Népszabadság, 2010. június (68. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-01 / 125. szám
www.nol.hu „Fogni kell az árakat” Megtartotta első ülését az új kormány Megtartotta tegnap első ülését az Orbán-kormány. „Nagyon keményen kell dolgozni! Szedjük össze magunkat!” Orbán Viktor miniszterelnök ilyen intsrukciókkal látta el a minisztereit. Erről Navracsics Tibor számolt be a délutáni szóvivői tájékoztatón. Kérdésekre a közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: „a kölcsönös tisztelet és a jólneveltség alapján természetesen felállnak, ha a miniszterelnök belép a kormányülésre”. Elhangzott az is, hogy a jogszabályi előírásnak megfelelően dokumentálják a kormányülésen elhangzottakat. (Ezek szerint nem szó szerinti jegyzőkönyv, hanem összefoglaló készül. - A szerk.) Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormányülésen döntöttek arról, hogy csaknem a kétszeresére emelik az árvíz elleni védekezésre és a segítségre szoruló családok megsegítésére fordítható összeget, az eddigi 866 millió forint helyett 1,5 milliárdot biztosítanak e célra. A kormány döntött arról is, elindítja a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításának előkészítését. Az előző kormány működése alatt Vékás Lajos akadémikus és 19 munkatársa elkezdte a Ptk. módosításának előkészítését, ám az igazságügyi tárca közölte Vékással, hogy a kabinet eltér az általuk összeállított tervezettől. „Ezt a régi igazságtalanságot igyekszik orvosolni most a kormány”, mondta Nagy Anna. Arra, hogy a kormány tárgyal-e a gáz áráról a szolgáltatókkal, Navracsics azt mondta: erre még nem került sor. Ismert a szolgáltatók álláspontja, a kormánynak viszont „más álláspontja” lesz, tette hozzá. Lapunk számolt be róla, hogy a gázszolgáltatók 15-20 százalékos áremelést tartanának szükségesnek. „Válsághelyzetben ellen kell állni az inflációs nyomásnak is, fogni kell az árakat, és meg kell változtatni azt a helyzetet, hogy a családok a keresetük 80-85 százalékát rezsiköltségekre költik”, mondta a miniszterelnök-helyettes. E megállapítása nem helytálló. Lapunk már többször kimutatta: a lakosság rezsiköltsége a családok összkeresetének úgy harminc százaléka. (Cs. I.) A miniszterek a Nándorfehérvári Terembe igyekeznek Fotó: Kurucz Árpád PARLAMENTI NAPLÓ Friss fideszes honatya panaszkodott padszomszédjának a folyosón, cigarettázás közben: „állandóan izzadok az öltönyben ebben a melegben, hiába no, dagadt vagyok...” Hamar jött az együttérző válasz: „ne aggódj, kétharmados többséggel azt is megszavazzuk, hogy valójában sovány vagy!” Nevetés, újabb slukkok. A második Orbánkormány megalakulása utáni első plenáris nap a Parlamentben. Itt az idő Itt az idő. A Parlament kettes kapuja 1; no előtt, a mindenkori miniszterelnök őrezredi autóinak fenntartott helyen már Orbán Viktor fekete kisbusza parkolt. A kormányfői iroda előtt ugyanaz az őrség, az ajtón túl folyamatosan dobozoltak, pakoltak. Napirend előtti felszólalásokra már igen, interpellációkra csak kedden kerülhet sor. A szocialisták készültek is, friss ellenzéki pártként tucatnyi interpellációt nyújtottak be az új kormányhoz. Van kérdésük. Az talán már az új időszámítást jerti, vagy, csak átmeneti újítás, hogy az interpellációkra és azonnali kérdésekre ezentúl nem a hétfői plenáris elején, hanem a keddi nap második felében kerül sor. Amikor a T. Ház fele már hazafelé tart, a tévéközvetítést nézők pedig inkább a sztárhíradókra kapcsolnak át. Gyurcsány Ferenc tegnap sem kötött nyakkendőt a Parlamentben. Van, ami nem változik. Szalay Tamás Lajos rr* -.1 lágbank együttműködésével létrehozott Menedzserképző Központot, amelynek néhány évre az igazgatója is lett. Több tíz éve vezeti a Szentágothai Jánosról