Népszabadság, 2013. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-07 / 56. szám

12 Népszabadság | 2013. március 7., csütörtök Fórum KOLLÁTH GYÖRGY alkotmányjogász A zsarnok helytartó kalapjától jogala­pot, alapnormát senki se várjon: fej fö­lé szánt mélyütés a lényeg. Hermann Gessler magyar (kártyás) megfelelője készül az őt megszemélyesítő művet józan ésszel felérhetetlen magasság­ba tenni: valójában az éjsötét mélybe taszítani. A póznára feltett kalaphoz nem kell fej, elég az írás. 3 szög alkot­ja: úgymint a) az elvakult kisszerűség diktálta bosszú, b) a versenyképtelen­ség és a felkészületlenség, c) a szoron­gás kiváltotta, végső erőlködés. Jelkép ez több értelemben is. An­nak a szimbóluma, hogy mennyire ve­szi emberszámba az egyszemélyi hata­lom a többieket, főként az alul lévőket. Vajh miért kell megsüvegelni a sze­mélyében oda-, ill. kiállni félénk erő­művészt. Évszázadokat átívelve, máig az időlegesség jele is mindez. Mutatja, hogy amint megy – szalad – a helytar­tó, távozik vele a rendje, sőt fejetlenül utána dobhatják a sapkáját is. A mo­dern időkben 4 évre kapott jog és biza­lom, majd általa a visszaélés rendsze­re, a végsőkig kiél(v)ezett zsarnokság sosem örök idejű. A póznának lassan csakugyan itt a vége. Paradox módon éppen a majré jelzi, hogy nincs már a NER-ben pozitív töltés, hajtóerő. Elvben a negyedik alaptörvény-mó­dosításról kellene elemzést adni. Meg­tette ezt főként az Eötvös Károly Köz­politikai Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság: közjogilag imponáló tény­szerűséggel, tiszta, bár rémes kilátá­sokkal, remek színvonalon. Három megjegyzés. 1. A jogállam hiteles hí­vei bármennyire is minőségi érvekkel, példákkal és hivatkozásokkal írják le a módosítás műhibáit, ezrelékben fe­jezhető ki az értő figyelem. Köpnek rá az alkotmányozók, és megrendültség nélkül olvassák a szakmai elemzők, kommentálók. Az tartoznék a végé­re mottóként, hogy (ugyan)így megy (a levesbe) lényegében ma minden, és így kell a hatalomnak elhinni bármit is. 2. Szimpátiával nézem, hogy a kép­telenségeket Arany Jánossal, Petőfi Sándorral fűszerezve tálalják, az iró­niát is bevetik. De a nagy egész totá­lis képtelenségét még így sem sikerült felmutatni: és alig látni jó érvet arra, hogy a bornírtság csúcsa az egyszerű polgárnak mit is nyújthat? Szemlélte­tés: Gessler kalapjának tiszteletét fog­ják rajtunk számon kérni. Csak idő, al­kalom (például egy megpulykázott vá­lasztás) függvénye, hogy a népi ellen­állás joga kinél, mikor, hogyan vált ki büntetést. Nincs kibúvó, nem lesz kí­vülálló. 3. Lélekemelő, hogy az ifjú közjogásznemzedék még a szégyenle­tes alaptörvényt (AT) is megtartva ke­res a módosítás megfékezéséhez jog­állami megoldást, ám nem talál, így hagyja. Mondják, hogy az AT kifeje­zett normája [S) cikk (3) bekezdése!] szerint az államfő kizárólag kihirdet­tetheti a bűn rossz normát, de nem vétózhat. Tévedés. Egyrészt, mert ez csakis a jogértelmezés legelső-legalsó szintjéből, a nyelvtani értelmezésből következnék. Legalább három továb­bi argumentációs szint még hátravan: logikai, rendszertani, történeti. Más­részt, volt és maradt az államfőnek egy jolly jokere. Ha az államszervezet demokratikus működését látja veszé­lyeztetve, nemet mondhat. Ekkor vá­lik el igazán, hogy semleges, kiegyen­súlyozó, olykor alkotmányos válságot feloldó személy-e az elnök, vagy ki­emelt pártfunkcionárius. A parlament előtt lévő, eleve min­den pártszolgálatossal alávésetett mó­dosítás betetőz egy folyamatot. Miért és hogyan? Orbán Viktor úgy beszél és intézkedik, mint egy vőfély a bódult násznép előtt. Nemigen hisznek ne­ki, azért sokan megtapsolják. Önma­gától megrészegülve úgy dirigál, mint egy Z licences vidéki fociedző. Koráb­bi önmagának kiüresedő, megszállott, görcsös epigonja. Nincs másik: me­tódusban, személyben, intellektuális erőben, morálban, politikában. Hiába az intés: mert találsz egy bokszkesz­tyűt, még nem hívhatod ki Erdei Zsol­tot! Ez az idegen pályára tévedt ököl­vívó-sakkozó fordított drámája. Zsák­utca. Előre nincs út, hátrálni kizárt. Most telhet csurig a keserű pohár: ki­inni ránk marad. 