Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-23 / 222. szám

WWW.NOL.HLI NÉPSZABADSÁG • 2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Vélemény • 15 OLVASÓI LEVELEK Elég volt a zsarolásból! Egyetértek Csillag Istvánnal és Mihályi Pé­terrel (Széchenyi-terv: kamu vagy komoly, szeptember 8.) abban, hogy a II. Széchenyi­­terv nem más, mint parasztvakítás, harmat­­gyenge, megalapozatlan, semmire sem al­kalmas írás. Azzal viszont nem értek egyet, hogy a kis- és középvállalkozói (kkv-) szek­tor a pazarlás szektora lenne. Sajnos volt SZDSZ-es párttársaim és kol­légái kormányszinten is gyakorolt, rosszul értelmezett liberalizmusának hatásait a bő­römön éreztem az elmúlt években. A mul­ti kereskedelmi vállalatok 70 millió forintot zsaroltak ki mikrovállalkozásoktól, de mivel áremelést évekig nem fogadtak el, így a ki­zsarolt összeg ellenére sincs piacunk. A kormány milliárdokkal támogatta a multikat, tíz évre szóló adómentességet kap­tak arra hivatkozva, hogy jelentős munka­helyteremtést hajtanak végre. Pedig ezen a téren csak átcsoportosítás történt, s igen szomorú, hogy komoly szakemberek ab­ból vonnak le mélyreható következtetéseket, hogy a boltban ülnek az eladók, a Tescóban meg dolgoznak. Elég szégyen, hogy a kor­mány engedte a hagyományos bolthálózatot így szétverni. Működik vagy tíz jelentős kis­kereskedelmi cég a magyar piacon, de ezek beszerzési társulásokba tömörültek, szinte oligopol helyzetben vannak, s pofátlan felté­teleik nagyon hasonlítanak egymásra. Mivel a multik felölelik a nagykertevékenységet is, a kis boltoknak nincs más lehetőségük, mint a multiktól megvásárolni a termékeket, ame­lyeket így persze többért kell adniuk. Ha a kb. 30 százalékot kitevő kizsarolt díjakat s a 20-40 százalékos átlagos net­tó árrést összeadjuk, látjuk, hogy jóval na­gyobb a haszonkulcs, mint 15-20 évvel ez­előtt. Az akkori 20-40 százalékos árréssel szemben ma már alig találni boltot, ahol 1,7 alatti szorzóval dolgoznának. Az emberek azért fordultak el a szocialis­ta-liberális kormánytól, mert minden terü­leten látták azt a zabolátlan garázdálkodást, amit a multi kereskedelmi vállalatok művel­nek bejövetelüktől napjainkig. Az elmúlt tíz évben egyévi teljes APEH-adóbevételt zsa­roltak ki tőlünk a multik nominálisan, és ez jelenértéken legalább 16-17 000 milliárd fo­rint. Aki nem hiszi, számoljon utána! Ahhoz, hogy saját hazánkban piachoz jussunk, átla­gosan 30 százalék „vámot” kell fizetnünk. Ez a szociális-liberális kormány legna­gyobb bűne. A multik az elmúlt nyolc év­ben terjedtek el országosan és szemtelened­­tek el igazán. S hiába tájékoztattuk a minisz­tériumokat a zsarolás intézményesített és el­terjedt módszeréről, mind a mai napig senki sem reagált rá. Ez elképesztő, felháborító. Tudják önök, hogy a szép áruházakat is a mi, azaz a beszállítók pénzéből építették? Ugyanis volt olyan sáp is, hogy áruháznyi­tási díj. A nagytőke liberalizmusa az, ami­ből az embereknek elegük volt. Nem az a pazarlás, ha a kkv-szektort támogatja az ál­lam, hanem az, ha hagyják, hogy idáig fajul­janak a dolgok. A foglalkoztatottak 71 százaléka a kkv­­szektorban dolgozik, ami 4 százalékkal több, mint az uniós átlag. Hozzáadott értékben ugyan az arányuk csak 50 százalék körüli, szemben az uniós 58 százalékkal, de ebből azt a következte­tést levonni, hogy nem kell a kkv-szektort támogatni, abszurd. The