Népszabadság, 2011. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-01 / 26. szám

www.nol.hu Enyhítették Zuschlagék büntetését Jelentősen enyhítette a Szegedi Ítélőtábla a Zuschlag Jánosra és társaira első fokon kiszabott büntetéseket - Zuschlag bünte­tését 8 év 6 hónapról 6 évre csökkentette. A bíróság több vádlott esetében változtatott a jogi minősítésen, ugyanakkor megerősítette a bűnszervezet­ben való elkövetés tényét. Az ítélet jogerős. Tanács István Szeged Hétfőn hirdetett jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla Zuschlag János és társai perében. Az MSZP egy­kori ifjúságpolitikusát folytatóla­gosan, bűnszervezet tagjaként, üz­letszerűen elkövetett csalással, ok­irat-hamisítással és bűnpártolással vádolta az ügyészség. Az elsőfokú eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Bíróság súlyos ítéleteket szabott ki. Zuschlagot például 8 év 6 hó­nap börtönbüntetésre, vagyonel­kobzásra és a közügyektől való el­tiltásra ítélték. Katus Ferenc, a har­madrendű vádlott 5 év 6 hónapot kapott. A bűnszervezet tagjaként minősített vádlottak mind több­éves, végrehajtható börtönbünte­tést kaptak. Az enyhébb bűncse­lekménnyel vádolt közreműködők pedig felfüggesztett szabadság­­vesztést, illetve pénzbüntetést. A Szegedi Ítélőtábla dr. Maráz Vilmosné vezette tanácsa ítéleté­ben néhány esetben megváltoztat­ta a bűncselekmények jogi minő­sítését, illetve enyhítette a bünte­tési tételeket. Zuschlag János el­sőrendű vádlott büntetését 8 év 6 hónapról 6 évre, Katus Ferenc má­sodrendű vádlottét 5 év 6 hónap­ról 3 év 6 hónapra mérsékelte. A negyedrendű Őri András - aki már az elsőfokú tárgyalás ítélethirdeté­sén sem jelent meg, azóta ismeret­len helyen tartózkodik, ellene elfo­gatóparancsot adtak ki - 4 év he­lyett 2 év 6 hónapot, az ötödrendű Krausz Csaba 3 év helyett 1 évet, a hatodrendű Marsovszky Balázs 2 év 4 hónap helyett 1 évet, a heted­rendű Kállai Tamás 3 év 4 hónap helyett 1 év 6 hónapot kapott. Ezek végrehajtható börtönbüntetések, amelyekbe azonban az előzetes le­tartóztatásban eltöltött idő beszá­mít. (Zuschlag János 3 és fél éve, 2007 szeptemberétől van előzetes letartóztatásban.) A többi vádlottat különböző összegű pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság. A másodfokú perben nem szerepelt már a másodrendű vád­lott, Lados István, Zuschlag volt titkára, aki őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomására való tekin­tettel az elsőfokú eljárásban 2 évet kapott, amelyet elfogadott, és az akkor jogerőre emelkedett. Dr. Maráz Vilmosné az ítélet indoklásában kifejtette: az elsőfo­kú bíróság több esetben tévedett, amikor folytatólagosan elkövetett csalásnak minősített olyan cselek­ményeket, amelyek a csalás be nem fejezettsége miatt legfeljebb csalás kísérletének, más esetekben bűn­­segédi bűnrészességnek tekinthe­tők. A táblabíróság ugyanakkor el­fogadta az egyik leginkább vitatott minősítést: a vádlottak egy része - elsőtől a hetedrendűig, illetve a ki­lencedrendű Prácser László - cse­lekményeiket bűnszervezet tag­jaként követték el. Társtettesség­­ben, hosszabb időn át, egymás te­vékenységéről tudva, Zuschlag Já­nos koordináló tevékenységét is­merve cselekedtek, úgy, hogy szán­dékuk egyértelműen a haszonszer­zésre irányult. E bűncselekmény­sorozat súlya azonban nem mérhe­tő a klasszikus bűnszervezeti elkö­vetési formákhoz, a fegyver- vagy emberkereskedelemhez, prostitú­cióhoz. Az elsőfokú bíróság által elren­delt vagyonelkobzást a Szegedi Ítélőtábla mellőzte azzal, hogy az érintettek igazolták a nevükön