Népszabadság, 2013. szeptember (71. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-17 / 217. szám

Egészségügy Alig jut több pénz jövőre az ágazatra, mint az idén Nem lesz háziorvosi béremelés? Danó Anna Nem az egészségüggyel akarja a Fi­desz megnyerni a választásokat - ez bizonyosan leszűrhető a jövő évi költ­ségvetési tervezet keretszámaiból. In­formációink szerint alig 40-50 milli­árd forinttal költhetne többet a kor­mány az egészségügyre jövőre, mint 2013-ban. Lapunk úgy tudja: az egészség­ügyért felelős szakpolitikusok mi­nimálisan 120-150 milliárdos több­letet kértek az ágazatnak. Körülbe­lül ez lett volna az az összeg, amely­ből konszolidálni és biztosítani lehe­tett volna a kórházak működtetését. Az egyhavi finanszírozási többlettel - szakértők szerint - elkerülhető lenne, hogy ne ismétlődjék meg minden év­ben az eladósodási folyamat. Ráadá­sul az év végére elérheti a 100 milli­­árdot is a kórházak lejárt számláinak végösszege. A parlament előtt lévő 2012-es zárszámadási törvényből is jól látszik, hogy az egészségügyi ki­adások már tavaly 80 milliárd forint­tal, hat százalékkal mérséklődtek. A forráskivonás idén sem állt meg, az egészségügyiek béremelését a beteg­­ellátásra költhető pénzekből finan­szírozta a kormány. Az egészségügy jövő évi költségve­tési keretszámaiból egyértelműen ki­derül: Orbán Viktor miniszterelnök hiába ígérte meg több nyilvános fóru­mon is, hogy javítanak majd a praxis­alapon működő, legatyásodott házi­orvosok helyzetén­, pénzt jövőre sem adnak rá, valószínűleg ez a feladat a következő kormányra marad. Bér­emelést a korábban bejelentetteknek megfelelően csak a pedagógusok kap­hatnak, ez 153 milliárd forintos több­letköltést jelent 2013-ban, így más te­rületeken nem jut bérfejlesztésekre. A költségvetési keretszámok alapján a gyógyító-megelőző ellátásokra java­solt összeg alig valamivel több mint 900 milliárd forint - ez az idei várható költéshez képest csak húszmilliárddal nagyobb összeg. Jó hír lehet a gyógyszerpiacnak, hogy körülbelül annyi jut majd gyógy­szertámogatásra, mint 2013-ban, azaz mintegy 290 milliárd forint. Ez azon­ban jelzi - és ez rossz hír a betegek­nek -, hogy az új, innovatív orvossá­gok nemigen kerülhetnek be a hazai támogatási rendszerbe. A kormány szűkmarkúsága az egészségügy területén azért is furcsa, mert mind a demográfiai trendekből, mind egyéb makromutatókból az de­rül ki, hogy ebben a szektorban egyre nagyobb terhelés várható. Csak a kö­vetkező két-három évben sok tízezer ember lépi át a nyugdíjkorhatárt, azaz ennyivel kevesebben fizetnek majd be, viszont nyugdíjra és egészségügyi ellá­tásra jogosultak lesznek. A kormány még azt nézi, hogy mennyibe kerülne az Universiade Simicskó István szakállamtit­kár azt közölte lapunkkal, hogy egyelőre csak egy munkacso­port felállításáról döntöttek, az esemény költségvonzatát még vizsgálniuk kell. -45 A támadóval együtt tizenkét halálos áldozata van az amerikai haditengeré­szet washingtoni bázisán kitört lövöldözésnek. Feltételezett társát lapzártánk idején is óriási erőkkel keresték. ->3 fotó: reuters-jasonreed Csak három ajánlat érkezett a 3-as metró rekonstrukciójára Legkorábban pár hónap múlva hirdethetnek eredményt a metróvonal felújításának tervezésére kiírt pályázaton. Önmagában a tervezés több százmillióba került.­­47 OPERETT, TELJES SZÍVVEL Horváth Patrícia rende­zésében mutatta be az elmúlt hét végén a deb­receni Csokonai Szín­ház Lehár A víg özve­gyét. A Vidnyánszky Attila távozása után támadt űrt betölteni hivatott új vezetés ant­­réja kritikusunk, Fáy Miklós szerint megle­hetősen hervatagra sikerült. -16 FOTÓ: MTI - CZEGLÉDI ZSOLT ÖTÖDIK HASÁB Manó Nem lehet elég korán kezdeni a kampányt, illik már a hat-hét éveseknek is az agyába vésni, ki a jó bácsi. Így aztán a fővárosi önkormányzat Tarlós István bácsi köszöntőlevelével bélelte ki azt a narancssárga uzsonnásdobozt, amellyel a városvezetés „szeretné a gyermekek, valamint szüleik és nevelőik figyelmét felhívni a környezettudatosságra, a szelek­tív hulladékgyűjtés fontosságára”. Az akció közel hatmillió forintba került, és szeptember végéig a főváros 17 ezer alsó tagozatos elsőséhez juttatják el a nyilván teljesen véletlenül a Fidesz párt­színében narancsló műanyag dobozt, benne a köszöntőlevél mellett a Fővárosi Közterület­fenntartó kabalafigurájának, Kuka Manónak a környezetvé­delmi jó tanácsaival. No meg órarenddel. Lássuk meg ebben a jó hírt: így legalább a gyerekek képesek lesznek órarendet össze­állítani, az iskolaigazgatóknak ez ugyanis az államosítás után még nem mindenhol sikerült. Örüljünk továbbá a főpolgármes­ter töretlen optimizmusának is, hiszen úgy érzi, a most iskolába ülő gyerekek már tudnak olvasni. Kaposváron Szita Károly pol­gármester bácsi nem bízott ben­nük ennyire, ő nem írt semmit, viszont jól megtömött tolltartó­kat küldött nekik. A polgármes­ter a tanévnyitón arra biztatta a kisfiúkat és a kislányokat, hogy otthon meséljenek mindennap a szép iskolai élményekről. Ó, mesélni mi is tudnánk. Úgy kezdődne, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy-két polgár­­mester bácsi, aki keverte a sze­zont a fazonnal, nem ismerte a mértéket, állandóan elvetette a sulykot, és narancssárgában látta még a szendvicstartó dobozokat is. A vége már jól ismert lenne, itt a vége, fuss el véle! (A szerk.) Vélemény Kicsi a szánk A zsömle korunk kenyere. Olyan, mint az országunk. Nagy N. Péter megfejti a titkot, miért. 4>11 9 770237 377022 13217

Next