Népszabadság, 2012. október (70. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-15 / 242. szám
12 Népszabadság 2012. október 15., hétfő Fórum A Miért nem megyek a Millára? BAUER TAMÁS, a Demokratikus Koalíció alelnöke Milla az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállás fontos intézményévé vált: kormányellenes tüntetések egész sorát szervezte az elmúlt két évben. Háromszor hívta már a Szabad Sajtó útra a szabad sajtó, a szabad ország híveit, s a január 2-án az Operánál tartott megmozdulás mellett ezek voltak az elmúlt két év legnagyobb, több tízezer embert megmozgató tüntetései. A Milla tüntetésein csak „civilek” kaptak szót, pártpolitikusok nem, s még azt sem engedték meg, hogy a tömegben megjelenjenek a parlamenti ellenzéki pártok jelvényei. Úgy tűnik, igazolta a szervezők magatartását, hogy a demokratikus parlamenti pártok egyike sem volt képes hasonló tömeget megmozgatni. A közvéleménykutatások szerint a választók jelentős többségének van már elege a Fideszből, de ennek az elégedetlen tömegnek csak kisebb része talált utat magának valamelyik ellenzéki párthoz. A szocialista pártot és a Demokratikus Koalíciót még mindig sújtja a kormányzás időszakában bekövetkezett hitelvesztés terhe. A Milla vezetői és a hozzájuk hasonlóan gondolkodók úgy látták: a Fidesz demokráciarombolása és korrupciója ellen csak akkor léphetnek fel hitelesen, ha távol tartják maguktól a korábban hatalmat gyakorlókat. Alighanem abban bíztak: a leszerepelt korábbi kormánypártok eltűnnek a magyar politikából, az SZDSZ-szel ez már be is következett, és a Fidesz önkényuralmának majd új, hitelesebb politikai erők vetnek véget. Nem így történik. A 2010-ben alakult Országgyűlésbe bejutott egy új, múlt nélküli politikai erő, az LMP, de nem vált erős, a Fidesz-rendszer leváltására képesnek tűnő politikai erővé. Az MSZP viszont a legerősebb ellenzéki párt maradt, és fokozatosan nő a támogatottsága. A korábbi kormánypártok politikusaiból alakult Demokratikus Koalíció a jelek szerint önállóan is megveti a lábát a politikában. Mégis, a Milla most is elzárkózik a parlamenti pártok részvételétől a maga rendezvényén. Tavalyi demonstrációjának a címe, a Nem tetszik a rendszer, a Fidesz-rendszer elutasítását fejezte ki, s örömmel vettem részt rajta. A mostani cím, Fejezzük be a múltat”, azt a felfogást visszhangozza, amely az LMP és a Jobbik állásfoglalásaiban is megjelenik, amennyiben nem a Fidesz-rendszerrel, hanem a rendszerváltás óta eltelt egész időszakkal szemben határozza meg magát. A Milla nemcsak a Fidesz-rendszert, de a magyar politikának az MSZPSZDSZ-kormányok idején tapasztalt működését is megbélyegzi. Ezt érzékeltette akkor is, amikor a minap válaszolt az Eötvös Károly Intézetnek a demokrácia híveihez forduló felhívására, és megkérdőjelezte, hogy demokratikusak lennének a korábban kormányzó, a mai Országgyűlésben is jelen levő pártok. A 2010 előtti időszakkal kapcsolatos ellenérzések nem nélkülöznek minden alapot. A szocialisták és a szabad demokraták kormányzását is korrupciós ügyek kísérték. Azok a kormányok is elkövettek súlyos gazdaságpolitikai hibákat, amelyek következményeit millióknak kell elszenvedniük. Akkor is megesett, hogy a kormánytöbbség megsértette a parlamentarizmus írott és íratlan szabályait, például amikor új tagok kinevezésével korlátozták az előző kormány által kinevezett (mellesleg Orbán által beszédében sajátjaként jellemzett) jegybankelnök mozgásterét, törvénymódosítással