Népszabadság, 2011. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-12 / 213. szám
Gyerekjáték, videoklip segít megérteni a kontinens eladósodásának bajait ► Egy amerikai bankár legyűrte az unió kommunikációs szakembereit. ► Legóval vázolták fel a pénzügyi krízis összefüggéseit. Európai Unió ^13 Devizahitelek A kedvezményes végtörlesztés fixálja a magas részleteket Az egyiknek semmi, a másiknak talált milliók Munkatársainktól Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament mai ülésén - közölte a miniszterelnök szóvivője vasárnap délután a kormányülés szünetében. Ennél többet nem tudhatott meg a nyilvánosság a maratoni tárgyalásról, amelyen a jövő évi költségvetésen még tátongó több százmilliárd forintnyi lyuk befoltozásáról, valamint a Fidesz-frakció múlt héten „hirtelen felindulásból” felvetett ötletéről tárgyaltak. Utóbbi szerint 180 forintos svájcifrank- és 250-es euróárfolyamon végtörleszthetők legyenek a devizaalapú lakáshitelek. Pedig mindenki bejelentést várt. Konkrétumok híján csak Lázár János frakcióvezető korábbi indoklása citálható, miszerint a javaslatot azért tették a kormány asztalára, mert „az jó az embereknek”, de azt is lehet tudni, hogy a Magyar Bankszövetséggel senki nem egyeztetett, viszont a szándékok szerint minden felmerülő költséget a pénzintézeteknek kell viselniük. A terv a hitelüket törleszteni nem tudó adósok számára semmilyen segítséget nem nyújt, a megemelkedett havi részletet még valahogy kinyögőket legfeljebb a devizaárfolyamok további hátrányos alakulása okozta veszteségtől kíméli meg. A végtörlesztésnél alkalmazott árfolyamok maximálásával főleg azok járnának jól, akiknek van annyi megtakarításuk, hogy egy összegben vissza tudják fizetni devizahitelüket. Frankalapú kölcsön esetében ők a jelenlegi, 230 forint körüli árfolyammal számolva tőketartozásuk több mint ötödét spórolhatnák meg, ez egy tízmilliós adósság esetében 2,2 millió forint talált pénz. Ugyanakkor ha 180-as szint alatt vették fel a hitelt, akkor még mindig fizethetnek többet, mint az eredetileg igényelt hitelösszeg vagy annak időarányos része. Az euróhiteleknél ennél kisebb a nyereség: 278 forintos árfolyammal számolva 11 százalék, ami, maradva az előbbi példánál, 1,1 millió forint megtakarítás annak, aki elég tehetős hozzá, hogy tízmilliós tartozását így rendezze. Az adósok többségének a kedvezményes árfolyam csak akkor valós alternatíva, ha forintalapú hitellel ki tudják váltani a devizában jegyzett adósságukat. A magyar hitelállomány nyilvános adatai alapján számoltunk: mennyi lehet e hitelkiváltás vagy konverzió után az immár forintalapú törlesztőrészlet. Körülbelül akkora, vagy néhány százalékkal még magasabb is, mint a 230-as (278-as euró) szinten fizetett részlet. A forinthitellel való kiváltás ugyanakkor csak akkor alternatíva, ha az ügyfél a bankjánál vagy egy másiknál hitelképesnek találtatik. Kérdés, hogy a magyar bankoknak van-e akkora hitelezési aktivitásuk, ami egy ekkora méretű akcióhoz szükséges. Az egész komolyan átrendezheti a hazai lakáshitel-állomány piacát és a pénzintézetek nyereségességi mutatóit - befolyásolva ezzel a jövőbeni hitelezési hajlandóságukat. A devizában jegyzett lakáshitelek és jelzálogalapú kölcsönök állománya meghaladja az ötezermilliárd forintot, vagyis ha az adósok minden devizahitelt visszafizetnének, a pénzintézetek több mint ezermilliárd forintos veszteséget lennének kénytelenek elkönyvelni. Ez már a tőkehelyzetükhöz képest is jelentős szám: az Európai Bank Hatóság (EBA) stressztesztjén jól szereplő magyarországi bankok egy csapásra elveszítenék