Népszabadság, 2011. június (69. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-11 / 136. szám
8 Népszabadság 2011. június 11., szombat Hétvége Az üstökösökből sosem lesznek csillagok S. Nagy István szerint ma is szükség van a Millió rózsaszálra A kórház parkjában, árnyat adó fák menedékében láthatatlan küzdelem zajlik, a betegségek vs. S. Nagy István meccs második félidejében pillanatnyilag a kihívott áll győzelemre. A halkszavú, kiszolgáltatottságában is örökké humorát csillogtató, minden poénlehetőségre lecsapó költő a szemével pótolja testének szabotázsait: lehet mondani - örök csibész néz szembe a kérdezővel és a kamerával. A műfaj ikon, slágermilliárdos szerzőt arról kérdeztük: miként látja a celebek és sztárok - meglehetősen egyenlőtlen - harcát a népszerűségszerzés mindennapos csatájában. LÁNG ZSUZSA Kérem, cáfolja meg, ha tudja és akarja: a hírnév megszerzéséhez tök mindegy, hogy valaki született tehetség, vagy a média szárnyára felkapaszkodó, tizenöt percre szavatolt potyautas. A valódi sztároknak az úgynevezett celebek soha nem lehetnek ellenfelei. Lassan mindannyian megszokjuk - nem is tehetünk mást -, hogy furcsa, kaotikus világban élünk, vagyis néha ijesztően elbillen a mérleg nyelve a botrányhősök felé, de ezt a divatot (is) mi csak importáltuk. A média (teljes joggal) arra épít, hogy az emberek sokkal inkább a hírességek viselt dolgaira kíváncsiak - mármint arra, hogy kivel lépett félre, mitől hízott meg, vagy éppen fogyott le - mintsem arra, hogy hány hangszeren játszik virtuózan, vagy hány oktávon énekel tisztán. De gyorsan szögezzük le, hogy az ismertség nem azonos a népszerűséggel. Attól, hogy az illető naponta címlapon van valami mondvacsinált balhéval, még nem valószínű, hogy megtelik rá az Aréna. És a közönségnek köztudottan jó orra van: tévedhetetlenül felismeri a lufiként felfújt kreáció és a valódi tehetség közötti különbséget. Nem gondolja, hogy a bulvárosodás és az ezzel járó, ma már alig leplezett profithajsza a színvonal rovására megy? Azért itt sem kellene általánosítani... Oly korban élünk, amikor némelyek épp a gagyiság révén kerülnek a figyelem középpontjába, „ez annyira rossz, hogy már-már jó” alapon. Dőlnek a felkérések, izomlázat kapnak a sok autogramosztástól, és még csak észre sem veszik, hogy csak mulatnak rajtuk. Az ilyen tiszavirágéletű röppálya csak percekig tart: amilyen könnyen jött, olyan könnyen megy. De kéretik óvatosan bánni a skatulyázással, mert alkalomadtán csak egy hajszál, vagy a kifinomult ízlés választja el egymástól a kategóriákat. Ugyanis le a kalappal az olyanok előtt, mint például Lady Gaga, aki imponáló leleményességgel, és sokszor az eszközök között sem finnyásan válogatva hergeli fel a tömeget: extrém jelmezeivel, férfi-női vegyes identitásával „legyárt/tat/ja” magáról a botrányt a klipeken, de amikor kiáll a színpadra, bebizonyítja, hogy briliáns zene- és dalszövegíró, ragyogó énekes és táncos, aki megérdemelten zsebeli be a Grammy-díjakat. Vagyis zseniálisan használja a bulvárt a profitszerzésre. Nem tartja legalább egy kicsit gyanúsnak, hogy a minden kereskedelmi csatorna főműsor- és reklámidejét elfoglaló tehetségkutató versenyeken csak bombázó külsejű, „megcsinált” lányok és fiúk győznek?A tehetség mindig párosul a fotogenitással? Vagy megfordítva: mifelénk a kicsit kriplik, nagyon túlsúlyosak, túlkorosak, valahogy sose győznek... A tehetségkutató versenyekért nagyjából azóta rajonganak a nézők, mióta van televíziózás. Volt Ki mit tud?, Táncdalfesztivál, Made in Hungary. Tessék választani! Mindegyiket főműsoridőben közvetítette a televízió és a szó legszorosabb értelmében kiürültek az utcák annak idején, mert ki nem hagyta volna senki az esedékes fordulót. Igaz, (egyetlen csatorna lévén) nem egymás hegyére-hátára szervezték őket. Az a lélegzetvételnyi idő, ami ennek következtében nézőnek, alkotónak, szereplőnek megmaradt, mindenki épülésére, fejlődésére szolgált. Ma már ez luxusnak számít, egyszerűen nem engedi meg a nézettségért vívott konkurenciaharc. Keményen diktál a pénz. Hogy a tehetség vagy a képernyő-alkalmasság dönt-e? Véleményem szerint az marad talpon, akit érdemesnek tartanak arra, hogy pénzt fektessenek bele. Nem félti a túl gyorsan, túl magasra jutott fiatalokat a „tériszonytól”? Nem én találtam ki, régi igazság, hogy könnyebb a csúcsra feljutni, mint ott maradni. Az üstökösök sorsa a rövid csillogás. Feltűnnek az égen, majd viharsebességgel zuhannak le. Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy olyan csillagokat fedezhettem fel, akik ma is fényesen ragyognak az égbolton: ilyen Koncz Zsuzsa, akinek a kezdő Szörényi Leventével megírtam első slágerét, a Rohan az időt, Fenyő Miklós, aki pillanatok alatt befutott a testére szabott Csavard fel a szőnyeget című dallal, az Edda együttes, akiket a megboldogult Ifjúsági Parkban léptettem fel először az Engedjetek saját utamon szerzeménnyel. Payer Öcsit a Balaton partján hallottam meg „cöncögni” a gitárjával, amikor még gyógyszerésznek készült, de az Ó, egy alfa Rómeó megváltoztatta az életét. Ihász Gáborral a Széchenyi fürdőben ismerkedtem meg, amikor masszőrként dudorászott valamit. Kérésemre gitárt ragadott és pillanatok alatt összehoztuk a Múlnak a gyermekéveket. Máté Pétert a külkereskedői pályáról térítettem el a Hull az elsárgult levéllel. Amikor mindannyian sikeressé váltak, akkor lett a legnagyobb szükségük a segítségemre, nem is annyira szerzőként, sokkal inkább barátként, emberként. Ugyanis állandóan ismételgettem nekik, márpedig lusta zseni nincs. Istenáldotta tehetségüket minden áldott nap csiszolniuk kell. Mert sztár csak az lehet, aki bírja a magasságot. És éppúgy a mélységet is. Gondolt már arra, mi lenne önnel, a Mesterrel, ha a mostani hazai körülmények között kellene kezdenie a pályáját? Hiszek az isteni igazságszolgáltatásban. A valódi tehetség - mint a szikla repedései között a havasi gyopár -utat tör magának a legnagyobb kietlenségben is. Meggyőződésem, hogy az én lírai tőről fakadt lelkem ma is visszhangra találna az emberek szívében. Már csak azért is, mert minél tüskésebbé válik körülöttünk a növényzet, annál nagyobb szükség van Millió rózsaszálra. Ön köztudottan a női nem őszinte és gáláns rajongója. E sorok íróját is (jó, nem millió, de) öt stilizált sárga rózsabimbóköteg várta, pedig a kórházi környezet aligha a gesztusok megnyilvánulásának legalkalmasabb helyszíne. Rendíthetetlen hite az örök szerelemben visszatérő motívuma szövegeinek. A szerelem nyilván örök, kérdés, hogy az interpretáció mennyire szirupos a kicsit cinikusabbá és nagyon racionálisabbá vált nemzedék számára... A szerelem tényleg örök. És aki érintett, az a szövegekben magára ismer, aki pedig kívülálló, sokallja a töménységét. Mindaddig, amíg érintetté nem válik. Tegnap, ma és mindörökké. Nem lehet a véletlen műve, hogy napjaink sztárkeresőin is a repertoár kilencvenkilenc százaléka a reménytelen, a beteljesedő, a boldog és boldogtalan szerelemről szól, nem pedig a bérelszámolásról... A régi klasszikus szerzőtársak, akik már nincsenek közöttünk, vajon azon a bizonyos bárányfelhőn ülve a zsűrivel együtt szavaznának az új kollégákra, vagy a sok műbalhé miatt alkalmatlannak tartanák az efféle megmérettetést? Az én égi szerzőtársaim - Máté Péter, Ihász Gábor, Payer Öcsi - valamennyien keményen megdolgoztak a sikerért a maguk idejében. Nekik persze egy másfajta világban kellett helytállniuk, amikor még látványelemek, effektek, trükkök és csúcstechnikák nélkül kellett érvényesülniük. Anélkül, hogy a nevükben nyilatkoznék - ismerve őket - szívből drukkolnának. Velem együtt. Valami intelem, instrukció, jó tanács a jövő sztárjainak? Mindenekelőtt ismerjék meg önmagukat, hogy másokkal össze ne téveszthető egyéniségekké válhassanak. Ne hamis másolatokként akarjanak érvényesülni, hanem keressék és találják meg, aztán pedig fejlesszék saját, belső kisugárzásukat. Ha a trendet majmolják, akkor előbb-utóbb egyenkülsejük,belsejük lesz. Tartsák magukat napi tréningben ének- és mozgásgyakorlással, beszédtechnikával. És kitartóan higgyenek a saját tehetségükben. Legyenek nyitottak a világ rezdüléseire, lélegezzenek együtt az univerzális változásokkal. És végül, de tényleg nem utolsósorban: legyen szinkronban a mondanivalójuk a saját életvitelükkel, mert hosszú távon csak akkor lehetnek hitelesek. Vagyis igaz fénnyel ragyogó csillagok. Sztár csak az lehet, aki bírja a magasságot. És éppúgy a mélységet is FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD Névjegy S. NAGY ISTVÁN 50 éve sikeres dalszövegíró, számtalan Táncdalfesztivált, Made in Hungaryt. Tessék választani! nyert. Számtalan arany- és platinalemezzel büszkélkedhet, EMERTON-díjas, Huszka-díjas. A Magyar Köztársaság Középkeresztjét kapta Göncz Árpádtól. Eddig körülbelül 17 ezer dalt írt, legutóbb Artisjus életműdíjat vehetett át áprilisban.