Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-23 / 222. szám
WWW.NOL.HLI NÉPSZABADSÁG • 2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Vélemény • 15 OLVASÓI LEVELEK Elég volt a zsarolásból! Egyetértek Csillag Istvánnal és Mihályi Péterrel (Széchenyi-terv: kamu vagy komoly, szeptember 8.) abban, hogy a II. Széchenyiterv nem más, mint parasztvakítás, harmatgyenge, megalapozatlan, semmire sem alkalmas írás. Azzal viszont nem értek egyet, hogy a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektor a pazarlás szektora lenne. Sajnos volt SZDSZ-es párttársaim és kollégái kormányszinten is gyakorolt, rosszul értelmezett liberalizmusának hatásait a bőrömön éreztem az elmúlt években. A multi kereskedelmi vállalatok 70 millió forintot zsaroltak ki mikrovállalkozásoktól, de mivel áremelést évekig nem fogadtak el, így a kizsarolt összeg ellenére sincs piacunk. A kormány milliárdokkal támogatta a multikat, tíz évre szóló adómentességet kaptak arra hivatkozva, hogy jelentős munkahelyteremtést hajtanak végre. Pedig ezen a téren csak átcsoportosítás történt, s igen szomorú, hogy komoly szakemberek abból vonnak le mélyreható következtetéseket, hogy a boltban ülnek az eladók, a Tescóban meg dolgoznak. Elég szégyen, hogy a kormány engedte a hagyományos bolthálózatot így szétverni. Működik vagy tíz jelentős kiskereskedelmi cég a magyar piacon, de ezek beszerzési társulásokba tömörültek, szinte oligopol helyzetben vannak, s pofátlan feltételeik nagyon hasonlítanak egymásra. Mivel a multik felölelik a nagykertevékenységet is, a kis boltoknak nincs más lehetőségük, mint a multiktól megvásárolni a termékeket, amelyeket így persze többért kell adniuk. Ha a kb. 30 százalékot kitevő kizsarolt díjakat s a 20-40 százalékos átlagos nettó árrést összeadjuk, látjuk, hogy jóval nagyobb a haszonkulcs, mint 15-20 évvel ezelőtt. Az akkori 20-40 százalékos árréssel szemben ma már alig találni boltot, ahol 1,7 alatti szorzóval dolgoznának. Az emberek azért fordultak el a szocialista-liberális kormánytól, mert minden területen látták azt a zabolátlan garázdálkodást, amit a multi kereskedelmi vállalatok művelnek bejövetelüktől napjainkig. Az elmúlt tíz évben egyévi teljes APEH-adóbevételt zsaroltak ki tőlünk a multik nominálisan, és ez jelenértéken legalább 16-17 000 milliárd forint. Aki nem hiszi, számoljon utána! Ahhoz, hogy saját hazánkban piachoz jussunk, átlagosan 30 százalék „vámot” kell fizetnünk. Ez a szociális-liberális kormány legnagyobb bűne. A multik az elmúlt nyolc évben terjedtek el országosan és szemtelenedtek el igazán. S hiába tájékoztattuk a minisztériumokat a zsarolás intézményesített és elterjedt módszeréről, mind a mai napig senki sem reagált rá. Ez elképesztő, felháborító. Tudják önök, hogy a szép áruházakat is a mi, azaz a beszállítók pénzéből építették? Ugyanis volt olyan sáp is, hogy áruháznyitási díj. A nagytőke liberalizmusa az, amiből az embereknek elegük volt. Nem az a pazarlás, ha a kkv-szektort támogatja az állam, hanem az, ha hagyják, hogy idáig fajuljanak a dolgok. A foglalkoztatottak 71 százaléka a kkvszektorban dolgozik, ami 4 százalékkal több, mint az uniós átlag. Hozzáadott értékben ugyan az arányuk csak 50 százalék körüli, szemben az uniós 58 százalékkal, de ebből azt a következtetést levonni, hogy