Népszabadság, 2013. április (71. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-08 / 81. szám
Népegészségügyi mozgósításra, várólistavágásra készül Szócska Miklós ► Az államtitkár szerint az államosítás mindenképpen fennmarad. ► A kormány kampányolni fog az életmódváltásért. Interjú ^13 Budapest Senkinek se jó fővárosi terv Utcai harc a taxisoknál Munkatársunktól Ma délelőtt több száz taxis zárja le az Országgyűlés épületéhez vezető Alkotmány utcát Budapest belvárosában. Két, a vitatott elképzeléseket eddig nagyrészt támogató taxisszervezet most azért tiltakozik, mert a főváros a telefonos rendeléseknél esetleg már meghagyná a versenyt, és ezzel az olcsóbb árakat is. A fuvarszervezők most már nyílt színen háborúznak. A fővárosi önkormányzat kedden rendkívüli ülésen tárgyal ismét a taxisrendelet tervezetéről - itt határoznák meg, hogy csak sárga, megfelelően nagy csomagtartójú, korszerű autókkal lehet személyszállító tevékenységet folytatni Budapesten. Már önmagában ez sem tetszik az érintetteknek: a követelmények teljesítéséhez - a megfelelő szín eléréséhez - még azoknak is költeniük kell a kocsi megújítására, akik egyébként megfelelnének a szigorodó előírásoknak. Több ezren lehetnek azonban azok, akiknél az új rendelkezés bevezetése után le kellene cserélni az autót is. Ha nincs ennyi pénzük, automatikusan elesnek eddigi kereseti lehetőségüktől. Igaz, ez célja is a rendelkezéseknek. Az előterjesztések szerint az új szabályokkal „a túlzott létszámból eredő kedvezőtlen piaci hatások is mérséklődnek” - az 5500, engedéllyel rendelkező taxis helyett csak négyezret látnának szívesen. A beruházások megtérülését a főváros a megemelt tarifából garantálná a megmaradó személyszállítóknak. Budapest eddig a kilométerdíjat 240 forintban maximálta napközben (éjszaka 336 forintot is el lehet kérni). Az árplafont akkor határozták meg, amikor a benzin még 250 forintba került. Ma 430 forintnál jár. A taxisok már 2011-ben áremelést akartak, és tüntettek, a rendelet felülvizsgálata ekkor került elő. A főváros azóta, vagyis majdnem két éve egyeztet a fuvarozókkal, mégis jelentősebb tiltakozásokat váltott ki, amikor az önkormányzat pár hete előállt a konkrét javaslattal, amely a taxislétszám drasztikus csökkentésével számolt, és a fix, vagyis kötelezően alkalmazandó árak bevezetésével. Utóbbit két tényezővel támasztották alá: így minden utas tudhatja majd, mire számíthat, nem lesznek átláthatatlan tarifák, kevesebb lesz az átverés, ráadásul ezt javasolta a két, a mostani tüntetést is szervező taxis-érdekképviselet is. Az új rendeletről határozni hivatott ülés előtt derült ki, hogy a javaslat több piaci szereplőnek nem tetszik: a Főtaxin és a City Taxin kívül a nagyobb budapesti fuvarszervezők (összesen kilenc cég tiltakozott a bevezetése ellen, demonstrációt is kilátásba helyezve, holott a mostani 240 forint helyett 280 forintot számlázhatnának kilométerenként. Az ellenérvek között szerepelt, hogy rövid az átállási határidő, nincs szükség sárga színre, de módosítottak volna a műszaki követelményeken is, hogy több már meglévő kocsi férjen bele az előírásokba. Valójában olyan fuvarszervezők álltak ellen, amelyek nem erős márkanevükkel, hanem inkább a telefonos rendelés esetén kínált olcsóbb áraikkal csábítanak a piacon. Az egységes tarifa így nekik nem feltétlenül kedvező. A tervezett önkormányzati döntést elhalasztották, újabb egyeztetési kör kezdődött. A pénteken közzétett új előterjesztés több ponton engedett (2014-es a bevezetés, némileg enyhébbek a feltételek). A tiltakozóknak ez sem volt elég, ám örülhettek annak, hogy most már két tervvel számolnak a fővárosnál: az általános fix tarifa mellett szerepel