Népszabadság, 2012. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-21 / 222. szám

MEPSZABADSÁG Muzulmán tiltakozáshullámot gerjeszt a párizsi újság karikatúrabotránya ► A francia belügyminiszter védi a bírálatok özönébe került szerkesztőséget. ► „Ne nyúlj a prófétámhoz!” demonstráció a szatirikus lap ellen. Az ügy ^4 Tárgyalási taktika A kormány politikai pozícióit védi, a gazdaságban rugalmas Reding az ellenfél? A m­u­n­k­ah­e­l­yvédel­m­­i akcióterv egyes részeinek későbbre halasztása, illetve a költségvetési hiány minimá­lis emelése is a lehetőségek közt sze­repel a kormány számára, hogy elfo­gadhatóvá tegye a Nemzetközi Valu­taalap és az Európai Bizottság szá­mára a programot, ezáltal pedig kö­zelebb kerüljön a hitelkerethez. A deficit esetében a hitelnyújtók 0,1- 0,2 tizedes eltérésbe még belemen­nének, ha azt látnák, hogy a hiányt képes a 3 százalékos tartományon belül tartani a kabinet. Nem mellé­kes adalék: Orbán Viktor kormányfő ragaszkodik ahhoz, hogy már 2013 elején maradéktalanul megvalósul­jon az akcióterv. Kormányzati forrásaink nem tud­tak - még háttérben sem - teljesen meggyőzően érvelni amellett, hogy a kabinet elkötelezett lenne a hitel­megállapodás mellett. A szerdán el­küldött válaszlevél sem tükröz tudo­másunk szerint egyértelmű szándé­kot: abban igyekeztek úgy fogalmaz­ni, hogy ne szűkítsék a saját mozgás­terüket. Vagyis nem foglaltak állást konkrét intézkedéseket illetően, in­kább arra várnak, hogy majd a hitel­nyújtók vessék fel a problémákat. Informális beszélgetéseken egyéb­ként az is többször elhangzott, hogy igazából Brüsszellel kell megküzde­ni, nem Washingtonnal. Kormány­zati vélemények szerint a bizottság­gal folytatott politikai viták nehezí­tik meg, hogy a tárgyaló felek szót értsenek egymással. A leggyakrab­ban emlegetett név Viviane Redin­­gé, a bizottság tagjáé, akivel többször is összetűzésbe került a kormány. Kö­vér László közben Strasbourgban azt mondta, az IMF és az EU támogatá­sának csak gazdasági feltételei lehet­nek, politikaiak nem.­­>9 A kormányfő tegnap avatta föl az Opel új motorgyárát, de nem minden gondja látszik oldódni fotó: Kurucz árpád Szombat reggel h­étvége ► Kell-e mindenkinek iskolába járnia? - Vekerdy Tamás írása. ► Az AIDS legyőzhető, a szociá­lis megsemmisülés még nem. ► Otthonról hozzák - Rassziz­mus a gimnazisták között. 2012. szeptember 21., péntek • LXX. évfolyam • 222. szám, 20 oldal • 245 forint, előfizetőknek 141 forint • www.nol.hu 2012. szeptember 21., pentek • LXX. évfolyam • 222. szám, 20 oldal • 245 forint, előfizetőknek 141 forint • www.nol.hu Elszámolási vita miatt verhetik dobra a felújított Rác fürdőt Elárverezhetik a fővárosi Rác fürdőt és a hozzá kapcsolódó, még meg sem nyílt 67 szobás szállodát. A tulajdonos ellen áprilisban végrehajtást kért három hitelezője. ^5 SOKBA KERÜL A FÉLKÖRGYŰRŰ Rendre késve készülnek el az M0-s körgyűrű új szakaszai. Az útavatók elnapolása, a határidők állandó hosszabbítása sokba kerül a közleke­dőknek. A véget nem érő építkezések miatt rengeteg a baleset, a dugókban veszteglő járművek milliókat füs­tölnek el. va 8 FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS NfrszAmredr. jmm mágtm­ KULTURÁLIS MAGAZIN 2012/56. ÖTÖDIK HASÁB Pech Teljesen igaza van Kövér László­nak. Ő és barátai „sokak számára már halálra ítélt vagy ódivatú, kimúlóban levő értékeket” eleve­nítettek fel, és tettek a politiká­juk középpontjába, „ami nem mindenki számára elfogadható”. A beismerést, mint a fideszes politikusoktól immár megszok­tuk, külföldön tette, Strasbourg­­ban, miután részt vett az Európa Tanácshoz tartozó országok parlamenti elnökeinek találko­zóján. A fenti megállapításban alighanem benne van, hogy Kö­vér igen egyedül érezhette ma­gát. A többiek nyilván a manap­ság divatos XXI. századi értéke­ket állították politikájuk közép­pontjába, és nem nagyon értet­ték, hogy a magyarok miképpen gondolják a XX. század első felének mentalitásával leküzdeni mai gazdasági válságukat. Az is érdekes pillanat lehetett, amikor a Bundestag elnökének Kövér elővezette, hogy az IMF/ EU-hitelkeretnek csak gazdasági feltételei lehetnek, politikaiak nem. Pedig a gazdasági feltételek teljesítésének vagy visszautasítá­sának is vannak politikai követ­kezményei, elég, ha Orbán Viktor híres-hírhedt listájára utalunk, amelyen csupa állítólagos gazda­sági követelés állt, amit persze ő politikai okokból rákent az IMF- re. Közben az Európai Unió ti­zenegy külügyminisztere azt találta ki, hogy forrásmegvonás­sal kellene sújtani a demokrati­kus alapjogokat megsértő tagál­lamokat. Kövér - és Orbán - nem érti és nem is akarja megérteni a világot. De kormányozni akarja Magyarországot. Pechük van, de nekünk is velük. (A szerkó) Vélemény Nem lesz tandíj Hargitai Miklós szégyennek tartja, hogy már megint az EU-nak kell megvédenie minket Orbántól. ^11 Európa legjobb JW­ légitársasága Szervusz Budapest! Fedezzük fel együtt Isztambult! Különleges akció: 3­9900 Forint* turkishairlines.com/wingo TURKISH AIRLINES HIRDETÉS A STAR ALLIANCE MEMBER ' turkishairlines.hu | +36 1 269 69 69 •Ajánlatunk kizárólag a TK1036 október 16-i járatán érvényes. Az ülőhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre. Az ár oda-vissza útvonalon, turista osztályon érvényes, és tartalmazza az adót és más költségeket. A díjak árfolyamváltozás miatt kis mértékben eltérhetnek.

Next