elnevezett Idegtudományi Intézet doktori iskoláját. Gerincvelőkutatásai és eredményei alapján nemzetközileg is jegyzett tudós. Több mint nyolcvan tudományos publikáció szerzője, de írt apósával közösen anatómiakönyvet is, munkáit magyar és angol nyelven adja közre. Munkatársai a miniszteri poszt elvállalását azzal magyarázzák, hogy kihívást érez a nehéz, sok szakterületet átfogó tárca vezetésében. Fiatalos érdeklődést keltett benne a feladat, nagyon jó kedéllyel, és tartással indul neki, makacsul hiszi, jót tehet. Réthelyi MiklósFotó: Reviczky Zsolt NÉPSZABADSÁG • 2010. JÚNIUS 1., KEDD Magyarország *3 Az adott történelmi-politikai viszonyok között sajnos lehetséges volt egyidejűleg igazságot szolgáltatni a magyar hatalom által elnyomott román és szlovák többségnek, másfelől súlyosan igazságtalannak lenni több millió, önrendelkezésre vágyó kisebbségi magyarral szemben. Trianon-paradoxon Aczél Endre enczel@mail.eol.hu Noha a törvényhozás a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, semmi kétség, hogy akik a törvényjavaslatot megszavazták, Trianon-gyásznapról döntöttek, megvalósítván az új kormány szimbolikus politizálásának (kettős állampolgárság, nemzeti együttműködés rendszere) tételét. Erre a törvényre az égvilágon semmi szükség nem volt. Nemcsak azért nem, mert a szomszédaink zöme Trianont nem gyászként, hanem igazságtételként élte, illetve éli meg, hanem azért sem, mert az összetartozást nem deklarálni, hanem dokumentálni kellene. Például azzal, hogy a nemzeti színekbe burkolózó magyar mezőgazdasági munkáltatók nem „románozzák” napestig mindazokat a magyar „testvéreiket”, akiket alkalmi munkákra szerződtetnek. Például azzal, hogy rámutatunk: a határon átívelő vérségi kapcsolat önmagában jelenleg nem akadálya annak, hogy valaki jó magyarként éppenséggel ne „alávetett”, hanem vezető szerepet játsszék akár Románia akár Szlovákia politikai életében. Nem szimbolikusat, hanem valódit. Az „egységes magyar nemzettől” teljességgel elkülönültet. Mert aki Bukarestben miniszterként, képviselőként romániai adótörvényekről vitatkozik, szavaz és dönt, annak sok minden megfordul a fejében, csak épp az nem, hogy ő magyarként, egy „egységes nemzet tagjaként” politizál. Itt mutatnék rá egy paradoxonra. Orbán Viktor a hét végén Kötcsén arról értekezett, hogy Magyarországon nincs nemzeti egység, viszont lehetséges a nemzeti együttműködés. Ezért is fogadott el a törvényhozás nyilatkozatot „a nemzeti együttműködés rendszeréről”. Na mármost, ha idehaza sincs nemzeti egység, akkor hogyan volna - a gondolkodások, meggyőződések, szocializációk sokfélesége folytán - „a több állam fennhatósága alá vetett” és a honi magyarok között? Töröm a fejem azon is, hogy Kövér László, aki valamennyi tragédiánk között a trianonit ruházza fel a maga legjeivel (legmeghatározóbb, legmesszebb mutató stb.), és aki az összetartozási törvény egyik beterjesztője volt, hogyan számol el magában azzal, hogy pártja húsz évvel ezelőtt még az egyperces néma parlamenti felállást sem vállalta? Miért beszélnek tabutörésről ma, amikor Kádár János 1975- ben, a helsinki konferencián a „Magyarország” által elszenvedett kétharmados területveszteség tényét tárta a világ vezetői elé, holott addig csakis az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásáról, csonkulásáról volt illő beszélni? Az óvatos Kádár akkor a népességvesztésről egy szót se szólt (nehogy bárki úgy érezze, mintha a felvidéki szlovákok vagy az erdélyi románok a magyarok tulajdonai lettek volna). Azóta sem történt semmi a politikai nyilvánosságban a szembenézés felé. Azt ugyanis csak egyféle módon lehetséges. Elmondani, tanítani, hogy a kor viszonyai között sajnos lehetséges volt egyidejűleg igazságot