Népszabadság, 2010. június (68. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-01 / 125. szám

www.nol.hu „Fogni kell az árakat” Megtartotta első ülését az új kormány Megtartotta tegnap első ülését az Orbán-kormány. „Nagyon kemé­nyen kell dolgozni! Szedjük össze magunkat!” Orbán Viktor minisz­terelnök ilyen intsrukciókkal látta el a minisztereit. Erről Navracsics Tibor számolt be a délutáni szóvi­vői tájékoztatón. Kérdésekre a köz­­igazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: „a kölcsönös tisztelet és a jólneveltség alapján természete­sen felállnak, ha a miniszterelnök belép a kormányülésre”. Elhang­zott az is, hogy a jogszabályi elő­írásnak megfelelően dokumentál­ják a kormányülésen elhangzotta­kat. (Ezek szerint nem szó szerin­ti jegyzőkönyv, hanem összefogla­ló készül. - A szerk.) Nagy Anna kormányszóvivő tá­jékoztatása szerint a kormányülé­sen döntöttek arról, hogy csaknem a kétszeresére emelik az árvíz elle­ni védekezésre és a segítségre szo­ruló családok megsegítésére fordít­ható összeget, az eddigi 866 millió forint helyett 1,5 milliárdot biztosí­tanak e célra. A kormány döntött arról is, elindítja a polgári törvény­­könyv (Ptk.) módosításának előké­szítését. Az előző kormány műkö­dése alatt Vékás Lajos akadémikus és 19 munkatársa elkezdte a Ptk. módosításának előkészítését, ám az igazságügyi tárca közölte Vékás­sal, hogy a kabinet eltér az általuk összeállított tervezettől. „Ezt a ré­gi igazságtalanságot igyekszik or­vosolni most a kormány”, mondta Nagy Anna. Arra, hogy a kormány tárgyal-e a gáz áráról a szolgáltatókkal, Navra­csics azt mondta: erre még nem ke­rült sor. Ismert a szolgáltatók állás­pontja, a kormánynak viszont „más álláspontja” lesz, tette hozzá. La­punk számolt be róla, hogy a gáz­­szolgáltatók 15-20 százalékos áreme­lést tartanának szükségesnek. „Vál­sághelyzetben ellen kell állni az inf­lációs nyomásnak is, fogni kell az árakat, és meg kell változtatni azt a helyzetet, hogy a családok a kere­setük 80-85 százalékát rezsiköltsé­gekre költik”, mondta a miniszterel­nök-helyettes. E megállapítása nem helytálló. Lapunk már többször ki­mutatta: a lakosság rezsiköltsége a családok összkeresetének úgy har­minc százaléka. (Cs. I.) A miniszterek a Nándorfehérvári Terembe igyekeznek Fotó: Kurucz Árpád PARLAMENTI NAPLÓ Friss fideszes honatya panaszko­dott padszomszédjának a folyosón, cigarettázás közben: „állandóan iz­zadok az öltönyben ebben a me­legben, hiába no, dagadt vagyok...” Hamar jött az együttérző válasz: „ne aggódj, kétharmados többség­gel azt is megszavazzuk, hogy va­lójában sovány vagy!” Nevetés, újabb slukkok. A második Orbán­­kormány megalakulása utáni első plenáris nap a Parlamentben. Itt az idő Itt az idő. A­ Parlament kettes kapuja 1; no előtt, a mindenkori miniszterel­nök őrezredi autóinak fenntar­tott helyen már Orbán Viktor fe­kete kisbusza parkolt. A kor­mányfői iroda előtt ugyanaz az őrség, az ajtón túl folyamatosan dobozoltak, pakoltak. Napirend előtti felszólalá­sokra már igen, interpellációk­ra csak kedden kerülhet sor. A szocialisták készültek is, friss el­lenzéki pártként tucatnyi inter­pellációt nyújtottak be az új kor­mányhoz. Van kérdésük. Az talán már az új időszámítást jerti, vagy­, csak átmeneti újítás, hogy az in­terpellációkra és azonnali kérdé­sekre ezentúl nem a hétfői ple­náris elején, hanem a keddi nap második felében kerül sor. Ami­kor a T. Ház fele már hazafelé tart, a tévéközvetítést nézők pe­dig inkább a sztárhíradókra kap­csolnak át. Gyurcsány Ferenc tegnap sem kötött nyakkendőt a Parlament­ben. Van, ami nem változik. Szalay Tamás Lajos rr* -.1 lágbank együttműködésével létrehozott Mene­dzserképző Központot, amelynek néhány év­re az igazgatója is lett. Több tíz éve vezeti a Szentágothai Jánosról