Népszabadság, 2013. május (71. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-23 / 118. szám

16 Népszabadság­­ 2013. május 23., csütörtök Kultúra Mikor leszünk fiatalok? FILM Fáy Miklós Tajtékos napok Forgalmazza az MTVA Mindig azt éreztem, hogy a Tajtékos napok a világirodalom leginkább túl­becsült könyvei közé tartozik, de olyan sok értelme nincs vitába szállni a köz­ízléssel, rendes ember magában kere­si a hibát, biztosan kimaradt az életé­ből egy szakasz, amit a legtöbben hiú­ságnak hívnak. Mert a Tajtékos napok ifjúsági könyv, 16 és 25 között a legha­tásosabb, és mivel sokan efölött már abba is hagyják a regényolvasást, elég szépen bebetonozta magát Boris Vian a köztudatba: szerettük, mert fiatalok voltunk, és ha szerettük, akkor most is szeretjük. Ebben a status quóban né­mi kockázatot jelent a filmváltozat, amennyiben hű az eredetihez, mert szembesülni kényszerít a művel, régi magunkkal, találkozás egy fiatalem­berrel, de nem feltétlenül azzal a lel­kessel, aki zavarba hoz a rajongásá­val, hanem az igazi önmagunkkal, aki esetleg sokkal ostobább volt, mint aho­gyan emlékeztünk rá. Akárhogyan is: Michel Gondry filmje hű az eredetihez, mégpedig na­gyon ravasz módon hű. Nemcsak azt vette észre a rendező, hogy eljött az idő, annyit változtak a filmes lehetősé­gek, hogy a Tajtékos napokat újra meg lehet csinálni, vagy egyáltalán: most végre meg lehet csinálni, amit mon­danak benne, azt képpé lehet változ­tatni, de azt is tudja, hogy attól még a könyv egy régebbi világból szól hoz­zánk. Nem elég bedobni a technikát, eltüntetni, amit nem kell látni a né­zőnek, szürreálisnak lenni, szédült­nek és agyamentnek, de a technikát úgy kell alkalmazni, hogy őrizze a ré­gi időket, szaggasson a trükk, látszód­jon a műanyag, a díszletjelleg, műpók­háló, stoptrükk, ami persze sokkal ra­vaszabb annál, amilyennek látszik. A tükrözés tükrözésének tükrözése, így vág vissza vagy oda az európai film az amerikai álomgyárnak. Mi nem álmo­kat forgatunk, hanem filmeket. Ha csak ennyi volna az élmény, bol­dogan ünnepelhetnénk a francia filmet, saját anyagból, saját sztárokkal, saját filmet készítenek. Csak az a baj, hogy mégis csak meg kell nézni azt a saját fil­met. Ami mindösszesen 125 perc, ön­magában is érthetetlen burjánzás, szí­vesen nézek klipeket, de nem két órán keresztül. Szívesen nézem Audrey Tau­­tout is, csak nem akkor, amikor egyre inkább öreganyám-formára változott, és mégis kislánykodik, szemet me­reszt, pillog, és félrehajtja a fejét - nem áll már jól neki. A többi saját nevelé­sű filmsztár közül az ember valószínű­leg Omar Syt várta a legjobban, hogy vajon az Életrevalók után milyen lesz egy kevésbé hálás szerepben, de nem lesz benne semmilyen, túl sok látvány van körülötte ahhoz, hogy színészként is mutatni tudjon valamit. Nyilván nincs értelme azt monda­ni, hogy a látvány volna ennek a film­nek a halála, hiszen az eredeti regény is képekkel dolgozott, na meg azzal a meggyőződéssel, hogy az olvasó fantá­ziáját stimulálja, olyat kap, amit más­hol nem, olyat lát, amit józan fővel aligha. Ha mindez mozivalósággá vá­lik, akkor már csak a rendező kapott az izgatószerből, mi már az ő álmait látjuk, a svábbogárként szaporodó, majd újra egyesülő ajtócsengőt, a sza­lagon haladó írógépeket, amelyek lap­jára mindenki odaírhat egy félmonda­tot, két-három szót, aztán a gép halad tovább. A szemünk annyira jóllakik a sok varázslattal, hogy már nem is vá­gyik másra, mint fekete betűkre a fe­hér papíron, Európa Zsebkönyvek, hátha most sikerül. Romain Duris, Audrey Tautou és Omar Sy Könyv Regényt írt a VIII. kerület hátsó