nem kell a kkv-szektort támogatni, abszurd. The small is beautiful - mondják angolszász nyelvterületen, mert ott tisztában vannak azzal, hogy a kisvállalkozások a gazdaság gombái. Ha kedvező gazdasági környezetet találnak, akkor nőnek, mint az igaziak, ha nem, akkor persze fordított a helyzet. Pálfi Jenő elnök-vezérigazgató, Finanz Holding Zrt. Ismét „tájrendezés” a Roosevelt téren? A Roosevelt téren felépítették a triatlon-világbajnokság lépcsős lelátóját, melynek elhelyezése érdekében az útban lévő fákat „méretre szabták”, egész egyszerűen megcsonkolták. Nagyszerű dolog, hogy ilyen rendezvénynek adhattunk otthont Budapesten (főleg hogy két bajnokot is avathattunk több eredményes helyezésünk mellett), de milyen áron? Budapest egyik központi terén kiemelt védettséget élvező park fáit láncfűrésszel szabdalták egy néhány napos rendezvény kedvéért. És ez nem az első ilyen eset a Roosevelt téren. 2002. január 28-án a Népszabadságban megjelent cikk (A Grescóé lesz a mélygarázs) elkeseredetten ad számot a Gresham-palota A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. Az Allegra ára a tőle semmivel se különböző telfast áránál több mint 40 százalékkal magasabb. Erre mondja a viccbeli Kohn, hogy „ügyes!”. (Meghalt a Telfast, éljen a Telfast!) mélygarázs építésének áldozatául esett fákról. Akkor a három legszebb, legalább fél évszázados tiszafát és egy világritkaságnak számító ciprust sikerült kiirtani több másik fával együtt. A beruházót ugyan fővárosi határozat kötelezte a tér helyreállítására és az említett fajtakülönlegesség megóvására, de a ciprussal együtt még mindig 44 idős fa hiányzik a térről, az eredeti állapothoz képest! 1987-ben a budapesti Duna-partok látképe felkerült az UNESCO világörökség-listájára. Ennek része a Roosevelt tér a környező épületekkel és fákkal egyetemben. Mondhatja bárki, hogy a mostani irtás elenyésző mértékű, szinte csak „gallyazás”. A tendencia viszont meglehetősen ijesztő. Az ember csak a pusztítást látja, és nincsen semmi a mérleg másik oldalán. Kicsinyes, rövid távú célok, magán- vagy üzleti érdekek kerekedhetnek felül több évtizedes, patinás köztulajdonok pusztulását hátrahagyva maguk után. Az egykori beruházótól, illetve a mostani rendezvény felelős szervezőitől ki fogja számon kérni azt a kárt, amelynek megtérítésére a beruházó céget már régen kötelezték - eredménytelenül -, illetve amit a mostani, pusztán a hétvégi rendezvény miatt okoztak a még megmaradt fákban? Hajós András főiskolai hallgató Nemes cselekedet Szeptember 19-én támadt az az ötletem, hogy mégiscsak meg kellene néznem a dalai láma előadását, mert ki tudja, mikor jár legközelebb nálunk. Odaérkeztem az Arénához, ahol több, jegy nélküli ember is állt a bejáratnál. Abban reménykedtünk, hátha van valakinél még eladó belépő. Találkoztunk egy idősebb hölggyel, akinél egy ingyenes VIP- jegy volt, amit felajánlott a társaságomban lévő középkorú hölgynek. Nagyon megörült az ajánlatnak, még pénzt is akart adni az idősebb hölgynek a jegyért cserébe, de ő nem fogadott el semmit. Abban maradtunk, hogy megpróbálunk esetleg együtt bemenni, de persze ennek kevés esélyt adtam. A kisebb csoportot otthagyva inkább visszamentem a főbejárathoz, hátha találok még valahogyan eladó jegyet. Kisvártatva legnagyobb meglepetésemre - a