Népszabadság, 2011. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-10 / 108. szám

VELEMENY KARRIER KULTÚRA TUDOMÁNY RIVALDA TV-MUSOR SPORT MA: ► Észt dallamok A 2000-ben alakult Vägilased együttes Észtország egyik legnépsze­rűbb zenekara. Egyedülálló hangzású zenéjükben az archaikus népi dallamok és ritmusok modern hangszerelésben jelennek meg. Ma este nyolc órakor a pesti Merlinben adnak ingyenes koncertet. A harmadik pofon elé BEDNÁRIK IMRE Két alkotmánybírósági pofon után a Fidesz harmadszor is megszavazta az általa „pofátlannak” tartott végkielé­gítéseket 98 százalékos büntetőadó­val sújtó törvényt. Persze megint más­ként. Teszik ezt azért, hogy kerül ami­be kerül, végrehajtsák Orbán Viktor tavaly nyári akciótervének populista ígéretét. Az Alkotmánybíróság először tavaly ősszel a jogbiztonság elvének sérelme miatt semmisítette meg a különadó­törvényt. Válaszul a Fidesz demokrá­ciákban példátlan módon éppen azon a ponton korlátozta az AB hatáskö­rét, ahol ebbe az ügybe képes lett vol­na még beavatkozni, vagyis megfosz­totta attól a lehetőségtől, hogy adó- és költségvetési ügyekben állást foglal­jon. És hozott így új törvényt. Az AB gúzsbakötése megakadályozva egy­ben a magánnyugdíjpénztárak álla­mosítása elleni fellépés lehetőségét is. Ezek után az új különadótörvény már öt évre visszamenőleg követelte vissza a távozó állami vezetőktől és munka­­vállalóktól a jogszabály vagy munka­­szerződés alapján nekik járó végkielé­gítésük, felmentési pénzük 98 százalé­kát. Az AB azonban újra tudott vétóz­ni: a kifizetéskor hatályos törvények szerint felvett és gyakran már elköl­tött pénz visszafizettetése méltatlan helyzetbe hoz embereket, a közszfé­rában évtizedeket eltöltő, majd kirú­gott vagy nyugdíjazott alkalmazotta­kat, ezért az AB pénteken az emberi méltóság megsértése miatt újra meg­semmisítette a jogszabályt, de egyben lehetőséget teremtett a 2010-es vég­­kielégítések különadóztatására. Ott ugyanis még nem áll fent a méltatlan­ság valószínűsége. A személyi jövedelemadó május 20-i befizetési határidejének sürgető szorí­tásában a Fidesz egy nap alatt keresz­tüldarálta a parlamenten Lázár János igénytelenül megírt új törvényjavasla­tát. Rogán Antal segítségére, „ponto­sító” módosító javaslatára volt szükség ahhoz, hogy a jogszabályból ne legyen újra botrány, hogy a különadó a par­lamenti képviselőkre, az európai par­lamenti képviselőkre és a megyei köz­gyűlési elnökökre is 2010-től vonat­kozzon, ne pedig 2011-től, ahogy az a Lázár-változatból kiolvasható volt. A pontosítások sem tudják azonban elfedni, hogy a harmadik különadó­törvény is több sebből vérzik. Ellenté­tes a jogalkotási törvénnyel, mert a ki­hirdetését követő napon már hatályba lép. Nincs tekintettel arra az előírásra, hogy az adótörvényeket csak úgy lehet módosítani, hogy azok a hatálybalé­pés előtt legalább 45 nappal kihirdes­sék, így az érintettek felkészülhessenek a változásokra. Persze ha a Fidesz be­tartaná a törvényt, akkor az a 45 nap miatt július elején lépne életbe, s ak­kor az adóév május 20-i lezárása miatt a 2010-es felmentési pénzek után sem lehetne követelni a büntetőadót. Ám a Fideszben a jogállamnál nagyobb becsben van Orbán Viktor ígérete. Büntetőadónak lennie kell. Az új jogszabály továbbra is mél­tatlan helyzetbe hozhat olyan több év­tizedet a közszférában eltöltött, majd 2010-ben menesztett alkalmazotta­kat, akik