fertályáról Váradi József vendéglátós, azaz Tyson, a rapper „Minden, amit a filmekben látsz” Csider István Zoltán Kis magyar gettóregény - áll a műfa­ji meghatározás Váradi József első re­gényének címlapján. Ha az olvasónak fogalma sincs, kicsoda Váradi József, ne essen kétségbe, ne ostorozza ma­gát, és megspórolhatja az irodalmi le­xikon után való keresgélést is. Kicsi Tysonként, később pedig Tysonként ismerhette meg őt az ország. Mármint a hazának az a része, amely közelebbi kapcsolatot ápol a kétezres évek magyar könnyűzenéjé­vel. Az utca hercege című regény szer­zője ugyanis számos, a zenei televíziók rotációs rendszerében egykor igen elő­kelő helyen lévő rapprodukcióban vé­tette észre magát. Illetve hát éppen ez az, hogy annyira nem is vétette észre magát, mint amennyire az talán indo­kolt lett volna. Persze, saját jogon, pél­dául T.K.O. nevű zenekarával is előke­lő helyen szerepelt az akkori listákon, ám valószínűleg a mások számára írt szövegei hozták a legnagyobb sikert - leginkább persze a siker is másoké volt. Azt mondja, Dopeman két talán legfontosabb lemeze, Az országház fantomja és a Magyarország rémálma is szinte teljes egészében az ő szövegei­re épül, és így van ez az anno az egyik valóságshow-ban feltűnt, majd rap-, később műsorvezetői karrierbe kez­dő Majka első két lemezével is. Az­tán megelégelte mégis az egészet, és körülbelül a siker tetején egyszer csak kiszállt a turnébuszból, hogy ő akkor most inkább abbahagyná, tisztelettel. Padlóra került, és azt mondja, nem igazán segített neki senki, dacára an­nak, hogy korábban ő mindenkinek a jobbját nyújtotta, akinek szüksége volt erre. És nem is arról van szó, hogy ko­rábban az első komolyabb jogdíjbevé­telét nem kizárólag magára költötte... Ahogy az első lemezén ígérte. Saját be­vallása szerint ugyanis ő még azok kö­zé tartozik, akik tudják, mi a csibész­becsület. Kevesen vannak ma már így ezzel a kerületben. Például erről is szól Az utca hercege című regény, amelynek színhelye jócs­kán tele van misztikummal, már leg­alábbis a kívülállók szerint. Meg bűn­nel, már legalábbis a híradások sze­rint. És persze tele van történetekkel is - nem csak Tyson szerint. A 37 éves első könyves azt mondja, Rejtő Jenő művein keresztül barátko­zott meg az olvasással kölyökkorában, aztán befalta az összes Karnthyt, ma is ez a két író az etalon neki. Na plá­ne azóta, hogy még kölyökkorában ki­derítette, mindkét klasszikusnak volt köze a Józsefvároshoz. Az ő könyveik nyomán kezdett el rövid detektívtörté­­neteket írni kisgyerekkorában, ez né­mi összefüggésben volt az akkor nép­szerű Starsky és Hutch című sorozat­tal, persze leginkább annyiban, hogy ezekben a kis sztorikban is két nyo­mozó kalandjait próbálta papírra vet­ni. Magyartanára szerint egész ügye­sen - a dicséret pedig beégett az agyá­ba, és eldöntötte, így vagy úgy, ezt vagy azt, de­ írni fog. Jöttek tehát a dalszö­vegek, de azok meg kevésnek bizo­nyultak. „Dalokkal legfeljebb színeket tudok ábrázolni - én viszont egy nagy képet szerettem volna”, mondja. Ezt a nagy képet 2010-ben kezd­te el festeni, körülbelül egy év múlva lett kész Az utca hercege első változata, amelyet saját költségen, néhány pél­dányban le is gyártatott, egyrészt aján­dékba, másrészt pedig, hogy kiadók­nál házalhasson vele. Két kisebb cég után azonban elfogyott a lelkesedés - bár tetszett az anyag a szerkesztőknek, mégsem történt semmi. Tyson elisme­ri, ebben talán neki is része lehetett. Tervbe vette, hogy még nyomtat pá­rat, és elosztogatja a kerületi gyerekek­nek, vagy mondjuk börtönökben, bár, ahogy mondja, „ott már minek, az