Népszabadság, 2011. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-10 / 108. szám
VELEMENY KARRIER KULTÚRA TUDOMÁNY RIVALDA TV-MUSOR SPORT MA: ► Észt dallamok A 2000-ben alakult Vägilased együttes Észtország egyik legnépszerűbb zenekara. Egyedülálló hangzású zenéjükben az archaikus népi dallamok és ritmusok modern hangszerelésben jelennek meg. Ma este nyolc órakor a pesti Merlinben adnak ingyenes koncertet. A harmadik pofon elé BEDNÁRIK IMRE Két alkotmánybírósági pofon után a Fidesz harmadszor is megszavazta az általa „pofátlannak” tartott végkielégítéseket 98 százalékos büntetőadóval sújtó törvényt. Persze megint másként. Teszik ezt azért, hogy kerül amibe kerül, végrehajtsák Orbán Viktor tavaly nyári akciótervének populista ígéretét. Az Alkotmánybíróság először tavaly ősszel a jogbiztonság elvének sérelme miatt semmisítette meg a különadótörvényt. Válaszul a Fidesz demokráciákban példátlan módon éppen azon a ponton korlátozta az AB hatáskörét, ahol ebbe az ügybe képes lett volna még beavatkozni, vagyis megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy adó- és költségvetési ügyekben állást foglaljon. És hozott így új törvényt. Az AB gúzsbakötése megakadályozva egyben a magánnyugdíjpénztárak államosítása elleni fellépés lehetőségét is. Ezek után az új különadótörvény már öt évre visszamenőleg követelte vissza a távozó állami vezetőktől és munkavállalóktól a jogszabály vagy munkaszerződés alapján nekik járó végkielégítésük, felmentési pénzük 98 százalékát. Az AB azonban újra tudott vétózni: a kifizetéskor hatályos törvények szerint felvett és gyakran már elköltött pénz visszafizettetése méltatlan helyzetbe hoz embereket, a közszférában évtizedeket eltöltő, majd kirúgott vagy nyugdíjazott alkalmazottakat, ezért az AB pénteken az emberi méltóság megsértése miatt újra megsemmisítette a jogszabályt, de egyben lehetőséget teremtett a 2010-es végkielégítések különadóztatására. Ott ugyanis még nem áll fent a méltatlanság valószínűsége. A személyi jövedelemadó május 20-i befizetési határidejének sürgető szorításában a Fidesz egy nap alatt keresztüldarálta a parlamenten Lázár János igénytelenül megírt új törvényjavaslatát. Rogán Antal segítségére, „pontosító” módosító javaslatára volt szükség ahhoz, hogy a jogszabályból ne legyen újra botrány, hogy a különadó a parlamenti képviselőkre, az európai parlamenti képviselőkre és a megyei közgyűlési elnökökre is 2010-től vonatkozzon, ne pedig 2011-től, ahogy az a Lázár-változatból kiolvasható volt. A pontosítások sem tudják azonban elfedni, hogy a harmadik különadótörvény is több sebből vérzik. Ellentétes a jogalkotási törvénnyel, mert a kihirdetését követő napon már hatályba lép. Nincs tekintettel arra az előírásra, hogy az adótörvényeket csak úgy lehet módosítani, hogy azok a hatálybalépés előtt legalább 45 nappal kihirdessék, így az érintettek felkészülhessenek a változásokra. Persze ha a Fidesz betartaná a törvényt, akkor az a 45 nap miatt július elején lépne életbe, s akkor az adóév május 20-i lezárása miatt a 2010-es felmentési pénzek után sem lehetne követelni a büntetőadót. Ám a Fideszben a jogállamnál nagyobb becsben van Orbán Viktor ígérete. Büntetőadónak lennie kell. Az új jogszabály továbbra is méltatlan helyzetbe hozhat olyan több évtizedet a közszférában eltöltött, majd 2010-ben menesztett alkalmazottakat, akik azóta nem találtak állást, így kénytelen-kelletlen felélték a végkielégítésüket, megtakarításaikat. Lázár János a pénteki megsemmisítő alkotmánybírósági határozat után úgy fogalmazott, hogy a testület Magyarország és az emberek érdekeivel ellentétes döntést hozott. Fia a jogállamiság, a tisztességes jogalkotás követelményeinek betartása ellentétes ezekkel az érdekekkel - ami aligha lehetséges -, akkor nem is pénteken hozott utoljára ilyen döntést az AB. Az új szabály ugyanis szintén nem korrekt. Fia a magyar emberek érdeke az, hogy normaszegő normák szülessenek, ám maradjon. De csak akkor. A szék után a végkielégítést is elveszíthetik fotó: Móricz simon Drachma vagy dráma BLAHÓ MIKLÓS BRÜSSZEL Jól jellemzi az Európai Unió és az eurózóna hitelességének állapotát, hogy a piacok péntek délután elhitték a Spiegel hírét: az athéni pénzügyminiszter azért utazott egy titkos luxembourgi találkozóra, hogy néhány nagy tagállam képviselőjével megállapodjék Görögország kilépéséről a valutaövezetből. A piacok annak ellenére reagáltak az értesülésre, hogy az eurózóna állam- és kormányfői már