középkorú hölgy lépett mellém, aki elmondta, hogy odaadta az ingyen kapott VIP-jegyét egy kismamának, hogy az apukával együtt bemehessenek (neki már volt jegye). Kicsit megkönnyeztem a dolgot, de gratuláltam neki a nemes cselekedetéhez. Nem tudom, hogy végül sikerült-e a hölgynek is bejutnia, mivel én nem sokkal ezután eljöttem az Arénától azzal, hogy a láma tanításáról való lemaradásért egy gyertyafényes jógaórával kárpótolom magam. De azt gondolom, hogy neki ez a tett felért a láma áldásával, és már nincs oly nagy szüksége a szeretet tanítására. A sikertelen bejutási próbálkozások ellenére megnyugtató a tudat, hogy ma Magyarországon megtölti az Arénát a dalai láma előadása. A szervezők ugyanakkor gyakorolhatták volna az „érző lények szolgálatát" egy kivetítővel azok számára, akik már nem tudtak jegyet venni... Ezúton is szeretném kérni a dalai lámát, hogy jöjjön hozzánk gyakrabban, mert nagy szükségünk van a szeretet és a megbecsülés, valamint a pozitív gondolkodáson, egymás iránti nyitottságon s együtt érző odaforduláson át a belső béké s boldogság állapota tanítására. Nagy Eszter Budapest Meghalt a Telfast, éljen a Telfast! Mint különféle pollenekre allergiás ember évek óta szedem a pollenszezon eleje (május eleje) és vége (október vége) között a Telfastot. Nagy meglepetésemre azonban a nyár közepén több patikában arról tájékoztattak, hogy „hiánycikk” lett a Telfast. Mi az? - kérdezem, húsz évvel a rendszerváltás után, a piacgazdaság körülményei között visszajött a hiánygazdálkodás? Közgazdászként ezt furcsállanám egy olyan versenypiacon, mint a allergiaellenes szerek piaca. Miután négy-öt patikát is felkerestem, és hasonló választ kaptam mindenütt, felhívtam telefonon egy rokonomat, aki történetesen gyógyszerész. Megtudtam, hogy a Telfast gyártását a gyártó (Sanofi Aventis) beszüntette. Továbbra is tudom azonban a megszokott szeremet szedni. Az Allegra nevű gyógyszer száz százalékig azonos a megszűnt Telfasttal. A szer, a korábbiaktól eltérően, most már orvosi rendelvény nélkül is kapható, és mit tesz Isten, azt is a Sanofi Aventis gyártja. Megfogadtam a tanácsot, és hamarosan beszereztem a szerből egy dobozzal. Könnyen ellenőrizhettem a dolgot (mármint az azonosság ősi nagy filozófiai kérdését), mivel a régi gyógyszer (a Telfast), illetve az új gyógyszer (az Allegra) dobozának hátoldalán ott van az összes releváns információ - nevezetesen a hatóanyag, a segédanyagok és a bevonat összetevőinek pontos, tételes leírása. Nem kell hozzá szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember megállapítsa, a két objektum egymástól semmiben sem különbözik. Nem hagyott nyugodni a rejtély, és ezért tovább kutakodtam. Mivel mindkét szerből volt nálam egy-egy dobozzal, az egyszerű morfológiai sajátosságokat is szemügyre vettem: a tabletták méretét, alakját, színét, illetve a tablettákra nyomott információkat (jeleket, számokat és rajzolatokat). A rejtély továbbra sem oldódott meg. Minden, de minden azonos volt. Megnéztem ezután a csomagolóanyagokat, amelyben a tablettákat elhelyezték, illetve a dobozokat is. Azoknak az anyaga és a mérete és pontosan megegyezett. Egyetlen különbséget találtam: a nevek változásából adódóan más tipográfiájú és színű szöveg volt a perforált szelvényekre és a dobozokra rányomtatva. Természetesen