Népszabadság, 2011. április (69. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-21 / 93. szám

14 Népszabadság­­ 2011. április 21., csütörtök Kultúra Mítoszok Az interneten kell legyőzni a fiatalok körében egyre terjedő történelmi tévhiteket Farmer után rézzel kivert tarsoly Papp Sándor Zsigmond A magyar történelmi közgondolkodás földcsuszamlásszerű átalakulásának küszöbén állunk. Ezzel a mondattal kezdődik a Történelemtanárok Egy­lete gondozásában megjelent, Egyez­zünk ki a múlttal! című kötet. A válto­zás részben a diákok, a mai tizenéves fiatalok körében zajlik. A szülők pedig, hasonlóan a negyvenes évek végén élő polgárokhoz, akiket annak idején az­zal lepett meg a csemetéjük, hogy az is­kolában tanultak szerint a történelem osztályharcok története, most hök­­kenten állnak a sumer-magyar rokon­sággal vagy a Trianon-összeesküvéssel előrukkoló gyermekeik előtt. Mi lenne a teendő? Hogyan válhat nyitottá a világ, a kultúra értékei iránt az a fiatal, akit a történelem, a múlt sa­játos és megfellebbezhetetlen értelme­zése zár be? A kérdés a könyv anyagát adó, az egykori Oktatási és Kulturális Minisz­térium segítségével tavaly tél végén szervezett, négy alkalomból álló mű­helybeszélgetéseken is felmerült. Eze­ken az egyre szélesebb körökben meg­jelenő történelmi mítoszok lehetséges következményeit, a legendák kivédé­sének mikéntjeit próbálták felvázolni, ugyanakkor feltérképezték a leggyak­rabban felmerülő tévhiteket. Nem vé­letlen, hogy ezek a magyar őstörténet, Trianon és a második világháború kö­rül csoportosulnak. És az sem lehet vé­letlen, hogy nemritkán 65 éve született, s már rég elfeledettnek hitt mítoszok élednek fel és terjednek szélsebesen.­­ A rendszerváltozás a történelem értelmezésének területén is szabadsá­got hozott. Nagyon sokan kezdték úgy érezni, hogy számukra már nem kielé­gítő a „hivatalos” magyarázat - eleve­níti fel Fazekas Csaba, a Történelem­­tanárok Egyletének alelnöke a míto­szok újraéledésének kezdetét. Meg­erősödésük és elterjedésük viszont több okra is visszavezethető. A törté­nelem, mint szakma is veszített az el­múlt években presztízséből, és pár­huzamosan a politikai és egyéb intéz­ményrendszerek hiteltelenedésével a tényeken alapuló múltértelmezések­nek is csökkent a tekintélyük. Ráadá­sul a magyar politikum az elmúlt 150 évben erősen historizáló beszédmódot használt, s ez a rendszerváltás után, főként jobboldali körökben ismét te­ret nyert. Az előregyártott történelmi előképek és azok értelmezése kiválóan alkalmas egy-egy aktuális politikai lé­pés igazolásához. Amikor a politika ér­deklődni kezd egy-egy kiállítás, szak­könyv vagy kulturális konferencia, pá­lyázat eredményei iránt, ez már önma­gában is jelzi, hogy mekkora tétje van számukra a múlt „helyes” értelmezésé­nek. (Ez a folyamat az alkotmányozás­ban is visszaköszön.) Ugyanakkor, hangsúlyozza Faze­kas, a mítoszok megteremtették a ma­guk szubkultúráját is. Megjelentek az életvitel szinte minden területén, az öl­tözködésben, a jelképhasználatban, de akár a kulturális értékek sajátos értel­mezésében, kiválasztásában is. (A vá­lasztásba a politika is besegít, elég ha csak jobboldali politikusok felszólalá­saira gondolunk egy-egy, általuk vita­tott színházi előadás kapcsán.) Így vál­tak az életünk részeivé a mítoszokat bi­zonyos értelemben megjelenítő szim­bólumok is: N­agy-Magyarország-mat­­rica, apádsávos hűtőmágnes, turulma­daras övtáskák. A szimbólumok hasz­nálatában önmagában persze sem­mi kivetnivaló nincs, sőt az identitás szempontjából még kötelező is, csak­hogy ezen jelképek használata egészen mást sugall. Nem azt határozza meg, hogy kik vagyunk, hanem azt, hogy kik nem, figyelmeztet Fazekas. Vagy­is: igazabbak, magyarabbak vagyunk másoknál. A történelemtanárok úgy látják, a puszta tagadás he­lyett a személyes múlt jobb megismerése révén lehet el­tántorítani a diákokat a ma­kacs legendáktól.