Népszabadság, 2010. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-09 / 57. szám
2010. MÁRCIUS 9., KEDD • NÉPSZABADSÁG 20 • Arcok www.nol.hu Falus Tamás A huszonnyolc éves Dévai Márk Sebastian nélkül manapság nem kezdenek Real Madrid-mérkőzést a Santiago Bernabeu Stadionban. Ő azonban nem egyszerű focidrukker: ő madridista! Szeretne tartozni valahová. Tartozik is, és mindent meg is tesz érte. Csakúgy mint azért, hogy a hozzá hasonlóan érzők is tartozhassanak valahová. Ezért alakult meg javaslatára a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület, amelynek célja a Real Madrid FC magyarországi szurkolóinak összefogása, színvonalas tájékoztatása, a spanyol egyesület megismertetése, minél szélesebb körben. Márk Madridban ötpercnyi sétára dolgozik a Bernabeu Stadiontól. Bő egy éve egyszer csak gondolt egyet, és bekopogtatott a „klubházba”. A szurkolói osztályon örömmel fogadták, különösen, amikor megtudták, hogy minden idők egyik legnagyobb madridi futballistája, Pancho, azaz Puskás Ferenc szülőhazájából érkezett, és barátaival szeretné, ha Magyarországon is működne szurkolói klubja a spanyol csapatnak. Miután minden tanáccsal ellátták, csaknem egyévi szervezőmunkával, 2009 decemberében hivatalosan is megalakult a magyar egyesület, a Real Madrid hivatalos támogatásával, névhasználati engedélyével. Hogy honnan a klubszeretet és a vonzalom a spanyol foci, a nyelv és a kultúra iránt? Márk édesanyja kubai, édesapja magyar. Papája a hetvenes évek második felében Havannában, a magyar nagykövetségen dolgozott kultúr- és sajtóattaséként, ott ismerte meg Márk mamáját, aki beszélt magyarul, mert a hetvenes évek elején néhány évig Magyarországon dolgozott. A Dévaicsemeték - Márk és nővére - követve apjuk beosztását, kisgyermekéveiket Mozambik fővárosában, Maputóban töltötték, majd egy év Lisszabon következett. Az általános- és középiskolát már Budapesten végezték el. Márk szerette a focit, igaz, a család javaslatára tízévesen vízilabdázni kezdett a Faragó-Csapó-féle gyereksuliban, később pedig a dzsúdó és a karate vonzotta jobban. A Real Madridot akkor ismerte és szerette meg, amikor az 1995/96-os szezonban a Ferencvárossal egy csoportban játszott a Bajnokok Ligájában. A vonzalom csak erősödött, amikor a csapat 1998-ban megnyerte a BL-t, és már bőven megrögzött Real-drukkernek számított a 2002-es, BL-döntőbeli, Zidane-gólos újabb diadal idején. Érettségi után az IBS nemzetközi üzleti főiskola gazdálkodási szakán tanult, amikor harmadik évben gyakorlatra a Nike sportszergyártó cég magyarországi kirendeltségére került. Ott annyira megkedvelték, hogy már a szakdolgozatírás idején munkát ajánlottak számára, s 2006-ban, már diplomával a zsebében, boldogan maradt a cégnél pénzügyi elemzőként. Munkahelyén érthetően nagy volt a sportimádat, mindenki szurkolt valakinek, de munkatársai között ő volt az egyetlen reálos. Bevallása szerint ekkor vált fanatikussá, a csapat minden mérkőzését megnézte a televízióban, nyomon követte a klub körül zajló eseményeket. Ekkor talált rá a madridista. hu weboldalra, amelyet hozzá hasonlóan érző magyar Real Madrid-hívők működtetnek, de ekkor még csak lelkes olvasóként böngészte az oldalait. A spanyol fővárosba véletlenül keveredett 2008 legelején. Barátnője ösztöndíjat kapott a III. Károly Egyetemre, Getafébe (Madrid külvárosába), s ő féléves fizetés nélküli szabadságot kért a cégétől, hogy követhesse szerelmét. A megélhetés, de különösen a drága lakbér miatt azonban munkát kellett találni. Szerencséjére egy fejvadász cégnél az angol, spanyolnyelv-tudás sokat ért, felvették a neves angol Clifford Chance-hez, a multinacionális vállalatok ügyeivel foglalkozó jogi céghez, pénzügyi elemzőnek. Sajnálta, hogy elszakad előző munkahelyétől, mert végleg elváltak útjaik. Márk társával úgy döntött, hosszabb távon is a spanyol metropolisban folytatják közös életüket. Barátnő, munkahely, élhető, pezsgő világváros és Real Madrid! A 2008/2009-es szezon elején felvette a kapcsolatot a madridistákkal a weboldalukon keresztül, és felajánlotta segítségét: ha szeretnének kilátogatni Madridba egy meccs erejéig, segít az utazás megszervezésben, a szállásfoglalásban, jegy megszerzésében. Ők örömmel fogadták a jelentkezést, idővel barátságok szövődtek a hasonló érdeklődésű fiatalemberek között, és Márkban felvetődött az ötlet: miért ne alakíthatnának hivatalos formában is szurkolói egyesületet? Ezzel az ötlettel