Népszabadság, 2012. március (70. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-10 / 60. szám
2012. március 10., szombat | Népszabadság 5 Magyarország Kormányzat A miniszterelnöknek elege van: „Az EU az IMF-re, az IMF az EU-ra mutogat” Orbán Viktor ingerült Csuhaj Ildikó Annak ellenére, hogy Orbán Viktor barátságos, udvarias hangú levélben hívta fel José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnökének figyelmét, hogy az uniós pénzügyminiszterek március 13-i tanácskozásán a magyar álláspontot respektálva hozzanak döntést a 150 milliárd forintos, kohéziós alapból folyósítandó források tervezett megvonása ügyében, a miniszterelnök is „értetlenül és ingerülten” áll az EU Magyarországhoz való viszonyulásához. Orbán Viktor - a lapunkhoz eljutott hírek szerint - a kormányülésen is többször visszatért rá, „elege van abból”, hogy két hónapja nem kezdődnek el a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, „mert az EU az IMF-re, az IMF pedig az EU-ra mutogat”. Az egyik fideszes politikus szerint „kezd abszurd lenni”, hogy ha Magyarország igyekszik is eleget tenni egy uniós elvárásnak, az Európai Bizottság részéről „előhúznak valamilyen másik aggályt”. Ráadásul a nagy európai lapok (Financial Times, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Die Wel, Handelsblatt, Wall Street Journal, Le Figaro ) is arról cikkeznek, hogy „mérgesedik Budapest és Brüsszel vitája”, „Brüsszel ultimátumot adott Magyarországnak”, és az Európai Bizottság egyelőre jegeli a tárgyalásokat, holott a tét egy húszmilliárd eurós uniós IMF-hitel. Egy kormányközeli forrás szerint Orbán Viktor a diplomáciában szokatlanul erős, az EU-ra vonatkozó „vidéki kócerájos” megnyilatkozása nem egy felépített - a Jobbik-vádakat semlegesítő-ellensúlyozó -retorika része volt, hanem az EU kötelezettszegési eljárására adott „érzelmi” válasz. Mindez azt jelzi, a miniszterelnöknek nincs hosszú távra érvényes konzekvensen követett kommunikációs stratégiája, Orbán Viktor arra kényszerül, hogy az aktuálisan következő lépésre/válaszra koncentráljon. Egy vezető fideszes a másik oldalról úgy magyarázta mindezt: a miniszterelnök nem az unióban megszokott módon tárgyal, általában kivár, és az utolsó pillanatban játssza ki a kártyáit, így a bizottság nem is képes kezelni. Az viszont látszik, hogy nem a miniszterelnök áll nyerésre. Lapunknak tegnap is határozottan cáfolták, hogy Orbán Viktor időhúzásra játszana az IMF-tárgyalásokat illetően. Emlékeztettek, hogy nyilvánosságra került egy a Dow Jones-interjúból a megjelenés előtt kihúzott miniszterelnöki megfogalmazás, miszerint szükség van az IMF-megállapodásra, mert enélkül hosszú távon (egymásfél év múlva) Magyarország fizetőképessége veszélybe kerülhet. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a Forint, válság, államadósság című budapesti makrogazdasági konferencián mondta azt az IMF-megállapodásról, hogy nincs B terv. Martonyi János külügyminiszter pedig a The Wall Street Journalnak szintén azt nyilatkozta: nem létezik B terv vagy C terv. - Ez az igazság. Valóban az a szándékunk és célunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkezdjük ezeket a tárgyalásokat - erősítette meg lapunknak egy kormánytag. Egy kormányközeli forrásunk eltúlzottnak nevezte azt a vélekedést, hogy Orbán Viktor kínai, illetve indiai útja a költségvetési hiány „megfinanszírozását” szolgálná. Felhívta a figyelmet, hogy az utazások a reálgazdasági kapcsolatok „felfuttatását” készítik elő, a pénzügyi együttműködés, közös fejlesztési alapok létrehozása csak ez után következhet. Emlékeztetett, hogy az Indiába irányuló magyar exportvolumen a térségben kiemelkedő, a lengyelekével