Népszabadság, 2011. január (69. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-10 / 7. szám

2011. JANUÁR 10., HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG 18 • Kultúra Isten ostora francia tükörben Magyar különszámmal jelentkezik Európa legrégebbi folyóirata A magyar EU-elnökség ap­ropójából külön „dossziét” közöl Magyarországról, a magyar-francia kulturális kapcsolatokról a Revue des Deux Mondes című párizsi folyóirat ma megjelenő ja­nuári száma. A „magyar tükörről” Virág Ibolyával, a Párizsban élő műfordító­könyvkiadóval beszélget­tünk. Seres Attila - Mit kell tudnia a magyar ol­vasónak a Revue des Deux Mondes-ról? - Európa legrégibb, s nem kizárólag irodalmi, inkább tör­ténelmi, geopolitikai folyóira­táról van szó, amely 2009-ben ünnepelte fennállásának 180. évfordulóját. Megjelenésekor George Sand, Chateaubriand, Sainte-Beuve, Dumas, Musset szerepelt a szerzők között. - Hogyan született a különszám ötlete? - Michel Crépu író, iroda­lomkritikus, a Revue des Deux Mondes főszerkesztője Ma­gyarországon járt 2009-ben, és a budapesti Francia Intézetben előadást tartott a kortárs fran­cia irodalomról. A több mint tíz éve Magyarországon élő Henri de Montery fiatal francia tör­ténésszel folytatott budapes­ti beszélgetéseik idején szüle­tett az ötlet, hogy az első ma­gyar EU-elnökséghez időzítve megjelentessenek egy magyar „dossziét”. Mellesleg Crépy ekkor már nagy tisztelője volt a magyar irodalomnak, hiszen évekkel korábban nagyon elis­merő kritikát írt Krúdy Gyula N.N. című kisregényéről, s ren­delt írásokat Bibóról, Szűcs Je­nő történészről is. A Revue des Deux Mondes számára tőlem is kért egy interjút Esterházy Pé­terrel. - Mit tartalmaz a „magyar tü­kör”? - Hét tanulmány olvasható benne, többet közülük a már említett Henri de Montety írt. Értekezik egyebek mellett a nemzeti küldetés hagyomá­nyának francia és magyar kon­cepciójáról, a gyakran ambiva­lens külpolitikai kapcsolatok­ról, ír a kulturális kapcsolatok aranykorának tartott harmin­cas évekről, hogyan látták ak­koriban a franciák Magyaror­szágot, bemutatja a Nouvelle Revue de Hongrie-t, s közöl egy kronológiát a Kárpátok­tól az Európai Unióig. Emel­lett Miskolczy Ambrus Eck­hardt Sándor A francia szellem című művének bemutatására vállalkozik, a kolozsvári Egyed Emese egy 1986-ban, Francia­­országban Jean-Jacques Rous­seau és Magyarország címen megrendezett kiállításról érte­kezik, Borsi-Kálmán Béla pe­dig Napóleon kémjei Magyar­­országon címmel közöl egy ta­nulmányt. - Az elmúlt évtized közepén - köszönhetően jórészt a Márai­­fordításoknak - ismét aranyko­rát élte a magyar-francia iro­dalmi kapcsolat. Tart-e még a pozitív hullám? - A 90-es években való­ban reneszánszát élte a két or­szág egymásra találása. Talán még Magyarországon is keve­sen tudják, hogy Márai Sán­dor európai „hódítása” a fran­cia fordítás eredménye, hi­szen a párizsi kritikai fogadta­tás hívta fel rá más európai ki­adók figyelmét. Ezt az idősza­kot sajnos azóta sem sikerült felülmúlnunk, a 2000-es évek­ben lényegesen kevesebb fran­cia fordítás jelent meg magyar szerzőktől. De azért Márai Sándor, Szabó Magda és Ker­tész Imre folyamatosan ott van a francia könyvpiacon. - Vannak-e új magyar felfede­zettjei a francia irodalmi kö­zönségnek? - Új jelenségként talán a magyar vonatkozású törté­nelmi regényt vagy a fantasyt említhetném. Fonyódi Tibor Isten