Népszabadság, 2011. február (69. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-01 / 26. szám
www.nol.hu Enyhítették Zuschlagék büntetését Jelentősen enyhítette a Szegedi Ítélőtábla a Zuschlag Jánosra és társaira első fokon kiszabott büntetéseket - Zuschlag büntetését 8 év 6 hónapról 6 évre csökkentette. A bíróság több vádlott esetében változtatott a jogi minősítésen, ugyanakkor megerősítette a bűnszervezetben való elkövetés tényét. Az ítélet jogerős. Tanács István Szeged Hétfőn hirdetett jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla Zuschlag János és társai perében. Az MSZP egykori ifjúságpolitikusát folytatólagosan, bűnszervezet tagjaként, üzletszerűen elkövetett csalással, okirat-hamisítással és bűnpártolással vádolta az ügyészség. Az elsőfokú eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Bíróság súlyos ítéleteket szabott ki. Zuschlagot például 8 év 6 hónap börtönbüntetésre, vagyonelkobzásra és a közügyektől való eltiltásra ítélték. Katus Ferenc, a harmadrendű vádlott 5 év 6 hónapot kapott. A bűnszervezet tagjaként minősített vádlottak mind többéves, végrehajtható börtönbüntetést kaptak. Az enyhébb bűncselekménnyel vádolt közreműködők pedig felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést. A Szegedi Ítélőtábla dr. Maráz Vilmosné vezette tanácsa ítéletében néhány esetben megváltoztatta a bűncselekmények jogi minősítését, illetve enyhítette a büntetési tételeket. Zuschlag János elsőrendű vádlott büntetését 8 év 6 hónapról 6 évre, Katus Ferenc másodrendű vádlottét 5 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra mérsékelte. A negyedrendű Őri András - aki már az elsőfokú tárgyalás ítélethirdetésén sem jelent meg, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, ellene elfogatóparancsot adtak ki - 4 év helyett 2 év 6 hónapot, az ötödrendű Krausz Csaba 3 év helyett 1 évet, a hatodrendű Marsovszky Balázs 2 év 4 hónap helyett 1 évet, a hetedrendű Kállai Tamás 3 év 4 hónap helyett 1 év 6 hónapot kapott. Ezek végrehajtható börtönbüntetések, amelyekbe azonban az előzetes letartóztatásban eltöltött idő beszámít. (Zuschlag János 3 és fél éve, 2007 szeptemberétől van előzetes letartóztatásban.) A többi vádlottat különböző összegű pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság. A másodfokú perben nem szerepelt már a másodrendű vádlott, Lados István, Zuschlag volt titkára, aki őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomására való tekintettel az elsőfokú eljárásban 2 évet kapott, amelyet elfogadott, és az akkor jogerőre emelkedett. Dr. Maráz Vilmosné az ítélet indoklásában kifejtette: az elsőfokú bíróság több esetben tévedett, amikor folytatólagosan elkövetett csalásnak minősített olyan cselekményeket, amelyek a csalás be nem fejezettsége miatt legfeljebb csalás kísérletének, más esetekben bűnsegédi bűnrészességnek tekinthetők. A táblabíróság ugyanakkor elfogadta az egyik leginkább vitatott minősítést: a vádlottak egy része - elsőtől a hetedrendűig, illetve a kilencedrendű Prácser László - cselekményeiket bűnszervezet tagjaként követték el. Társtettességben, hosszabb időn át, egymás tevékenységéről tudva, Zuschlag János koordináló tevékenységét ismerve cselekedtek, úgy, hogy szándékuk egyértelműen a haszonszerzésre irányult. E bűncselekménysorozat súlya azonban nem mérhető a klasszikus bűnszervezeti elkövetési formákhoz, a fegyver- vagy emberkereskedelemhez, prostitúcióhoz. Az elsőfokú bíróság által elrendelt vagyonelkobzást a Szegedi Ítélőtábla mellőzte azzal, hogy