­­ Az effajta viselet a lázadás eszmé­jét is jelenti sok mai fiatalnak. Ami a beatkorszakban a farmer, az lehet ne­kik most a rézzel kivert tarsoly - ma­gyarázza Lőrinc László, a kötet szer­kesztője, hogy az effajta mítoszok nem csupán politikai hátszéllel jöhetnek létre. Tiltakozás is lehet a túlontúl libe­rálisnak érzett értékek iránt. De azok körében is megjelenhetnek az effaj­ta tévhitek, akik kudarcosnak érzik a történelmet, és a mindennapok miatt is nagy az igényük egy jól felmutatha­tó sikersztorira. S hogy mit lehetne tenni a mítoszok ellen? Sokat és sokféleképpen, csak egyet nem: frontális támadást indíta­ni. Az egyik út lehet a különféle család- és helytörténetek bemutatása a törté­nelem órákon, hiszen a személyes tör­ténetek kapcsán derül ki, hogy milyen sokszínű is a közös múlt. Hány és hány értelmezést enged meg, miközben a mítoszok foggal-körömmel ragaszkod­nak a maguk kizárólagosságához. De leginkább ott kell nyomulni, mondja Lőrinc, ahol ezek a tévhitek korlátla­nul és szabadon terjednek­ az interne­ten. Frappáns és humoros kisfilmekkel lehetne helyretenni egy-egy vitás törté­nelmi helyzetet. Már készülnek is pá­lyázni a megfelelő forrásokra. De más­képpen is fel lehet oldani a legendák­ra jellemző zárt gondolkodást. A szem­besítéssel például: Amikor Lőrinc a ro­mán megszállókról mesélt, elég nagy felzúdulást okozott az osztályban. Ami­kor viszont megfordította a kérdést, és arról kezdett mesélni, hogy Bukarest­ben hasonló jelmezbe öltözött, bakan­csos gyerekek ugyanígy reagálhatnak egy-egy magyar történelmi eseményre, mint például a 48-as szabadságharc­ra, kicsit hitetlenkedtek. Az óra végén mégis odament hozzá az egyikük, és megkérdezte: tényleg elképzelhetőnek tartja az említett példát? Ez is jelzi, a fi­atalok hajlamosak átgondolni egy-egy már megoldottnak vélt problémát. A tavaly megszervezett műhelybe­szélgetéseken ugyanakkor egy Romá­niával foglalkozó kolléga arról számolt be, hogy odaát a miénkénél későb­bi EU-csatlakozás, a tömeges külföl­di munkavállalás miatt lassan elveszíti jelentőségét a szintén mítoszokra épü­lő nacionalizmus. Egyre kisebb a tár­sadalmi támogatottsága, egyre inkább szűkül ezen eszmék táptalaja. Ez ért­hető is: a kinyíló világgal semmilyen legenda nem képes versenyezni. A rendszerváltás a történelem értelmezésének területén is szabadságot hozott fotó: kurucz árpád Fotókiállítás Turulözön a debrecen-józsai Tesco alatt Pogány madár különös röppályán Kácsor Zsolt - Gaz és szemét nem terem nemzetet! - harsogja Dánielfy Zsolt színművész, a debreceni közgyűlés fideszes önkor­mányzati képviselője, majd olyan szik­rázó szemmel néz a turulfotókból ren­dezett kiállítás megnyitóján össze­gyűlt közönségre, mintha az említett gazokat és szemeteket kutatná közöt­tünk. Sajnos sem a szerző nevét, sem a vers címét nem mondja be a mikrofon­ba - amúgy Wass Alberttel szavalja az Intelem című költeményt -, ami már csak azért is sajnálatos, mert közvetle­nül ezután Petőfi Sándor Isten csodája című verse következik. S miután az ő neve sem hangzik el, úgy tűnik, mint­ha az elszavalt verseket egy és ugyan­azon költő írta volna. Pedig nem. A forradalmár költő az említett versében ugyanis arra tesz félre nem érthető uta­lást, hogy mi, magyarok, kik oly sok se­bet okozunk saját magunknak, tán va­lami rossz szellemtől származunk, Is­ten csodája hát, hogy még áll hazánk. Sajátos hangulatot kölcsönöz Dánielfy színész-képviselő hazafiasan lángoló