szolgáltatni a magyar hatalom által elnyomott román és szlovák többségnek, másfelől súlyosan igazságtalannak lenni több millió, önrendelkezésre vágyó kisebbségi magyarral szemben. Ezt a „szembenézést" én történészekre bíznám, semmiképp se politikusokra, kiknek ehhez se tudásuk, se tehetségük csak késztetésük a napi haszonlesésre. A térséget uraló párt a terrorizmust elfogadható eszközként alkalmazza. Az övezetet elszigetelő, gettósorba nyomorító izraeli hatalom kettős túszhelyzetbe kényszeríti a gázaiakat. ,IB .4 im A flottillaincidens Miklós Gábor miklosg@nepszabadsag.hu Aki azt állítja, hogy a teljes igazság birtokában értelmes véleményt képes formálni a gázai flottillaügyben - nincs magánál. Esetleg hazudik, vagy pedig oly mértékben elfogult valamely fél oldalán, hogy az már érinti a becstelenség, avagy a téboly határait. Mivel nagyon rövid idő alatt nagyon sok ilyen határozott vélemény látott napvilágot, igazán könnyű a megszólaló pártokat, kormányokat és a hozzájuk csatlakozott intellektuális tekintélyeket és megmondóembereket valamely kategóriába besorolni. Az olvasó feltehetően tudja, hogy akár a Népszabadság internetes oldalán is bármi jelenjen meg, amiben szerepel a „zsidó”, esetleg az „Izrael” vagy a „palesztin” betűsor, azonnal kiváltja a gyalázkodó hozzászólások tömegét. És máshol is. Van pár olyan megszólalás is persze, amely viszont antiszemitának, Izrael-ellenesnek minősíti azt, aki esetleg kiegyensúlyozottan próbál állást foglalni. A kiegyensúlyozottság a mi esetünkben azt jelenti, hogy gyűlöljük az erőszakot, az emberek kiéheztetését, megalázását, gettóba zárását. Gyűlöljük, amikor vallási eszmék, felszabadítási ideológiák, vagy pőre bosszú nevében teszik ezt, illetve élnek vissza a kiéheztetettek kétségbeesett állapotával. Gyűlöljük, amikor óvodákat, öregotthonokat lőnek sorozatvetőből, békésen autózó családokat lőnek le. És elviselhetetlen a terrornak a gondolata is, ha annak célpontja bárki lehet. Gyűlöljük a gyűlöletet! Ami a gázai övezet körül történt eddig és tegnap is, ennek az elviselhetetlen gyűlöletnek a jegyében fogant. A térséget uraló párt a terrorizmust elfogadható eszközként alkalmazza. Az övezetet elszigetelő, gettósorba nyomorító izraeli hatalom kettős túszhelyzetbe kényszeríti a gázaiakat. Sokszor az az érzésünk, hogy a jobboldali izraeli kormánynak nem érdeke a megállapodás a Hamasszal. Erejét az ellenség adja, amely ellen felléphet. A flotilla a szolidaritás jegyében indult el tízezer tonnás rakományával. Amennyiben a rászorulók segítése lett volna a cél, úgy elfogadhatták volna az ajánlatot: Asdodban kirakodnak, majd az átvizsgált árut továbbszállítják Gázába. Demonstrálni akartak, áttörni a blokádot. Ez nem sikerült, viszont legalább tizenöt halottat és rengeteg sérültet produkáltak, nemzetközi vihart kavartak. Ez aligha győzi meg a Netanjahu-kormányt arról, hogy a gázai helyzet tarthatatlan. Ellenben erőt, politikai hátszelet ad a Hamasznak, s nem készteti arra, hogy a terror helyett politikai eszközöket alkalmazzon. És igen alkalmas arra, hogy muníciót adjon a közel-keleti és közép-európai antiszemiták hőbörgésének. És ez megint csak arra jó, hogy félelmet ébresszen és keménykedésre ösztönözzön. A diplomáciai aktusok, nagykövet-visszahívások és nyilatkozatok fabatkát se érnek. Nagyon sokan ilyen helyzetben is tudják a megoldást. Már mondják is. És? Pedig lehetett tudni, hogy a flottillakaland értelmetlen volt. A katonai fellépés vele szemben átgondolatlan és kegyetlen. Sok ember ismét hiába halt meg, odavetették őket hencegő bátorsággal a semmiért. Késsel támadtak a kommandósokra, lelőtték őket. Legkevésbé a gázai gyerekeknek, betegeknek, rokkantaknak segített oktalan áldozatuk. Kár értük.