2011. 12. 30.: A miniszterelnök sze­rint a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele. Más: menekülést szín­lelünk, közben hátrafelé nyilazunk. Más: ne a szavakat, a tetteket néz­zék! 2012. 03. 15.: Sohasem voltunk olyan egységesek, mint most. Ez a val­lássá züllesztett politika hitvilága, túl az elemi racionalitáson. Hiszem, mert képtelenség? Tertullianus paradoxo­na Euró pában nem lehetne államfi­lozófia, mintaértékű nemzetállami koncepció, és főleg nem magunknak kikövetelt hegemónia. Nem számít? (Majd)nem mindegy: hiszi-e mant­ráit a kinyilatkozó, vagy még picit ki­nevet mögülük. Tragédia, hogy(ha) rá alaptörvény, más jogszabály épül: a jogállam, a piacgazdaság, az EU (jog) rendszerét sem tisztelő regulákban. Az unió ban egy alaptörvény – igen nagy részben – közös vívmányok alap­ján készült értéktartalmú, de ideoló­giailag és pártalapon semleges, straté­giai léptékű, távlatos normaköteg: ál­talánosan elismert elvek, szabályok és modern kihívások válaszának együt­tese. Mivel mindezt itthon elvetették, választékul főként a sötét honi közép­kor és a nem túl dicső XX. század első fele kínálkozott: kapva-kaptak rajta. Nem véletlenül lett az ezeréves múlt a kiinduló, lelki opció (az Aranybullától Werbőczyn át Horthy országlásáig). Taktikai szempont, időszakos párt­érdek modern alkotmányt nem deter­minálhatna. Önző-ártó hatalomkon­centráció másutt, demokráciában is­meretlen. Utóbbit Európában meg sem mernék kísérelni, még ha 200 éve volna is ilyen hatáskör. Egy személy diktálta műhiba összekaparni innen­onnan az antidemokratikus resztliket (alkotván közjogi fasírtot). Nem tisz­tességes azzal érvelni, hogy régi de­mokráciákban is van ez meg az. Az, hogy de facto minden hatalmi mono­póliumot felelőtlenül, nívótlanul egy kézbe adnák: kizárt. Mitől félnek eny­nyire az AT buherálói? Last minute szemlélet tarol: sietni, amíg a 2/3-ad – mely 2,5 éve 3/3-ként üzemel – meg­van. Lebutított, kisszerű, hamis, ver­senyképtelen bonapartizmus ül tort. Egocentrikus egérút vezet így az al­kotmánytól az Orbán-pátensig, egy „felcsútmányig”! Tanulság: nem ugyanaz bárkiről­bármiről három dehonesztáló mon­datot világgá kürtölni, mint az esetleg tényleg létező, eszkalálódó problémát értően, gyökeresen, távlatosan rendez­ni, mesterien megoldani. Nem szabad dühös és ostoba rombolással: harag­gal, részrehajlással demokráciát épí­teni. Nem mehetne folyton, drámain kétfelé a szó és a tett. Az utóbbi 2,5 év kormányzati – jogi és igazgatási – gya­korlatára, alkotmányozására a sikerü­letlen jelző már dicséret volna. Azért titulálják mégis egyik-másik termékü­ket (az AT-ét is) példamutató, sikeres, sőt évszázados kodifikációnak, mert nem értenek hozzá. Mert nincs külső­belső kontroll, továbbá nincs más(ik) cél, eszköz és metódus. Intellektuális erő sincs már. A késztermék(ek)ben megmutatkozó tudásszint nem éri el a tankönyvi alapok minimumát sem. Az ellenségeskedő attitűd, a komplex gondolkodás és cselekvés „szokatlan­sága”, végül az ebül szerzett jószág lé­haságra intő ócskasága, kényelme ma­ximum ennyire predesztinál. Nézzük csak, ki mindenki ülhet, s már mióta az uborkafa legtetején! Régi könyvben találtam: a „fennforgás” idővel