többször írásba adták: mindent megtesznek a valutaövezet stabilitásának megőrzésére. Görögország amúgy ma már szinte elképzelhetetlen - kiválása mindent fölborítana. Súlyos bankválságot okozna. A görög állampapíroknak a kilépéssel járó értékvesztésébe belebuknának a görög bankok, de e fordulatot megszenvednék a német és a francia pénzintézetek is, amelyek jól bevásároltak a hellén adósságból. A drachma persze segíthetne elvileg, mert le lehetne értékelni az euróval szemben, s ekként javulna a görög gazdaság versenyképessége. Drachma nélkül ezt a fordulatot másként kell végrehajtani: bércsökkentések és a fogyasztás visszafogása révén. Ezt kérik most számon a görög kormányon. Ez az érem egyik oldala. Ám pénteken néhány valutaövezeti pénzügyminiszter - a találkozónak nemcsak titkossága, hanem szűk körű volta is szót érdemel - végre beismerte, amit a piac egy éve, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az unió görög mentőprogramjának kezdete óta hangoztat: a csomag nem működik. A megszorítások következtében kialakult gazdasági válság közepette zuhan a nemzeti össztermék (GDP), amihez képest a mérséklődő költségvetési hiány is egyre nagyobb arányú, vagyis további szigorításokra lenne szükség, amelyek tovább rontják a kilátásokat. Jövőre Athénnak 30 milliárd euró adósságot kellene megújítania, erre az IMF és az EU csomagjában azonban nincs pénz, s a piac sem ad. Mi a megoldás? Van-e egyáltalán? Ha kilépni nem lehet, és csődöt jelenteni sem, nehogy a német és francia bankok bukjanak, s polgárháború nélkül a jövedelmeket drasztikusan megnyirbálni sem, akkor esetleg az uniós hitel feltételeit lehet enyhíteni, lejáratát hosszabbítani, a költségvetési kiigazítás határidejét kitolni, további hiteleket nyújtani, amire persze a megsegített írek és portugálok is mondanak majd valamit. Piramisjátékhoz hasonlította a Financial Timesban Mario Blejer, az argentin jegybank volt kormányzója, ahogy Európa új adóssággal kezeli az adósságot, ami szerinte a végtelenségig elhúzható, amíg az eurózóna - azaz az ennek kormányai által létrehozott pénzügyi mentőalap - hitelt nyújt a kölcsönökben úszó gyenge euróövezeti tagoknak. Hacsak az európai választók nem mondanak nemet, ahogy ennek jelei látszanak Finnországban, és a mind szkeptikusabb és európai szerepén töprengő Németországban. Egy biztos: ha a banki veszteségek elkerülése végett a tagországi adósság végül az európai mentőalapban köt ki, a végső hitelező az adófizető lesz - annak minden következményével együtt. A rögtönzött mentőakciókkal időt nyert az EU. Kérdés, mire. Most elkerüli a bankválságot, de az eurózóna perifériájának csődhelyzetével egyszer szembesülnie kell. S jobb-e, ha ezt a következő generációk teszik meg? Ám a megnyert időben az unió egy helyben topog. A válság a még mélyebb integráció felé kényszerítené, de ehhez meg kéne értetni a választókkal, hogy a pénzügyi unió a politikailag jelenleg elképzelhetetlen politikai unió létrehozása nélkül nem működhet. S bár népi igény lenne rá, a visszalépés, az eurózóna szűkebbre szabása is végrehajthatatlan. Középút meg nincs. Most kinek az érdeke? SZALAY TAMÁS LAJOS szalayt@nepszabadsag.hu inek az érdeke? - címmel jelent meg húsz évvel ezelőtt Áder János Fidesz-képviselő tanulmánya az újkori demokráciánk választási rendszereinek kialakulásáról. Leírja, miként egyezkedtek az MSZMP-delegáció, illetve az Ellenzéki Kerekasztal tagjai, melyik oldal milyen érdekek alapján igyekezett a saját maga felé billenteni a rendszer szabályait. Az ügy húsz év elteltével is aktuális, a Fidesz- KDNP pártszövetség ugyanis újra kívánja írni a választási szisztémát, és egyelőre úgy tűnik, egymagában. A választási rendszer kétségtelenül megérett az újraformálásra, hiszen eredendően is csak az első demokratikus választás lebonyolítására alkották meg, abban bízva, hogy majd az új parlament megalkotja a végleges kereteket. Végül azonban ez az ügy is az elmúlt húsz év politikai csatáinak elfekvőosztályára került. (Az más kérdés, hogy minden hibájával együtt kiállta az idők próbáját.) A lépéskényszert most maga a Fidesz-KDNP véste kőbe, pontosabban az év végéig hatályban lévő alkotmányba azzal, hogy annak részévé tette az Országgyűlés csaknem a felére csökkentett létszámát: a 198 főt. Kénytelenek tehát mindent újraszabályozni. Az csak a megnyert választások utáni politikai marketingcirkusz mutatványa volt, hogy a kormánypártok tavaly májusban beadtak egy választási reformjavaslatot (még aznap rákontrázott az MSZP, és beadta a sajátját), ebben ugyanis több olyan pont van, amely megvalósíthatatlan, nélkülözhetetlen mozzanatok viszont hiányoznak. A javaslat a kormány hatáskörébe rendeli például a választókörzetek határainak megrajzolását, amely klauzulát az Alkotmánybíróság egy 2009-es döntésében alkotmányellenessége miatt már megsemmisített. Igaz, a választókörzeteket már évek óta újra kellene szabni a népességszám változása miatt, de erre sem volt elég akarat az elmúlt években. Kérdés, a Fidesz- KDNP most hogyan fogja ezt megoldani, milyen „független” testület kezébe adja a ceruzát, vonalzót. A Médiatanács és az Állami Számvevőszék személyzeti politikáját elnézve lehetnek félelmeink. Ennél is szomorúbb, hogy Gulyás Gergely fideszes képviselő a hét végén az MTI-nek azt mondta: az már eldőlt, hogy az új választási rendszer is vegyes lesz, azaz lesznek egyéni körzetek és listák is. Mondja ezt úgy, hogy a választási reformot előkészítő albizottság alig néhányszor ülésezett, eddig még semmi érdemire nem jutott, a valós tárgyalások pedig csak most kezdődnek. Az MSZP történetesen nem vegyes, hanem listás választást szorgalmaz az arányosság érdekében, de ezek szerint már a tárgyalások előtt garantált reménytelenséggel. Az új alkotmány átpasszírozása után kevés kétség maradt a kormánypártok konszenzuskereső hajlamát illetően, mégis remélhetnénk, legalább a választójogi kérdésekben adnak a látszatra. Kiváltképp, hogy a rendszerváltáskor - Áder visszaemlékezése szerint - a Fidesz a listás voksolás mellett érvelt. Akkor ez volt az érdekük. K A mi zsákunk foltja RÉVÉSZ SÁNDOR reveszs@nepszabadsag.hu A szlovákiai magyaroknak az ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) óriásplakátjaival kell szembenézniük, melyeken ez áll: „Ne legyünk idegenek a saját országunkban!” Ez a jelszó azoké, akik csak akkor érzik otthon magukat a hazájukban, ha csak az ő nemzetük tagjai élnek ott, ha csak az ő nyelvüket beszélik ott, ha Szlovákia a szlovák nemzeté, Románia a román nemzeté, Magyarország a magyar nemzeté. Az óriásplakátokkal Slotáék aláírásokat gyűjtenek ügydöntő népszavazáshoz, melyen a nagy többségben lévő szlovákok megszavazhatnák, hogy hazájuk hivatalaiban kizárólag szlovákul lehessen beszélni. Az aláírások szépen gyűlnek, két hét alatt összejött 60 ezer, a népszavazás kiírásához 350 ezer kell. Nem lehet gond. Gond csak az lehet, hogy alapvető emberi jogokról Szlovákiában sem lehet népszavazni. Mert ezt diktálja a degenerált Nyugat. Mert ez az elhülyült, elnemzetietlenedett, globalizált, liberális világ ilyen idegen normákat erőltet rá szegény szlovákokra, akik a saját hazájukban nem érvényesíthetik a saját akaratukat... A nem sokkal kevésbé ultranacionalista SMER vezére, Fico is megszólalt: Szlovákiának az új magyar alaptörvényre azzal kell válaszolnia, hogy módosítja a saját alkotmányát, megtagadva immáron egyértelműen és teljes egészében a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. Ez éppoly logikus, mint amilyen borzasztó. „A Szlovákiában élő nemzetiségeket és népcsoportokat a szlovák nemzet részének tekintjük.” „Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő szlovákjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Szeretné-e a kedves magyar olvasó, ha magyar nemzettársainak olyan országban kellene élnie, melynek alkotmányát a fenti passzusok ékesítik, melyben őket egy másik nemzet részének tekintik, melyben egy másik nemzet akarata érvényesül a különböző nemzethez tartozó állampolgárok egyenértékű akarata helyett? A fenti idézetek a Fidesz-KDNP alaptörvényéből valók, csak a magyar jelzőket cserélgettük szlovákra. Aki csak akkor érzi otthon a hazájában magát, ha csak ő van ott otthon, annak nemzeti hovatartozásától függetlenül idegen lesz mindenki, aki ezt másképp gondolja. Annak az otthonosságérzetéhez nem csupán az kell, hogy csak a saját fajtáját lássa és kizárólag a saját nyelvét hallja, hanem az is, hogy a saját nyelvén, a saját fajtájától se halljon mást, mint amit ő gondol. Az ő otthonosságérzetéhez, biztonságérzetéhez el kell hallgattatni mindent, ami a nemzetállami gondolatkörön, a törzsi szemléleten kívül esik. Ami nem Fico, Slota, Orbán, Vona. A nemzeti-törzsi-vallási-világnézeti egyneműség igénye nagyon ősi, mély gyökerű igény. Sokkal mélyebb, mint az egyéni szabadságé, az emberi jogoké, a demokráciáé, melyek gyökerei alig pár száz éve növekednek. A múlt jelen van, de a jövő elkezdődött.