Népszabadság, 2012. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-02 / 180. szám

London Világrekorddal nyert olimpiai bajnoki címet a mellúszás extraklasszisa Csúcsra ért Gyurta Dániel Gyurta Dániel káprázatos teljesít­ménnyel, világcsúccsal (2:07,28) győ­zött a 200 méteres mellúszásban Lon­donban az olimpián. A huszonhárom éves extraklasszis az ausztrál Christian Sprenger 2009-ben felállított rekordj­át (2:07,31) javította meg, és azt mondta kiküldött munkatársunknak a dön­tő után: „Büszke vagyok az ötkarikás aranyra, a világcsúcs pedig mindennek a teteje... Ám a legnagyobb büszkeség amiatt tölt el, hogy a 2004-es olimpia után már leírtak, de bebizonyítottam a világnak és magamnak, hogy vissza le­het kapaszkodni, és megvalósítható a gyerekkori álom”. A rendkívül rokonszenves Gyur­ta a közszolgálati televíziónak „éle­te legjobb úszásáról”, majd arról be­szélt: „Az olimpiai győzelem után sem változom meg, ez az eredmény a felkészülésem, a teljesítményem és a családom elismerése. Egy olimpiai bajnok attól is az, ha ugyanolyan sze­rény és alázatos marad, mint amilyen azelőtt volt. E két perc nem változ­tat az életemen, legfeljebb a vitrinem jobban tele lesz, mint eddig”. A mellúszás királya 2004-ben, Athénban ötkarikás ezüstérmes volt 200 méteren, és három éve minden az övé ugyanebben a számban: 2009-ben és 2011-ben világ-, 2010-ben és 2012-ben Európa-bajnoki aranyat nyert. Most a legértékesebb medállal egészítette ki a különleges kollekciót. Mögötte a második helyet a brit Michael Jamieson (2:07,43) szerez­te meg, aki a finisben meglepően kö­zel került a híresen jól hajrázó Gyur­­tához, de befogni már nem tudta őt. Az olimpiai bajnok a szoros befutóról azt mondta: „Kétségkívül meglepett Jamieson felzárkózása, de egy pilla­natra sem ingatott meg abban a hi­temben, hogy a versenyt én nyerem”. Gyurta a negyedik úszóvilágcsú­csot érte el a mostani ötkarikás játé­kokon a dél-afrikai Cameron Van der Burgh (100 m férfi mell), az amerikai Dana Vollmer (100 m női pillangó) és a kínai Je Si-ven (400 m női vegyes) után - az ötödik a 200 m női mellen Rebecca Sonié -, egyúttal a magyar küldöttség negyedik érmét és máso­dik aranyát szerezte Londonban. A kardozó Szilágyi Ároné volt az első diadal; a vívón kívül két cselgáncso­­zó, a második helyezett Ungvári Mik­lós és a bronzérmes Csernoviczki Éva állt fel eddig a dobogóra. Még szerda este a vízben ellen­állhatatlan és a parton is lenyűgöző Gyurta Dániel. ->20 Gyurta Dániel beteljesítette gyerekkori álmát fotó: reuters -tobymelville Az orbáni útra lépő Robert Fico újabb adókkal lepi meg Szlovákiát A szlovák kormányfő teátrális mozdulattal széttépte az előd­je által elfogadtatott büdzsét, amelynek bevételi oldaláról szerinte legalább 500 millió euró hiányzik. a8 Kormányrendelet állítja sorba az autóbuszra várakozó utasokat A tömegből először az előre megváltott jeggyel rendelkező­ket kell felengedni, utánuk jö­hetnek a „messzire utazók” és a fogyatékkal élők, végül a bérletesek szállhatnak fel. ^9 ÖSSZEKOLDULT JÁRÁSKÖZPONTOK Az önkormányzatoktól szedik össze a megyei kormányhivatalok azt az infrastruktúrát, amely a felállítandó járások működéséhez kell. A helyhatóságok adósságállománya a megyei intézmények államosításával csök­kent ugyan, de így is meghaladja az 1000 milliárd forintot. -­4-5 FOTÓ: MÓRICZ SIMON ÖTÖDIK HASÁB Önkritika A Fidesz tegnap megbuktatta a jobbikos városvezetést Tisza­­vasváriban, ezért a szélsőjobb­­oldal „fővárosában” új választás lesz, alighanem igen éles és kí­méletlen kampánnyal, mert a szabolcsi városka mindkét félnek, a Jobbiknak és a Fidesz­nek is igencsak fontos. A Jobbik­nak azért, mert ez az egyetlen város, ahol saját polgármestere és - legalábbis tegnapig - stabil többsége volt, a Fidesznek pedig azért, mert most, a ciklus félide­jében, fölmérheti az erejét. Ha ebben a városban a Fidesz pol­gármesterjelöltje az ősszel veszít, annak országos visszhangja lesz. Ha győz, akkor annak még na­gyobb - erről a Fidesz gondos­kodni fog. De a nagyobbik kormánypárt számára nemcsak a választási eredmény lesz tanulságos, hanem az idáig vezető út is. A fideszesek legfőbb kifogása ugyanis az volt a jobbikos városvezetéssel szem­ben, hogy szerintük nem lehetett velük együtt dolgozni. Azzal ér­velnek, hogy a fontosabb dönté­sek szűk körben, két-három em­ber bevonásával születtek, a kép­viselőket szinte minden jelentő­sebb kérdés megvitatásából ki­zárták, a saját embereiket sem vonták be a város irányításába, biztos többségük tudatában szin­te csak gombnyomó automata­ként használták a képviselő-tes­tületet, s még egynémely jobbi­kos képviselő is úgy érezhette, hogy bólogatójánosi szerepet osztottak neki. Miközben nem jöttek az eredmények, elmaradt a várva várt föllendülés, nem következett be a megígért gazda­sági csoda. Ez a képlet persze a Fidesz kormányzására is igaz - csak egyelőre megjósolhatatlan, hogy a parlamentben mikor fog a sarkára állni ugyanaz a Fidesz, amely most ezt tette Tiszavasvá­­riban. Talán egyszer ott is belát­ják, hogy így nem lehet folytatni. (A szerk.) Az elvtelenség elve Igen népszerűek azok a politikusok, akik számára a demokrácia csupán eszköz - írja Révész Sándor. ^11 A kormányfő baklövése Hargitai Miklós kapitális hi­bának tartja Orbán Viktor EU-ellenes kirohanását. ^11 9 770133 175043 12180

Next