Népszabadság, 2011. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-08 / 261. szám

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS 2 Népszabadság­­ 2011. november 8., kedd 24 ÓRA Népszabadság Online ERŐS MONDAT „Az állam feladata, hogy a dolgozó ember méltóságát jogszabályokban is védje, különösen szükséges ez akkor, amikor a munkavállalók történelmi, gazdasági és egyéb körülmények miatt egészen gyenge pozícióban vannak.” Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke VELENCE Nem értik L. Simon Lászlót Sajtónyilatkozatban bírálta L. Simon László fideszes képviselőt Oláhné Surányi Ágnes, Velence független pol­gármestere. A honatya a napokban je­lentette be, hogy ismeretlen tettes el­len büntetőfeljelentést tett a „Velen­cei-tó kapuja” elnevezésű beruházás miatt. Ezzel kapcsolatban a velencei polgármester érthetetlennek nevezte, hogy L. Simon egy olyan ügyben tett büntetőfeljelentést, amelyben a város vezetése már október 14-én rendőrsé­gi eljárást kezdeményezett. A történ­tek hátterében az áll, hogy a „Velen­cei-tó kapuja” projekt kivitelezésével megbízott zrt. ellen felszámolás in­dult, a munkálatok leálltak, a cég pe­dig egyelőre nem tud elszámolni az előlegként felvett több százmillió fo­rinttal. (Nol.hu) MAGYAR NEMZETI GALÉRIA Csák Ferenc az év végén távozik Csák Ferenc főigazgató távozik a Ma­gyar Nemzeti Galéria éléről. A kor­mány nemrégiben a galéria és a Szépművészeti Múzeum összevoná­sáról döntött, az utóbbi gyűjtemény­nek biztosítva vezető szerepet. A fő­igazgató, aki az elmúlt hetekben a döntés szakmaiatlan volta ellen til­takozott, úgy látja: a galéria helyzete alapjaiban rendült meg, ilyen feltéte­lek mellett nem lehetséges felelősség­­teljes irányítás. Főigazgatói megbíza­tásáról így december 31-i hatállyal le­mond. (Munkatársunktól) BÍRÓI FÜGGETLENSÉG Az LMP intézményi garanciát követel Az LMP szerint fent kell tartani a bírói függetlenség intézményi garanciáit - jelentette ki hétfőn Schiffer András frakcióvezető. Hozzátette, hogy az igazságügyi törvény tervezete alapján semmilyen garancia nincs arra, hogy a jogszabály nem annak a politikai elő­feltételnek akar megfelelni, hogy „a bí­róságokat, tehát a harmadik hatalmi ágat is, gyarmatosítsa a narancsural­mi gépezet”. A politikus szerint az ügy­ben az a legsúlyosabb kérdés, hogy a kétharmados többség által kinevezett bírósági csúcsvezető bármilyen mó­don befolyásolni tudja-e a konkrét ügyeket. Például akkor, ha azok a kor­mányerők számára különösen fajsú­lyosnak számítanak - mondta Schiffer András. (Nol.hu) CORVINUS Rostoványi lehet az új rektor Rostoványi Zsolt foglalhatja el a Bu­dapesti Corvinus Egyetem rekto­ri székét januártól, a felsőoktatási in­tézmény szenátusa hétfői ülésén dön­tött így. Rostoványinak a három jelölt közül már az első fordulóban sikerült megszereznie a szenátorok többségé­nek voksát. Rostoványi Zsolt több cik­lusban volt a nemzetközi kapcsolatok tanszék vezetője és betöltötte a tár­sadalomtudományi kar dékánjának tisztét is. 2005-től a Nemzetközi Ta­nulmányok Intézet igazgatója. Közel- Kelet-szakértő. (MTI) WEST-BALKÁN-ÜGY Nem minden felelős ül a vádlottak padján A West-Balkán nevű budapesti szó­rakozóhelyen január 15-én három fiatal lány halálát okozó tömegsze­rencsétlenség vádlottjainak ma kez­dődő pere előtt a két áldozat szülei és jogi képviselőjük újságírók előtt sajnálattal állapították meg, hogy - szerintük - nem mindenki ül a vád­lottak padján azok közül, akiket ál­láspontjuk szerint felelősség terhel­het a történtekért. Dr. Bálint Zoltán ügyvéd ezért nemrég levélben kér­te pótnyomozás elrendelését a tra­gédia előzményeinek tisztázására, de választ egyelőre nem kapott. Dr. Bálint Zoltán szerint az ügyészség - megítélése szerint tévesen - csak azt vizsgálta, hogy közvetlenül kik von­hatók felelősségre a történtek miatt, amikor is a zsúfolt szórakozóhelyen a tömegben három fiatal lány meg­fulladt. Pintér Sándor belügymi­niszter akkor azt mondta, az egyik lány szervezetében drogot találtak. Bár ezt utóbb a szakértők cáfolták, a családtól a tárcavezető nem kért bo­csánatot. (F. Gy. A.) DK Kövért lemondásra szólítják föl „A Demokratikus Koalíció már meg sem döbbent Kövér László újabb primitív, bárdolatlan megjegyzésén, amellyel idiótának nevezte a strasbo­­urgi emberi jogi bíróság, az Európai Unió egyik legfontosabb szervének döntéshozóit”, olvasható Varju Lász­ló pártigazgató állásfoglalásában, aki szerint a házelnök ezzel végképp al­kalmatlanná­ vált a Magyar Köztár­saság Országgyűlésének nemzetközi képviseletére. A Demokratikus Koa­líció felszólítja Kövér Lászlót, mond­jon le posztjáról. (Nol.hu) Az MSZP kiáll Károlyi szobra mellett Az MSZP szerint Károlyi Mihály nevéhez számos fontos reformintézkedés kapcsolódik, ezért az ellenzéki frakció továbbra is kiáll az egykori miniszterel­nök és köztársasági elnök szobrának megtartása mellett a Kossuth téren. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőn a szobornál azt közölte: garázdaság miatt feljelentést tesz Lenhardt Balázs jobbikos képviselő ellen, aki elvitte és kidobta a szobor előtt elhelyezett koszorúkat. fotó: m.schmidt János ALBIZOTTSÁGI ÜLÉS Új Színház a parlamentben A kormánypárti politikusok távolma­radása miatt határozatképtelen volt hétfőn a kulturális és sajtóbizottság el­lenőrző albizottsági ülése. Karácsony Gergely LMP-s elnök azért hirdette meg a tárgyalást, hogy az előadó-mű­vészeti törvény végrehajtásának ta­nulságairól beszéljenek az Új Színház igazgatói pályázata kapcsán. A meghí­vót Tarlós István főpolgármester és az új menedzsment sem fogadta el. Márta István, az Új Színház jelen­legi vezetője most először minősítet­te Dörner György pályázatát, amelyet megvalósíthatatlannak tart. A Ma­gyar Színházi Társaság elnöke, Csiz­madia Tibor azt említette: az előadó­művészeti törvény 2008. decembe­ri megszavazása óta 34 igazgatói pá­lyázat esetében 24-szer a döntés meg­egyezett a szakmai bizottság javasla­tával, hat nem, négy pedig kérdéses volt. Botrány mindig akkor tört ki, ha a fenntartó óhaja nem egyezett a fel­kért szakmai grémium véleményével. Van-e esély arra, hogy a döntést visszavonja a főpolgármester? - tet­te fel a költői kérdést Bérczes Lász­ló, aki úgy vélte: a tények alapján megtehetné. A bizottság két má­sik tagja, Kováts Adél és Ascher Ta­más is rossz üzenetnek, átpolitizált­nak minősítette az ügyet. A bizottsá­gi ülésen Hiller István korábbi kul­turális miniszter mellett megjelent Novák Előd jobbikos képviselő, aki­nek lényegében minden felvetésről Alföldi Róbert jutott eszébe. L. Si­mon László, a kulturális bizottság el­nöke kampányízű kísérletnek minő­sítette az összejövetelt, amikor az ülés után öltönye hajtókáján egy új szín­házas kitűzővel lépett be a terembe. (Szemere Katalin) Csizmadia Tibor és Márta István