Népszabadság, 2012. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-01 / 281. szám
4 Népszabadság 2012. december 1., szombat Az ügy: Magyar-német csúcsüzlet Energiaszektor IMF-hitelből és kötvénykibocsátásból vásárolhatja meg az MVM az E.ON két társaságát Visszakerülnek a gázcégek Marnitz István Szándéknyilatkozatot írt alá pénteken Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója az Országházban. A német energiakonszern a magyarországi földgáznagykereskedelmet végző E.ON Földgáz Trade-et és az itteni gáztárolók zömét birtokló E.ON Földgáz Storage Zrt.-t „átruházza” az állami MVM Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.re. Az E.ON Földgáz Trade a jogosultja az orosz Gazprommal meglévő, a honi gázellátás szempontjából alapvető fontosságú, 2015-ig hatályos gázszállítási szerződésnek. Az E.ON Földgáz Storage pedig birtokolja szinte az összes magyar gáztárolót, amelyek összkapacitása hatalmas, 6,2 milliárd köbméter. Vételárról nem esett szó, de lapunknak az ügylethez közel álló körök megerősítették a 800 millió euró (több mint 220 milliárd forint) környéki összegről szóló híreket. Ha az ügylet létrejön, Orbán Viktor évtizedes álma válik valóra. Már az első Orbán-kormány kifejezte igényét a gáznagykereskedőt, a központi gázhálózatot és a honi gáztárolókat birtokló gázüzletágra. Akkor ezek a vagyonelemek még a Mol tulajdonában voltak. Mivel az Orbán-kabinet különböző intézkedésekkel már akkor is erőteljesen rontotta az üzletág megtérülését mutatóit, a Mól nem állt ellen, így már 2001-2002-ben tárgyalások indultak a központi gázcégek államosításáról. (Nem mellesleg a Molnak akkor valamivel több mint 25 százaléka volt állami kézben.) A 2002-es választások környékén százmilliárd forint körüli vételárról szóló értesülések jelentek meg. Ám a választások közbeszóltak, és az újonnan kormányra lépő Medgyessy-kabinet elállt a vételi szándéktól. Nem így a Mol, ahol úgy ítélték meg: a gázüzletág megtérülésébe a mindenkori kormány olyan kiszámíthatatlanul tud belenyúlni, ami hosszú távon túl kockázatossá teszi a rendszer birtoklását. Ennek megfelelően megpályáztatták a vagyonelemeket. A legtöbb pénzt - adósságátvállalással együtt 775 millió eurót - a német E.ON ajánlotta, 75 százalék mínusz egy szavazatnyi részesedésért, opciós joggal a maradékra. Ezután már „csak” a versenyhivatali engedélyezésre kellett várni, ami viszont két évig nem született meg. Brüsszel végül csak a központi gázvezetékrendszer nélkül engedélyezte az ügyletet - az máig a Malé -, a többinek viszont a száz százalékát el kellett adni. A két cég vételára adósságátvállalással együtt 900 millió euró volt, amit a németek további 290 millió euróval is megtoldani ígértek. Az ügyletben szereplő két társaságot hozzáértők gyökeresen eltérő helyzetűként mutatták be. A vételár szinte egésze kimondva-kimondatlanul a kézzelfogható vagyont jelentő gáztárolórendszert testesítette meg. E társaságnak az elmúlt évek során az állam, ha változó mértékben is, de folyamatosan biztosított viszonylag kiegyensúlyozott mértékű nyereséget. Az E.ON ennek folytán jelentősen bővítette a zsanai gáztárolót, méghozzá saját szakállára, vagyis az állam ehhez már nem ígért garantált megtérülést. A kockázatvállalás meg is bosszulta magát, mivel a hazai, illetve a térségi gázkereslet a válság óta jelentősen megcsappant, így mostanság a hírek szerint az E.ON gáztárolóinak legmagasabb töltöttségi szintje sem sokkal haladja meg a teljes kapacitás felét. Szintén jelentősen rontotta az E.ON helyzetét, hogy a stratégiai gáztároló pályázatát végül a Mol nyerte meg, amely ehhez kapcsolódóan egy kereskedelmi tárolót is kialakíthatott, amely - szintén kimondva-kimondatlanul - bizonyos esetekben némi hasznot húzhatott a stratégiai tárolónak nyújtott jogszabályi biztosítékokból. Ám az igazán parázs viták mindig is a gáznagykereskedő cég körül zajlottak. Közkeletű kifejezéssel ez csupán „egy iroda”, amely azonban birtokolja a még 1996-ban kötött és 2015- ig