elnevezett Idegtudomá­nyi Intézet doktori iskoláját. Gerincvelőkuta­tásai és eredményei alapján nemzetközileg is jegyzett tudós. Több mint nyolcvan tudomá­nyos publikáció szerzője, de írt apósával közö­sen anatómiakönyvet is, munkáit magyar és an­gol nyelven adja közre. Munkatársai a miniszteri poszt elvállalá­sát azzal magyarázzák, hogy kihívást érez a ne­héz, sok szakterületet átfogó tárca vezetésében. Fiatalos érdeklődést keltett benne a feladat, na­gyon jó kedéllyel, és tartással indul neki, maka­csul hiszi, jót tehet. Réthelyi Miklós­Fotó: Reviczky Zsolt NÉPSZABADSÁG • 2010. JÚNIUS 1., KEDD Magyarország *3 Az adott történel­mi-politikai viszo­nyok között sajnos lehetséges volt egyidejűleg igazsá­got szolgáltatni a magy­ar hatalom által elnyomott ro­mán és szlovák többségnek, más­felől súlyosan igaz­ságtalannak lenni több millió, önren­delkezésre vágyó kisebbségi ma­gyarral szemben. Trianon-paradoxon Aczél Endre enczel@mail.eol.hu Noha a törvényhozás a nemzeti összetartozás napjává nyilvá­nította június 4-ét, semmi kétség, hogy akik a törvényjavaslatot megszavazták, Trianon-gyásznapról döntöttek, megvalósítván az új kormány szimbolikus politizálásának (kettős állampolgárság, nemzeti együttműködés rendszere) tételét. Erre a törvényre az égvilágon semmi szükség nem volt. Nemcsak azért nem, mert a szomszédaink zöme Trianont nem gyászként, hanem igazságté­telként élte, illetve éli meg, hanem azért sem, mert az összetarto­zást nem deklarálni, hanem dokumentálni kellene. Például azzal, hogy a nemzeti színekbe burkolózó magyar me­zőgazdasági munkáltatók nem „románozzák” napestig mindazo­kat a magyar „testvéreiket”, akiket alkalmi munkákra szerződtet­nek. Például azzal, hogy rámutatunk: a határon átívelő vérségi kapcsolat önmagában jelenleg nem akadálya annak, hogy vala­ki jó magyarként éppenséggel ne „alávetett”, hanem vezető sze­repet játsszék akár Románia akár Szlovákia politikai életében. Nem szimbolikusat, hanem valódit. Az „egységes magyar nem­zettől” teljességgel elkülönültet. Mert aki Bukarestben miniszter­ként, képviselőként romániai adótörvényekről vitatkozik, szavaz és dönt, annak sok minden megfordul a fejében, csak épp az nem, hogy ő magyarként, egy „egységes nemzet tagjaként” politizál. Itt mutatnék rá egy paradoxonra. Orbán Viktor a hét végén Kötcsén arról értekezett, hogy Magyarországon nincs nemzeti egység, viszont lehetséges a nemzeti együttműködés. Ezért is fo­gadott el a törvényhozás nyilatkozatot „a nemzeti együttműkö­dés rendszeréről”. Na mármost, ha idehaza sincs nemzeti egység, akkor hogyan volna - a gondolkodások, meggyőződések, szocia­lizációk sokfélesége folytán - „a több állam fennhatósága alá ve­tett” és a honi magyarok között? Töröm a fejem azon is, hogy Kö­vér László, aki valamennyi tragédiánk között a trianonit ruház­za fel a maga legjeivel (legmeghatározóbb, legmesszebb mutató stb.), és aki az összetartozási törvény egyik beterjesztője volt, ho­gyan számol el magában azzal, hogy pártja húsz évvel ezelőtt még az egyperces néma parlamenti felállást sem vállalta? Miért beszélnek tabutörésről ma, amikor Kádár János 1975- ben, a helsinki konferencián a „Magyarország” által elszenvedett kétharmados területveszteség tényét tárta a világ vezetői elé, ho­lott addig csakis az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásáról, csonkulásáról volt illő beszélni? Az óvatos Kádár akkor a népes­ségvesztésről egy szót se szólt (nehogy bárki úgy érezze, mintha a felvidéki szlovákok vagy az erdélyi románok a magyarok tulaj­donai lettek volna). Azóta sem történt semmi a politikai nyilvá­nosságban a szembenézés felé. Azt ugyanis csak egyféle módon lehetséges. Elmondani, tanítani, hogy a kor viszonyai között saj­nos lehetséges volt egyidejűleg igazságot szolgáltatni a magyar hatalom által elnyomott román és szlovák többségnek, másfelől súlyosan igazságtalannak lenni több millió, önrendelkezésre vá­gyó kisebbségi magyarral szemben. Ezt a „szembenézést" én tör­ténészekre bíznám, semmiképp se politikusokra, kiknek ehhez se tudásuk, se tehetségük­­ csak késztetésük a napi haszonlesésre. A térséget uraló párt a terroriz­must elfogadható eszközként alkal­mazza. Az öveze­tet elszigetelő, gettósorba nyo­morító izraeli hatalom kettős túszhelyzetbe kényszeríti a gázaiakat. ,IB­ .