Népszabadság, 2011. április (69. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-21 / 93. szám
14 Népszabadság 2011. április 21., csütörtök Kultúra Mítoszok Az interneten kell legyőzni a fiatalok körében egyre terjedő történelmi tévhiteket Farmer után rézzel kivert tarsoly Papp Sándor Zsigmond A magyar történelmi közgondolkodás földcsuszamlásszerű átalakulásának küszöbén állunk. Ezzel a mondattal kezdődik a Történelemtanárok Egylete gondozásában megjelent, Egyezzünk ki a múlttal! című kötet. A változás részben a diákok, a mai tizenéves fiatalok körében zajlik. A szülők pedig, hasonlóan a negyvenes évek végén élő polgárokhoz, akiket annak idején azzal lepett meg a csemetéjük, hogy az iskolában tanultak szerint a történelem osztályharcok története, most hökkenten állnak a sumer-magyar rokonsággal vagy a Trianon-összeesküvéssel előrukkoló gyermekeik előtt. Mi lenne a teendő? Hogyan válhat nyitottá a világ, a kultúra értékei iránt az a fiatal, akit a történelem, a múlt sajátos és megfellebbezhetetlen értelmezése zár be? A kérdés a könyv anyagát adó, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium segítségével tavaly tél végén szervezett, négy alkalomból álló műhelybeszélgetéseken is felmerült. Ezeken az egyre szélesebb körökben megjelenő történelmi mítoszok lehetséges következményeit, a legendák kivédésének mikéntjeit próbálták felvázolni, ugyanakkor feltérképezték a leggyakrabban felmerülő tévhiteket. Nem véletlen, hogy ezek a magyar őstörténet, Trianon és a második világháború körül csoportosulnak. És az sem lehet véletlen, hogy nemritkán 65 éve született, s már rég elfeledettnek hitt mítoszok élednek fel és terjednek szélsebesen. A rendszerváltozás a történelem értelmezésének területén is szabadságot hozott. Nagyon sokan kezdték úgy érezni, hogy számukra már nem kielégítő a „hivatalos” magyarázat - eleveníti fel Fazekas Csaba, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke a mítoszok újraéledésének kezdetét. Megerősödésük és elterjedésük viszont több okra is visszavezethető. A történelem, mint szakma is veszített az elmúlt években presztízséből, és párhuzamosan a politikai és egyéb intézményrendszerek hiteltelenedésével a tényeken alapuló múltértelmezéseknek is csökkent a tekintélyük. Ráadásul a magyar politikum az elmúlt 150 évben erősen historizáló beszédmódot használt, s ez a rendszerváltás után, főként jobboldali körökben ismét teret nyert. Az előregyártott történelmi előképek és azok értelmezése kiválóan alkalmas egy-egy aktuális politikai lépés igazolásához. Amikor a politika érdeklődni kezd egy-egy kiállítás, szakkönyv vagy kulturális konferencia, pályázat eredményei iránt, ez már önmagában is jelzi, hogy mekkora tétje van számukra a múlt „helyes” értelmezésének. (Ez a folyamat az alkotmányozásban is visszaköszön.) Ugyanakkor, hangsúlyozza Fazekas, a mítoszok megteremtették a maguk szubkultúráját is. Megjelentek az életvitel szinte minden területén, az öltözködésben, a jelképhasználatban, de akár a kulturális értékek sajátos értelmezésében, kiválasztásában is. (A választásba a politika is besegít, elég ha csak jobboldali politikusok felszólalásaira gondolunk egy-egy, általuk vitatott színházi előadás kapcsán.) Így váltak az életünk részeivé a mítoszokat bizonyos értelemben megjelenítő szimbólumok is: Nagy-Magyarország-matrica, apádsávos hűtőmágnes, turulmadaras övtáskák. A szimbólumok használatában önmagában persze semmi kivetnivaló nincs, sőt az identitás szempontjából még kötelező is, csakhogy ezen jelképek használata egészen mást sugall. Nem azt határozza meg, hogy kik vagyunk, hanem azt, hogy kik