azóta nem találtak állást, így kénytelen-kelletlen felélték a végkielé­gítésüket, megtakarításaikat. Lázár János a pénteki megsemmi­sítő alkotmánybírósági határozat után úgy fogalmazott, hogy a testület Ma­gyarország és az emberek érdekeivel ellentétes döntést hozott. Fia a jogál­lamiság, a tisztességes jogalkotás kö­vetelményeinek betartása ellentétes ezekkel az érdekekkel - ami aligha le­hetséges -, akkor nem is pénteken ho­zott utoljára ilyen döntést az AB. Az új szabály ugyanis szintén nem korrekt. Fia a magyar emberek érdeke az, hogy normaszegő normák szülessenek, ám maradjon. De csak akkor. A szék után a végkielégítést is elveszíthetik fotó: Móricz simon Drachma vagy dráma BLAHÓ MIKLÓS BRÜSSZEL Jól jellemzi az Európai Unió és az eurózóna hitelességének állapotát, hogy a piacok péntek délután elhit­ték a Spiegel hírét: az athéni pénzügy­­miniszter azért utazott egy titkos lu­xembourgi találkozóra, hogy néhány nagy tagállam képviselőjével megálla­podjék Görögország kilépéséről a va­lutaövezetből. A piacok annak elle­nére reagáltak az értesülésre, hogy az eurózóna állam- és kormányfői már többször írásba adták: mindent meg­tesznek a valutaövezet stabilitásának megőrzésére. Görögország­­ amúgy ma már szin­te elképzelhetetlen - kiválása mindent fölborítana. Súlyos bankválságot okoz­na. A görög állampapíroknak a kilé­péssel járó értékvesztésébe belebuk­nának a görög bankok, de e fordula­tot megszenvednék a német és a fran­cia pénzintézetek is, amelyek jól bevá­sároltak a hellén adósságból. A drach­ma persze segíthetne elvileg, mert le lehetne értékelni az euróval szemben, s ekként javulna a görög gazdaság ver­senyképessége. Drachma nélkül ezt a fordulatot másként kell végrehajtani: bércsökkentések és a fogyasztás vis­­­szafogása révén. Ezt kérik most szá­mon a görög kormányon. Ez az érem egyik oldala. Ám pén­teken néhány valutaövezeti pénzügy­­miniszter - a találkozónak nemcsak titkossága, hanem szűk körű volta is szót érdemel - végre beismerte, amit a piac egy éve, a Nemzetközi Valuta­alap (IMF) és az unió görög mentő­programjának kezdete óta hangoztat: a csomag nem működik. A megszorí­tások következtében kialakult gazda­sági válság közepette zuhan a nemze­ti össztermék (GDP), amihez képest a mérséklődő költségvetési hiány is egy­re nagyobb arányú, vagyis további szi­gorításokra lenne szükség, amelyek tovább rontják a kilátásokat. Jövőre Athénnak 30 milliárd euró adósságot kellene megújítania, erre az IMF és az EU csomagjában azonban nincs pénz, s a piac sem ad. Mi a megoldás? Van-e egyáltalán? Ha kilépni nem lehet, és csődöt jelen­teni sem, nehogy a német és francia bankok bukjanak, s polgárháború nél­kül a jövedelmeket drasztikusan meg­nyirbálni sem, akkor esetleg az uniós hitel feltételeit lehet enyhíteni, lejára­tát hosszabbítani, a költségvetési ki­igazítás határidejét kitolni, további hi­teleket nyújtani, amire persze a meg­segített írek és portugálok is monda­nak majd valamit. Piramisjátékhoz hasonlította a Fi­nancial Timesban Mario Blejer, az argentin jegybank volt kormányzó­ja, ahogy Európa új adóssággal keze­li az adósságot, ami szerinte a végte­lenségig elhúzható, amíg az eurózó­na - azaz az ennek kormányai által létrehozott pénzügyi mentőalap - hi­telt nyújt a kölcsönökben úszó gyen­ge euróövezeti tagoknak. Hacsak az európai választók nem mondanak ne­met, ahogy ennek jelei látszanak