­­4 i­m A flottillaincidens Miklós Gábor miklosg@nepszabadsag.hu Aki azt állítja, hogy a teljes igazság birtokában értelmes véle­ményt képes formálni a gázai flottillaügyben - nincs magánál. Esetleg hazudik, vagy pedig oly mértékben elfogult valamely fél oldalán, hogy az már érinti a becstelenség, avagy a téboly hatá­rait. Mivel nagyon rövid idő alatt nagyon sok ilyen határozott vélemény látott napvilágot, igazán könnyű a megszólaló párto­kat, kormányokat és a hozzájuk csatlakozott intellektuális tekin­télyeket és megmondóembereket valamely kategóriába besorol­ni. Az olvasó feltehetően tudja, hogy akár a Népszabadság in­ternetes oldalán is bármi jelenjen meg, amiben szerepel a „zsi­dó”, esetleg az „Izrael” vagy a „palesztin” betűsor, azonnal ki­váltja a gyalázkodó hozzászólások tömegét. És máshol is. Van pár olyan megszólalás is persze, amely viszont antiszemitának, Izrael-ellenesnek minősíti azt, aki esetleg kiegyensúlyozottan próbál állást foglalni. A kiegyensúlyozottság a mi esetünkben azt jelenti, hogy gyű­löljük az erőszakot, az emberek kiéheztetését, megalázását, get­tóba zárását. Gyűlöljük, amikor vallási eszmék, felszabadítási ideológiák, vagy pőre bosszú nevében teszik ezt, illetve élnek vissza a kiéheztetettek kétségbeesett állapotával. Gyűlöljük, amikor óvodákat, öregotthonokat lőnek sorozatvetőből, béké­sen autózó családokat lőnek le. És elviselhetetlen a terrornak a gondolata is, ha annak célpontja bárki lehet. Gyűlöljük a gyű­löletet! Ami a gázai övezet körül történt eddig és tegnap is, ennek az elviselhetetlen gyűlöletnek a jegyében fogant. A térséget uraló párt a terrorizmust elfogadható eszközként alkalmazza. Az öve­zetet elszigetelő, gettósorba nyomorító izraeli hatalom kettős túszhelyzetbe kényszeríti a gázaiakat. Sokszor az az érzésünk, hogy a jobboldali izraeli kormánynak nem érdeke a megállapo­dás a Hamasszal. Erejét az ellenség adja, amely ellen felléphet. A flotilla a szolidaritás jegyében indult el tízezer tonnás ra­kományával. Amennyiben a rászorulók segítése lett volna a cél, úgy elfogadhatták volna az ajánlatot: Asdodban kirakodnak, majd az átvizsgált árut továbbszállítják Gázába. Demonstrálni akartak, áttörni a blokádot. Ez nem sikerült, viszont legalább ti­zenöt halottat és rengeteg sérültet produkáltak, nemzetközi vi­hart kavartak. Ez aligha győzi meg a Netanjahu-kormányt arról, hogy a gázai helyzet tarthatatlan. Ellenben erőt, politikai hát­szelet ad a Hamasznak, s nem készteti arra, hogy a terror he­lyett politikai eszközöket alkalmazzon. És igen alkalmas arra, hogy muníciót adjon a közel-keleti és közép-európai antiszemi­ták hőbörgésének. És ez megint csak arra jó, hogy félelmet éb­resszen és keménykedésre ösztönözzön. A diplomáciai aktusok, nagykövet-visszahívások és nyilatkozatok fabatkát se érnek. Nagyon sokan ilyen helyzetben is tudják a megoldást. Már mondják is. És? Pedig lehetett tudni, hogy a flottillakaland ér­telmetlen volt. A katonai fellépés vele szemben átgondolatlan és kegyetlen. Sok ember ismét hiába halt meg, odavetették őket hencegő bátorsággal a semmiért. Késsel támadtak a kommandó­sokra, lelőtték őket. Legkevésbé a gázai gyerekeknek, betegek­nek, rokkantaknak segített oktalan áldozatuk. Kár értük.

Next