Népszabadság, 2012. október (70. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-15 / 242. szám

12 Népszabadság­­ 2012. október 15., hétfő Fórum A Miért nem megyek a Millára? BAUER TAMÁS, a Demokratikus Koalíció alelnöke Milla az Orbán-rendszer­­rel szembeni ellenállás fontos intézményévé vált: kormányellenes tünteté­sek egész sorát szervezte az elmúlt két évben. Há­romszor hívta már a Szabad Sajtó út­ra a szabad sajtó, a szabad ország hí­veit, s a január 2-án az Operánál tar­tott megmozdulás mellett ezek voltak az elmúlt két év legnagyobb, több tíz­ezer embert megmozgató tüntetései. A Milla tüntetésein csak „civilek” kap­tak szót, pártpolitikusok nem, s még azt sem engedték meg, hogy a tömeg­ben megjelenjenek a parlamenti el­lenzéki pártok jelvényei. Úgy tűnik, igazolta a szervezők magatartását, hogy a demokratikus parlamenti pár­tok egyike sem volt képes hasonló tö­meget megmozgatni. A közvélemény­kutatások szerint a választók jelen­tős többségének van már elege a Fi­­deszből, de ennek az elégedetlen tö­megnek csak kisebb része talált utat magának valamelyik ellenzéki párt­hoz. A szocialista pártot és a Demok­ratikus Koalíciót még mindig sújtja a kormányzás időszakában bekövetke­zett hitelvesztés terhe. A Milla vezetői és a hozzájuk hasonlóan gondolkodók úgy látták: a Fidesz demokráciarom­bolása és korrupciója ellen csak akkor léphetnek fel hitelesen, ha távol tart­ják maguktól a korábban hatalmat gyakorlókat. Alighanem abban bíz­tak: a leszerepelt korábbi kormány­pártok eltűnnek a magyar politiká­ból, az SZDSZ-szel ez már be is kö­vetkezett, és a Fidesz önkényuralmá­nak majd új, hitelesebb politikai erők vetnek véget. Nem így történik. A 2010-ben ala­kult Országgyűlésbe bejutott egy új, múlt nélküli politikai erő, az LMP, de nem vált erős, a Fidesz-rendszer levál­tására képesnek tűnő politikai erővé. Az MSZP viszont a legerősebb ellen­zéki párt maradt, és fokozatosan nő a támogatottsága. A korábbi kormány­pártok politikusaiból alakult Demok­ratikus Koalíció a jelek szerint önál­lóan is megveti a lábát a politikában. Mégis, a Milla most is elzárkózik a parlamenti pártok részvételétől a ma­ga rendezvényén. Tavalyi demonstrá­ciójának a címe, a Nem tetszik a rend­szer, a Fidesz-rendszer elutasítását fe­jezte ki, s örömmel vettem részt rajta. A mostani cím, Fejezzük be a múltat”, azt a felfogást visszhangozza, amely az LMP és a Jobbik állásfoglalásai­ban is megjelenik, amennyiben nem a Fidesz-rendszerrel, hanem a rend­szerváltás óta eltelt egész időszak­kal szemben határozza meg magát. A Milla nemcsak a Fidesz-rendszert, de a magyar politikának az MSZP­­SZDSZ-kormányok idején tapasztalt működését is megbélyegzi. Ezt érzé­keltette akkor is, amikor a minap vá­laszolt az Eötvös Károly Intézetnek a demokrácia híveihez forduló felhí­vására, és megkérdőjelezte, hogy de­mokratikusak lennének a korábban kormányzó, a mai Országgyűlésben is jelen levő pártok. A 2010 előtti időszakkal kapcso­latos ellenérzések nem nélkülöznek minden alapot. A szocialisták és a szabad demokraták kormányzását is korrupciós ügyek kísérték. Azok a kormányok is elkövettek súlyos gaz­daságpolitikai hibákat, amelyek kö­vetkezményeit millióknak kell el­szenvedniük. Akkor is megesett, hogy a kormánytöbbség megsértet­te a parlamentarizmus írott és írat­lan szabályait, például amikor új ta­gok kinevezésével korlátozták az elő­ző kormány által kinevezett (melles­leg Orbán által beszédében sajátja­ként jellemzett) jegybankelnök moz­gásterét, törvénymódosítással sza­badultak