szabadultak meg a pénzügyi felügyelet vezetőjétől, létrehoztak csonka médiakuratóriumokat, sőt a szocialisták még megegyezést is kötöttek a Fidesszel a rádiófrekvenciák elosztásáról. Az agresszív, törvényt sértő utcai zavargások elleni fellépés során rendőrök is szegtek meg törvényt, ami akkor sincs rendjén, ha nem békés tüntetők ellen léptek fel, mint a Fidesz állítja. Mindez érthetővé teszi sok demokratának a korábban hatalmat gyakorlókkal szembeni bizalmatlanságát. Érthető, de nem elfogadható, ha valaki e kisiklások alapján ítéli meg az akkori hatalomgyakorlás egészét, s csupán fokozati különbséget lát a Fidesz-rendszer és a korábbi állapotok között. Mind a kétharmados többséggel rendelkező első MSZP-SZDSZ-koalíció 1994 és 1998 között, mind a 2002 és 2010 közötti MSZP-SZDSZ- es parlamenti többsége néhány kisiklástól eltekintve tiszteletben tartotta, sőt 1994 és 1998 között kifejezetten bővítette az ellenzék jogait. Nem kérdőjelezte meg a független közjogi intézmények státusát, nem tette vezetőjükké korábbi miniszterét vagy kormánypárti országgyűlési képviselőt. Tiszteletben tartották és érvényesítették az Alkotmánybíróság döntéseit. Az MSZP-SZDSZ-es parlamenti többség függetlenítette a kormánytól a közszolgálati médiát és az igazságszolgáltatást. Virágzott az ellenzéki sajtó, sőt akkor épülhetett fel a fideszes médiabirodalom. Tiszteletben tartották a kulturális élet sokszínűségét, egyaránt tere volt minden művészeti irányzatnak. Az MSZP-SZDSZ- es kormánytöbbség teremtette meg a civil szervezetek függetlenségét pénzügyi oldalról biztosító egyszázalékos rendszert. 1990 és 2010 között Magyarországon - minden hiba és kisiklás mellett is - többpárti demokrácia volt, míg 2010 óta egypárti önkényuralom épül, amely minden eszközzel saját leválthatatlanságára törekszik. A kétféle állapot között a különbség nem fokozati, mint azt a Milla véli, az egyik a másiknak ellentéte. A demokrácia a mai Európában szoros összefüggésben áll a társadalom kohézióját és belső nyitottságát szolgáló jóléti rendszerekkel: a megélhetés biztonságát szolgáló társadalombiztosítással és munkanélküliségi ellátással, a társadalom nyitottságának legfontosabb csatornáját jelentő közoktatással és a mind szélesebb kör számára hozzáférhető felsőoktatással. 2010 előtti kormányaink számára Európa e tekintetben is minta volt. A tervgazdaság összeomlása okán kialakult nehéz helyzetben is nagy erőfeszítéseket tettek a munkaerőpiacról kiszorulók megsegítésére, a társadalombiztosítás fenntartására, az oktatás nyitottabbá tételére, a felsőoktatásban való részvétel kiszélesítésére. Még azt is sikerült elérniük a kétezres évek közepén, hogy valamelyest szűküljenek a magas és alacsony jövedelműek közötti különbségek. Oktatáspolitikájuk középpontjában állt a deszegregáció, a cigány tanulók elkülönítésének felszámolása. Amikor a 2010 előtti kormányok elvitték az országot a NATO-ba és az Európai Unióba való belépésig, ez nem puszta nemzetközi jogi aktus volt, hanem a Nyugat-Európában bevett normák átvétele, beleértve a társadalmi emancipáció olyan modern elemeit is, mint például a szubszidiaritás érvényesülése az önkormányzatiságban, a büntetőpolitika humanizálása vagy a melegek együttélésének legalizálása. Orbán Viktor nemcsak a demokratikus jogrend felszámolásában fordult szembe Európa normáival, hanem abban is, hogy a szociális kohézió helyett a szerencséseket a jólétből kiszorulókkal szembeállító társadalompolitikát