small is beautiful - mondják angol­szász nyelvterületen, mert ott tisztában van­nak azzal, hogy a kisvállalkozások a gazda­ság gombái. Ha kedvező gazdasági környe­zetet találnak, akkor nőnek, mint az igaziak, ha nem, akkor persze fordított a helyzet. Pálfi Jenő elnök-vezérigazgató, Finanz Holding Zrt. Ismét „tájrendezés” a Roosevelt téren? A Roosevelt téren felépítették a triatlon-vi­­lágbajnokság lépcsős lelátóját, melynek el­helyezése érdekében az útban lévő fákat „méretre szabták”, egész egyszerűen meg­csonkolták. Nagyszerű dolog, hogy ilyen rendezvénynek adhattunk otthont Buda­pesten (főleg hogy két bajnokot is avathat­tunk több eredményes helyezésünk mel­lett), de milyen áron? Budapest egyik köz­ponti terén kiemelt védettséget élvező park fáit láncfűrésszel szabdalták egy néhány na­pos rendezvény kedvéért. És ez nem az első ilyen eset a Roosevelt téren. 2002. január 28-án a Népszabadságban megjelent cikk (A Grescóé lesz a mélygarázs) elkeseredetten ad számot a Gresham-palota A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrö­zik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja ma­gának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. Az Allegra ára a tőle semmivel se különböző telfast áránál több mint 40 százalékkal magasabb. Erre mondja a viccbeli Kohn, hogy „ügyes!”. (Meghalt a Telfast, éljen a Telfast!) mélygarázs építésének áldozatául esett fák­ról. Akkor a három legszebb, legalább fél év­százados tiszafát és egy világritkaságnak számító ciprust sikerült kiirtani több má­sik fával együtt. A beruházót ugyan főváro­si határozat kötelezte a tér helyreállítására és az említett fajtakülönlegesség megóvásá­ra, de a ciprussal együtt még mindig 44 idős fa hiányzik a térről, az eredeti állapothoz ké­pest! 1987-ben a budapesti Duna-partok lát­képe felkerült az UNESCO világörökség-lis­tájára. Ennek része a Roosevelt tér a környe­ző épületekkel és fákkal egyetemben. Mondhatja bárki, hogy a mostani irtás elenyésző mértékű, szinte csak „gallyazás”. A tendencia viszont meglehetősen ijesztő. Az ember csak a pusztítást látja, és nincsen semmi a mérleg másik oldalán. Kicsinyes, rövid távú célok, magán- vagy üzleti érde­kek kerekedhetnek felül több évtizedes, pa­tinás köztulajdonok pusztulását hátrahagy­va maguk után. Az egykori beruházótól, illetve a mosta­ni rendezvény felelős szervezőitől ki fogja számon kérni azt a kárt, amelynek megtérí­tésére a beruházó céget már régen kötelez­ték - eredménytelenül -, illetve amit a mos­tani, pusztán a hétvégi rendezvény miatt okoztak a még megmaradt fákban? Hajós András főiskolai hallgató Nemes cselekedet Szeptember 19-én támadt az az ötletem, hogy mégiscsak meg kellene néznem a da­lai láma előadását, mert ki tudja, mikor jár legközelebb nálunk. Odaérkeztem az Arénához, ahol több, jegy nélküli ember is állt a bejáratnál. Ab­ban reménykedtünk, hátha van valakinél még eladó belépő. Találkoztunk egy idő­sebb hölggyel, akinél egy ingyenes VIP- jegy volt, amit felajánlott a társaságomban lévő középkorú hölgynek. Nagyon meg­örült az ajánlatnak, még pénzt is akart ad­ni az idősebb hölgynek a jegyért cserébe, de ő nem fogadott el semmit. Abban ma­radtunk, hogy megpróbálunk esetleg együtt bemenni, de persze ennek kevés esélyt ad­tam. A kisebb csoportot otthagyva inkább visszamentem a főbejárathoz, hátha talá­lok még valahogyan