Népszabadság, 2011. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-23 / 119. szám
Vakvágányon a kormány - nincs pénz a szárnyvonalakra és a kispostákra ► 41 közül 13 helyen indult meg újra a vonatközlekedés. ► Hallgat a minisztérium, kínosan szünetel a „restauráció”. Az ügy ^4 CSERÉPFALVI MIMIKOKO EMLÉKEZIK APJA BOLTJÁRA Arcok ^20 Egészségügy „Magyar orvos vagyok, Fidesz rám?!” Ultimátum a kabinetnek Danó Anna Utolsó ajánlatot tett a hétvégén két orvosszervezet a kormánynak, hogy elegendő szakember maradhasson az egészségügyben. A rezidensek „mindent eldöntő” közgyűlést hívtak össze vasárnapra a fővárosba, a háziorvosok húszpontos követelést fogalmaztak meg balatoni rendezvényükön. A háziorvosok utánpótlásukért, a szakorvosjelöltek a jövőjükért aggódnak. Az orvostársadalom a Magyar Rezidens Szövetség közreműködésével ma hozza nyilvánosságra ultimátumát, amellyel szándékuk szerint az orvosok itthon maradását ösztönző intézkedésekre kényszerítenék a kormányt. Papp Magor, a szövetség elnöke szerint minden eddiginél szélesebb körű összefogásra készül az orvostársadalom, mert többségük „itthon szeretne otthon lenni”. ,Magyar orvos vagyok, Fidesz rám?!” - feliratú molinó várta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt a Falusi Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (Fakoosz) hétvégi kongresszusán. A mondat értelmezését a rendezvény több dokumentumának fejlécén mottóként használt szövegrészlet segítette Orbán Viktor kormányfő tavalyi beszédéből: „Szeretnénk lezárni azt a korszakot, amely megnyomorította a magyar egészségügyet, amely miatt az orvosok és az ápolónők tömegesen hagyják el Magyarországot, és nem a tapasztalatszerzés szándékával mennek el, hanem a kényszer űzi el őket, hogy jobban fizetett állásokat keressenek külföldön.” Az orvosok és ápolónők itthon tartása eddig nem sikerült a Fidesz-kormánynak, sőt a jól képzett szakemberek mind nagyobb számban hagyják el az országot. 2004 és 2007 között kétezer orvos és több száz nővér vállalt munkát az unió országaiban, tavaly pedig újabb 1100 orvos kért hatósági igazolást a végzettségéről külföldi munkavállaláshoz. A 2009-es adatokhoz képest ez kétszázzal több távozó orvost jelent. Ha az elvándorlás felgyorsul, 2013-ig akár 4000 orvost is elveszíthet az ellátórendszer, nem beszélve arról a további kétezer doktorról, akik betöltik a nyugdíjkorhatárt. - A háziorvosok zöme meglehetősen apatikus - mondja Borsi Éva, a Kasszaorvosi Szervezet elnöke. Mindez érthető, hiszen az alapellátásban gyógyítók átlagéletkora 57 év, amikor már nehezen mozdul az ember. Csakhogy itt is van veszítenivaló, ha a kormány továbbra is érzéketlen marad: néhány éven belül ezrek mennek nyugdíjba. Az pedig egyenesen kétségbeejtő, hogy a Semmelweis Terv hamarosan kormány elé kerülő változatában sincs egyetlen szó sem a pénzről. - Ezt a tervet a kormánynak nem szabad elfogadnia, mert ezzel azt üzenné, hogy már ígérete sincs az ágazat számára - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Fakoosz hétvégi rendezvényének vendégeként. - Soha nem volt olyan sekélyes az egyeztetés a kormányzattal, mint az elmúlt egy évben. Nem kíváncsiak a szakma véleményére, jelentős késés van a döntésekben, az orvoskar kiégett és menekül, a kormányzat pedig már nem is ígér. Várakozás és türelem jellemzi még mindig az orvosokat, bár elégedetlenek azzal a tempóval és jogalkotási menetrenddel, amit a kormány követ- mondta lapunknak Selmeczy Kamill, a Fakoosz elnöke. Gyors politikai döntésre