ostorai című történelmi regénye, amely Attila sámán­jának élettörténetét meséli el, sikerkönyv Franciaországban, s idén jelentkezett egy francia fantasyszerző is, Fabien Cla­­vel, akinek regénye István ki­rály korában játszódik. - Műfordítóként ön a magyar irodalom jeles francia tolmá­­csolója, kiadója. Mi foglalkoz­tatja mostanában? - Éppen jubilálok. Hama­rosan válogatás jelenik meg novellafordításaimból abból az alkalomból, hogy első for­dításom, egy Örkény-novella éppen 30 évvel ezelőtt jelent meg a Le Monde-ban. A válo­gatás először e-könyv-kiadás­­ban lesz elérhető - ez lesz az első magyar vonatkozású ki­advány ebben a formában -, később nyomtatásban is kap­ható lesz. Jómagam egy két­nyelvű novelláskötettel készü­lök az új évre, de egy audio- CD kiadás is készül, amelyen színészek olvasnak fel magyar irodalmi fordításaimból és ki­adványaimból. Márai hódító útja is francia föld­ről indult - mondja Virág Ibolya História ÍZELÍTŐ A LEGÚJABB SZÁMBÓL Glatz Ferenc: Húsz év után: újra kell gombolni a mellényt, 2009. Csaba László: „Más ez a válság”. A vál­ság kronológiája (Farkas Ildikó). Palánkai Tibor: A globalizáció kiala­kulásáról, természetéről, hatásai­ról. Glatz Ferenc: A világnézeti for­rongás kora. Simai Mihály: A világ­vállalatok és a globális válság. Berend T. Iván: Európa két válsága. Szerb-magyar vegyes bizottság Bu­dapesten (G. F.). Benkő Loránd: A Szevárd-kérdés. Tringli István: Vásári szokások a középkori Ma­gyarországon. Weisz Boglárka: Árumegállító, avagy lerakodási/ lerakati jog. Paládi-Kovács Attila: Szarvasmarhatartás Magyarorszá­gon. Hornyák Árpád: A szerb megszállás Baranyában. Alföldi László: A „vízügy” Trianonban. Vámos György: A Szabad Euró­pa Rádió és a magyar forradalom, 1956. www.nol.hu SZÍNHÁZ Heiner Müller: Kvartett Nemzeti Színház Zappe László Heiner Müllert Brecht követő­jeként szokás számon tartani. Egy dologban azonban szükség­képpen nem követhette meste­rét. A drámaíró Brecht ugyan­is a szocialista Németországban hallgatott. A pályakezdő azon­ban írni volt kénytelen. Kétel­kedő kommunistaként, gondol­kodó marxistaként verses, an­tik asszociációkkal átitatott ter­melési darabokkal haragítot­ta magára a szocreál ízlés hiva­talos őreit, majd Shakespeare­­átiratokon át igazi posztmo­dernen talányos szövegekig ju­tott. 1977-ben született Hamlet­­gépe, benne a magyar ötvenha­tot félreérthetetlenül megidéző jelenettel, alighanem alapmű a huszadik század utolsó harma­dából. A Kvartett, amelyben a nyolcvanas évek elején Laclos akkor nagyjából kétszáz eszten­dős Veszedelmes viszonyok-ját írja újra, sokféleképpen olvas­ható, illetve nézhető. Lehet pa­ródia, lehet a libertinus felvilá­gosodás kiábrándult újragon­dolása, lehet az ember testisé­gének mélylélektani analízise, lehet az érzékiség vallásos him­nusza, mintegy kifordítva a régi keresztény himnuszok már-már szerelmi rajongásként megfo­galmazódó hitélményét, spiri­­tualizálva a testi élvezetekbe vetett hitet. (Tompa Gábor ko­lozsvári rendezése, amelyet Bu­dapesten is láthattunk, az érzé­ki kapcsolatok pokolvariációi­ként játszatta a darabot Deme­ter Andrással és Búza Tímeá­val.) De a tartalmi talányokon túl a szöveg bravúros játéklehe­tőségek egész sorát is magában rejti két nagy színész számára. A Nemzeti Gobbi Hilda ter­mében, Gergye Krisztián rende­zésében valamennyi lehetőség felvillan. A Kvartettet nem ket­ten