érvényesít, a felzárkóztatás helyett kiszorító oktatáspolitikát, és a hatvannyolcas generáció „eltévelyedésként” elutasítja a modern Európa minden emancipációs vívmányát. E tekintetben sem fokozati a különbség a 2010 előtti és az Orbán-kormány által ma követett irány között, hanem diametrális irányokról van szó. A Milla szervezője azt állítja: 2010 előtt is „...rövid távú politikai haszonszerzés miatt politizáltak, ...a susmusok, az oligarchák érdekei döntöttek”, akárcsak az Orbán-rendszerben. E vádja sem az Antall-kormányra, sem a szocialista-szabaddemokrata kormányokra nem állja meg a helyét. Az Antall-, a Horn- és a második Gyurcsány-kormány minden reformja, majd az utóbbi által elkezdett és a Bajnai-kormány által végigvitt államháztartási stabilizáció az ország felemelkedését szolgálta, és nem pártok hatalmi céljait vagy oligarchák érdekeit. Ha elemzők nézetéről lenne csak szó, azt a helyzet félreértéseként vitathatnánk. A Milla álláspontja azonban több ennél, közéleti cselekvést vezérel: arra készteti őket, hogy ne tekintsék partnernek a korábban hatalmi pozícióban levő politikai erőket a magyar demokrácia helyreállításában. Lehetne azt mondani: nekünk nem rokonszenvesek a korábban kormányzók, új, tiszta politikai erőre van szükség, és ha a régiek is jelen vannak, ám próbáljunk külön, egymással versengve állítani ütőképes alternatívát az Orbán-kormánnyal szemben. Lehetne így eljárni, ha Magyarországon arányos választási rendszer lenne, mint például Szlovákiában, ahol egymás mellett indultak a választásokon azok, akik egykor Meciar, később Fico leváltására törekedtek. Lehetne így eljárni, ha ma is a korábbi kétfordulós rendszer lenne nálunk érvényben, és elég lenne a második fordulóban szövetkezniük a kormány leváltására törekvőknek. Csakhogy a Fidesz éppen azért vezetett be egyfordulós, az eddiginél is aránytalanabb választási rendszert, hogy a leváltására törekvők egymás közti ellentéteire építve maradhasson meg a hatalomban. Akinek valóban fontos, hogy az ország megszabaduljon az Orbán-rendszertől, az ebben a helyzetben nem utasíthatja el az együttműködést senkivel, aki a demokratikus értékrendet, az európaiságot képviseli. Az MSZP és a DK pedig - az LMP-hez hasonlóan - ilyen politikai erő. Nagygyűléseiken kevesebben vannak, mint a Milla rendezvényein, viszont - a közvéleménykutatások és az időközi választások eredményeiből ítélve - választók százezrei állnak mögöttük. Nélkülük nem lehet megszabadulni Orbántól, s nem lehet utána működő demokratikus jogállamot építeni, sikeresen kormányozni Magyarországon. Amikor a Milla kizárja a demokratikus pártok politikusait a számukra partnerképes szereplők köréből, nem oldja választók százezreinek ellenérzéseit a pártokkal szemben, hanem megbélyegző gesztusával megerősíti azokat. Nem elősegíti a demokratikus erők összefogását, a választóknak a Fidesszel szembeni mozgósítását, hanem akadályozza azt. Gátjává válhat ezzel annak, hogy megszabadulhassunk Orbán önkényuralmától. Ezért maradok távol a tüntetésétől. Az idegengyűlölet még nem lenne probléma, a cigánygyűlölet még kezelhető, de az aggasztó mértékben növekvő politikusgyűlölet ellen már mindenképpen a törvény erejével kell fellépni! maradu rajta Olvasói levelek Katona 30. Több, mint színház! A budapesti Katona József Színházban ma este ünnepeljük az „új Katona” megalakulásának harmincadik évfordulóját. Mi, akik az elsőtől kezdve a nézőtéren élvezhettük az előadásokat, nagyon szerencsések