Népszabadság, 2010. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

Szórádi Ferenc, a nagyvázsonyi brácsakirály, régi hangszerek kópiáit készíti , 20. oldal 2010. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ • LXVIII. ÉVFOLYAM, 50/2. SZÁM, 20 OLDAL • BUDAPESTI KIADÁS • WWW.NOL.HU • 160 FORINT, ELŐFIZETŐKNEK 121 FORINT Sávolyi remények Aláírnak a ringért Miközben Budapesten dúl a Sávolyon épülő motorversenypálya állami támo­gatása miatt kirobbant vita, addig a so­mogyi községben azért kezdtek aláírás­­gyűjtésbe a helyiek, hogy meg ne tor­­pedózzák a beruházást, ami reményeik szerint munkát és bevételt hozna szá­mukra. 4. oldal Távozik a főépítész „Emberből vagyok...” „Emberből vagyok egy embertelen rend­szerben” - írta az építészek honlapján le­mondását indokolva Beleznay Éva bu­dapesti főépítész január végén. A dön­tését kiváltó, konkrét okot nem nevezte meg, de üzenetének mondatai súlyosak: „...nem tudom érzelemmentesen kezelni az értelmetlenségeket, a jó gondolatokat ellehetetlenítő körülményeket.” Lapunk­nak azt nyilatkozta: a városról szívesen beszél, a távozása okairól nem. Bár an­­­nyit elárul: az ok lényegében a tehetetlen nagy rendszer, a bürokrácia. 5. oldal Vonat, autóbusz Terhes örökség Legalább 610-680 milliárd forintot kell előteremtenie az országgyűlési választá­sok után hivatalba lépő új kormánynak, ha 2011 végéig működésben akarja tarta­ni a helyközi közösségi közlekedést. A számla tételeinek 95 százalékát a MÁV, fennmaradó hányadát a Volán-társaságok hozták össze. 9. oldal Kertész Mihály némafilmje Drága az emlékezés A tolonc - ez a címe Kertész Mihály ne­gyedik, eddig elveszettnek hitt 1914-es némafilmjének, amely tavaly került a Magyar Nemzeti Filmarchívumba a Du­na Televízió jóvoltából. Szakmai körök­ben szenzációt keltő volt a hír, mégis­­ a holland filmarchívum felajánlásának kö­szönhetően - az amszterdami Haghefilm laboratóriumában születik újjá az egyik legkorábbi ránk maradt magyar fikciós alkotás. 17. oldal Kétszáz éve született Chopin-évforduló Nincs itt az ideje Chopinnek. Közben meg itt van a születésnapja, épp ma van a két­századig Kritikusunk azt kérdezi: miért tennénk úgy, mintha nem élne? Aztán hoz­záteszi: mit kezdjünk vele? És szomorúan megállapítja, a világ ma nagyobb, harsá­nyabb dolgokra vágyik, nem keringőkre a zongorán, nem romantikára. 18. oldal Keresd a nőt! Bukik a kormányzó Keresd a nőt! - e régi bölcsességből há­rom amerikai kormányzó is keserű lec­két kapott az utóbbi két évben. Elődjé­hez hasonlóan egy kínos botrányba bu­kik bele David Paterson, New York első fekete - és egyben fogyatékkal élő - kor­mányzója. 7. oldal Kisteleki búcsúja Optimista távozás A leköszönő MLSZ-elnök - miközben bejelentette, hogy azonnali hatállyal le­mond - ódákat zengett a magyar labdarú­gás elmúlt esztendejéről. Kisteleki István 2009-et a sikerek évének nevezte, s hoz­zátette: „Hálás vagyok, hogy ilyen cso­dálatos élményekben lehetett részem”. A távozó potentát szerint tehát minden a legnagyobb rendben van a magyar fut­ballban, sőt... 15. oldal 9 770133 175012 10050 Földrengés Chile partjainál Hét-nyolcszázra becsülik a halottak számát, mérhetetlen az anyagi kár Hét-nyolcszázra becsülték tegnap késő este a szombat hajnali, chilei földrengés halálos áldozatainak szá­mát. A legutóbbi fél évszázad legdrá­maibb, a