az érintettek igazolták a nevükön lévő vagyontárgyak legális eredetét. Dr. Maráz Vilmosné szerint az elsőfokú bíróság fölöslegesen hangsúlyozta a vádlottak felső kapcsolatainak felelősségét, illetve olyan tanúk esetleges büntetőjogi érintettségét, akik ellen nem emeltek vádat. Ugyancsak elvetette a táblabíróság az elsőfokú ítélet indoklásának azt a részét, amely arról szólt, hogy Zuschlag megpróbálta meghiúsítani az ellenük indult eljárást. Az ítéletek mértékének megállapításakor a bírói tanács elnöke hangsúlyozta: bár a bűnszervezetben való elkövetésről rendelkező jogszabály a büntetések felső határát a duplájára emeli, az alsó határt érintetlenül hagyja. A táblabíróság enyhítő körülményként értékelte az idő múlását, azt, hogy az eljárás elhúzódása nem a vádlottak hibájából következett be. Ugyancsak enyhítő körülményként vették figyelembe azt, hogy az elkövetési érték viszonylag alacsony volt, a vád tárgyává tett csalások egy része nem tekinthető befejezettnek, és az okozott kár nagy része megtérült. Dr. Maráz Vilmosné hangsúlyozta: ebből a szempontból irreleváns, hogy Zuschlag János nem igazolta, milyen forrásból származik a kár enyhítésére befizetett 50 millió forint. Helybenhagyta a táblabíróság azt, hogy dacára a bűnszervezetben való elkövetésnek, a szabadságvesztés büntetéseket nem fegyház, hanem börtön fokozatban kell letölteni. Végezetül enyhítették a perköltség megtérítésére vonatkozó verdiktet is, azzal, hogy az eljárási költségek egy része a nagy kiterjedésű, a másodfokú bíróság szerint szükségtelen bizonyítási eljárás költségeinek fedezésére szolgált, és ez nem róható a vádlottak terhére. Zuschlag János két és fél évvel hamarabb szabadulhat Fotó: Móricz Simon Törvényt sértettek a szervezők Debrecenben a rendőrség nem avatkozott be, de utólag nyomoz Kácsor Zsolt Debrecen Százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja a rendőrség azokat az - egyelőre ismeretlen - személyeket, akik a múlt csütörtökön Debrecenben bejelentés nélkül tartott tüntetést szervezték - tájékoztatta tudósítónkat a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a cívisvárosban a sajtószabadságért rendeztek demonstrációt, amelyet előzetesen nem jelentettek be a rendőrségen, s nem kértek rá területfoglalási engedélyt sem a helyi polgármesteri hivataltól. Értesüléseink szerint ennek az volt az oka, hogy a szervezők féltek az esetleges retorzióktól. A rendezvényt figyelemmel kísérte a rendőrség, de a tüntetés ideje alatt nem intézkedtek, másnap azonban a megyei rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen eljárást indított gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt. Arra a kérdésünkre, miszerint ha a be nem jelentett demonstráció során nem avatkoztak be, akkor utólag miért kezdtek nyomozni az ügyben, Vezendi Jánosné, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt válaszolta: a járőrök feladata az volt, hogy csak akkor intézkedjenek, ha - fogalmazott - „a közrend megzavarását eredményező cselekményt észlelnek”. Hozzátette: ilyen azonban nem történt, a résztvevők súlyos jogsértést nem követtek el, így velük szemben rendőri intézkedésnek nem volt jogalapja. Szabálysértési eljárást viszont azért indítottak - tette hozzá -, mert a jogszabály szerint a szervezőknek a közterületen tartott rendezvényt előzetesen be kellett volna jelenteniük a rendőrkapitányságon. NÉPSZABADSÁG • 2011. FEBRUÁR 1., KEDD Magyarország • 3 A további harmincas éveit börtönbüntetéssel kitöltő politikus annak példájává vált: miként korcsosult el a politikai elit egy része, miként vált olyan zsákmányszerzővé, aki azt hiszi, hogy még mindig következmények nélküli ez az ország. Van, amiben nincs vita Szalay Tamás Lajos szalayKlnepszabadsag.hu A Zuschlag-ügyben tegnap meghozott másodfokú ítélettel egy csaknem négyéves - a törvényességi vizsgálattól számítva majd hatéves - eljárás végéhez érkezett a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legtanulságosabb politikai bűntörténete. Kétségtelen, hogy 1990 óta nem ez az első büntetőjogi eset, amelynek főszereplője aktív politikus vagy a politikához szorosan kötődő személy. Kínosan hosszú a sor a kisgazda Szabadi Bélától és Székely Zoltántól kezdve a fideszes Várhegyi Attilán és Varga Tamáson át egészen a szocialista Zuschlag Jánosig és Hagyó Miklósig. Zárójeles megjegyzés, hogy némelyikük stigmává, sötét folttá vált saját pártja becsületén; némelyiküket a közösség (olykor későn, de mégis) kilökte magából, míg mások csak egy sorral hátrébb kerültek. Zuschlag esete jól mutatja: a magyar politika mocsarában megszakítás nélkül dagonyáznak. Sőt, a további harmincas éveit börtönbüntetéssel kitöltő politikus annak példájává vált, miként korcsosult el a politikai elit egy része, miként vált olyan zsákmányszerzővé, aki azt hiszi, hogy még mindig következmények nélküli ez az ország. Mert Zuschlag János részéről nem csak a politikusi rutintalanság miatt hangzottak el a gyalázatos mondatok annak idején a Terror Háza előtt. S nem emiatt volt a mosoly egy másik mondat végén sem, amikor az első tárgyalásra rabláncon menet még azt mondta: „nincs Zuschlag-ügy”. Mert valószínűleg akkor még mindig hitte, hogy ebben a körben mindent lehet - de főleg megúszni. Pedig aki lop, az bűnhődjön. Aki gyalázatos dolgokat beszél, az is. Nincs vita. A szocialista expolitikus a vádirat szerint 72 millió forint közpénzt költött el szabálytalanul. Vagyis nem arra fordította a köz vagyonából szerzett támogatást, amire kérte és amire adták. Tény, hogy egy politikai döntéshozó egyetlen forint közpénzzel sem járhat így el. Ahogyan most az is mellékes - bár a mostani ítélet meghozatalakor számított -, hogy ötvenmilliót (ki tudja, miből) visszafizetett. Zuschlag ügye nagyon helyesen kirakatban volt, de ettől ez még nem kirakatper. A politikai zsákmányszerzés, a társadalmi támogatás gátlástalan lerablása indokolta a közfigyelmet. Talán ennek is tudható be, hogy míg Zuschlag még a tegnapi enyhítéssel együtt is hat év börtönt kapott, volt rá példa, hogy egy polgármester több mint százmilliós hűtlen kezelés miatt „csak” felfüggesztettet és némi pénzbüntetést. Valóban, nem ugyanaz a politikai elit részeként hálózatot szervezve rámenni a közpénzre, mint városvezetőként vétkesen rossz döntéseket hozni. Az ítélet pedig a független magyar bíróságé, amely számára természetesen nincs olyan precedens, amely egy másik bűnt meg nem történtté tehetne. Zuschlag a vádirat szerint a szabálytalanul elköltött pénz jelentős részét baloldali ifjúsági szervezetek rendezvényeire, pártprogramjaira, azaz saját politikai céljaira fordította. Az MSZP azóta - persze a felismeréshez kellett a BKV- és a Hagyó-ügy is - olyan szervezeti és alapszabályi mechanizmusokat készít elő, amelyek erősítik a párt belső védekezőképességét. A politikai elit nagy pártjai azonban önnön finanszírozásuk kérdésében továbbra is a homály pártján állnak. Pedig Zuschlag ügyében ugyan áttételesen, de erről is ítélkeztek. Egy biztos és ismételhető: aki lop, az bűnhődjön. Nincs vita. Ebben