játsszák, mint a szerző írta, hanem kétszer négyen. A két fő­szereplő alteregója, illetve ki­egészítéseképpen fellép egy táncos pár is, maga a rendező és Virág Melinda, továbbá négy énekes zenész. A táncos-koreog­ráfus rendező élénk fantáziával teremt sokféle kapcsolatot a be­szélő főszereplők és az ének­lő, táncoló, változatosan mozgó többi játszó között, ám ők még­iscsak kísérők maradnak. Értel­mezik, hangolják Valmont és Merteuil párharcát, drámai kap­csolatba azonban nem kerülnek velük. A fekete festékben ázó két táncos árnyék és segéd, az éne­kesek pedig hol kentaurokként, hol zsokékként jelennek meg, hol barokk áriát adnak elő, vagy éppen Weiner Leó Rókatáncával festik alá Valmont játékát Mer­teuil rókaprémjével. Alföldi Ró­bert és Udvaros Dorottya pedig Béres Móni semleges, sötét ru­háiban valóban bravúrosan adja elő a változatosan megkompo­nált szcénákat. A nézőknek fé­lig háttal csevegnek egy bőrka­napén, beszélnek mikrofonba, bebújnak a padlót borító feke­te műanyag alá, meglovagolják a belógatott nyergeket, gazdagon kihasználják az Árvai György díszletének központját képe­ző, előre-hátra hajló dupla tü­kör lehetőségeit. Tárgyszerűek és szenvedélyesek, ironikusak, obszcének és rajongók, elegán­sak és ordenárék, játékosak, oly­kor öregesen totyognak és nyö­­kögnek is. Biztos ízléssel, ponto­san stílusban tartva valamennyi szélsőséget. A végső, halálon is túlpillantó jelenetben pedig va­lóban átlelkesítve, átszellemítve idézik a test örök gyönyöreit. Csak éppen a darab alapve­tő bravúrját mulasztják el, illet­ve csak részben vállalkoznak rá. A szerző ugyanis a kvartett má­sik két tagjával való jeleneteket a nemeket felcserélve képzel­te el. Merteuil adná Valmont-t és Valmont az elcsábítandó as­­­szonyt, majd az ugyancsak meg­kísértett szüzet. Az első cseré­vel nem próbálkoznak. Alföl­di marad Valmont, és Udvaros mondja Madame de Tourvel szövegét, így éppen csak a jele­net poénja sikkad el, ami még­iscsak az lenne, amikor a férfit játszó nő felbiztatja a nőt játszó férfit, hogy gyöngéd kacsójával szerezzen bizonyosságot: „gyö­nyörömnek nincs többé fegyve­re”. Ha férfi mondja nőnek, a hu­mor odavész. Az előadásban fontos szerep jut a festékeknek. Téglavörössel és feketével maszatolnak, Virág Melinda koreografáltan hem­pergőzik is a festékkeverékben. Esztétikusan és nyilvánvaló jel­­képiséggel hordják föl és hám­lasztják le a színeket. A pompás kavalkádban a lényeg mégis el­maszatolódik. Elmaszatolva Alföldi marad Valmont, és Udvaros mondja Madame de Tourvel szövegét Fotó: Bocsi Krisztián A szocialista ipar indiszkrét bája Tárlat a 80-as évek forró falinaptáraiból A legvidámabb barokk or­­namenseket idéző frizurák­kal, merész sliccelésekkel, hosszú combokkal és dús keblekkel nyűgözi le a szocialista nagy- és kisipar a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum előterének látogatóit leg­újabban. Szépleányos fali­naptárak a nyolcvanas évek­ből, a legmenőbb manöke­nekkel, Tóth József Füles fo­tóművész kollekciójából. Bárkay Tamás Mi, bátor magyarok, itt, a nagy Duna mentében a nyolcvanas években már nem hagytuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának - aki nem hiszi, jár­jon utána (Bp. ,. Szent István tér 15.). Mindjárt a második nap­táron egy nyolcvanas bácsi ké­szülődik fergeteges nemi ak­tusra egy huszonéves lánnyal, ágyban, párnák közt, a Nagy­­kanizsai Sörgyár