kopogtatott be a Real Madrid klubhoz, ahol tárt karokkal fogadták, hisz már a világ több mint száz országában működik szurkolói egyesület a madridi klub jóváhagyásával, ám Magyarország még fehér folt volt. Megtudakolta, mik feltételek, milyen előnyökkel és kötelezettségekkel jár a tagság, s hozzálátott a szervezéshez. A klubtól alapszabály-tervezetet is kapott, hogy megkönnyítsék a munkáját, sőt tippekkel is ellátták. A húsz-negyven éves korosztályt képviselő alapítók között akad futballbíró, programozó, fizikus, biológus, kommunikációs szakember, jogász. A Real Madrid saját szurkolói klubjaként ismerte el őket, az egyesületet a Csongrád megyei bíróság 2009 decemberében jegyezte be. Az elnök Márk lett. A madridista.hu weboldal regisztrált tagjai a megalakulást követően emailben kaptak tájékoztatást az új egyesületről, és csaknem kétszázan jelezték vissza, hogy szívesen lennének tagok. A madridizmus egyfajta életérzés - magyarázza Márk. A szurkolói körhöz tartozás megteremti a közösségi élményt, erősíti a közösséghez tartozás érzését. A Real Madrid által gerjesztett szeretet, a szurkolás élménye, a siker, az öröm, a bánat közös átélése nagy közösségformáló erő. Ráadásul közvetve egy világszínvonalú klubhoz tartozni különösen jó érzés. Az egyesület elnökeként két héttel a hazai és idegenbeli meccsek előtt tud jegyeket igényelni a klubban, és egy héttel a találkozó előtt vissza is igazolják kérését, húsz-harminc jegy mindig a rendelkezésére áll. A jegyek ára 45-120 euró egy-egy bajnokira. A drága igazolások miatt nőttek jelentősen az árak egyik évről a másikra - magyarázza -, de az interneten csak ennek kétszereséért lehetne belépőket szerezni. Amúgy sem könnyű jegyhez jutni, mert a Real Madrid-bérletesek száma vagy hatvanezer, és szinte csak örökölni lehet. Jelenleg kétszer ennyien várakoznak bérletért. Márk az egyesület szervezése során jó kapcsolatokat épített ki a klubnál, tudja, mikor, milyen kérdésekkel, kihez lehet fordulni. Mesélt a Ferencvárosnál tervezett szurkolói kártya bevezetéséről, és a klub jelenlegi gondjairól is, a stadionon belüli rendben- A Real Madrid magyar nagykövete mások megakadályozásának nehézségeiről. A Real Madridnál jól ismerik a Fradi nevét, és szívesen emlékeznek a tizenöt évvel ezelőtt vívott közös BL-meccsekre. A Bernabeuban kötelező a magas színvonalú biztonság, a nagyvilág fokozott médiafigyelme miatt is. A klub nem teheti meg, hogy botrány részese legyen. A stadionon kívül az állam fizeti a mérkőzések idején felvonuló rendőrséget, hisz a Real Madrid nem kevés adót fizet be az államkasszának - magyarázták Márknak -, míg a stadion kapuján belül nincs rendőr, a biztonság megteremtéséért a klub fizet, nem is keveset. Emellett teljes kamerarendszert építettek ki, s már a bejáratnál figyelik az embereket. Az ultrákkal megegyeztek: rájöttek, hogy a stadionból nem kirúgni kell a fanatikus híveket, hiszen ők is részesei a madridizmusnak. A vezérszurkolókkal meg kell találni a közös hangot, jegyeket, bérleteket felajánlani a törzsszurkolóknak, ugyanakkor feltételeket szabni, milyen módon szurkolhatnak. Mert ellenkező esetben nem érdemlik meg, hogy a szurkolói kör részesei legyenek, és megvonhatják tőlük a bérleteket, jegyeket. Még a Manchester United is kért tanácsot a Real Madridtól - büszkélkedtek a klubházban. Egyben Márknak felajánlották a klubvezetők: ha a Ferencváros vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselői levélben hivatalosan megkeresik őket, szakembereiket szívesen fogadják, és tapasztalataikat átadják. Márk szívesen közvetít e találkozó megszervezésében, ha igényt tartanak rá Magyarországon. Két Real-meccs között addig is van más szerveznivalója. Máris megtalálta őt egy húsztagú spanyol madridista társaság: áprilisban épp Budapesten lesznek az El Clasico, vagyis a Real Madrid-Barcelona-mérőzés idején, amit semmi esetre sem szeretnének kihagyni. Tudna-e olyan éttermetkávézót ajánlani, kérdezték, ahol megnézhetnék a találkozót? Lehetőleg angolul vagy spanyolul tudó magyar madridisták társaságában? Az egyesület nemzetközi kapcsolatépítése tehát máris megkezdődött, Márk nagy-nagy örömére. A szurkolói körhöz tartozás megteremti a közösségi élményt, erősíti a közösséghez tartozás érzését Fotó: Teknős Miklós Márk társával úgy döntött, hosszabb távon is a spanyol metropolisban folytatják közös életüket. Barátnő, munkahely, élhető, pezsgő világváros és Real Madrid!