnak miatta az örökösök. Azt már kevesen látják be, hogy édesapjuk, édesanyjuk életminősége mennyivel jobbá vált azáltal, hogy társra leltek - mondja Szabó Julianna. Hétköznapi szex - Anyám teljesen meghülyült, vénségére randizni jár egy csokornyakkendős pasival - ezt állítja Éva, aki férjével, három gyerekével Egerben, egy kertes házban él. Néhány éve özvegyen maradt édesanyja szintén ebben a városban, de külön lakásban lakik, s rendszeresen tartják a kapcsolatot. Évát meglepte, amikor anyja előállt azzal, hogy van valakije, akit szeret, s akihez ugyan nem akar férjhez menni, de a lehető legtöbb időt szeretné eltölteni a társaságában. - Nem attól félek, hogy a férfi elveszi a vagyonunkat, hiszen anyám lakása már rég az unokák nevére van íratva, sokkal jobban aggódom amiatt, hogy esetleg csalódás éri őt. Attól félek, hogy a nagy szerelem végén majd hoppon marad, és az ő korában ezt már nem olyan könnyű kiheverni - érvel Éva. Tibor viszont évek óta arra biztatja édesanyját: menjen társaságba, keressen olyan urakat, akikkel szívesen van együtt, ne temesse el magát, hisz még csak hatvankét éves, nemrég ment nyugdíjba. - Anyám már húsz éve él egyedül, apám korán elhagyott minket - mondja Tibor. - Amíg kicsik voltunk, egyedül kellett minket eltartania, sok pluszmunkát vállalt, s ha volt is férfi az életében, nekünk egyet sem mutatott be közülük. Ám Tibor most hiába unszolja az anyját ismerkedésre, ő azzal hárít, hogy megszokta az életét egyedül, nehezen viselné el egy férfi motoszkálását a lakásban. Az idősekkel és az öregedéssel együtt járó problémákkal foglalkozó Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság főtitkárának, Régius Ottónak az a tapasztalata, hogy a család gyakran gátja az idősebbek boldogulásának, boldogságának. - Időnként olyan dolgok miatt ragaszkodnak a nagyszülő állandó jelenlétéhez, amelyre nem is gondolnánk - mondja. - Például jó, ha van otthon valaki, míg ők dolgoznak, mert vigyáz a házra, átveszi a postástól az ajánlott levelet, fogadja az iskolából hazatérő unokát - hangoztatja a szakember. A hagyományok és az erkölcsi szokások is befolyásolják, hogy melyik család megengedő az idősek szerelmi életét illetően, s melyikben zárkóznak el kategorikusan ettől a témától. Sok középkorú férfi vagy nő fejében meg sem fordul, hogy idős szülei számára a szexualitás még része lehet a hétköznapoknak, ha nem is olyan intenzitással, mint a harmincas-negyvenes éveikben. A statisztikák szerint lelkileg felvértezettebb a betegség ellen és magasabb életkort ér el, akit körbevesznek az unokák, akit rendszeresen látogatnak a gyerekek. A gerontológiai társaság felmérése igazolta, hogy a hosszú élet egyik titka az emberi kapcsolat. A megkérdezettek között volt százéves férfi, aki épp házasságkötés előtt állt: egy nyolcvanhat éves asszonyt vett feleségül, s elmondta, hogy ugyanolyan izgalommal készült erre az eseményre, mint az első esküvőjére, még fiatalon. - Tévedés azt hinni, hogy a nagymamának nem szorul össze a gyomra, nem remeg a lába, és nem ver gyorsabban a szíve, ha megpillantja a szeretett férfit - mondja a szakértő. A tapasztalatok szerint ebben a korban az érzelmek, a ragaszkodás is tartósabb, s egy idős ember már nem váltogatja partnereit. Ha rátalál a valódi társára, azt megbecsüli, s nagy valószínűséggel élete végéig mellette marad. Kor- és gondtalan tánc. A Budapesti Táncrend Klub rendezvénye az Albertfalvi Közösségi házban. Fotók: Kurucz Árpád