Richter-skála szerint 8,8-es erősségű katasztrófa okozta károkat még megbecsülni sem lehet, miköz­ben nyolcvan utórengés is megráz­ta a dél-amerikai földrészt, köztük egy 6,1-es erősségű is. A földmozgást követő cunami áldozatokat követelt a Chiléhez tartozó Juan Fernandez­­szigeten, a hullámok emberéleteket követeltek és súlyos károkat okoz­tak a tengerparti Maule körzetében is. Ugyanakkor a Hawaiin működő csendes-óceáni szökőár-előrejelző központ tegnap lefújta a cunami­­riadót, miután az óceán túlpart­ján, így Oroszországnál és Japánnál csak kisebb hullámverés mutatko­zott. A tragédia méretére jellemző, hogy Chile 17 megyéjéből hatot ka­tasztrófa sújtotta övezetnek nyilvá­nított Michelle Bachelet elnök. Egy­millió lakás rongálódott meg, hidak szakadtak le, autópályák váltak jár­hatatlanná. A földrengés epicentru­mától 110 kilométerre lévő majd 700 ezer lakosú Concepciónban egyebek között ledőlt egy 14 emeletes, tavaly átadott épület, amelyben a feltétele­zések szerint legalább százan reked­hettek. Chilében 1730-ban, 1822-ben, 1960-ban, legutóbb pedig 1985-ben volt erős földmozgás. A szeizmoló­­gusok szerint a tektonikus mozgások nyomán végzetesen gyúródik az An­dok. Chile tehát kénytelen volt meg­tanulni együttélni a földrengések ve­szélyének tudatával, ennek megfele­lően épült ki a védekező infrastruk­túra, s ez magyarázhatja, hogy a ki­sebb, 7-es erősségű rengés sokkal na­gyobb károkat okozott néhány hete a felkészületlen Haitin. Rendőrök egy ház romjai között Concepcion városban Fotó: MTI/EPA Rafael Vallejos » Részletek a 6. oldalon Mennyi üzemanyagra futja? Szinte minden hétre jut már egy benzináremelés, s ilyenkor irigy­kedve gondolunk a szomszédos or­szágok lakóira, akik nálunk olcsóbb üzemanyagot töltenek a kocsijukba. Pedig nem mi vagyunk a legkétség­­beejtőbb helyzetben, legalábbis ha azt vizsgáljuk, az egy főre jutó nem­zeti jövedelemből mennyi benzin­re futná. A magyar autós csaknem 8000 ezer litert tudna vásárolni e mutató alapján, amivel a világ kö­zépmezőnyében, annak is inkább a második felében tanyázunk. A volt szocialista blokkból magunk mögött tudjuk a Balkán országait. Bulgáriá­ban 4200 literre futja, míg Romániá­ban valamivel több mint 5800-ra. A szerbeknél nem jön ki még 3500 li­tert sem. Északnyugat felé haladva a Kár­pátok ölelte régióban már nincs okunk büszkének lenni. Mind Szlo­vákiában (9654 liter), mind Csehor­szágban (11 814 liter) jobban állnak e tekintetben. Az oroszok több mint 11120 liter benzint tudnának vásá­rolni az egy főre jutó GDP-jükből. Kimagasló ebben a körben Szlové­nia, ahol 15 ezer liter feletti mennyi­séget lehetne üzemanyagtartályok­ba tölteni. Mindannyian eltörpülünk azon­ban a listavezető Katar mellett, ahol nem kevesebb mint 345 255 liter ben­zint lehetne felhalmozni a jövede­lemből. De a venezuelai polgárok is könnyűszerrel meg tudnának vásá­rolni 247 080 litert, ha másra nem kellene költeniük. Az USA a nyol­cadik a sorban: csaknem 65 600 li­ter nafta tárolásáról kellene gondos­kodnia egy átlagos amerikai lakos­nak Seattle-től Miamiig. Magyarország akkor sem lóg ki a sorból, ha a benzinár adótartalma szerint rangsoroljuk az országokat. Az 58,7 százalékos mutatónkhoz ké­pest brutálisnak tűnik Németország 65,9 százaléka, de sóvárogva tekin­tünk Ciprus 45,2 százalékára. y> Részletek a 10. oldalon

Next