olyan elképzelés is, amely a telefonos rendelések esetén meghagyná a maximált áras rendszert. Ez annyit jelent: a beeső fuvaroknál (az utcáról felszedett utasnál) tisztul a kép, a telefonos rendszernél marad az árverseny. A fix árak bevezetéséért küzdő két szervezet, az Országos Taxis Szövetség (amely 2007-ig Magyar City Taxisok Országos Szövetségeként működött) és a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete most ez utóbbi ellen kíván tiltakozni demonstrációjával. Érdekes módon pont abban az időpontban, amikor a fővárosi vezetés taxis fórumot is tart egy másik helyszínen. Most egyébként az érintettek mindegyike abban reménykedik, hogy kedden mégsem lesz végső döntés, és valahogy még további módosítás is elérhető. Nem az energia túl drága, hanem túl sokat használunk belőle A hosszú távon is tartható rezsicsökkentéshez a fogyasztást kell csökkenteni, ez viszont nem megy fejlesztések nélkül. De vajon a gyenge gáztól fő-e tovább a leves? a4, 11 Az ország nyugati és középső területein már apadnak, keleten azonban még áradnak a folyók. Több mint 2500 kilométeren védekeznek az árvíz ellen. Képünkön ideiglenes gátat építenek a Marcalnál, fotó: mti - nagy lajos Négymilliárdért könnyítettek az Antenna Hungária szerződésén Kiderült, milyen feltételekkel engedte ki a médiahatóság a műsorterjesztőt kötelezettségei alól. A társaság vállalta, hogy négymilliárd forinttal támogatja a közmédiát. az ÉLES KÉS NÉLKÜL SOHA A legjobb csontozó egy lány lett a legjobb hentestanulók országos döntőjén. A versenyen is lemérhető volt az ágazat hazai mélyrepülése: a marhavágás már csak elméleti kérdés lehet, és sok az olyan iskola, amelynek annyi pénze sem volt, hogy elküldje ide a tanulóit.EZ FOTÓ: REVICZKY ZSOLT ANTISZOVJET CARMEN ABOLSOJ ÖRÖK SZTÁRJA Arcok ^20 ÖTÖDIK HASÁB Nagyon gáz Magyarországon vannak góz vagy például szkíta motorosok, de nyilván vannak nemzetietlen érzelműek is, különben mi szükség lenne egy olyan társaságra, amit így hívnak: Nemzeti Érzelmű Motorosok. Többek között ők szervezik az Adj gázt! elnevezésű Magyar Motoros Menetet, amely annak a követelésnek igyekszik érvényt szerezni, hogy - idézzük az eseményre invitáló plakátot - „el a kezekkel a hazánktól és a hazunktól”. Önmagában szót sem érdemelne a dolog. A kormányhű békemeneteken megszokott katyvaszos értelmezési tartományba is bőven belefér ennyi sületlenség. A motoros felvonulást azonban történetesen éppen azon a napon tartják, amikor a holokauszt áldozataira emlékező Élet Menetét. Adj gázt? Emberi mivoltából és magyarságából kivetkőzött lélek kell ahhoz, hogy valaki a gázzal szórakozzon a náci haláltáborok gázkamráiban elpusztított magyarok százezreinek gyászünnepén. A motorosok még arra se hivatkozhatnak, hogy nem tudták, honnan jön az elnevezés. A külföldi szerverről működő hírhedt náci nyilas portál, amelyik a mostani motoros vonulgatást is vadul reklámozza, másfél éve hírül adta: eredetileg a német szélsőjobboldal vezetője kampányolt ezzel az erősen áthallásos szöveggel. A motorosok antiszemita kiszólásokkal fűszerezett helyreigazítási kérelemben bocsánatkérésre szólították fel az ATV-t, mondván, nem felel meg a valóságnak, hogy zsidóellenes megmozdulásra készülnek. A Mazsihisz viszont azt kéri a hatóságoktól, hogy akadályozzák meg a motoros felvonulás megtartását. Persze csak abban az esetben, ha a kormány nem csupán szavakban, hanem valóban garantálni kívánja a magyar zsidóság biztonságát. (A szerk.) Számháború Mintha csak Nagy N. Pétert zavarná, hogy többen haltak meg, mint egy éve. All 760 milliárd Értek-e több rezsicsökkentésnyi pénzt a kormány nagybevásárlásai - kérdezi Marnitz István. All 9 770237 377015 13081