Finn­országban, és a mind szkeptikusabb és európai szerepén töprengő Németor­szágban. Egy biztos: ha a banki vesz­teségek elkerülése végett a tagországi adósság végül az európai mentőalap­ban köt ki, a végső hitelező az adófize­tő lesz - annak minden következmé­nyével együtt. A rögtönzött mentőakciókkal időt nyert az EU. Kérdés, mire. Most el­kerüli a bankválságot, de az eurózóna perifériájának csődhelyzetével egyszer szembesülnie kell. S jobb-e, ha ezt a következő generációk teszik meg? Ám a megnyert időben az unió egy hely­ben topog. A válság a még mélyebb in­tegráció felé kényszerítené, de ehhez meg kéne értetni a választókkal, hogy a pénzügyi unió a politikailag jelen­leg elképzelhetetlen politikai unió lét­rehozása nélkül nem működhet. S bár népi igény lenne rá, a visszalépés, az eurózóna szűkebbre szabása is végre­hajthatatlan. Középút meg nincs. Most kinek az érdeke? SZALAY TAMÁS LAJOS szalayt@nepszabadsag.hu­ inek az érdeke? - címmel jelent meg húsz évvel ezelőtt Áder Já­nos Fidesz-képviselő tanulmánya az újkori demokráciánk válasz­tási rendszereinek kialakulásáról. Leírja, miként egyezkedtek az MSZMP-delegáció, illetve az Ellenzéki Kerekasztal tagjai, me­lyik oldal milyen érdekek alapján igyekezett a saját maga felé billente­ni a rendszer szabályait. Az ügy húsz év elteltével is aktuális, a Fidesz- KDNP pártszövetség ugyanis újra kívánja írni a választási szisztémát, és egyelőre úgy tűnik, egymagában. A választási rendszer kétségtelenül megérett az újraformálásra, hi­szen eredendően is csak az első demokratikus választás lebonyolításá­ra alkották meg, abban bízva, hogy majd az új parlament megalkotja a végleges kereteket. Végül azonban ez az ügy is az elmúlt húsz év politi­kai csatáinak elfekvőosztályára került. (Az más kérdés, hogy minden hi­bájával együtt kiállta az idők próbáját.) A lépéskényszert most maga a Fi­­desz-KDNP véste kőbe, pontosabban az év végéig hatályban lévő alkot­mányba azzal, hogy annak részévé tette az Országgyűlés csaknem a fe­lére csökkentett létszámát: a 198 főt. Kénytelenek tehát mindent újra­szabályozni. Az csak a megnyert választások utáni politikai marketing­cirkusz mutatványa volt, hogy a kormánypártok tavaly májusban bead­tak egy választási reformjavaslatot (még aznap rákontrázott az MSZP, és beadta a sajátját), ebben ugyanis több olyan pont van, amely megvaló­síthatatlan, nélkülözhetetlen mozzanatok viszont hiányoznak. A javas­lat a kormány hatáskörébe rendeli például a választókörzetek határainak megrajzolását, amely klauzulát az Alkotmánybíróság egy 2009-es dön­tésében alkotmányellenessége miatt már megsemmisített. Igaz, a válasz­tókörzeteket már évek óta újra kellene szabni a népességszám változása miatt, de erre sem volt elég akarat az elmúlt években. Kérdés, a Fidesz- KDNP most hogyan fogja ezt megoldani, milyen „független” testület ke­zébe adja a ceruzát, vonalzót. A Médiatanács és az Állami Számvevőszék személyzeti politikáját elnézve lehetnek félelmeink. Ennél is szomorúbb, hogy Gulyás Gergely fideszes képviselő a hét vé­gén az MTI-nek azt mondta: az már eldőlt, hogy az új választási rend­szer is vegyes lesz, azaz lesznek egyéni körzetek és listák is. Mondja ezt úgy, hogy a választási reformot előkészítő albizottság alig néhányszor ülésezett, eddig még semmi érdemire nem jutott, a valós tárgyalások pedig csak most kezdődnek. Az MSZP történetesen nem