meg a pénzügyi felügyelet vezetőjétől, létrehoztak csonka mé­diakuratóriumokat, sőt a szocialis­ták még megegyezést is kötöttek a Fidesszel a rádiófrekvenciák elosztá­sáról. Az agresszív, törvényt sértő ut­cai zavargások elleni fellépés során rendőrök is szegtek meg törvényt, ami akkor sincs rendjén, ha nem bé­kés tüntetők ellen léptek fel, mint a Fidesz állítja. Mindez érthetővé teszi sok demokratának a korábban ha­talmat gyakorlókkal szembeni bizal­matlanságát. Érthető, de nem elfo­gadható, ha valaki e kisiklások alap­ján ítéli meg az akkori hatalomgya­korlás egészét, s csupán fokozati kü­lönbséget lát a Fidesz-rendszer és a korábbi állapotok között. Mind a kétharmados többséggel rendelkező első MSZP-SZDSZ-ko­­alíció 1994 és 1998 között, mind a 2002 és 2010 közötti MSZP-SZDSZ- es parlamenti többség­e néhány kisik­lástól eltekintve tiszteletben tartotta, sőt 1994 és 1998 között kifejezetten bővítette az ellenzék jogait. Nem kér­dőjelezte meg a független közjogi in­tézmények státusát, nem tette veze­tőjükké korábbi miniszterét vagy kor­mánypárti országgyűlési képviselőt. Tiszteletben tartották és érvényesí­tették az Alkotmánybíróság döntése­it. Az MSZP-SZDSZ-es parlamenti többség függetlenítette a kormánytól a közszolgálati médiát és az igazság­szolgáltatást. Virágzott az ellenzé­ki sajtó, sőt akkor épülhetett fel a fi­­deszes médiabirodalom. Tiszteletben tartották a kulturális élet sokszínűsé­gét, egyaránt tere volt minden művé­szeti irányzatnak. Az MSZP-SZDSZ- es kormánytöbbség teremtette meg a civil szervezetek függetlenségét pénz­ügyi oldalról biztosító egyszázalékos rendszert. 1990 és 2010 között Ma­gyarországon - minden hiba és kisik­lás mellett is - többpárti demokrácia volt, míg 2010 óta egypárti önkény­­uralom épül, amely minden eszközzel saját leválthatatlanságára törekszik. A kétféle állapot között a különbség nem fokozati, mint azt a Milla véli, az egyik a másiknak ellentéte. A demokrácia a mai Európában szoros összefüggésben áll a társada­lom kohézióját és belső nyitottságát szolgáló jóléti rendszerekkel: a meg­élhetés biztonságát szolgáló társada­lombiztosítással és munkanélkülisé­gi ellátással, a társadalom nyitottsá­gának legfontosabb csatornáját jelen­tő közoktatással és a mind szélesebb kör számára hozzáférhető felsőokta­tással. 2010 előtti kormányaink szá­mára Európa e tekintetben is min­ta volt. A tervgazdaság összeomlá­sa okán kialakult nehéz helyzetben is nagy erőfeszítéseket tettek a mun­kaerőpiacról kiszorulók megsegíté­sére, a társadalombiztosítás fenntar­tására, az oktatás nyitottabbá tételé­re, a felsőoktatásban való részvétel ki­­szélesítésére. Még azt is sikerült elér­niük a kétezres évek közepén, hogy valamelyest szűküljenek a magas és alacsony jövedelműek közötti kü­lönbségek. Oktatáspolitikájuk közép­pontjában állt a deszegregáció, a ci­gány tanulók elkülönítésének felszá­molása. Amikor a 2010 előtti kormá­nyok elvitték az országot a NATO-ba és az Európai Unióba való belépésig, ez nem puszta nemzetközi jogi aktus volt, hanem a Nyugat-Európában be­vett normák átvétele, beleértve a tár­sadalmi emancipáció olyan modern elemeit is, mint például a szubszidia­ritás érvényesülése az önkormányza­tiságban, a büntetőpolitika humani­zálása vagy a melegek együttélésének legalizálása. Orbán Viktor nemcsak a demokratikus jogrend felszámolá­sában fordult szembe Európa nor­máival, hanem abban is, hogy a szo­ciális kohézió helyett a szerencsése­ket a jólétből kiszorulókkal szembe­állító társadalompolitikát