Népszabadság, 2011. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-01 / 204. szám

George Clooney filmje aranyló szobrokat érhet Velencében A fesztivál zűrös építési terü­letnek látszik, a világ legna­gyobb filmsztárjainak különö­sen erős csapata azonban így is a szokott izgalommal várja az eredményt. ^14 Ma megkezdődik a tanév, az oktatás jövőjében azonban semmi sem biztos ► Kétszázötven forintból kell ebédet adni, mégis sokan pályáznak rá. ► Egész napos iskola az új köznevelési törvénytervezetben. Az ügy h>4-5 Költségvetés A kormányülés után maradtak nyitott kérdések Lassú lesz a kilábalás Baka F. Zoltán Maratoni ülést tartott tegnap a kor­mány, a délelőtt kilenckor kezdődött tárgyalás fél öt környékén ért vé­get. Úgy tudjuk, terítéken volt mind a 2011-es költségvetés módosítása, mind a 2012-es büdzsé tervezete. A kormányülés után Szijjártó Péter mi­niszterelnöki szóvivő annyi tájékoz­tatást adott, hogy a kormány első ol­vasatban megtárgyalta és elfogadta a 2012. évi költségvetésről szóló tör­vényjavaslatról és kapcsolódó kérdé­sekről szóló előterjesztést, és tartani kívánja a jövő évre tervezett 2,5 szá­zalékos hiánycélt. Értesüléseink szerint azért bőven maradtak nyitott kérdések, a követ­kező kormányüléseken is foglalkoz­nak még ezekkel az ügyekkel. Forrá­sunk elmondásából arra lehet követ­keztetni, hogy véglegesnek tekinthe­tő döntés nem sok született. Ez egyéb­ként elsősorban az idei büdzsé szem­pontjából lenne fontos, mert egyre fogy az idő, amíg e módosítások ér­demben ki tudják fejteni hatásukat az egyenlegre. Úgy tudjuk, inkább elméleti, el­vi vita folyt a teendőkről, kevésbé a konkrét intézkedések határozták meg a kormányülés menetét. Ez arra utal, hogy még a kormányon belül sem tel­jes az összhang arról, milyen módon nyúljanak hozzá a büdzséhez: bevéte­li vagy kiadási oldalon találják meg a gazdaság lassulása miatt idén terven felül keletkező 80-100 milliárd fo­rintos hiány forrását? (Amihez még hozzászámíthatjuk az áfa-visszauta­lás rendezését, 230-250 milliárd fo­rintot is, de erre a nyugdíjvagyon ál­lítólag fedezetet jelent.) Azokban az ügyekben is el kell még végeztetni a számításokat a Nemzet­­gazdasági Minisztérium apparátusá­val, amelyekben esetleg döntést hoz­tak, ezért sem tud most a nyilvános­ság elé állni a kormány a konkrét in­tézkedésekkel. Információink szerint az ülésen nem került szóba a jövedéki adó eme­lése. Tegnap reggel egy televíziós mű­sorban még arról beszélt Varga Mi­hál­y államtitkár, hogy ez az egyik le­hetséges forrása a deficitcsökkentés­nek (ezenkívül még zárolásokat emlí­tett). Ez nem jelenti azt, hogy végleg lekerült a napirendről például a do­hánytermékek adójának emelése. Forrásunk tájékoztatása szerint a 2011-es évet érintő módosítások nagyjából egy időben kerülhetnek a parlament elé a 2012-es költség­­vetés javaslatával. Vagyis valamikor szeptember második felében, végén nyújtják be a törvényjavaslatot, akkor derül ki, pontosan milyen intézkedé­seket tervez a kormány. Kormánykö­rökben nem érzik későinek az idei büdzsé szeptember végére időzített módosítását, mivel csak szeptember közepén kezdődik el az Országgyűlés őszi ülésszaka. A költségvetéstől nem független, amit Orbán Viktor mondott tegnap reggel egy rádiós műsorban. Arról be­szélt, hogy újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelenté­sére készül a kormány a következő egy hétben. Forrásként a nyugdíj­vagyont jelölte meg, ám kérdés, melyik va­gyonelemre gondolt, mert az állam­papírok már nem állnak rendelkezés­re, a tőzsdei részvények