rájön, hogy egyedül, magától nem tud lejön­ni a fáról, csak leesni tudna. Inkább marad és üvölt. Zárszó: ha az AT-ét felteszik a polcra, mindjárt... Szegénység, jogállamiság, demokrácia DÓSA MARIANN Társadalompolitika szakos doktori hallgató, A Város Mindenkié aktivistája F ebruár 5-én a Fidesz 225 és a KDNP 36 képviselője önálló (!) képviselői indítványként az alaptörvény (igen, kis a-val) újabb módosítását terjesztet­te be. A végső parlamenti sza­vazás az indítványról március 11–12-én várható. Ezzel nem az a fő probléma, hogy két éven belül negyedszer módo­sítják súlyos tartalmi ügyekben azt a dokumentumot, amely a politikai kö­zösség egységét és stabilitását volna hi­vatott szolgálni; és még csak nem is az, hogy képviselői indítványként terjesz­tik elő, és ezzel megint kikerülik a tár­sadalmi egyeztetések kötelmét. A való­di probléma az, hogy a közösség alap­vető értékeit és morális alapvetéseit lefektetni hivatott dokumentum ma­ga is egy mélységesen antidemokrati­kus, az állampolgári közösség részvé­telét kizáró folyamat során jött létre. Mivel ezáltal az alaptörvény minden legitimitást nélkülöz, nem is lehet ké­pes betölteni eredeti funkcióját. A civil társadalom tagjai most mégis abba a helyzetbe kényszerül­nek, hogy a tervezett módosítás ellen tiltakozzanak, vállalva, hogy ezzel át­menetileg a legitimitás látszatát köl­csönzik az alaptörvénynek. Ahogy jö­vőre a jogállamiságot és a parlamen­táris demokráciát megcsúfoló válasz­tási törvény szabályai szerint is el kell majd menni szavazni, úgy most is til­takoznunk kell. Nem lehetséges nem fellépni a szegénység büntetése, a sze­xuális kisebbségek kirekesztése, az Al­kotmánybíróság hatáskörének további szűkítése, a felsőoktatás autonómiájá­nak és a hallgatók szabadságának kor­látozása, az igazságszolgáltatás újabb központosítása vagy a választási ver­seny további szűkítése ellen! A Város Mindenkié csoport aktivistájaként és szociálpolitikusként a továbbiakban a hajléktalanság alkotmányos szintű kriminalizálását fogom kiemelni, ab­ban bízva, hogy a módosítás többi ele­me is kellő nyilvánosságot kap. A kormány már hatalomra kerülése után néhány hónappal megteremtette a hajléktalan emberek hatósági üldö­zésének jogszabályi alapját, ezt azon­ban az Alkotmánybíróság 2012 no­vemberében megszüntette, kimond va, hogy „sem a hajléktalanoknak a közte­rületekről való eltávolítása, sem a szo­ciális ellátások igénybevételére való ösztönzése nem tekinthető olyan le­gitim, alkotmányos indoknak, amely a hajléktalanok közterületen élésének szabálysértéssé nyilvánítását megala­pozná”. Orbán Viktor az AB érvelését életszerűtlennek nevezte, és egyértel­művé tette, hogy akár az alaptörvény újabb módosítása árán is lehetővé te­szik a hajléktalanság büntetőpolitikai kezelését. Az AB novemberi határozatának fontos megállapítása volt, hogy a köz­terület életvitelszerű lakhatás céljá­ra való használata „nem egy magatar­tást (cselekedetet vagy mulasztást), hanem egy objektív tényként fennálló élethelyzetet rendel büntetni, amellyel összefüggésben a bűnösség nem értel­mezhető”. Ezzel megerősítették, hogy a politika az erkölcs terepe és nem né­hány rendpárti férfi játszótere. A kor­mány ezt nem veszi tudomásul. Nyil­vánvaló, hogy az alaptörvény újbóli módosítását nem az a tíz-húsz ember teszi szükségessé, aki esetenként évti­zedek (!) óta tartó hajléktalansága mi­att abszolút méltatlan fizikai, mentális és lelki állapotban már csak az aluljá­rókban talál menedéket. Az előterjesztett módosítás alap­ján törvény vagy helyi önkormányzati rendelet „a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé mi­nősítheti az életvitelszerűen