Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-11 / 212. szám
2010. SZEPTEMBER 11-12., HÉTVÉGE • LXVIII. ÉVFOLYAM, 212/2. SZÁM, 20+12 OLDAL • BUDAPESTI KIADÁS • WWW.NOL.HU • 200 FORINT, ELŐFIZETŐKNEK 134 FORINT LESZ-E ÚJ CAVINTONUNK? Ha van erre a célra egymilliárd dollárod, vizsgálj meg úgy tíz-tizenkét év alatt tízezer molekulát. Ha szerencséd van, akkor olyan gyógyszert fejleszthetsz ki, amely a befektetett pénznél jóval többet hoz a konyhára. Ha viszont nincs szerencséd, csak az utolsó kísérleteknél derül ki, hogy a molekula hatástalan. Akárhogyis, régóta nem hallottunk sikeres új magyar gyógyszerről. Hétvége 2. oldal Ellenőrzés a levegőből Országleltár Légi fényképek alapján járhatnak majd el az engedély nélkül építkezőkkel szemben, ha létrehozzák az építésügyi monitoringrendszert és távérzékelési adatbázist. Ennek alapjául azok a légi fényképek szolgálnak majd, amelyekre a tervezett országleltár - vagyis az egységes nemzeti vagyonnyilvántartás - összeállításához egyébként is szükség van. 2. oldal Nemzetiségi gyarapodás „Kötőjeles” románok A négy évvel ezelőttinél lényegesen többen, közel 5300-an kérték felvételüket a román kisebbségi választási névjegyzékbe, miközben a legutóbbi népszámlálási adatok szerint alig több mint nyolcezren vallották magukat románnak Magyarországon. Vannak, akik etnobizniszről, „kommunista románokról” és „Fideszrománokról” beszélnek. Ennek az országos román önkormányzat alakulásakor lehet jelentősége. 4. oldal Futballklubok jegymizériája Nézőtalány Az üzleti szemlélet térfoglalásának a futballban a „jegymizéria” az egyik akadálya. Az FTC és az Újpest stadionját leszámítva nem lehet pontosan tudni, mennyien tekintenek meg egy-egy mérkőzést, így kérdéses, hogy a klubok miként alakítják ki marketingstratégiájukat, de az is, hogyan fizetik be az államkasszának az eladott jegyek után járó áfát, hiszen a „fogyasztók” számát sem ismerik pontosan. 16. oldal Két lemondás Sarrazin és Steinbach Megkönnyebbüléssel vette tudomásul a német politika, hogy Thilo Sarrazin, az idegenellenes kijelentéseiről hírhedtté vált szociáldemokrata bankár önként lemond elnökségi posztjáról a Bundesbankban. A CDU elnökségéből ugyanakkor távozik Erika Steinbach, aki a második világháború után elűzöttek és kitelepítettek szervezetének vezetőjeként adott okot a felháborodásra. 7. oldal IN FÖVILÁG: 13. OLDAL Bajnai: Nincs csontváz A bankvilág megdöbbent a Fidesz „adósmentő” csomagján Sikerült újra meghökkentenie a bankvilágot az Orbán-kormánynak, a bankadó után most a hitelezés tervezett egyoldalú szigorítása miatt kapkodják a levegőt a bankvezérek. A Fidesz nyolc pontban foglalta össze javaslatait, amelyek a hitelfelvevők helyzetén hivatottak könnyíteni. A csomagra azt követően lett szükség, hogy a legtöbb hitelest sújtó svájci frankárfolyam a héten újabb történelmi csúcsra szökött, volt pillanat, amikor 226 forint felett járt. Az elmúlt hetekben ugyan több csúcsdöntésnek is tanúi voltunk, de a kormánypárti politikusok most látták elérkezettnek az időt, hogy beavatkozzanak. A javaslatok szerint tovább szűkülne a bankok mozgástere, ellenvetés