értékesítése pedig a mostani árfolyamok mellett csak veszteséggel oldható meg. A kor­mányfő megerősítette: szeretné, ha 2012-ben a GDP 70 százaléka alatt lenne az államadósság, a ciklus végé­re pedig a mértéke közelebb lenne a 60, mint a 70 százalékhoz. Orbán Viktor szerint mára eldőlt, hogy nem lesz Európában gyors kilá­balás, egy hosszú, legalább 8-10 évig tartó, komoly gazdasági válsággal kell számolni. A devizahitelek kap­csán pedig azt mondta, hogy ősszel a veszteségmegosztás lesz az egyik leg­fontosabb kérdés, amiből a bankok­nak ki kell venniük a részüket. A Ma­gyar Bankszövetségnél nem tudták értelmezni, mire gondolt a kormány­fő, velük ez ügyben­­ sem­­ vették fel a kapcsolatot. A Népszabadság értesülése szerint a miniszterelnök ma közgazdászok­kal tárgyal az euróválságról. Az Ori­­go.hu Auth Henrik, Járai Zsigmondi, és Szapáry György részvételéről írt. A dohányosok szívhatják a fogukat, ha emelik a jövedéki adót: nemcsak a füstölgők, hanem az alapanyag termesztői is fotó: teknős miklós A fogfehérítés árnyoldala: a száj egészét veszélyeztetheti A szépségért drágán megfizet­hetünk, ha nem szakszerűen járunk el. Nem bevételnövelő fogás a tanács, hogy otthoni kezelés előtt is érdemes szak­orvosi véleményt kérni. A 16 ÖRÖMÖK TRIPOLI TEREIN­dig nem tudták elfogni a felkelők, így ma ural­kodása 42. esztendejé­nek betöltésére gon­dolhatnak vesztésre Választásokat követel­nek a tripoliak, akik együtt ünneplik a fel­­szabadulást és a rama­­dán végét. Moammer Kadhafit azonban ön­álló hívei.­+7 FOTÓ: REUTERS - ZOFIRA BENSEMRA ÖTÖDIK HASÁB Ajándék Személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt - adta hírül a kormányzati portál, amely szerint a dokumentumot Kövér László személyes aláírásá­val a Magyar Közlöny különki­adásaként lehet megkapni. A kormány arra kéri az önkor­mányzatokat, hogy szeptembertől lehetőség szerint a polgármesteri hivatalban, az ügyfélszolgálatu­kon állítsák fel az „alaptörvény asztalát”, ahol az állampolgárok adatlap kitöltésével kérhetik az új alkotmány kézbesítését. Ez már döft, biccenthetünk elégedetten, van új alaptörvé­nyünk, büszkék lehetünk rá, kér­jük, igényeljük, terjesszük, s lám, Rogán Antal már föl is állíttatta az alaptörvény asztalát, szép, az eseményhez méltó, olyan, ahol bárki igényelhet. És lám, elegáns az eljárás is, az alapokmányhoz díjmentesen lehet hozzáférni, kormányunk a terjesztéssel összefüggő költsé­gekre 50 millió forintot biztosít. Ebből következik, hogy nem szá­mítanak túl sok megrendelőre. Ah, ez csak kekeckedés, mi rossz van ebben? Az alaptörvény nagy dolog, csak a semmirekellők gon­dolják úgy, hogy mintha kezdene önnön paródiájává válni a kor­mány alkotmányostul, asztalostul. Csak nincs kedvünk nevetni az egészen, mert ezek a fiúk már nem viccelnek, komolyan gondol­ják, hogy így kell csinálni, a sze­mük előtt a buzgó állampolgár képe lebeg, aki az alaptörvény asztalához járul, áhítattal igényel, várja a postást, tán be is keretez­ted az aláírást, kiaggatja, naponta végigsimítja a tekintetével, s eközben áthatja a hazaszeretet. Igen, ezek a fiúk ezt így gon­dolják, ezt gondolják Magyaror­szágról, és ebben nem az a leg­szörnyűbb, hogy mennyire pök­hendiek, hanem az, hogy mennyi­re lenézik az embereket. (A szerk.) Horváth Gábor a kéthar­mados törvényekhez szükséges többségről ír Azt, hogy nélküle nincs Fi­desz, csak egyetlen ember­ről lehet elmondani. ^11 Aczél Endre okozatnak tartja a szelektív iskolát Az otthonról hozott hátrá­nyokat csak a skandinávok tudták kiegyenlíteni. ^11 9 770133 175043 11204

Next