van szükség, elengedhetetlen a praxisfinanszírozás mielőbbi emelése, és az is, hogy diktátum helyett a valós költségeken alapuló finanszírozási szerződéseket kapjanak az OEP-től. Szócska Miklós a tanácskozáson további türelmet kért, mert „világégés után vagyunk”. Nagy tetszést aratott az a bejelentése, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetése után az Egészségbiztosítási Pénztár „túlburjánzó” ellenőrzéseit is felszámolták. Útra készen fotó: teknős miklós Csökkenő keresetek Több mint tízezer forinttal csökkent a havi átlagbér az egészségügyben. A KSH adatai szerint 2010 elején még 130 146 forint volt, most 118 118 forint. Az ágazatban alkalmazott szellemi foglalkozásúak tavaly ilyenkor még 140 ezer forintot kaptak kézhez, most viszont csupán 127 ezret. Nincs semmiféle összeesküvés, Orbán támadja az országot Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialista Párt elnöke nyilatkozott lapunknak a magyar alkotmányról, a kormány politikájáról és a magyar szocialisták jövőjéről, az Zágráb uniós igyekezete mozgósítja az ellentábort Fordulat érlelődik a horvát EU- csatlakozás ügyében, vagy a zágrábi és a magyar elnökségi igyekezet az ellenkező hatást éri el? Kiderül az uniós külügyminiszterek vacsoráján. ^8 HAZAHOZTÁK A HŐSI HALOTTAKAT A kecskeméti légibázison katonai tiszteletadással fogadták vasárnap az Afganisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgépet. A katonákat családjaik kérésére a nyilvánosság kizárásával temetik majd el. FOTÓ: REVICZKY ZSOLT ÖTÖDIK HASÁB Karikatúra Az amerikai New Yorker a világ egyik legjobb, legkomolyabb, egyben legviccesebb hetilapja. Sajnálatos módon igen éberen őrködik a szerzői jogok megőrzése felett, így olvasóinknak együk május közepi karikatúrájuk helyett be kell érniük annak leírásával: a dzsungelben eltévedt turistáknak tűnő család feje elismeri enyhén dühös hitvesének és gyermekének, hogy valóban eltévedtek, de rögtön hozzáteszi, most az a legfontosabb, hogy a lényegre koncentráljanak, és megállapítsák, ki tehet róla. Nem kérdés, hogy bizonyos magyar politikusok lelkes előfizetői a New Yorkernek! A hét végén előbb Orbán Viktor mondta el, hogy az önkormányzatok pénzügyi bajairól nem maguk tehetnek, hanem az előző nyolc év kormányai, de most a válságmenedzselési gondolkodást háttérbe szorítva, jövőorientált, építő, hosszabb történelmi korszakra is biztos alapot jelentő új rendszert kell alkotni. Erről a küszöbönálló reformról Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Botka László szegedi polgármester úgy vélekedett, hogy az önkormányzatok államosítását, közigazgatás helyett államigazgatást, autonómia helyett centralizációt, gyenge településeket, több helyű adót, a polgároktól eltávolodó ügyintézést jelent. Amit Tállai András belügyi államtitkár azzal igyekezett tromfolni, hogy hazudnak, éppen a szocialisták támadták nyolc éven át az önkormányzatokat, csökkentették állami támogatásukat, miközben egyre több feladatot bíztak rájuk, amitől aztán eladósodtak. Tehát azzal már tisztában vagyunk, hogy eltévedtünk, de a vezetni hivatottak szerint most az a legfontosabb, hogy a felelősről vitatkozzunk, mert nyilván így lehet megoldani a problémát. Karikatúra. (A szerk.) Fekete Gy. Attila szerint beköszöntött a péntek déli frász ideje A rossz híreket pénteken kell bejelenteni, amikor a koncentráció már lankad. Lázár János jól tudja ezt. ^11 Szabad út Kubában? Ortutay L. Gyula a kubai „húzd meg, ereszd meg” politikát elemzi. ^11 9 770133 175012 11119