saját tőkéjük közel felét. Ha a Fidesz ma keresztül akarja vinni a törvényjavaslatot a parlamenten, akkor a házszabálytól való eltéréshez szüksége lesz az egyik ellenzéki párt támogatására is. Az MSZP-re és az LMP-re biztosan nem számíthat, de a Jobbik nem zárkózik el. Volner János, a Jobbik képviselője lapunknak elmondta, szerinte a Fidesz megkaphatja a párt támogatását a házszabálytól való eltéréshez, még akkor is, ha egyelőre zavarosnak és kidolgozatlannak tartják a kormánypárt javaslatát. Volner szerint annak az a legnagyobb baja, hogy csak néhány gazdag ember tudja majd igénybe venni, az egyik hónapról a másikra élő devizahiteles kisemberek nem tudnak majd ennyi pénzt egy összegben kifizetni. Az ügybe Orbán Viktort fogadják a szombati kötcsei polgári piknik rendezőinek nevében. A kormányfő bekötött jobb karral érkezett fotó: Kurucz árpád Tévhit, hogy az adócsökkentés munkahelyeket teremt Adó helyett járulékcsökkentéssel segíthetné a kormány a munkahelyteremtést, mert az egykulcsos szja erre nem alkalmas - nyilatkozza Vámosi- Nagy Szabolcs adószakértő. ^8 Egészségügy - letétben marad kétezer rezidensi felmondás Hiába tett újabb gesztusokat a szakorvosjelölteknek az egészségügyi államtitkár, a rezidensszövetségnél még mindig ott ketyeg a januári felmondások időzített bombája. ^6 A MAGYAR DAL NAPJA Az Illés együttes Az utcán című dalával vette kezdetét tegnap Nyíregyházán a Magyar Dal Napja. A rendezvényt Presser Gábor kezdeményezésére először 2008-ban tartották meg. Most nyolc településen 35 helyszínen lépett fel a zenésztársadalom krémje. -14 FOTÓ: MTI - KALLÓS BEA MASSZŐR LETT A MAT-FIZ TANÁRNŐBŐL Arcok ^20 ÖTÖDIK HASÁB Erőszak Most éppen Észak-Csehországban vonultak cigánybűnözést emlegető tüntetők, akikből persze pillanatok alatt utcai harcosok lettek, mihelyt a rendőrség megpróbálta betartatni a törvényeket. Nem az első eset térségünkben, megjósolható, hogy nem is az utolsó. A lovas rendőrök és a kommandósok átmenetileg helyreállították a rendet Warnsdorfban, de ha Gyöngyöspatának bármi tanulsága van, hát az mindenképpen, hogy egyszeri rendőri fellépés nem old meg semmit. Általában is, a középeurópai romaprobléma elsősorban nem rendőrségi kérdés. Még a romaellenes érzelmek terjedése sem az, legfeljebb az erőszakos események miatt van szükség karhatalmi beavatkozásra. Amúgy politikai kellene, amit viszont a jelek szerint a cseh meg a többi kormány is túl kockázatosnak lát: puskaporos a hangulat. Voltak romák, akik húsz, de akár kétszáz éve is kisstílű lopásból tartották el a családjukat? Voltak. Indultak dühödt menetek a faluvégi putrik felé? Nem nagyon. Lehet, hogy egy-egy csirke vagy pár vödör krumpli akkor kevésbé hiányzott, mint most? Aligha. A különbség talán a számokban van. Az elmúlt két évtizedben a térségben szakképzetlen roma - és nem roma - munkások százezrei, milliói veszítették el tisztességes munkájukat. Úgy élnek meg, ahogy tudnak, de túl sokan vannak. A lakosság ellenben frusztrált, mert eleve, de a válság nyomán pláne úgy érzi, nem teljesült a rendszerváltás nemzedékének álma, a családok nem jutnak egyről kettőre. Persze azonnal akadnak pártok, amelyek az indulatok hátán indulnak a parlamentbe. Ha volna egyszerű megoldás, valahol valaki már megtalálta volna. Rövid távon marad a düh és az erőszak. (A szerk.) Hargitai Miklós: Index jobbra A médiában a megszólalási lehetőséghez jutás mechanizmusa sem tisztább, sem átláthatóbb nem lett. Ml A ház szelleme Bacher Iván szerint némely háznak volt és van szelleme. Szomorú, hogy a hazának nincsen momentán. Ml 9 770133 175012 11213