Népszabadság, 2012. március (70. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-26 / 72. szám
Egészségügyi bérek Lesznek kellemetlen meglepetések az emelés után Úgy adnak, hogy elvesznek Danó Anna Az egészségügyben dolgozók legkorábban az augusztusi fizetéssel juthatnak hozzá a kormány által ígért béremeléshez. A januártól visszamenőleg járó pénzt egy összegben kapják meg. Külön törvény készül arról, hogy havonta kit milyen többlet illet meg - értesült a Népszabadság. Az egészségügyiek bérezéséről szóló jogszabály-tervezetről ma kezdődik egyeztetés az érdekvédők és az egészségügyért felelős államtitkárság között. Ha a javaslatot a parlament is jóváhagyja, az egészségügyben dolgozók - az orvosok és a szakdolgozók külön-külön - új bértáblát is kapnak. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csaknem egy hete jelentette be, hogy az orvosok 350 ezer forint bruttó - ügyeletek nélküli - alapbérig 65 820 forintos béremelésre számíthatnak. 350 ezer felett tízezer forintonként ötezerrel csökken az emelés, s akik négyszázötvenezernél is többet keresnek, egységesen tízezer forintot kapnak. A nem orvos egyéb diplomás szakembereknek (fizikusok, vegyészek, kémikusok, biológusok) egységesen bruttó 31435 forint jut. (E csoport javára csökkent az orvosoknak eredetileg bruttó 70 ezer forintos béremelés 65 820 forintra.) Lapunk úgy tudja, hogy a szakdolgozók közül a legnagyobb emelés 25115 forint (ennyi az E kategóriába tartozó, 43-45 évnyi munkaviszony után járna), a legkisebb emelés 1000 forint lehet (az A fizetési kategóriába tartozó, 4-6 éve pályán lévőknek). Az érintettek mintegy 40 százaléka számíthat húszezer forint körüli összegre. A többiek zömmel tízezer és ennél kisebb emelésre számíthatnak. Akik viszont három évnél rövidebb ideje dolgoznak az ágazatban, kimaradnak a béremelésből. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke ezt a Magyar Nemzet szombati számában azzal magyarázta, hogy rendkívül kevés az emelésre fordítható pénz: ugyanannyi - 15 milliárd forint - jutott 70 ezer szakdolgozóra, mint 17500 orvosra. Nemcsak a szakdolgozókat, hanem az orvosokat is érheti csalódás, amikor megkapják az első emelt bérüket. A kormány ugyanis feltételül szabta, hogy az egészségügyi bérek harmadát jelentő ügyeleti díjak ezután is csak az emelés nélküli bérekre fizethetők. A fizetési borítékban a pénz harmada ez az összeg, így a húszszázalékos béremelés már csak körülbelül 15 százalékos többletet jelent. Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter szerint a 65 ezer forintos maximális béremelésből az adók levonása után legfeljebb 38 ezer kerülhet az érintettekhez. Az ügyeleti díjak befagyasztása további nettó tízezer forint biztos bukást jelent. A szocialista politikus hozzátette: a kormányzati bejelentéskor mindezt elegánsan elhallgatták. Az már csak ráadás, mondja, hogy a béremelés részleteit ismertető Magyar Közlönyben szó sincs az egészségügynek juttatott többletpénzekről. Ott azt írják, hogy az E-Alap fejezetében a gyógyításra jutó kassza terhére kell kifizetni a magasabb béreket. Azaz nem adnak, hanem ellenkezőleg, megint elvesznek az egészségügytől forrásokat. A béremelés után sem lesz teljesen hófehér a helyzet fotó: kuruczárpád Az új közteher bevezetése zavart okozott a járműbiztosítási piacon Ha az autós nem egyenlíti ki a baleseti adót, megszűnhet a kgfb-szerződése, újrakötéséig pedig - a kocsi teljesítménye alapján - fedezetlenségi díjat kell fizetnie. ->9 Nő a feszültség a társasházakban, egyre gyakoribb a háborús helyzet A gazdasági válság miatt az emberek ingerültek: nem ritka a lakóközösségekben a másik feljelentése, a hangos vita, a pereskedés a szomszéddal, a sérelmek megtorlása. ->5 ÁPRILISBAN FICOORBÁN RANDEVÚ Robert Fico lapunknak adott interjújában azt mondta, nem nyirbálná meg a Felvidéken élő magyarság szerzett jogait. A megválasztott szlovák kormányfő gazdaságpolitikai tervei közül kiemelte: az áfaemelést elveti, és eltörölné az egykulcsos jövedelemadót. ->13 FOTÓ: SOMOGYI TIBOR ÖTÖDIK HASÁB Ha küzd ellenséggel Nem az a baj, hogy a veszprémi szurkolók a nemzetközi kézilabdameccsek előtt elénekelik a magyar Himnuszt. Az ugyanis nem érveme szokás ellen, hogy Európa más országaiban mindez nem divat. Na és? Attól, hogy a Barcelona vagy a Kiel csarnokában ilyesmi nem fordulhat elő, még nem kell a bakonyi drukkerek fejét venni. Az sem probléma, hogy a csapat keretében szép számmal találhatók más nemzetiségű játékosok. Az EHF mégis helyesen döntött, amikor betiltotta a mérkőzés kezdete előtti Himnusz-éneklést. Figyelem! Nem a Himnuszt magát, nem is az éneklését - a meccs után nyugodtan zúghat az aréna -, csupán abból lett elege az Európai Kézilabda Szövetségnek, hogy a veszprémi meccsek rendre egy perccel később kezdődnek, mint az összes többi összecsapás. Pénzről van szó, nem is kevésről, amit a tévéközvetítésekből kasszíroz a sportág. A bakonyi klub vezetői fel is szólították a nézőket: ne énekeljenek, mert súlyos büntetés lehet a vége. Úgy látszik, nem mindenki értette az idők szavát: Veszprém fideszes fejesei - Navracsics honatya és Porga polgármester - ellenközleményükben dafke a Himnusz eléneklésére buzdították a szurkolókat. A bírságot meg majd összekalapozzák valahogy - ígérték. Nem tették hozzá hogy mi most szabadságharcot folytatunk minden szervezet ellen, amelynek a nevében benne van az „európai” jelző. A Veszprém vasárnapi BL- meccsén a szurkolók persze elénekelték a Himnuszt a kezdés előtt. Kint a folyosón. Navracsics így haladékot kapott, még nem kell vennie a kalapját. (A szerk.) Vélemény Egy rossz mondatra Rab László azon elmélkedik: a magyar történelemben valóban „importárunak” számít-e a diktatúra? -11 LOREENA MCKENNITT .com danubiusmusic.com | facebook.com/DanubiusMusic Budapest Sportaréna Március 27. 20:00 HIRDETÉS SS» t ó"Org<0Sc> XX LOREENA McKENNITT CELTIC FOOTPRINTS TOUR