lé­vő vagyontárgyak legális eredetét. Dr. Maráz Vilmosné szerint az el­sőfokú bíróság fölöslegesen hang­súlyozta a vádlottak felső kapcso­latainak felelősségét, illetve olyan tanúk esetleges büntetőjogi érin­tettségét, akik ellen nem emeltek vádat. Ugyancsak elvetette a táb­labíróság az elsőfokú ítélet indok­lásának azt a részét, amely arról szólt, hogy Zuschlag megpróbálta meghiúsítani az ellenük indult el­járást. Az ítéletek mértékének megál­lapításakor a bírói tanács elnöke hangsúlyozta: bár a bűnszervezet­ben való elkövetésről rendelkező jogszabály a büntetések felső hatá­rát a duplájára emeli, az alsó határt érintetlenül hagyja. A táblabíróság enyhítő körülményként értékelte az idő múlását, azt, hogy az eljá­rás elhúzódása nem a vádlottak hi­bájából következett be. Ugyancsak enyhítő körülményként vették fi­gyelembe azt, hogy az elkövetési érték viszonylag alacsony volt, a vád tárgyává tett csalások egy ré­sze nem tekinthető befejezettnek, és az okozott kár nagy része meg­térült. Dr. Maráz Vilmosné hangsú­lyozta: ebből a szempontból irre­leváns, hogy Zuschlag János nem igazolta, milyen forrásból szárma­zik a kár enyhítésére befizetett 50 millió forint. Helybenhagyta a táb­labíróság azt, hogy dacára a bűn­­szervezetben való elkövetésnek, a szabadságvesztés büntetéseket nem fegyház, hanem börtön fo­kozatban kell letölteni. Végezetül enyhítették a perköltség megtérí­tésére vonatkozó verdiktet is, az­zal, hogy az eljárási költségek egy része a nagy kiterjedésű, a másod­fokú bíróság szerint szükségtelen bizonyítási eljárás költségeinek fe­dezésére szolgált, és ez nem róha­tó a vádlottak terhére. Zuschlag János két és fél évvel hamarabb szabadulhat Fotó: Móricz Simon Törvényt sértettek a szervezők Debrecenben a rendőrség nem avatkozott be, de utólag nyomoz Kácsor Zsolt Debrecen Százezer forintig terjedő pénzbír­sággal sújthatja a rendőrség azo­kat az - egyelőre ismeretlen - sze­mélyeket, akik a múlt csütörtökön Debrecenben bejelentés nélkül tartott tüntetést szervezték - tájé­koztatta tudósítónkat a Hajdú-Bi­­har Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a cívisvárosban a sajtószabadságért rendeztek de­monstrációt, amelyet előzetesen nem jelentettek be a rendőrségen, s nem kértek rá területfoglalási en­gedélyt sem a helyi polgármeste­ri hivataltól. Értesüléseink szerint ennek az volt az oka, hogy a szer­vezők féltek az esetleges retorzi­óktól. A rendezvényt figyelemmel kísérte a rendőrség, de a tüntetés ideje alatt nem intézkedtek, más­nap azonban a megyei rendőr-fő­kapitányság ismeretlen tettes el­len eljárást indított gyülekezési joggal való visszaélés szabálysér­tése miatt. Arra a kérdésünkre, miszerint ha a be nem jelentett demonstrá­ció során nem avatkoztak be, ak­kor utólag miért kezdtek nyomoz­ni az ügyben, Vezendi Jánosné, a megyei rendőr-főkapitányság szó­vivője azt válaszolta: a járőrök fel­adata az volt, hogy csak akkor in­tézkedjenek, ha - fogalmazott - „a közrend megzavarását eredménye­ző cselekményt észlelnek”. Hozzá­tette: ilyen azonban nem történt, a résztvevők súlyos jogsértést nem követtek el, így velük szem­ben rendőri intézkedésnek nem volt jogalapja. Szabálysértési eljá­rást viszont azért indítottak - tet­te hozzá -, mert a jogszabály sze­rint a szervezőknek a közterületen tartott rendezvényt előzetesen be kellett volna jelenteniük a rendőr­­kapitányságon. NÉPSZABADSÁG • 2011. FEBRUÁR 1., KEDD Magyarország • 3 A további harmin­cas éveit börtön­büntetéssel kitöltő politikus annak példájává vált: miként korcsosult el