Népszabadság, 2012. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-01 / 205. szám

Beruházások Dermesztően ütemes visszaesés a gazdaság minden területén Dudva, muhar... Kriván Bence Dermesztő ütemben csökkennek a beruházások Magyarországon: volu­menük a második negyedévben 5,9 százalékkal zsugorodott az egy év­vel ezelőttihez képest. Sőt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesíté­se szerint az eddig e téren is húzóága­zatnak számító feldolgozóiparban is csökkent a beruházási kedv, ami a leg­fontosabb felvevőpiacainkon tapasz­talható recesszióval függ össze. A ma­gyar gazdaság gyorsnaszádja tehát lé­ket kapott, itt öt százalékkal kevesebb, összesen 269 milliárd forint értékű fej­lesztés történt. Az már senkit sem lep meg, hogy az építőipar romokban hever, az vi­szont feltűnő, hogy az állami felada­tokhoz kapcsolódó területeken mek­kora a pénzínség: az oktatásban 35, az egészségügyben 34 százalékkal zuhan­tak a beruházások, igaz, ott a működé­si költségek előteremtését és a béreme­lést tartja prioritásnak a kormány. A szavak színtjén kiemelt fontosságú in­novációnál 25 százalékos az elmaradás, de a szállodaiparra és a vendéglátásra is ráférne egy „wellnesskúra”, erre utal a csaknem felére, 5,6 milliárd forintra fogyatkozott fejlesztési összeg. Kiugró, 70 százalékos bővülést a mobilfrekven­­cia-tender és a távközlési beruházások hoztak az infokommunikációs ágazat­ban. Rossz hír, hogy az adatok a folya­matban lévő nagy autóipari beruhá­zások (Opel, Audi) lekönyvelt szaka­szait már tartalmazzák - tudtuk meg a KSH-nál. Ami a jövőt illeti, Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szkeptikus azt illetően, hogy „Euró­pa legversenyképesebb adórendsze­re” mennyire segítheti a beruházá­sok beindulását. Az adókulcsok szintje ugyanis nem a legfontosabb szempont a mérlegeléskor. Török lapunknak el­mondta, hogy már nemcsak a régió or­szágaiban, hanem az euróövezetben is késhegyre menő harc folyik az egyre kevesebb beruházás elnyeréséért. Tő­kevonzó képességünket jellemzi, hogy a GDP arányában mért beruházási rá­tánk 16,4 százalékos, azaz csupán két­harmada a régiós átlagnak. Magyarország komoly versenyhát­rányban van, itt a hosszú lejáratú be­ruházási hitelekhez Szlovákiához vagy Romániához képest is jóval drágáb­ban lehet hozzájutni, sőt a hitelfelté­teleknél további szigorításokra készül a bankrendszer. A tényekhez tartozik, hogy a keresleti oldal is igen gyenge, a recessziós környezet sem kedvez a beruházásoknak. A vállalati hitele­zés beindítása épp ezért elemi gazda­ságpolitikai érdek - tette hozzá Török Zoltán, aki 2012-re - a­­ 2,3 százalé­kos kormányprognózissal szemben - 6,1 százalékos visszaesést vár a beru­házásoknál. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint az idei év már „elment”, és a 4,5-5 százalékra várt visszaesés után komoly fordulatra sem lehet számítani. Az IMF-tárgyalások gyors lezárása, a gazdaságpolitika ki­számíthatóbbá tétele, az EU-források hatékonyabb felhasználása és az egyes ágazatokat különösen sújtó, torzító hatású intézkedések mellőzése azon­ban szerinte segíthet a kilábalásban. Meg kell becsülni, ami megvan: állateledelt csomagolnak Bükön fotó: Reviczky zsolt Romsics Ignác történész elem­zése arról, hogy milyen politi­kai, gazdasági és kulturális körülmények alakították a ma­gyarországi zsidóság helyzetét, megítélését. Hétvége a 2-4 hétvége Parlagfűben elsők vagyunk: nincs fertőzöttebb ország Európában Hazánkban már minden ötödik ember szenved a parlagfű miatt allergiás tünetektől. Az idén fél év alatt összesen 3,6 milliárdot költöttek aller­giagyógyszerekre. Az ügy A4 ELNÖKJELÖLT MITT ROMNEY Hivatalosan is elnök­jelölt lett Mitt Romney. A republikánusok tam­­pai konvencióján ma­gyar idő szerint péntek kora reggel fogadta el párttársainak jelölését a november 6-i elnök­­választásra. Képünkön jobb oldalon az elnök­jelölt, mellette felesé­ge, Ann Romney.­­+8 FOTÓ: REUTERS - ADREES LATIF ÖTÖDIK HASÁB Kegyelem Ramil Sahib Safarov, aki élet­fogytiglani börtönbüntetését töltötte Magyarországon, tegnap hazaérkezett Azerbajdzsánba, s elnöki kegyelemmel legott ki is szabadult. A katona a NATO békepartnerségi programjában tanult nálunk, s 2004-ben baltá­val agyonverte alvó örmény társát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában. A kegyelmi rendeletet Alijev elnök írta alá, s nyilván alaposan meggyőződött azokról az okokról, amelyek indokolták a baltás agyonverést. Az érvek közül sokat magunk is fel tudunk sorolni, ha felidézzük laktanyában töltött éveinket, amikor sokszor éreztük úgy, egy hetek óta mosatlan láb, a normálistól eltérően működő béltraktus elegendő ok arra, hogy kockáztassuk az élet­fogytiglant. Hanem az az ok soha nem jutott volna eszünkbe, amit La­­risza Alaverdján örmény parla­menti képviselő Safarov haza­érkezése előtti jereváni sajtóér­tekezletén előtárt. Hogy Azerbaj­dzsán Magyarországnak ígért pénzügyi segítséggel akarja elérni a gyilkos elengedését, hírek sze­rint ugyanis esetleg két-három­­milliárd dollárért magyar állam­­kötvényeket venne. Ők ezért min­denesetre szakítottak velünk. Mi a gond? Azerbajdzsán kemény diktatúra ugyan, de al­kotmányos. A kegyelmi döntést az azeri államfő az ország alkot­mánya elnöki jogköröket felso­roló cikkelyei alapján hozta meg. Vagyis csak megvalósulni látszik a magyar kormányfő óhaja, ami­nek Bakuban tett látogatásakor adott hangot: szorosabbá fonód­nak az uniós Magyarország és a gazdag Azerbajdzsán kapcsolatai. A szégyen, hogy hírbe hoztuk magunkat a gyilkosüzlettel, az meg mit se számít. Pedig szégyen. (A szerk.) Vélemény Miniszter a patakban Martonyi János azt mondja, amit muszáj, de arra gondol­hat, amit mondania kellene - véli Friss Róbert. All 9 770133 175067 12205

Next