eladó jegyet. Kisvár­tatva­­ legnagyobb meglepetésemre - a kö­zépkorú hölgy lépett mellém, aki elmondta, hogy odaadta az ingyen kapott VIP-jegyét egy kismamának, hogy az apukával együtt bemehessenek (neki már volt jegye). Kicsit megkönnyeztem a dolgot, de gratuláltam neki a nemes cselekedetéhez. Nem tudom, hogy végül sikerült-e a hölgynek is bejutnia, mivel én nem sok­kal ezután eljöttem az Arénától azzal, hogy a láma tanításáról való lemaradásért egy gyertyafényes jógaórával kárpótolom ma­gam. De azt gondolom, hogy neki ez a tett felért a láma áldásával, és már nincs oly nagy szüksége a szeretet tanítására. A sikertelen bejutási próbálkozások el­lenére megnyugtató a tudat, hogy ma Ma­gyarországon megtölti az Arénát a dalai lá­ma előadása. A szervezők ugyanakkor gya­korolhatták volna az „érző lények szolgála­tát" egy kivetítővel azok számára, akik már nem tudtak jegyet venni... Ezúton is szeretném kérni a dalai lámát, hogy jöjjön hozzánk gyakrabban, mert nagy szükségünk van a szeretet és a megbecsü­lés, valamint a pozitív gondolkodáson, egy­más iránti nyitottságon s együtt érző oda­­forduláson át a belső béké s boldogság álla­pota tanítására. Nagy Eszter Budapest Meghalt a Telfast, éljen a Telfast! Mint különféle pollenekre allergiás ember évek óta szedem a pollenszezon eleje (május eleje) és vége (október vége) között a Telfas­­tot. Nagy meglepetésemre azonban a nyár közepén több patikában arról tájékoztattak, hogy „hiánycikk” lett a Telfast. Mi az? - kér­dezem, húsz évvel a rendszerváltás után, a piacgazdaság körülményei között vissza­jött a hiánygazdálkodás? Közgazdászként ezt furcsállanám­ egy olyan versenypiacon, mint a allergiaellenes szerek piaca. Miután négy-öt patikát is felkerestem, és hasonló vá­laszt kaptam mindenütt, felhívtam telefonon egy rokonomat, aki történetesen gyógysze­rész. Megtudtam, hogy a Telfast gyártását a gyártó (Sanofi Aventis) beszüntette. Tovább­ra is tudom azonban a megszokott szeremet szedni. Az Allegra nevű gyógyszer száz szá­zalékig azonos a megszűnt Telfasttal. A szer, a korábbiaktól eltérően, most már orvosi rendelvény nélkül is kapható, és mit tesz Is­ten, azt is a Sanofi Aventis gyártja. Megfogadtam a tanácsot, és hamaro­san beszereztem a szerből egy dobozzal. Könnyen ellenőrizhettem a dolgot (már­mint az azonosság ősi nagy filozófiai kérdé­sét), mivel a régi gyógyszer (a Telfast), illet­ve az új gyógyszer (az Allegra) dobozának hátoldalán ott van az összes releváns infor­máció - nevezetesen a hatóanyag, a segéd­anyagok és a bevonat összetevőinek pontos, tételes leírása. Nem kell hozzá szakember­nek lenni ahhoz, hogy az ember megálla­pítsa, a két objektum egymástól semmiben sem különbözik. Nem hagyott nyugodni a rejtély, és ezért tovább kutakodtam. Mivel mindkét szerből volt nálam egy-egy doboz­zal, az egyszerű morfológiai sajátosságo­kat is szemügyre vettem: a tabletták mére­tét, alakját, színét, illetve a tablettákra nyo­mott információkat (jeleket, számokat és rajzolatokat). A rejtély továbbra sem oldó­dott meg. Minden, de minden azonos volt. Megnéztem ezután a csomagolóanyagokat, amelyben a tablettákat elhelyezték, illetve a dobozokat is. Azoknak az anyaga és a mére­te és pontosan megegyezett. Egyetlen különbséget találtam: a nevek változásából adódóan más tipográfiájú és színű szöveg volt a perforált szelvényekre és a dobozokra