vagyunk. Nem csak azért, mert egyenletesen magas színvonalú (gyakran „tökéletes”) produkciókkal kápráztattunk el. Nem csak azért, mert a magyar színművészet legjobbjainak parádés alakításai vésődhettek emlékezetünkbe. Nem csak azért, mert Európa legjobb rendezőit és előadásait is elhozta nekünk, ide Budapestre és vitte jóhírünket szerte a világba. Nem csak azért, mert (szinte) minden nagy klasszikust csodálatos ízekkel vágott a szánkba. Nem csak azért, mert igazi otthona a kortárs magyar és világirodalomnak. És nem csak azért, mert a Katonában nincsenek műfaji határok, mert a Katona színházi ezermester. Hanem mert ez a sok minden együtt új minőség: Universitas, Egyetem, ahol megtanulhattunk szinte mindent, amit az emberről a művészet által tudni lehet, és amit a világról érzelmekben tudni érdemes. És persze, és főleg: magunkról mindazt, amit nem tudtunk, netán nem is mertünk tudni. Nagy-nagy neveket sorolhatnánk, de fölösleges. Az, hogy „Katona”, felsőfok. Egy név azonban kihagyhatatlan: Zsámbéki. A legjobb az egészben, hogy a Katona él, és nem öregszik! Mióta nyílt próbákon és nyílt napokon „belülre” is enged, még izgalmasabb, még élvezetesebb minden. Köszönjük, Isten éltesse, Isten óvja! Egy „végig” néző. Az én turulom Haskó László A turul a magyar mondakörben a nemzet totemállata, amely csőrében karddal űzi, hajtja mindig új és új csatákba - legfőbb Istenünk Hadúr parancsára - népét, a magyarokat. A turul különben egy sólyomfajta, mint a kerecsen, a ráró vagy az ákos is. Eredetileg egy nemzetség, későbbiekben Árpád nevével fémjelzett nemzetség totemállata. A család felemelkedésével vált egy egész törzs, a Megyeriek, majd a törzs abszolút uralkodóvá válásával egy egész nemzet totemállatává. A turul egy mai szemmel nézve is ragyogó „píárakció” egyik eleme is. Emese álmában jelenik meg és válik Álmos hősévé, mintegy szakralizálva a család eredetét. Az Árpádoknál gyakori volt egy pluszcsont megjelenése is (hatodik ujj), ami szintén „a szentségre” utaló jegy volt. A család hatalmát gazdaságilag Álmos apja, Ügyek alapozta meg. Ebben az időben vették át a vezető szerepet a törzsszövetségen belül Levéditől (Levédia névadója) és törzsétől. Gazdaságilag és így katonailag is fölé emelkedve. Egy alapvetően nomád, pásztorkodó törzsnél igen fontosak voltak a jó itatóhelyek - az ügy, így szavak ebben az időben folyóvizet jelentettek. A gazdasági hatalom, a vitathatatlanul előkelő származás (turul) és szakrális jegyek több száz évre, egészen a család kihalásáig biztosították a vezetéshez való megkérdőjelezhetetlen jogot. Csak Árpád-házból származó jöhetett számba a trón betöltésekor, még a trónkövetelők esetében is. Ehhez járult hozzá, hogy az Árpádháziak általában jó hadvezérek voltak, és a seregük is jó katonákból állt. Pechünkre IV. Béla nem tartozott a jó hadvezérek közé. Számos ilyen, a turulhoz hasonló legenda létezett más népeknél is. Egy ilyen, ugyancsak szentként tisztelt totemállatról van szó Az utolsó mohikánban. Amikor fogságba esik, és a kínvallatáshoz a felsőtestét lemeztelenítik, meglátják rajta az odatetovált szent teknősbékát, és „leborulnak” előtte. Ez is egy ugyanolyan szép legenda, mint a turulé, de ez is csak legenda. Az ember jó szívvel gondol vissza rájuk, mint gyerekkora kedves olvasmányaira. De tudja, hogy felnőttként „mást olvas”, túl van a Jancsi és Juliskán és a Nagy indiánkönyvön. Dr. Puha Sándor Füzesabony A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.