vegyes, ha­nem listás választást szorgalmaz az arányosság érdekében, de ezek sze­rint már a tárgyalások előtt garantált reménytelenséggel. Az új alkotmány átpasszírozása után kevés kétség maradt a kor­mánypártok konszenzuskereső hajlamát illetően, mégis remélhetnénk, legalább a választójogi kérdésekben adnak a látszatra. Kiváltképp, hogy a rendszerváltáskor - Áder visszaemlékezése szerint - a Fidesz a listás voksolás mellett érvelt. Akkor ez volt az érdekük. K A mi zsákunk foltja RÉVÉSZ SÁNDOR reveszs@nepszabadsag.hu A szlovákiai magyaroknak az ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) óriásplakátjaival kell szembenézniük, melyeken ez áll: „Ne legyünk idegenek a saját országunkban!” Ez a jelszó azo­­ké, akik csak akkor érzik otthon magukat a hazájukban, ha csak az ő nemzetük tagjai élnek ott, ha csak az ő nyelvüket beszélik ott, ha Szlovákia a szlovák nemzeté, Románia a román nemzeté, Magyaror­szág a magyar nemzeté. Az óriásplakátokkal Slotáék aláírásokat gyűjtenek ügydöntő nép­szavazáshoz, melyen a nagy többségben lévő szlovákok megszavazhat­nák, hogy hazájuk hivatalaiban kizárólag szlovákul lehessen beszélni. Az aláírások szépen gyűlnek, két hét alatt összejött 60 ezer, a népsza­vazás kiírásához 350 ezer kell. Nem lehet gond. Gond csak az lehet, hogy alapvető emberi jogokról Szlovákiában sem lehet népszavazni. Mert ezt diktálja a degenerált Nyugat. Mert ez az elhülyült, elnemze­­tietlenedett, globalizált, liberális világ ilyen idegen normákat erőltet rá szegény szlovákokra, akik a saját hazájukban nem érvényesíthetik a saját akaratukat... A nem sokkal kevésbé ultranacionalista SMER vezére, Fico is meg­szólalt: Szlovákiának az új magyar alaptörvényre azzal kell válaszolnia, hogy módosítja a saját alkotmányát, megtagadva immáron egyértel­műen és teljes egészében a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. Ez éppoly logikus, mint amilyen borzasztó. „A Szlovákiában élő nemzetiségeket és népcsoportokat a szlovák nemzet részének tekintjük.” „Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szer­ződés a múlt, a jelen és a jövő szlovákjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Szeretné-e a kedves magyar olvasó, ha magyar nemzettársainak olyan országban kellene élnie, melynek alkotmányát a fenti passzusok ékesítik, melyben őket egy másik nemzet részének tekintik, melyben egy másik nemzet akarata érvényesül a különböző nemzethez tartozó állampolgárok egyenértékű akarata helyett? A fenti idézetek a Fidesz-KDNP alaptörvényéből valók, csak a ma­gyar jelzőket cserélgettük szlovákra. Aki csak akkor érzi otthon a hazájában magát, ha csak ő van ott ott­hon, annak nemzeti hovatartozásától függetlenül idegen lesz mindenki, aki ezt másképp gondolja. Annak az otthonosságérzetéhez nem csupán az kell, hogy csak a saját fajtáját lássa és kizárólag a saját nyelvét hall­ja, hanem az is, hogy a saját nyelvén, a saját fajtájától se halljon mást, mint amit ő gondol. Az ő otthonosságérzetéhez, biztonságérzetéhez el kell hallgattatni mindent, ami a nemzetállami gondolatkörön, a törzsi szemléleten kívül esik. Ami nem Fico, Slota, Orbán, Vona. A nemzeti-törzsi-vallási-világnézeti egyneműség igénye nagyon ősi, mély gyökerű igény. Sokkal mélyebb, mint az egyéni szabadságé, az em­beri jogoké, a demokráciáé, melyek gyökerei alig pár száz éve növeked­nek. A múlt jelen van, de a jövő elkezdődött.

Next