érvényesít, a felzárkóztatás helyett kiszorító ok­tatáspolitikát, és a hatvannyolcas ge­neráció „eltévelyedésként” elutasítja a modern Európa minden emancipá­ciós vívmányát. E tekintetben sem fokozati a különbség a 2010 előtti és az Orbán-kormány által ma követett irány között, hanem diametrális irá­nyokról van szó. A Milla szervezője azt állítja: 2010 előtt is „...rövid távú politikai haszon­­szerzés miatt politizáltak, ...a sus­­musok, az oligarchák érdekei dön­töttek”, akárcsak az Orbán-rendszer­­ben. E vádja sem az Antall-kormány­­ra, sem a szocialista-szabaddemokra­ta kormányokra nem állja meg a he­lyét. Az Antall-, a Horn- és a második Gyurcsány-kormány minden reform­ja, majd az utóbbi által elkezdett és a Bajnai-kormány által végigvitt állam­­háztartási stabilizáció az ország fel­­emelkedését szolgálta, és nem pártok hatalmi céljait vagy oligarchák érde­keit. Ha elemzők nézetéről lenne csak szó, azt a helyzet félreértéseként vitat­hatnánk. A Milla álláspontja azonban több ennél, közéleti cselekvést vezé­rel: arra készteti őket, hogy ne tekint­sék partnernek a korábban hatalmi pozícióban levő politikai erőket a ma­gyar demokrácia helyreállításában. Lehetne azt mondani: nekünk nem rokonszenvesek a korábban kor­mányzók, új, tiszta politikai erőre van szükség, és ha a régiek is jelen van­nak, ám próbáljunk külön, egymással versengve állítani ütőképes alternatí­vát az Orbán-kormánnyal szemben. Lehetne így eljárni, ha Magyarorszá­gon arányos választási rendszer len­ne, mint például Szlovákiában, ahol egymás mellett indultak a választáso­kon azok, akik egykor Meciar, később Fico leváltására törekedtek. Lehetne így eljárni, ha ma is a korábbi kétfor­dulós rendszer lenne nálunk érvény­ben, és elég lenne a második forduló­ban szövetkezniük a kormány leváltá­sára törekvőknek. Csakhogy a Fidesz éppen azért vezetett be egyfordulós, az eddiginél is aránytalanabb válasz­tási rendszert, hogy a leváltására tö­rekvők egymás közti ellentéteire épít­ve maradhasson meg a hatalomban. Akinek valóban fontos, hogy az ország megszabaduljon az Orbán-rendszer­­től, az ebben a helyzetben nem utasít­hatja el az együttműködést senkivel, aki a demokratikus értékrendet, az európaiságot képviseli. Az MSZP és a DK pedig - az LMP-hez hasonlóan - ilyen politikai erő. Nagygyűléseiken kevesebben vannak, mint a Milla ren­dezvényein, viszont - a közvélemény­kutatások és az időközi választások eredményeiből ítélve - választók száz­ezrei állnak mögöttük. Nélkülük nem lehet megszabadulni Orbántól, s nem lehet utána működő demokratikus jogállamot építeni, sikeresen kormá­nyozni Magyarországon. Amikor a Milla kizárja a demokra­tikus pártok politikusait a számukra partnerképes szereplők köréből, nem oldja választók százezreinek ellenér­zéseit a pártokkal szemben, hanem megbélyegző gesztusával megerősíti azokat. Nem elősegíti a demokratikus erők összefogását, a választóknak a Fidesszel szembeni mozgósítását, ha­nem akadályozza azt. Gátjává válhat ezzel annak, hogy megszabadulhas­sunk Orbán önkényuralmától. Ezért maradok távol a tüntetésétől.