nem, figyelmeztet Fazekas. Vagyis: igazabbak, magyarabbak vagyunk másoknál. A történelemtanárok úgy látják, a puszta tagadás helyett a személyes múlt jobb megismerése révén lehet eltántorítani a diákokat a makacs legendáktól. Az effajta viselet a lázadás eszméjét is jelenti sok mai fiatalnak. Ami a beatkorszakban a farmer, az lehet nekik most a rézzel kivert tarsoly - magyarázza Lőrinc László, a kötet szerkesztője, hogy az effajta mítoszok nem csupán politikai hátszéllel jöhetnek létre. Tiltakozás is lehet a túlontúl liberálisnak érzett értékek iránt. De azok körében is megjelenhetnek az effajta tévhitek, akik kudarcosnak érzik a történelmet, és a mindennapok miatt is nagy az igényük egy jól felmutatható sikersztorira. S hogy mit lehetne tenni a mítoszok ellen? Sokat és sokféleképpen, csak egyet nem: frontális támadást indítani. Az egyik út lehet a különféle család- és helytörténetek bemutatása a történelem órákon, hiszen a személyes történetek kapcsán derül ki, hogy milyen sokszínű is a közös múlt. Hány és hány értelmezést enged meg, miközben a mítoszok foggal-körömmel ragaszkodnak a maguk kizárólagosságához. De leginkább ott kell nyomulni, mondja Lőrinc, ahol ezek a tévhitek korlátlanul és szabadon terjednek az interneten. Frappáns és humoros kisfilmekkel lehetne helyretenni egy-egy vitás történelmi helyzetet. Már készülnek is pályázni a megfelelő forrásokra. De másképpen is fel lehet oldani a legendákra jellemző zárt gondolkodást. A szembesítéssel például: Amikor Lőrinc a román megszállókról mesélt, elég nagy felzúdulást okozott az osztályban. Amikor viszont megfordította a kérdést, és arról kezdett mesélni, hogy Bukarestben hasonló jelmezbe öltözött, bakancsos gyerekek ugyanígy reagálhatnak egy-egy magyar történelmi eseményre, mint például a 48-as szabadságharcra, kicsit hitetlenkedtek. Az óra végén mégis odament hozzá az egyikük, és megkérdezte: tényleg elképzelhetőnek tartja az említett példát? Ez is jelzi, a fiatalok hajlamosak átgondolni egy-egy már megoldottnak vélt problémát. A tavaly megszervezett műhelybeszélgetéseken ugyanakkor egy Romániával foglalkozó kolléga arról számolt be, hogy odaát a miénkénél későbbi EU-csatlakozás, a tömeges külföldi munkavállalás miatt lassan elveszíti jelentőségét a szintén mítoszokra épülő nacionalizmus. Egyre kisebb a társadalmi támogatottsága, egyre inkább szűkül ezen eszmék táptalaja. Ez érthető is: a kinyíló világgal semmilyen legenda nem képes versenyezni. A rendszerváltás a történelem értelmezésének területén is szabadságot hozott fotó: kurucz árpád Fotókiállítás Turulözön a debrecen-józsai Tesco alatt Pogány madár különös röppályán Kácsor Zsolt - Gaz és szemét nem terem nemzetet! - harsogja Dánielfy Zsolt színművész, a debreceni közgyűlés fideszes önkormányzati képviselője, majd olyan szikrázó szemmel néz a turulfotókból rendezett kiállítás megnyitóján összegyűlt közönségre, mintha az említett gazokat és szemeteket kutatná közöttünk. Sajnos sem a szerző nevét, sem a vers címét nem mondja be a mikrofonba - amúgy Wass Alberttel szavalja az Intelem című költeményt -, ami már csak azért is sajnálatos, mert közvetlenül ezután Petőfi Sándor Isten csodája című verse következik. S miután az ő neve sem hangzik el, úgy tűnik, mintha az elszavalt verseket egy és ugyanazon költő írta volna. Pedig nem. A forradalmár költő az említett versében ugyanis arra tesz félre nem érthető utalást, hogy mi, magyarok, kik oly sok sebet okozunk saját magunknak, tán valami rossz szellemtől származunk, Isten csodája hát, hogy még áll hazánk. Sajátos hangulatot kölcsönöz Dánielfy színész-képviselő hazafiasan lángoló