ot­taniakkal már megtörtént a baj”. Aztán elkeveredett egy példány a Librihez is a privátim kiadott regényből, Angya­­losy Eszter szórakoztató irodalmi fő­­szerkesztő kezébe méghozzá. „Végül is ő fedezett fel. Ha ő nincs, én talán so­ha az életben nem rúghatnék labdába ezen a téren. Nagyon sokat köszönhe­tek neki”, így a szerző, a hála hangján. A kiadó tehát elfogadta a kéziratot, de a szerkesztő azért figyelmeztette Ty­­sont, hogy ezzel még volna munka. Fél évet kapott, hogy készre húzza Az utca hercegét. Mielőtt azt gondolná azon­ban az olvasó, hogy itt megint csak egy olyan, úgynevezett celebkönyvről van szó, amelyet a híresség helyett lénye­gében a szerkesztő írt meg, ép monda­tokat varázsolva a sok vödör szóból, el­áruljuk: Angyalosy Eszter elmondása szerint valóban csak itt-ott kellett igaz­gatni az amúgy rendkívül jó stílusban megírt szöveget, és dramaturgiai taná­csokkal ellátni a szerzőt. Valószínűleg azért lehet ez így, mert Tyson nagyon jól ismeri a világot, amelyről ír. A VIII. kerületet, az itt élő roma és többségi társadalom problé­máit. A nyolcvan százalékban tény-, illetve önéletrajzi szövegnek is nevez­hető regény üzenete röviden: a bűn hosszú távon semmiképp sem kifize­tődő. „A másik, hogy semmi szín alatt nem árulod el a barátodat, testvére­det. Nem hazudsz neki, nem lopsz tő­le, nem keversz alá. Nem mondasz ne­ki nemet, ha kér valamiből, ami neked van, de neki nincs.” A harmadik pedig, hogy vagy megpróbálsz kezdeni ma­gaddal valami értelmeset, mondjuk tanulsz vagy normálisan zenélsz, vagy maga alá temet a Józsefváros. - Mindenki azt hiszi, hogy én egy bűnöző utcagyerek vagyok, aki most arról mesél, amiben részt vett. De nem: ez a könyv egy olyan ember vi­lágképét mutatja be, aki innen szár­mazik ugyan, de véletlenül sem me­rült bele a bűnbe - mondja Tyson, akinek épp elég volt, amit látott, ami­ből építkezett, amit végül felhasznált a könyvhöz. Az édesanyja egyedül ne­velte fel, keményen fogta. Váradi ere­detileg zongoristának készült, nyolc évig tanulta a hangszert, a dzsessz­­konzit is elvégezte, aztán mégis ven­déglátósnak ment, hiszen a művészet­ből nem lehetett megélni - ahogy ez Az utca hercegéből is kiderül. Nem akarunk spoilerezni, nem áruljuk el a könyv csattanóját, annyit mindeneset­re elmondhatunk, hogy Tyson a 2006- os zavargások egyik momentumát is kölcsönvette első regényéhez. Az egykor nyugtalan életet élő, többszörös aranylemezes rapper és dalszövegíró mára lenyugodott. Mer­­kaba-meditáció, edzés, munka (egy fővárosi múzeum kávézóját üzemelte­ti), gyerekek és pihenés - ez tölti ki a napjait. Nemsokára visszatér a zené­léshez is. Na és az írás: krimiregényt és mesekönyvet ír. Utóbbi a múzeumker­ti macskabandáról szól majd. Vagyis: a helyszín újra a VIII. kerület. Mert „ez az a környék, ahol minden megtörté­nik, amit a filmekben látsz”. Nagyon jól ismeri ezt a világot FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS ÉLET ÉS IrodalomI * 1 IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Kedvezményes előfizetési díj 1 évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Rezső tér 15.) Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241 e-mail: es@es.hu Az e heti szám tartalmából: Petschnig Mária Zita: Ennyire futotta­­ a kormány három éve) * Ungváry Rudolf: A médiaszabályozás aljassága * „Az emlékezet az a Paradicsom, ahonnan nincs kiűzetés” - interjú Eginald Schlattner erdélyi szász íróval és lelkésszel (J. Győri László) * Bauer Tamás: Alkotmányosság vagy „alaptörvényesség”? (Agora) Konrád György: A könyv túléli a lángot idén pénteken! Rendelj

Next