megvaló­suló közterületi tartózkodást”. A ren­delkezés nemcsak a hajléktalan em­berek alapvető állampolgári jogainak sérelmét jelentené, hanem a magyar demokrácia újabb arculköpését is. A szegénység és különösen ennek egyik szélsőséges megnyilvánulása, az utcai hajléktalanság önmagában is csorbítja a demokráciát. A szegény­ségben élő emberek sosem kizáró­lag az elégséges élelmet és ruházatot vagy a megfelelő lakhatást nélkülözik, mindez szinte automatikusan együtt jár a társadalmi részvétel és a politikai érdekérvényesítés lehetőségeinek kor­látozottságával is. Amikor valakinek a jövedelme havi 22 500 forint, nincs módja betelefonálni vagy beutazni a járási központba, hogy számon kérje a helyi döntéshozókat. Ebből még azt a ruhát sem lehet beszerezni, amiben az ember nem szégyell bemenni a hi­vatalba. Amikor valakinek legfeljebb az általános iskola elvégzésére volt lehetősége, kevéssé valószínű, hogy szert tudott tenni a hatékony véle­ménynyilvánításhoz és érdekképvise­lethez szükséges készségekre. Amikor valaki a falu széli szegregált cigányte­lepen él, igényeit nem lesik pártok és kormányok, a társadalmi szervezetek közül is csak a legelhivatottabbak pró­bálják véleményüket és szükségletei­ket becsatornázni a politikai döntés­hozatalba. Mindez nem vonja kétségbe az érin­tettek morális integritását. Az alap­törvény tervezett módosításának 8. cik­ke azáltal válik a rendszerváltás utáni magyar demokrácia egyik legszégyen­teljesebb intézkedésévé, hogy ezt a mo­rális integritást kezdi ki azáltal, hogy a lehető legmagasabb szinten formali­zálja a hajléktalan emberek kirekesz­tését. A módosítás értelmében a köz­terekre kiszoruló emberek nem részei a demokratikus közösségnek, sőt kife­jezett veszélyt jelentenek annak rend­jére és biztonságára, ezért a tereit is csak korlátozottan használhatják. Az, hogy az alaptörvény szóban forgó cik­kébe beleírják, hogy az állam és az ön­kormányzatok törekszenek a hajlékta­lan emberek számára szállást biztosíta­ni, nyilvánvalóan csak részben célozza a lehetséges kritikák élének elvételét. Részben azt üzeni, hogy ezek az embe­rek mindezen törekvés ellenére élnek az utcán, tehát minden bizonnyal ők maguk a hibásak hajléktalanságukért. Ez a kitétel semmire sem jelent garan­ciát (még a valódi megoldástól nagyon távol álló, de mégis sok esetben életet mentő tömegszállásokon való elhelye­zésre sem) és semmilyen kikényszerít­hető jogot nem biztosít a rászoruló em­bereknek. Amire a leginkább alkalmas, az a felelősség áthárítása. A büntetéstől nem lesz kevesebb ember hajléktalan; legfeljebb kevés­bé fogjuk látni őket, és ezzel párhuza­mosan a gyakran életmentő segítség is kevésbé fogja megtalálni őket. Pedig a tömeges hajléktalanság felszámolásá­hoz olyan átfogó lakáspolitikai intéz­ményrendszerre volna szükség, amely egyebek között megfizethető bérlaká­sokkal, méltányos lakásfenntartási tá­mogatással és elérhető adósságkeze­lési szolgáltatással biztosítja minden állampolgár emberhez méltó lakhatá­sát. Az illegitim alaptörvény és a sze­génység büntetése ugyanannak az el­nyomó rendszernek, a Fidesz pártál­lami rezsimjének lényegi eleme. Ezért kell minél nagyobb számban részt vennünk március 9-én 15 órakor Az alkotmány nem játék elnevezésű civil kezdeményezés Alkotmány utcai tilta­kozó demonstrációján. MARABU RAJZA A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. Taktikai szempont, idősza­kos pártérdek modern alkot­mányt nem determinálhat­na. Önző-ártó hatalomkon­centráció másutt, demokrá­ciában ismeretlen. Utóbbit Európában meg sem mernék kísérelni... (K)alaptörvény

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék