Népszabadság, 2013. szeptember (71. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-16 / 216. szám
Az MSZP ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a választási szövetséget az Együttel ► Botka László: A szocialisták októberre befejezik a felkészülést 2014-re. ► A DK gyűlésén Gyurcsány közölte, Orbán maga az önkény. Magyarország ^5 BEPERLIK A FŐVÁROST A SÁRGÍTOTT TAXISOK Gazdaság ^8 Universiade Bakuval és Brazíliavárossal versenyzünk a rendezésért Sportálom 2019-re Pető Péter A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség benyújtotta pályázatát a 2019-es nyári Universiade megrendezésére. Kiss Ádám, a szervezet elnöke és Mamzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szombaton mutatta be a kandidatúrát a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség brüsszeli központjában. A magyar főváros Bakuval és Brazíliavárossal rivalizál az esemény lebonyolításának lehetőségéért. A prezentációról kiadott közleményből kiderül: a kormány szeptember 11-i ülésén tárgyalt az ügyről, s elvi támogatását adta a projekthez. Orbán Viktor miniszterelnök levelét csatolták is a dokumentációhoz. Az illetékesek úgy vélik, az anyag erőssége, hogy folyamatban lévő beruházásokkal számol, mivel a Puskás Ferenc stadion újjáépül, elkészül az FTC- aréna, s döntöttek a Tüskecsarnok rekonstrukciójáról. Ugyanakkor ezek legföljebb a bázisát adhatják a versenyeknek, s a vetélkedő megtartásához alighanem föl kell még húzni néhány sportlétesítményt. Az idei, kazanyi viadal hatvannégy helyszínen zajlott, s ezek közül harmincat a tizenkét napos rendezvényre építettek föl. Persze a magyar fővárosnak nem kell konkurálnia a gazdaságossági szempontokra kevés figyelmet szentelő oroszokkal. Már csak azért sem, mert a nemzetközi testület kiemeli: nem szeretné, ha a verseny súlyos terheket róna a jelentkezőkre, mert akkor kevesebben igyekeznének otthont adni az eseménynek. Hogy nem csupán retorikai fordulatról van szó, azt jelzi: 2009-ben Belgrád rendezte az Universiadét, azaz kelet-európai városok teherbírását nem haladja meg az esemény. Igaz, szó sincs arról, hogy költségvetési hatásai elhanyagolhatók lennének. Ez már csak azért sincs így, mert több mint százhetven országból hozzávetőleg tízezren vesznek részt a versenyen, miközben mintegy húszezer önkéntes segíti a szervezőket. Arra a pályázati bizottság anyaga is rámutat: falut kell építeni a résztvevőknek. Külföldi példákra hivatkozva megjegyzik: kollégium- és szociálisbérlakás-fejlesztés keretében valósulhat meg a beruházás. Kazanyban az idén huszonhét sportágban rendeztek versenyt. Ennél kisebb az elvárás: a nemzetközi szövetség csupán tizenhármat ír elő, de a házigazdák saját preferenciájuknak megfelelően bővíthetik a kört. Lényegében csak a pénz szab határt az elképzeléseknek. Kazanynak vagy korábban a kínai Shenzhennek ez aligha okozott problémát, ám Magyarországnak óvatosan kell bánnia a forintokkal. Ezzel persze mindenki tisztában van: a szervezők már az első közleményükben jelezték, hogy fontosak a média- és marketingjogokról szóló tárgyalások, mert szeretnék, ha minél kisebb teher hárulna a központi büdzsére. Ezt szeretné a kormányfő is, legalábbis az derül ki a szövegből, hogy levelében kiemeli a „médiaügyi” egyeztetéseket. A részletekről egyelőre többet nem tudni, az pedig kevéssé érinti a kandidatúrát, hogy Magyarország 1935-ben és 1965-ben már otthont adott Universiadénak. Sem a résztvevők száma, sem a verseny infrastrukturális követelményei nem vethetők össze az aktuális viszonyokkal. Ami biztos: a nemzetközi szervezet illetékes testülete novemberben dönt a rendezőről. Ha a grémium Budapestet választja, a munka már másnap kezdődhet. Bár erről eddig nyilvánosan nem esett szó, a főváros fejlesztéseit évekig meghatározhatja a jelenlegi információk alapján nem feltétlenül reális projekt, amelynek hatásairól, költségeiről, nem szándékolt következményeiről komplex tanulmányokat egyelőre nem publikáltak. A 14 Universiade-megnyitó Kazanyban idén júliusban. Pénzben nehéz lesz konkurálni, de ez nem is elvárás fotó: reuters - Alexander zemlianichenko Egérutat kapott az Aszad-rezsim Kerry és Lavrov egyezségével A NATO és a hivatalos Szíria is üdvözölte a hétvégi amerikaiorosz keretmegállapodást, amivel elhárult a közel-keleti állam elleni nyugati légi csapások közvetlen veszélye. az Befuccsolt utazás: az állam fizetheti vissza a nyaralás költségét Visszajár a pénz, ha az iroda csődje vagy biztonsági okok miatt mégsem tudunk nyaralni menni. Ám a magyar jogszabályok mégsem jelentenek teljes körű garanciát. Az ügy az TELT HÁZAS ÉJSZAKA A Múzeumok és a Galériák Éjszakájának sikerén felbuzdulva megrendezték az Olvasás Éjszakáját is. Az olvasókkal együtt éjszakázó Papp Sándor Zsigmond szerint a kísérlet sikerült: az írók akkor is érdekesek a közönségüknek, ha éppen nem írnak, hanem például pókereznek. -11 FOTÓ: BÁCSI RÓBERT LÁSZLÓ ÖTÖDIK HASÁB Tanulópénz Nagy feneket nem kerített a kormány annak, hogy támogatásával megpályázzuk a 2019-es Universiadét. Ennek tervét az ország népe a Blikk olvasóinak válaszoló kormányfő egy elejtett mondatából tudhatta meg. A hét végén viszont már be is nyújtottuk a pályázatunkat. Most vagy tényleg a legnagyobb titokban egyeztettek az érintettekkel, vagy anélkül kandidáltunk az Universiadéra, hogy a részleteket megbeszélték volna azokkal, akikre ennek megvalósítása majd tartozik. Például, ha nem Ócsán akarjuk elszállásolni az érkező versenyzőket, akkor alighanem fel kell építeni egy „falut”, amit a rendezvény végétől majd másra kell használni, de arról eddig nem hallottunk, hogy hol valósulhatna ez meg. Ezenfelül hiányozni látszik néhány sportlétesítmény is. Egyelőre kicsit sem világos, mennyi pénzből mekkora eseményt akarunk rendezni a világ diáksportolóinak. Az elmúlt években olyan nagyhatalmak tartották az Universiadét, amelyeknek nem számított a pénz, ezen keresztül is meg akarták mutatni nagyságukat a világ előtt. Ebben bizonyosan nem tudunk, ezért nem is érdemes vetekedni velük. Egy alaposan előkészített, jól szervezett, emberi léptékű Universiade azonban képes lenne jó hírünket vinni a világban. Egy olyan, amely nem megalomán, a rendezvény végétől hasznavehetetlen, kihasználatlan beruházásokat hagy maga után, hanem az ország számára hasznosítható létesítményeket, infrastrukturális fejlesztéseket. Hagyjuk magunkat meggyőzni, ha ilyen terveket ismerünk meg. Nem ártana azonban mielőbb, mert éppen elég eszetlen sportberuházás folyik a szemünk előtt ahhoz, hogy kételkedjünk egy újabb ésszerűségében. (A szerk.) Kertész az Kertész Az író életműve mindenkié, a véleménye senkié - írja Révész Sándor. a9 Két szatírra A hét végén elkapott mutogatósokról Rab Lászlónak azok jutottak eszébe, akik nagyban mutogatnak. a9 9 770237 377015 13216