rányomtatva. Természete­sen a gyógyszer neve is más lett. Meglehetősen nyilvánvalónak tűnik a kö­vetkeztetés: ugyanaz a gyógyszer pontosan ugyanannak a gyártónak feltehetőleg ugyan­arról a gyártósoráról került le, melynek so­rán a nyomdagépek átállításán kívül a tech­nológiai folyamaton minden bizonnyal sem­mi változtatást nem hajtottak végre. Látom viszont a tévében, hogy inten­zív reklámkampányba fogott a Sanofi, hogy új (!) allergiaellenes szerét, az Alleg­­rát népszerűsítse. Továbbá azt is érdek­lődve szemlélem, hogy vajon mi lehet an­nak az oka, hogy a gyógyszertárak, miköz­ben a Telfast hiánycikké válása miatt sor­ban elküldték, nem tudtak arról nekem ta­nácsot adni, hogy most akkor én mit ve­gyek helyette. Tanácstalanul állok a probléma előtt, nem értem a dolgot. Egy barátom azon­ban rávezetett a probléma nyitjára: mennyi­be került az egyik és mennyibe a másik(?) gyógyszer?­­ Hát ez az! Ó, én balga lélek, hát erre nem gondoltam! A két szer támo­gatás nélküli árát egymással összehasonlít­va arra jutottam, hogy az Allegra ára a tőle semmivel se különböző Telfast áránál több mint 40 százalékkal magasabb. Erre mondja a viccbeli Kohn, hogy „ügyes!” Kertesi Gábor közgazdász Az albérlők védelmében Szeptember 2-án megjelent Albérleti lecke című írásukra reagálva szeretném kifejezni, hogy nem tartom helyesnek egy ilyen nega­tív példát kiragadását. Más országokban tel­jesen természetes, hogy a népesség jelentős része (vagy többsége, mint például Svédor­szágban) bérlakásokban él. Ha viszont Ma­gyarországon 35 évesen valaki azt mondja, hogy „albérlő vagyok”, az „ciki”. Ráadásul a magyar lakosság rendkí­vül előítéletes és bizalmatlan az albérlők­kel szemben (a lakcímre hivatalosan nem jelentkezhetnek be, ezért nehézségeik tá­madnak, ha a tartózkodási helyük szerinti egészségügyi szolgáltatásokat igénybe sze­retnék venni), és ez a cikk tovább növeli az előítéleteket és a bizalmatlanságot. Sajnálatos, hogy ilyen albérlettörténetek megesnek. De miért nem említik meg akkor a bérbeadó felelősségét is, vagy legalábbis a téves jóhiszeműségét. Íme néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Amikor kiadta a lakást 40 ezer forin­tért, vajon belenézett-e a bérbevevők sze­mébe, hogy meglássa, milyen emberekkel köt szerződést? Elkért-e vajon 2-3 havi kau­ciót, és ha nem, akkor miért nem? Ha valaki ugyanis 120 ezret kifizet kaucióra, arról ne­hezen képzelem el, hogy azért költözik be valahova, hogy ott mindent tönkretegyen, netán a szomszédok és az egész lakóközös­ség terhére legyen. Erről a bérbeadónak is tudnia kellett volna. Úgy gondolom, hogy ha kért volna kauciót, akkor azok a „lakók” oda sem költöztek volna. Jómagam is albérlőként élek, mint még nagyon sokan ebben az országban. Sajnos minden évben hallani rossz példákat az al­bérlőkről, pedig többségük rendben fizeti a számlákat és a bérleti díjat. Hetente hallani a hírműsorokban arról, hogyan kellene, lehetne megsegíteni a de­vizahiteleseket. De gondol-e valaki az al­bérlőkre, a tisztességes lakásbérlőkre, akik az elmúlt években nem vettek fel külföldi bankhiteleket, de adózott fizetésük felét al­bérletre költik? Hartyányi Roland Budapest Az elmúlt tíz év­ben egyévi teljes APEH-adóbevé­­telt zsaroltak ki tőlünk a multik nominálisan, és ez jelenértéken legalább 16-17 000 milliárd forint. (Elég volt a zsarolásból!) Marabu rajza

Next