a politikai elit egy része, miként vált olyan zsák­mányszerzővé, aki azt hiszi, hogy még mindig következmények nélküli ez az ország. Van, amiben nincs vita Szalay Tamás Lajos szalayKl­nepszabad­sag.hu A Zuschlag-ügyben tegnap meghozott másodfokú ítélettel egy csak­nem négyéves - a törvényességi vizsgálattól számítva majd hatéves - eljárás végéhez érkezett a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legtanulságosabb politikai bűntörténete. Kétségtelen, hogy 1990 óta nem ez az első büntetőjogi eset, amelynek főszereplője aktív politikus vagy a politikához szorosan kötődő személy. Kínosan hosszú a sor a kisgazda Szabadi Bélától és Székely Zoltántól kezdve a fideszes Várhegyi Attilán és Varga Tamá­son át egészen a szocialista Zuschlag Jánosig és Hagyó Miklósig. Zá­rójeles megjegyzés, hogy némelyikük stigmává, sötét folttá vált saját pártja becsületén; némelyiküket a közösség (olykor későn, de mégis) kilökte magából, míg mások csak egy sorral hátrébb kerültek. Zuschlag esete jól mutatja: a magyar politika mocsarában meg­szakítás nélkül dagonyáznak. Sőt, a további harmincas éveit börtön­­büntetéssel kitöltő politikus annak példájává vált, miként korcso­sult el a politikai elit egy része, miként vált olyan zsákmányszerző­vé, aki azt hiszi, hogy még mindig következmények nélküli ez az or­szág. Mert Zuschlag János részéről nem csak a politikusi rutintalan­ság miatt hangzottak el a gyalázatos mondatok annak idején a Ter­ror Háza előtt. S nem emiatt volt a mosoly egy másik mondat vé­gén sem, amikor az első tárgyalásra rabláncon menet még azt mond­ta: „nincs Zuschlag-ügy”. Mert valószínűleg akkor még mindig hitte, hogy ebben a körben mindent lehet - de főleg megúszni. Pedig aki lop, az bűnhődjön. Aki gyalázatos dolgokat beszél, az is. Nincs vita. A szocialista expolitikus a vádirat szerint 72 millió forint közpénzt költött el szabálytalanul. Vagyis nem arra fordította a köz vagyoná­ból szerzett támogatást, amire kérte és amire adták. Tény, hogy egy politikai döntéshozó egyetlen forint közpénzzel sem járhat így el. Ahogyan most az is mellékes - bár a mostani ítélet meghozatalakor számított -, hogy ötvenmilliót (ki tudja, miből) visszafizetett. Zuschlag ügye nagyon helyesen kirakatban volt, de ettől ez még nem kirakatper. A politikai zsákmányszerzés, a társadalmi támoga­tás gátlástalan lerablása indokolta a közfigyelmet. Talán ennek is tudható be, hogy míg Zuschlag még a tegnapi enyhítéssel együtt is hat év börtönt kapott, volt rá példa, hogy egy polgármester több mint százmilliós hűtlen kezelés miatt „csak” felfüggesztettet és némi pénzbüntetést. Valóban, nem ugyanaz a politikai elit részeként há­lózatot szervezve rámenni a közpénzre, mint városvezetőként vét­kesen rossz döntéseket hozni. Az ítélet pedig a független magyar bí­róságé, amely számára természetesen nincs olyan precedens, amely egy másik bűnt meg nem történtté tehetne. Zuschlag a vádirat szerint a szabálytalanul elköltött pénz jelentős részét baloldali ifjúsági szervezetek rendezvényeire, pártprogram­jaira, azaz saját politikai céljaira fordította. Az MSZP azóta - persze a felismeréshez kellett a BKV- és a Hagyó-ügy is - olyan szerveze­ti és alapszabályi mechanizmusokat készít elő, amelyek erősítik a párt belső védekezőképességét. A politikai elit nagy pártjai azon­ban önnön finanszírozásuk kérdésében továbbra is a homály párt­ján állnak. Pedig Zuschlag ügyében ugyan áttételesen, de erről is ítélkeztek. Egy biztos és ismételhető: aki lop, az bűnhődjön. Nincs vita. Eb­ben nincs. Hogy pedig