hatályos „központi” magyar-orosz gázszerződést. A magyar állam e társaság megtérülését a különböző ígéretek ellenére szinte sosem biztosította, így az évente mindmáig több tízmilliárdos veszteséget termelt. Az E.ON mondhatni sokáig titkolt kormányzati ígéreteket is örökölt a Moltól, miszerint a korábban féken tartott gázárak okozta veszteségeket később visszatérítik az E.ON számára. Mikor kiderült, hogy a Gyurcsány-kabinet - erősen a Fideszére emlékeztető retorikával, miszerint a nagykereskedő már eddig is elég pénzt kapott - nem fizeti vissza a hiányt, kínos háttértárgyalások indultak, melyek végén a kérdéses összeg töredékének számító 66 milliárd visszafizetésében egyeztek meg. Ez meg is történt. A szociálliberális éra számos gázáremelése szintén a gáznagykereskedő panaszaira volt visszavezethető. Ugyanakkor tény, hogy a cég tartósan és nagymértékben veszteséges maradt. A Fidesz már a választási kampányban is kiállt a közműszektor közösségi visszavétele mellett, elsősorban a szociálliberális időszak számtalan energiaár-emelésére hivatkozva. Ám az Orbán-kabinet elmúlt két és fél évében érdemi lépésre eddig nem került sor. A legmarkánsabb a Fővárosi Vízművek irányítási jogainak visszavétele volt, ami a Fővárosi Önkormányzat 15 milliárd forintjába fájt. Noha a kabinet a Mol 21 százalékának - félezermilliárd adóforintba kerülő - megvásárlását előszeretettel tálalja ekként, az állam a kisebbségi pakett birtokában nem képes a korábbiaknál látványosabban befolyásolni a Mol döntéseit. Más vonalon ugyanakkor az Orbán-kabinet kezdettől fogva a külföldi tulajdonú magyarországi energiacégek helyzetének bonyolítására törekedett. Már röviddel megválasztásuk után tarifabefagyasztást hirdettek. Noha ennek ellenére mára kismértékben valamennyi közműdíj emelkedett, a szándék továbbra is markáns maradt. Olyannyira, hogy állítólag az előző energiaügyi államtitkár, illetve a témáért felelős mostani helyettes államtitkár is részben amiatt távozott, mert nem tudta keresztülvinni a kormányon az iparág áremelési követelését. Emellett az ágazatot sújtó adók megtartásával, emelésével és újak kiötlésével szinte valamennyi energiaellátó nyereségét lenullázták. Igaz, olykor az energialobbi is ért el sikereket, amikor például a fizetési határidőt 90 napról 60-ra csökkentették, vagy amikor a kabinet végül ez év végi hatállyal eltörölte a forgalomarányos válságadót. (A megemelt Robin Hood-adóval, illetve az új közművezeték-adóval ugyanakkor legalábbis pótolják az így kieső összeget.) Nem szűnt meg a közműszektor külföldi befektetői elleni fideszes kommunikáció sem, amivel párhuzamosan az Orbán-kabinet a kulisszák mögött folytatta a magyarországi energiaérdekeltségek visszavásárlási lehetőségeiről szóló puhatolódzó tárgyalásokat. Orbán Viktor nyári kiszólásán kívül, miszerint „pillanatok alatt megvesszük az E.ON-t”, a két fél mindmáig tartotta magát a tárgyalások kapcsán elrendelt hírzárlathoz. A vásárlásról szóló hírek már tavalyelőtt felröppentek, de akkor még az álláspontok - értsd: az ígért és az elvárt ár - nagyon távol álltak egymástól. Ám az E.ON mára beadta a derekát, és hajlandó az MVM által rászánt összeget elfogadni. A németek számára többi között a gazdasági válság okozta folyamatos keresletcsökkenés tetézte a gondokat. Ennek hatását a magyar-orosz szerződés keretei miatt a nagykereskedő nem tudja teljes egészében a beszállító orosz Gazpromra hárítani, így a magyar befektetések közül mára a leggyengébb láncszemnek az E.ON-tulajdonú két központi gáztársaság bizonyult. Az E.ON a várható cégeladással a legkevésbé sem vonul ki Magyarországról, hiszen a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló, 1996-ban privatizált áram- és gázszolgáltatókat megtartja. Szakértők úgy tartják, hogy a kabinet a Mol-részvényvásárláshoz hasonlóan a 2008-ban felvett IMF-kölcsön maradékából állhatja az ügylethez szükséges több mint 200 milliárd forintot. Információink szerint az MVM részben ebből - állami tőkeemelés formájában -, részben kötvénykibocsátással vagy hitelfelvétellel teremtené elő a vételárat. Kérdés ugyanakkor, miért is jó az MVM-nek, ha megvásárolja a két központi társaságot, illetve látszik-e ennek folytán bármiféle esély a lakossági gázár csökkenésére. Noha az Orbán-kormány határozott elképzelésként fogalmazta meg az eddig kizárólag árammal foglalkozó állami csoport gázpiaci pozícióinak kiépítését, eddig ez csupán kismértékben valósulhatott meg. A két központi gáztársaság ugyan a lakossággal nem áll közvetlen kapcsolatban, birtoklásuk az eddigeknél jóval komolyabb szakmai presztízst is hoz az MVM-nek. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a gáznagykereskedő a zuhanó gázkereslet, a mind magasabb gázbeszerzési ár, a még három évig komoly kötöttséget jelentő orosz szerződés és a forint esetleges megingása miatt évente több tízmilliárdos veszteségkockázatot hordoz. A nagykereskedő állami kézbe kerülése viszont kétségtelenül egyértelműbb helyzetet eredményez a 2015 utáni időszakra a Gazprommal folytatandó tárgyalásokon. A gáztároló-üzletág kilátásai a válság miatt szintén borúsak, s kétséges, hogy a kabinet szabályozási eszközökkel képes lesz a helyzetén jelentősen javítani. A német cég hajdúszoboszlói tárolója télvíz idején. Ráfáztak? fotók: Reviczky Zsolt Németh Lászlóné fejlesztési miniszter tárcájához tartozik az energiaügy. Onnan nézve siker A Gazprom tudja, kivel tárgyaljon Lapunk értesülései szerint a Gazprom nem kötötte ki, hogy a gázimportszerződés 2015 utáni megújításáról mely céggel lenne hajlandó tárgyalni. Noha a magyar kormány már a tavaly elfogadott energiastratégiában az MVM-et jelölte ki a tárgyalások lefolytatására, akkor még az E.ON sem kívánt lemondani a lehetőségről. A német társaság azzal érvelt, hogy több országot lát el, amivel alacsonyabb árakat képes elérni. Ennek konkrét bizonyítékát ugyanakkor Magyarország tekintetében az elmúlt hat év során nem mutatta: hírek szerint továbbra is jóval többet fizetünk a gázért az európai átlagnál. Mindazonáltal értesülésünk szerint az orosz állam tulajdonában lévő Gazprom alapvetően minden országban az adott kormány által kijelölt céggel tárgyal. Tovább szorítanak a szolgáltatókon A Fidesz a közszolgáltatásokról tartott csütörtöki parlamenti vitanapot az energiaszolgáltatók helyzetét jórészt tovább nehezítő adminisztratív intézkedéstervek bejelentésére használta fel, így az ötezer főnél nagyobb településeken kötelező lenne - akár a postán - ügyfélszolgálati irodát, a 20 ezer feletti lakosú településeken pedig úgynevezett műszaki telephelyet üzemeltetni. Egy szolgáltató képviselője ennek kapcsán lapunknak az ügyfélszolgálati irodák kívánt sűrűségét túlzottnak tartotta, mondván, ma már sokan telefonon és interneten is tudnak intézkedni. Az intézkedés megháromszorozná ügyfélszolgálati költségeiket, ugyanakkor pangó forgalomra számítanak. A műszaki telephelyre vonatkozó tervek szerinte azért tévesek, mert egyrészt nem pontosítják a fogalmat, másrészt a kárelhárítás szabványoknak megfelelő logisztikai háttere már kialakult. Az nem a településmérettől függ, hanem az üzemzavarok minél gyorsabb és hatékonyabb elhárítása szerint épült ki. Számos alapvető berendezés nem tárolható minden településen, ráadásul sok fontos műszaki ügyelet működik lakatlan áramellátási gócpontokon. Úgyszintén kivitelezhetetlennek nevezte azt a tervet, hogy a régóta tartozó lépcsőházakban is legyen időnként áram, illetve hogy a légvezetékeket a föld alá temessék. Megjegyezte, hogy a kabinet a tarifa befagyasztása mellett a szolgáltatóktól hatékonyságjavulást - költségcsökkentést - vár el, ám ez ilyen pluszterhek mellett nem lehetséges. Ugyanakkor üdvözölte a számlakép egyszerűsítésére, illetve a közvilágítás-üzemeltetés szigorítására vonatkozó kormányzati elképzeléseket. A csütörtöki vitanapon az MSZP úgy vélte, a kormány folyamatos szigorításai miatt romolhat az ellátás színvonala, ami végül megint csak a fogyasztóknak okozhat többletköltségeket. (M. I.)