nincs. Hogy pedig volna értelme az elveket tisztázó, szabályokat szülő közbeszédnek, azt mi sem mutatta meg jobban, mint a tavaly előbb a Szépművészeti Múzeum kiegészítése, majd a „Léghajóház” építése körül kirobbant polémia. Romkocsma NI. Kósa Judit kosar@nepszabadsag.hu Kiváltképpen a romkocsmákat kedvelik a külföldiek Budapesten - örvendezett a minap a közszolgálati Híradó, mintha valami olyasmiről adatott volna beszámolnia, amit elterveztünk, nekiveselkedtünk, megcsináltuk, és lám, be is jött, így hát nem árt emlékeztetni: a romkocsmák úgy lettek, hogy Budapest működésképtelen döntéshozatali szisztémája a megvalósulás küszöbéig engedett egy várospusztító tervet, esett még némi ingatlanspekuláció is, ennek tetejébe jött a világgazdasági válság, és most az ebek harmincadjára hagyott, halálra ítélt, mellesleg időközben világörökséggé nyilvánított lakóházakat egyesek, jobb híján, vendéglátóhelyként üzemeltetik. Ne már, hogy ez legyen a magyar sikertörténet! Pedig mintha ez volna az, sőt ez lenne a követkető minta. Budapesten a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben minden csak úgy „lett”: a távlatos és átfogó tervezés esélyét is kiiktató önkormányzati rendszer, meg az állami és helyi akarat állandó egymásnak feszülése tudatos városfejlesztést nem, legfeljebb örökös kárelhárítást tett lehetővé. Elöl menetelt a tőke, kézen fogva a kényszeresen rövidlátó politikai erőkkel, utánuk meg loholt mindenki, akinek a meglévő város körültekintő védelme és az új elemek minőségének biztosítása lett volna a dolga. Kudarctűrő személyiségnek való feladat. Az elmúlt években az állami műemlékvédelem előbb azt volt kénytelen beismerni, hogy hiába az értékóvás megannyi törvényi formája, csak annak a fennmaradása biztos, amihez minimum egy hivatali elnök odaláncolja magát. Aztán ez év elejétől az örökségvédelmi eszme fontosságának látszatát is elpöckölte az állam: a műemlékek óvását besorolta a többi megyei hivatal, de legfőképp az építésigazgatási mellé, ami olyan helyzetet eredményez, mintha a kémia- és a magyartanár szkandermeccsén múlna, hány órában tanulják a gyerekek a kovalens kötést, és mennyiben Arany Jánost. Hogy pedig volna értelme az elveket tisztázó, szabályokat szülő közbeszédnek, azt mi sem mutatta meg jobban, mint a tavaly előbb a Szépművészeti Múzeum kiegészítése, majd a „Léghajóház” építése körül kirobbant polémia. Először fordult elő, hogy nem pusztán összecsapott az értékőrzés és az értékteremtés dogmája, hanem a vitázók egy része az alapkérdéseket tette fel. Mennyire „szobor” a város, mik az elfogadható változtatás kritériumai, hogy lehet egyensúlyt teremteni részérdek és közérdek között, miként jöhet ki mindenki jól abból a nehéz helyzetből, hogy sokaknak vannak szép elveik, de sajnos csak a tőkének van pénze? Ezekben a vitákban derült ki igazán, hogy milyen fontos feladat juthat a rendszerint véleményező gittegyletként aposztrofált tervtanácsoknak. Álláspontjuk nyilvánosságra kerülésével máris tényezővé vált, mit gondol a „szakma”, és tükröt tartott annak, amit a „tőke” vagy épp a „politika” akar. Éppen a szakértők nyilvánosan módosuló véleménye mutatott rá, hogy egy élő nagyváros tervezésekor nincs egyetlen igazság, hanem konszenzuskényszer van. Most tehát az a tény, hogy az új fővárosi vezetés első döntései között e testület megszüntetéséről is határozott, kézzelfoghatóvá teszi a veszélyt: sem közös elveket, sem megújult várost nem tudunk majd újabb húsz év múlva felmutatni. Csak a romkocsmákban bízhatunk.