volna értelme az elveket tisztázó, szabályo­kat szülő köz­beszédnek, azt mi sem mutat­ta meg jobban, mint a tavaly előbb a Szépmű­vészeti Múzeum kiegészítése, majd a „Léghajóház” építése körül ki­robbant polémia. Romkocsma NI. Kósa Judit kosar@nepszabadsag.hu Kiváltképpen a romkocsmákat kedvelik a külföldiek Budapesten - örvendezett a minap a közszolgálati Híradó, mintha valami olyasmi­ről adatott volna beszámolnia, amit elterveztünk, nekiveselkedtünk, megcsináltuk, és lám, be is jött, így hát nem árt emlékeztetni: a rom­kocsmák úgy lettek, hogy Budapest működésképtelen döntéshoza­tali szisztémája a megvalósulás küszöbéig engedett egy várospusz­tító tervet, esett még némi ingatlanspekuláció is, ennek tetejébe jött a világgazdasági válság, és most az ebek harmincadjára hagyott, ha­lálra ítélt, mellesleg időközben világörökséggé nyilvánított lakóhá­zakat egyesek, jobb híján, vendéglátóhelyként üzemeltetik. Ne már, hogy ez legyen a magyar sikertörténet! Pedig mintha ez volna az, sőt ez lenne a követkető minta. Bu­dapesten a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben minden csak úgy „lett”: a távlatos és átfogó tervezés esélyét is kiiktató önkormányzati rendszer, meg az állami és helyi akarat állandó egymásnak feszülé­se tudatos városfejlesztést nem, legfeljebb örökös kárelhárítást tett lehetővé. Elöl menetelt a tőke, kézen fogva a kényszeresen rövidlá­tó politikai erőkkel, utánuk meg loholt mindenki, akinek a meglé­vő város körültekintő védelme és az új elemek minőségének biz­tosítása lett volna a dolga. Kudarctűrő személyiségnek való feladat. Az elmúlt években az állami műemlékvédelem előbb azt volt kény­telen beismerni, hogy hiába az értékóvás megannyi törvényi formá­ja, csak annak a fennmaradása biztos, amihez minimum egy hivata­li elnök odaláncolja magát. Aztán ez év elejétől az örökségvédelmi eszme fontosságának látszatát is elpöckölte az állam: a műemlékek óvását besorolta a többi megyei hivatal, de legfőképp az építésigaz­gatási mellé, ami olyan helyzetet eredményez, mintha a kémia- és a magyartanár szkandermeccsén múlna, hány órában tanulják a gye­rekek a kovalens kötést, és mennyiben Arany Jánost. Hogy pedig volna értelme az elveket tisztázó, szabályokat szülő közbeszédnek, azt mi sem mutatta meg jobban, mint a tavaly előbb a Szépművészeti Múzeum kiegészítése, majd a „Léghajóház” építé­se körül kirobbant polémia. Először fordult elő, hogy nem pusztán összecsapott az értékőrzés és az értékteremtés dogmája, hanem a vi­­tázók egy része az alapkérdéseket tette fel. Mennyire „szobor” a vá­ros, mik az elfogadható változtatás kritériumai, hogy lehet egyen­súlyt teremteni részérdek és közérdek között, miként jöhet ki min­denki jól abból a nehéz helyzetből, hogy sokaknak vannak szép elve­ik, de sajnos csak a tőkének van pénze? Ezekben a vitákban derült ki igazán, hogy milyen fontos feladat juthat a rendszerint véleménye­ző gittegyletként aposztrofált tervtanácsoknak. Álláspontjuk nyilvá­nosságra kerülésével máris tényezővé vált, mit gondol a „szakma”, és tükröt tartott annak, amit a „tőke” vagy épp a „politika” akar. Éppen a szakértők nyilvánosan módosuló véleménye mutatott rá, hogy egy élő nagyváros tervezésekor nincs egyetlen igazság, hanem konszen­zuskényszer van. Most tehát az a tény, hogy az új fővárosi vezetés első döntései között e testület megszüntetéséről is határozott, kéz­zelfoghatóvá teszi a veszélyt: sem közös elveket, sem megújult vá­rost nem tudunk majd újabb húsz év múlva felmutatni. Csak a rom­kocsmákban bízhatunk.

Next