a gyógyszer neve is más lett. Meglehetősen nyilvánvalónak tűnik a következtetés: ugyanaz a gyógyszer pontosan ugyanannak a gyártónak feltehetőleg ugyanarról a gyártósoráról került le, melynek során a nyomdagépek átállításán kívül a technológiai folyamaton minden bizonnyal semmi változtatást nem hajtottak végre. Látom viszont a tévében, hogy intenzív reklámkampányba fogott a Sanofi, hogy új (!) allergiaellenes szerét, az Allegrát népszerűsítse. Továbbá azt is érdeklődve szemlélem, hogy vajon mi lehet annak az oka, hogy a gyógyszertárak, miközben a Telfast hiánycikké válása miatt sorban elküldték, nem tudtak arról nekem tanácsot adni, hogy most akkor én mit vegyek helyette. Tanácstalanul állok a probléma előtt, nem értem a dolgot. Egy barátom azonban rávezetett a probléma nyitjára: mennyibe került az egyik és mennyibe a másik(?) gyógyszer? Hát ez az! Ó, én balga lélek, hát erre nem gondoltam! A két szer támogatás nélküli árát egymással összehasonlítva arra jutottam, hogy az Allegra ára a tőle semmivel se különböző Telfast áránál több mint 40 százalékkal magasabb. Erre mondja a viccbeli Kohn, hogy „ügyes!” Kertesi Gábor közgazdász Az albérlők védelmében Szeptember 2-án megjelent Albérleti lecke című írásukra reagálva szeretném kifejezni, hogy nem tartom helyesnek egy ilyen negatív példát kiragadását. Más országokban teljesen természetes, hogy a népesség jelentős része (vagy többsége, mint például Svédországban) bérlakásokban él. Ha viszont Magyarországon 35 évesen valaki azt mondja, hogy „albérlő vagyok”, az „ciki”. Ráadásul a magyar lakosság rendkívül előítéletes és bizalmatlan az albérlőkkel szemben (a lakcímre hivatalosan nem jelentkezhetnek be, ezért nehézségeik támadnak, ha a tartózkodási helyük szerinti egészségügyi szolgáltatásokat igénybe szeretnék venni), és ez a cikk tovább növeli az előítéleteket és a bizalmatlanságot. Sajnálatos, hogy ilyen albérlettörténetek megesnek. De miért nem említik meg akkor a bérbeadó felelősségét is, vagy legalábbis a téves jóhiszeműségét. Íme néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Amikor kiadta a lakást 40 ezer forintért, vajon belenézett-e a bérbevevők szemébe, hogy meglássa, milyen emberekkel köt szerződést? Elkért-e vajon 2-3 havi kauciót, és ha nem, akkor miért nem? Ha valaki ugyanis 120 ezret kifizet kaucióra, arról nehezen képzelem el, hogy azért költözik be valahova, hogy ott mindent tönkretegyen, netán a szomszédok és az egész lakóközösség terhére legyen. Erről a bérbeadónak is tudnia kellett volna. Úgy gondolom, hogy ha kért volna kauciót, akkor azok a „lakók” oda sem költöztek volna. Jómagam is albérlőként élek, mint még nagyon sokan ebben az országban. Sajnos minden évben hallani rossz példákat az albérlőkről, pedig többségük rendben fizeti a számlákat és a bérleti díjat. Hetente hallani a hírműsorokban arról, hogyan kellene, lehetne megsegíteni a devizahiteleseket. De gondol-e valaki az albérlőkre, a tisztességes lakásbérlőkre, akik az elmúlt években nem vettek fel külföldi bankhiteleket, de adózott fizetésük felét albérletre költik? Hartyányi Roland Budapest Az elmúlt tíz évben egyévi teljes APEH-adóbevételt zsaroltak ki tőlünk a multik nominálisan, és ez jelenértéken legalább 16-17 000 milliárd forint. (Elég volt a zsarolásból!) Marabu rajza