szavalatának, hogy a debrecen-józsai Tesco alatt működő művelődési központban vagyunk: egy szinttel fölöttünk a nemzetközi áruházlánc pénztárgépei csilingelnek, mellettünk egy olasz pizzéria üzemel, miközben a körben fölállított paravánokon - összesen száztizenkét darab fotón - sok-sok turul bontogatja a szárnyait. A fényképek készítője Katona Bernadette, aki 2005-ben kezdte fotózni a Kárpát-medencében található turulos szobrokat és emlékműveket. Azóta megörökített több mint négyszázat, és még mindig hátravan legalább háromszáz darab. - Hát itt aztán van turul rendesen! - szalad ki egy nyolcvanhoz közeli józsai bácsika száján a meglepett kijelentés, s mi tagadás, meglepetésében mi is csak osztozhatunk. A megnyitón a nagy mennyiségre alapoz Somogyi Béla, Debrecen kulturális ügyekért felelős fideszes alpolgármestere is, aki bejelenti: büszke arra, hogy a kiállításnak Debrecen adhat otthont, merthogy - teszi hozzá összevont szemöldökkel, hangjában világosan kiérezhető nehezteléssel - a művésznőnek „elutasításban is volt része”. Nem tudni, hogy miféle hányattatáson mehetett keresztül Katona Bernadette anyaga azon kívül, hogy egy részét 2009-ben Budapesten már bemutatták -, de az alpolgármester által említett „elutasításoknak” lehet némi alapja. A fotók dokumentumértéke ugyan tagadhatatlan, de abban nem volnék biztos, hogy mélyebb esztétikai és művészeti értéket is hordoznak. Úgy tűnik, mintha a művésznő gondolkodás nélkül kattingatott volna, lefényképezett minden útjába eső turulnak látszó tárgyat, s már szaladt tovább a következőhöz, a Felvidéktől le Baranyáig, Somogytól a Kárpátaljáig. Némelyik fotó életlen, a másik sötét, a harmadik túlexponált, van olyan kép is, amelyen nem a főtéma - azaz a turulos emlékmű - dominál, hanem az előtte lévő járda, sőt az egyik kiállított darabon rajta felejtették a digitális fényképezőgép által az exponálás automatikusan rögzített dátumát is. Pedig a turulmotívum ennél jóval többet érdemelne: a benne rejlő szociografikus lehetőség Katona Bernadette sorozatát elnézve első pillantásra látszik. A fotókból kiderül, hogy van nekünk turulunk fémből, fából és kőből, szárnyas és totemállatunk világháborús obeliszk tetején, pesti hídfőn és erdélyi kopjafán, bekerült közparkba, múzeumkertbe és templomba, de megalkották nemhogy szablyával, de még feszülettel és a Szent Koronával is. Az még érthető, hogy a kerecsensólyom néhol ősmagyar vezérrel, másutt csodaszarvassal látható, de sokat elárul abban a megátalkodott magyar fejünkben kavargó zűrzavarról, hogy egykori pogányságunk legfőbb szimbóluma a tákosi református templomban már a pad karfájára szállt, Tokajban pedig egyenest a keresztény Magyarországot megalapító Szent István király fejére röppent. Azt hiszem, e különös röppálya bemutatása ennél az átgondolatlan digitális kattintgatásnál és a Wass Albert-féle, semmitmondó dagályosságnál sokkal mélyebb és igényesebb elemzést érdemelne. „Hát itt aztán van turul rendesen!” A SZERZŐ FELVÉTELE ÉLET ÉS IrodalomI IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Kedvezményes előfizetési díj 1 évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Rezső tér 15.) Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241 e-mail: es@es.hu A holnapi szám tartalmából: Ágh Attila: A Szelek Palotája Magyarországon Vágvölgyi B. András: Diszkópartizánok (romagyilkosságok) Lattmann Tamás: Líbia ás a nemzetközi jog Kenesei István: Párhuzamos nyelvészpályák (Kiefer Ferenc, Szépe György) Az ÉS könyve áprilisban - Szijj Ferenc válogatott versei (Szilasi Lászó) Megjelenik minden pénteken! Rendelje meg, vagy keresse a hírlapárusoknál!