vetekszik, míg Kína/Honkong viszonylatában másfél milliárd dolláros nagyságrendről van szó. Az állampapír-vásárlás a sokadik lépés lehet - tette hozzá. Az unióval folytatott vitában nem a kormányfő áll nyerésre fotó:Kurucz Árpád ■ajiíIJU ■UJi ÍO'l Szolidaritás A mozgalom előbb a civileket hozná össze Újabb tüntetés a köztársaságért Lencsés Károly „Együtt egy új köztársaságért" - ezzel a szlogennel várja a Magyar Szolidaritás Mozgalom a Parlament elé szombat délután mindazokat, akik készek kiállni a szociális és a szabadságjogokért - tájékoztatott Székely Tamás, a mozgalom társelnöke. Mindazokra számítanak tehát, akik úgy vélik, hogy az Orbán-kormány megszegte ígéreteit, s visszaélt a kétharmados többséggel. Az ellenzéki pártok közül hivatalosan csak az LMP szólította fel szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a demonstráción, és a szakszervezetek sem csatlakoztak. Székely ezzel kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban civil szervezetek támogatják a megmozdulást, de az érdekképviseletek és más pártok szimpatizánsai is jelezték a részvételüket. Arra a kérdésünkre, hogy hány emberre számítanak, a Szolidaritás társelnöke reményét fejezte ki, hogy a január 2-i tüntetéshez hasonló tömeg gyűlik össze. Szerinte erre minden esély megvan, mert számos vidéki településről az érdeklődők saját pénzükből bérelt buszokkal érkeznek. A körülbelül másfél-két órás rendezvényen beszédet mond többek között Iványi Gábor lelkész, Ungváry Rudolf író, Tóth Imre, az éhségmenet egyik szervezője, Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke, de szót kapnak a romák és a fogyatékkal élők képviselői is. A fellépők között lesz egyebek mellett Bornai Tibor és Lerch István, valamint Kálid Artúr. Székely elmondta azt is: a rendezvény során lehetőséget biztosítanak arra, hogy a megjelentek a helyszínen az aláírásgyűjtő ívek aláírásával csatlakozzanak az LMP népszavazási kezdeményezéséhez. Az ökopárt szeretné elérni például azt, hogy a tankötelezettség a 18. életévig tartson, a munkanélkülieknek járó segélyt pedig legalább 260 napig folyósítsák. A mozgalmon belül zavarokhoz vezetett, hogy Árok Kornél alapító-társelnököt - miután bejelentette, hogy politikai szerepvállalásra készül - a közelmúltban kizárták a vezető testületből. Emiatt több helyi és régiós koordinátor is hátat fordított a Szolidaritásnak. Székely úgy látja, a belső válságon sikerült túljutniuk, és reméli, hogy az már nem veszélyezteti a szombati tüntetés sikerét. A körülbelül ötven távozó helyébe mindenütt új emberek léptek - tette hozzá. A mozgalom vezetői korábban azt ígérték, hogy március 15-e után a demokratikus pártok, a civil szerveződések, a szakszervezetek részvételével összeülhet a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA). Az LMP és a 4K! a kezdeményezéshez nem csatlakozott, így most először a civileket és a szakszervezetek szeretnék egy asztalhoz ültetni. Kérdésünkre Székely elmondta: felhívásukra több ezer szervezet jelentkezett, ezért a tervezett megbeszélések kereteit újra kell gondolni. Először azt kell tisztázni, hogy mely szervezetek hajlandók a közös képviseletet elfogadni; a társelnök szerint a hasonló területen működő civilek között lehet ilyen megoldást választani. Ugyanez a helyzet a szakszervezetekkel, mert azok is több százan vannak. Egyes szerveződések esetében ugyanakkor kérdéses, hogy milyen valós társadalmi támogatottsággal rendelkeznek. De nem mondtak le a DEKA létrehozásáról sem - hangsúlyozta a Szolidaritás társelnöke. Most úgy gondolják, hogy a pártokkal akkor érdemes majd leülni, ha a civil kerekasztalnál az egyes konkrét társadalmi és gazdasági problémákkal