­ ­ Az idegengyűlölet még nem lenne probléma, a cigánygyűlölet még kezelhető, de az aggasztó mértékben növekvő politikusgyűlölet ellen már mindenképpen a törvény erejével kell fellépni! maradu rajta Olvasói levelek Katona 30. Több, mint színház! A budapesti Katona József Színház­ban ma este ünnepeljük az „új Kato­na” megalakulásának harmincadik évfordulój­át. Mi, akik az elsőtől kezd­ve a nézőtéren élvezhettük az elő­adásokat, nagyon szerencsések va­gyunk. Nem csak azért, mert egyen­letesen magas színvonalú (gyakran „tökéletes”) produkciókkal kápráz­tattunk el. Nem csak azért, mert a magyar színművészet legjobbjainak parádés alakításai vésődhettek em­lékezetünkbe. Nem csak azért, mert Európa legjobb rendezőit és előadá­sait is elhozta nekünk, ide Budapest­re és vitte jóhírünket szerte a világ­ba. Nem csak azért, mert (szinte) minden nagy klasszikust csodálatos ízekkel vágott a szánkba. Nem csak azért, mert igazi otthona a kortárs magyar és világirodalomnak. És nem csak azért, mert a Katonában nin­csenek műfaji határok, mert a Kato­na színházi ezermester. Hanem mert ez a sok minden együtt új minőség: Universitas, Egyetem, ahol megta­nulhattunk szinte mindent, amit az emberről a művészet által tudni le­het, és amit a világról érzelmekben tudni érdemes. És persze, és főleg: magunkról mindazt, amit nem tud­tunk, netán nem is mertünk tudni. Nagy-nagy neveket sorolhatnánk, de fölösleges. Az, hogy „Katona”, fel­sőfok. Egy név azonban kihagyhatat­lan: Zsámbéki. A legjobb az egészben, hogy a Ka­tona él, és nem öregszik! Mióta nyílt próbákon és nyílt napokon „belülre” is enged, még izgalmasabb, még élve­zetesebb minden. Köszönjük, Isten éltesse, Isten óv­ja! Egy „végig” néző. Az én turulom Haskó László A turul a magyar mondakörben a nemzet totemállata, amely csőré­ben karddal űzi, hajtja mindig új és új csatákba - legfőbb Istenünk Hadúr parancsára - népét, a ma­gyarokat. A turul különben egy sólyomfajta, mint a kerecsen, a ráró vagy az ákos is. Eredetileg egy nemzetség, későb­biekben Árpád nevével fémjelzett nemzetség totemállata. A család fel­­emelkedésével vált egy egész törzs, a Megyeriek, majd a törzs abszo­lút uralkodóvá válásával egy egész nemzet totemállatává. A turul egy mai szemmel nézve is ragyogó „píár­­akció” egyik eleme is. Emese álmá­ban jelenik meg és válik Álmos hő­sévé, mintegy szakralizálva a család eredetét. Az Árpádoknál gyakori volt egy pluszcsont megjelenése is (hatodik ujj), ami szintén „a szentségre” uta­ló jegy volt. A család hatalmát gazda­ságilag Álmos apja, Ügyek alapozta meg. Ebben az időben vették át a ve­zető szerepet a törzsszövetségen belül Levéditől (Levédia névadója) és tör­zsétől. Gazdaságilag és így katonailag is fölé emelkedve. Egy alapvetően no­mád, pásztorkodó törzsnél igen fon­tosak voltak a jó itatóhelyek - az ügy, így szavak ebben az időben folyóvizet jelentettek. A gazdasági hatalom, a vitatha­tatlanul előkelő származás (turul) és szakrális jegyek több száz évre, egé­szen a család kihalásáig biztosították a vezetéshez való megkérdőjelezhe­tetlen jogot. Csak Árpád-házból szár­mazó jöhetett számba a trón betölté­sekor, még a trónkövetelők esetében is. Ehhez járult hozzá, hogy az Árpád­háziak általában jó hadvezérek vol­tak, és a seregük is jó katonákból állt. Pechünkre IV. Béla nem tartozott a jó hadvezérek közé. Számos ilyen, a turulhoz hason­ló legenda létezett más népeknél is. Egy ilyen, ugyancsak szentként tisz­telt totemállatról van szó Az utolsó mohikánban. Amikor fogságba esik, és a kínvallatáshoz a felsőtestét le­meztelenítik, meglátják rajta az oda­tetovált szent teknősbékát, és „lebo­rulnak” előtte. Ez is egy ugyanolyan szép legenda, mint a turulé, de ez is csak legenda. Az ember jó szívvel gondol vissza rájuk, mint gyerekkora kedves olvas­mányaira. De tudja, hogy felnőttként „mást olvas”, túl van a Jancsi és Julis­kán és a Nagy indiánkönyvön. Dr. Puha Sándor Füzesabony A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Next