FOTÓ: MÓRICZ SIMON Meghalt Alföldy Géza Életének hetvenhetedik évében tra­gikus hirtelenséggel elhunyt Alföldy Géza ókortörténész, a Magyar Tu­dományos Akadémia külső tagja, a Heidelbergi Egyetem professor eme­­ritusa. Alföldy Géza 1935. június 6-án született Budapesten. Egyetemi ta­nulmányait az ELTE ókortörténeti és régészeti szakán végezte. A hatva­nas évek első felében kezdett el fog­lalkozni a Római Birodalom határai­nak feltérképezésével, a római sírfel­iratok töredékeinek rekonstrukció­jával, a rövidítések megfejtésével és rendszerezésével, a birodalmi politi­ka és művelődés történetével. Nevé­hez 30 monográfia és 440 egyéb pub­likáció fűződik. Az ókortudóst 1971- ben tagjává választotta a madridi Ki­rályi Történeti Akadémia. 1978-ban a Heidelbergi Tudományos Akadé­mia, 1990-ben a Vatikáni Régészeti Akadémia, 1991-ben pedig az Euró­pai Akadémia tagja lett. Tagja volt a Lengyel Tudományos Akadémiának (1996) és a Finn Tudományos Aka­démiának (1997). Számos egyetem fogadta díszdoktorává, köztük a Bar­celonai Autonóm Egyetem (1988), a pécsi Jannus Pannonius Tudomány­­egyetem és az ELTE (1992), a Lyoni Egyetem (1996) és a Bolognai Egye­tem (1996). (MTI) PEST MEGYE Beszállnak az egyházak? A csődközeli helyzetben lévő Pest megyei szociális intézmények jövő­beni egyházi működtetéséről folytat tárgyalásokat Tarnai Richárd kor­mánymegbízott, országgyűlési képvi­selő (KDNP) - közölte a megyei kor­mányhivatal kommunikációs veze­tője hétfőn. Kiss Attila tájékoztatá­sa szerint a kormányhivatal vezetője az ellátottak érdekében tartaná hasz­nosnak az egyházak bevonását a je­lenleg megyei működtetésű otthonok fenntartásába. (MTI) KURUC.INFO Homályban maradt a főszerkesztő A Fejér Megyei Bíróság jogerősen felmentette M. Balázst az ellene sze­mélyes adattal való visszaélés, vala­mint nagy nyilvánosság előtt elkö­vetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt emelt vádak alól, miután nem látta bizonyítottnak, hogy 2006 őszén a vádlott lett volna a Kuruc.info főszerkesztője. A szél­sőséges nézeteket hirdető portálon az öt évvel ezelőtti zavargások után a résztvevőkkel szemben eljáró bí­rákat és ügyészeket több cikkben is hazaárulóknak titulálták, adataikat nyilvánosságra hozták. A Kuruc.in­­fo-perben hozott jogerős döntés sze­rint a vádhatóságnak nem sikerült beszereznie olyan adatokat, amelyek igazolták volna, hogy M. Balázsnak hozzáférése lett volna a portál felü­letéhez. (Cs. P.) KÖZOKTATÁS Hálózat alakult a tanszabadságért Neves oktatási szakértők és érdekvé­dők alakították meg a Hálózat a Tan­­szabadságért nevű társaságot azért, hogy „fellépjenek a jogsértő törvény­­alkotás ellen”, amely szerintük a köz­nevelési törvény tervezetében ölt tes­tet. (M. D.) KORELNÖK Kilencvenéves lett Horváth János Kilencvenedik születésnapján kö­szöntötték Horváth János fideszes politikust, a Ház korelnökét hétfőn a Parlamentben. Lázár János, a na­gyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: „Magyarnak maradni és de­mokratának lenni”, erről szól ez a 90 év, hozzátéve: Horváth János életéből azt meríthetik, hogyan maradjanak magyarok és demokraták. (MTI) ORSZÁGGYŰLÉS Mikor lehet jelen az ügyvéd? Elfogadta a parlament azt a büntető­­eljárási törvén­y módosítását célzó fi­deszes javaslatot, amelynek alapján a jövőben csak a sértett tanúkénti ki­hallgatásán lehetne jelen ügyvéd, más tanúkihallgatásokon nem. (MTI)

Next