nélkül el kellene fogadniuk az ügyfél kérését, ha szeretné meghosszabbítani a futamidőt. Nem tudni azonban, hogy ezzel a lehetőséggel bárki élhetne vagy csak a fizetési zavarba kerülő ügyfelek, egyáltalán mi számítana fizetési zavarnak. A legtöbb kritikát az a javaslat kapja, amelynek értelmében csak a jelzálogpiaci értékéig élhetnének követeléseikkel a hitelintézetek, tehát, ha egy hitel „bebukik”, és a tartozás összege meghaladja a fedezetül szolgáló ingatlan piaci értékét - márpedig ez könnyen előfordulhat az árak csökkenése, az árfolyamok változása miatt -, akkor a bank csak a lakást vihetné, a vételár és a tartozás közötti különbözetet pedig veszteségként le kellene nyelnie. A bankszövetség szerint ez nonszensz. Megszólaltak tegnap az előző kormány képviselői is, akik tételesen cáfolták a Varga Mihály államtitkár által ismertetett, az előző kormány által hátrahagyott rejtett hiánynövelő tételekről szóló jelentést. Bajnai Gordon volt kormányfő és pénzügyminisztere, Oszkó Péter reagált a vádakra, hangsúlyozva, hogy a jelentésben szereplő, a költségvetést érintő tételek mindegyike régóta ismert, így nem „csontvázak” vannak, hanem megoldandó feladatok vagy kockázatok. Információk a 9. oldalon » Maradunk, de máshogy Afganisztánban a képzésre helyezi a hangsúlyt a NATO és a HM 2alán Eszter Magyarország már négy honvédet elvesztett Afganisztánban, de a romló biztonsági helyzet miatt is megkezdődött szerepvállalásunk átgondolása. A részvétel biztos, annak formája azonban - ahogy a NATO egyre inkább a kiképzésre helyezi a hangsúlyt - változhat. Szerepvállalásunk felülvizsgálata nem függ össze a magyar konvojt ért augusztus végi támadással, illetve azzal a tálib fenyegetéssel, amely Magyarországnak címezve egy pakisztáni lapban jelent meg. Sokkal inkább azért kezdődött meg a gondolkodás, mert a NATO és a Honvédelmi Minisztérium is felismerte, hogy a PRT-k (a tartományi újjáépítési csoportok) rendszere a romló biztonsági körülmények között immár nem célravezető. Magyarország 2006 óta működtet alapvetően békefenntartó jellegű, fejlesztésekkel is foglalkozó, tehát nem harci feladatokkal megbízott PRT-t az észak-afganisztáni Baglán tartományban. Tavasz óta azonban romlik a tartomány biztonsága, a térségbe vezényelt amerikai alakulatok ugyanis azóta sorozatosan rajtaütnek a tálibokon, a felkelőkön. A PRT eredeti feladatait nem tudja ellátni, „beszorult” a táborába. Értesüléseink szerint az új magyar kormány is elkötelezett a további afganisztáni katonai részvétel mellett, de annak formáját - a megváltozott biztonsági helyzet miatt is - átgondolná. A kormány augusztus végén (valamennyi parlamenti párt egyetértésével) ezúttal csak fél évre hosszabbította meg a PRT mandátumát, jövő év áprilisáig. Afganisztán... folytatás a 6. oldalon » Barkácsremek - ezt a bombát megtalálták a magyar tűzszerészek Fotó: Kurucz Árpád HIRDETÉS NEPSZABADSAG ONLINE Keresse vasárnap a www.nol.hu oldalon és a hétfői Népszabadságban A ZENÉT CSAK OKOSAN LEHET SZERETNI BESZÉLGETÉS PRIEGER ZSOLTTAL, AZ ANIMA SOUND SYSTEM FRONTEMBERÉVEL Ca non AZ ÉV HONLAPJA ___ 2008 www.nol.hu Mobilon: m.nol.hu