kapcsolatban konkrét elképzelések körvonalazódnak. Székely szerint a párbeszéd azért is elkerülhetetlen, mert az Orbánkormány eddigi súlyos hibáit újabbakkal tetézi, például az Európai Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban. Székely Tamás azokat várja szombat délután a Parlament elé, aki készek kiállni a szociális és szabadságjogokért FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD Schmitt garanciája Schmitt Pál csütörtökön a Bruxinfónak adott interjúban arról beszélt: az Európai Bizottság „nagyon rossz néven vett egy nyilatkozatot azzal kapcsolatban, hogy mennyire legitimek”. Mint ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta: „Engem megválasztottak, a magyar kormányt is megválasztották. De ki választotta meg az Európai Bizottságot? Hol van a demokratikus legitimációja?”. Én garantáltam nekik, hogy Magyarország a bizottságra, a parlamentre és a tanácsra is nagyon is legitim és fontos döntéshozó szervként tekint, már csak a szerződéses kötelezettségei alapján is. Én is hat évig dolgoztam és éltem itt, tudom pontosan, hogy kinek milyen feladata van, és milyen felelősséget visel - nyilatkozta a köztársasági elnök. (Munkatársunktól) ............ti MM HKfltrW A tavaly március 11- én, Japán keleti térségében pusztító földrengés és szökőár óta egy év telt el. Ezen évfordulón újból imádkozunk a katasztrófa áldozataiért, mindemellett pedig a japán nép nevében kifejezem szívből jövő köszönetemet mindazért a sok támogatásért, amelyet a magyar emberektől kaptunk a legnehezebb időkben is. Közvetlenül a földrengés után a magyar kormánytól élelmiszergyorssegély érkezett Japánba az Európai Unió közvetítésével. A segélycsomagok magyar édességeket és egy kecskeméti japán-magyar cég által gyártott instant tésztákat is tartalmaztak, amelyeknek nagyon örültek a Miyagiprefektúrabeli károsultak. Emellett magyar civil szervezetek mentőcsapatokat is küldtek a katasztrófa sújtotta területekre. A Japán Nagykövetség tudomása szerint több, mint ötven pénzgyűjtő akciót és jótékonysági koncertet rendeztek Magyarországon. Tavaly augusztusban Hódmezővásárhely meghívására Iwate- és Fukushima-prefektúra katasztrófa sújtotta területeiről tizenhét diák látogatott el Magyarországra. A japán fiatalokat Schmitt Pál köztársasági elnök úr és Orbán Viktor miniszterelnök úr is szívélyes fogadtatásban részesítette. Magyarországtól kezdve a világ valamennyi országából együttérző segítség érkezett Japánba, ahol nagy erőkkel folyik az újjáépítés és a katasztrófa sújtotta területek infrastruktúrája és gazdasága folyamatosan javul. Az ország többi részén - beleértve a fővárost és környékének településeit - az élet visszatért a katasztrófa előtti állapotokhoz. Megragadva ezt a lehetőséget, újra nyomatékosan hangsúlyozni szeretném, hogy itt az ellátás már tökéletesen helyreállt, és megszűntek azok a körülmények, amelyek akadályozták az üzleti tevékenységek menetét, a magyar diákok kinti tanulását, valamint a turizmust. Megtapasztalván a Kelet-Japánt sújtó katasztrófa szörnyűségeit, Japán ismételten megerősödött abbéli hitében, hogy mennyire fontos a nemzetközi közösséghez fűződő baráti kötelék („kizuna"). A nemzetközi közösségtől kapott támogatások viszonzásaként Japán a világ többi országával együttműködve továbbra is aktívan részt kíván venni a globális problémák megoldásában. Mindezt tesszük annak érdekében, hogy megteremtsük az emberiség biztonságát, valamint olyan növekedést érjünk el, amely a föld minden lakója számára biztosítja a boldoguláshoz való esélyeket. Ito Tecuo Japán magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Japán köszönetét fejezi ki a magyar népnek j.L% HIRDETÉS