szavalatának, hogy a debre­cen-józsai Tesco alatt működő műve­lődési központban vagyunk: egy szint­tel fölöttünk a nemzetközi áruházlánc pénztárgépei csilingelnek, mellet­tünk egy olasz pizzéria üzemel, miköz­ben a körben fölállított paravánokon - összesen száztizenkét darab fotón - sok-sok turul bontogatja a szárnya­it. A fényképek készítője Katona Ber­nadette, aki 2005-ben kezdte fotózni a Kárpát-medencében található turu­­los szobrokat és emlékműveket. Azóta megörökített több mint négyszázat, és még mindig hátravan legalább három­száz darab. - Hát itt aztán van turul rendesen! - szalad ki egy nyolcvanhoz közeli jó­­zsai bácsika száján a meglepett kijelen­tés, s mi tagadás, meglepetésében mi is csak osztozhatunk. A megnyitón a nagy mennyiségre alapoz Somogyi Béla, Debrecen kul­turális ügyekért felelős fideszes alpol­gármestere is, aki bejelenti: büszke ar­ra, hogy a kiállításnak Debrecen adhat otthont, merthogy - teszi hozzá össze­vont szemöldökkel, hangjában világo­san kiérezhető nehezteléssel - a mű­vésznőnek „elutasításban is volt része”. Nem tudni, hogy miféle hányatta­táson mehetett keresztül Katona Ber­nadette anyaga­­ azon kívül, hogy egy részét 2009-ben Budapesten már be­mutatták -, de az alpolgármester ál­tal említett „elutasításoknak” lehet né­mi alapja. A fotók dokumentumértéke ugyan tagadhatatlan, de abban nem volnék biztos, hogy mélyebb esztéti­kai és művészeti értéket is hordoznak. Úgy tűnik, mintha a művésznő gon­dolkodás nélkül kattingatott volna, le­fényképezett minden útjába eső turul­nak látszó tárgyat, s már szaladt to­vább a következőhöz, a Felvidéktől le Baranyáig, Somogytól a Kárpátaljáig. Némelyik fotó életlen, a másik sötét, a harmadik túlexponált, van olyan kép is, amelyen nem a főtéma - azaz a tu­­rulos emlékmű - dominál, hanem az előtte lévő járda, sőt az egyik kiállí­tott darabon rajta felejtették a digitá­lis fényképezőgép által az exponálás automatikusan rögzített dátumát is. Pedig a turulmotívum ennél jóval többet érdemelne: a benne rejlő szo­ciografikus lehetőség Katona Berna­dette sorozatát elnézve első pillantás­ra látszik. A fotókból kiderül, hogy van nekünk turulunk fémből, fából és kő­ből, szárnyas és totemállatunk világ­­háborús obeliszk tetején, pesti hídfőn és erdélyi kopjafán, bekerült közpark­ba, múzeumkertbe és templomba, de megalkották nemhogy szablyával, de még feszülettel és a Szent Koronával is. Az még érthető, hogy a kerecsen­­sólyom néhol ősmagyar vezérrel, má­sutt csodaszarvassal látható, de sokat elárul abban a megátalkodott magyar fejünkben kavargó zűrzavarról, hogy egykori pogányságunk legfőbb szim­bóluma a tákosi református templom­ban már a pad karfájára szállt, Tokaj­ban pedig egyenest a keresztény Ma­gyarországot megalapító Szent István király fejére röppent. Azt hiszem, e különös röppálya bemutatása ennél az átgondolatlan digitális kattintgatásnál és a Wass Albert-féle, semmitmondó dagályosságnál sokkal mélyebb és igé­nyesebb elemzést érdemelne. „Hát itt aztán van turul rendesen!” A SZERZŐ FELVÉTELE ÉLET ÉS IrodalomI IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Kedvezményes előfizetési díj 1 évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Rezső tér 15.) Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241 e-mail: es@es.hu A holnapi szám tartalmából: Ágh Attila: A Szelek Palotája Magyarországon Vágvölgyi B. András: Diszkópartizánok (romagyilkosságok) Lattmann Tamás: Líbia ás a nemzetközi jog Kenesei István: Párhuzamos nyelvészpályák (Kiefer Ferenc, Szépe György) Az ÉS könyve áprilisban - Szijj Ferenc válogatott versei (Szilasi Lászó) Megjelenik minden pénteken! Rendelje meg, vagy keresse a hírlapárusoknál!

Next