Fonyódi Ás­ványvíz nevű termékétől vég­sőkig felspannolva. Ez bizony már szex, bár ízlés dolga, hogy a javából-e. A Csemege Keres­kedelmi Vállalat képviseleté­ben 1982-ben eljáró Bálint Ági­ról, a korszak egyik legjelesebb modelljéről készült kép lát­tán ilyen kétségünk már nincs, Ági, a legvidámabb barokk or­­namenseket - vagy ha ez nem tetszik annyira, akkor Agne­­tha Fältskog és Anni-Frid Lyng­stad (ABBA együttes) szelle­mét idéző frizurájával és a pop­sijáig felsliccelt ruhácskájával maga a tömény erotika. Az Óra és Ékszer Vállalat naptárán lát­ható képkivágás kissé szűkebb, konkrétabban csak egy portré, de ez is éppen eléggé gondo­latébresztő: az ugyancsak csu­daszép Csák Csillát látjuk itt, az R-Go együttes által honosított szafarikalapban, rafináltan haj­togatott, apró szalvétára emlé­keztető fülönfüggővel és a ter­mészetesnél két fokkal duzzad­­tabbnak tűnő, szemérmetlen aj­kakkal. Tán koncepció volt, tán nem, de majdnem mindjárt ez­után újabb R-Go-s utalással szembesülünk: a popformáció gidájaként nevet szerzett egzo­tikus szépséggel, Clavier Char­­lotte-tal, aki itt éppen a teknős mosómedvével fémjelzett Nö­vényolaj-ipari és Mosószer­­gyártó Vállalat felhatalmazásá­ból tipor bele a védtelen férfi­szívekbe. A Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) narancssárga gu­migombokkal ékesített, legen­dásan szörnyű, de a legtöbb út­törőszakkörön kitörő köröm­mel üdvözölt MK 27-es kazet­tás magnóját a kor leghíresebb modellje, az óriás mozaikként is lenyűgöző pályát befutott Pataki Ági celebrálja, egy csú­nya réten fekve, cserébe vi­szont igen izgalmas, sárga biki­niben. Hasonlóképpen ellent­mondásos a Videoton elsőként feltálalt naptára is, amelyen Vadász Éva ugyan mérhetetle­nül ostoba arcot vág, azonban a keble alsó széle közepéig fel­húzza a pulóverét, miközben a nadrágja cipzárját kissé le­. Ez az egyetlen naptár egyébként, ahol semmiféle vonatkozó ter­mék nem szerepel, hacsak nem volt a Videotonnak egy titkos, vagyis kizárólag exportra ter­melő cipzár- vagy szemfesték­üzeme is. A szórakoztatóelekt­ronikai ipar honi zászlóshajó­jának másik naptárán azonban már szerepel: Kristyán Judit té­vé alakú napszemüvegben adja meg a felütést az 1988-as esz­tendőhöz szép szabású fogsor­ral, ám meglehetős felületes­séggel ápolt körömágyakkal. Egy következő fotókom­pozíción ismét a csupa titok Charlotte-ot üdvözölhetjük, aki ezúttal a Hungalu nevű vál­lalatot hozza nekünk meghitt közelségbe egy alumínium pe­­tanque-golyó közreműködésé­vel, aztán kisvártatva Sütő Eni­kő bukkan fel a Szék- és Kárpi­tosipari Vállalat testeként, do­­minaruhában, szivarral, de os­tor nélkül, majd pedig Lantos Piroska, a Metalloglobus há­ziasszonyaként, fején a korai Derrick-epizódokban megfi­gyelhető csillárokra emlékez­tető kisplasztikával. A legfi­gyelemreméltóbb darabok kö­zé sorolnánk még a Bíró Leóval készült 1990-es Videoton-nap­­tárat, amelyen a párductestű metál lady félig méhecskének, félig élő ágyúgolyónak van öl­tözve, és egy olyan bakancsot visel, amelyen részint az a fel­irat látszik, hogy UFO, részint pedig, hogy Air Főre, valamint azt a szintén videotonos és szintén 1990-es munkát, ame­lyen Halmy Krisztinának feke­te és fehér üvegszálakból szo­­boztak fantasztikus hajkoronát, amitől kicsit úgy néz ki, mint egy nagyon szép borz. Nem hagytuk a hanyatló Nyugat ópiumának Fotó: Kocsis Zoltán

Next