Népszabadság, 2013. október (71. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-19 / 245. szám
Adó 2014 Az az érdekes, ami kimaradt: nincs „luxussáp” és áfacsökkentés sem Választási kedvezmény Várkonyi Iván Választásokra készülő költségvetéshez választásokra hangolt adótörvény dukál - első ránézésre a kormányzat minden olyan intézkedést igyekezett elkerülni a jövő évi tervekben, amelyekben a terhek növelésének a szikrája is fellelhető. Így aztán a javaslatban szó nincs a korábban oly sokat emlegetett luxusadóról, és egyáltalán semminek az emeléséről sem. Igaz, a hús áfájának csökkentése sincs a javaslatban - bár természetesen az nem zárható ki, lesz olyan képviselő, akinek valahogy mégiscsak eszébe jutnak ezek az elképzelések a parlamenti vita során. A hivatalos kommunikáció értelemszerűen nem is ezekre koncentrál, a jövő évi adóváltozások leginkább hangsúlyozott eleme a családi kedvezmény lett. Giró-Szász András kormányszóvivő elmondása alapján a pénteken benyújtott törvényjavaslat azt bizonyítja, hogy nem kellenek már nagy módosítások az adórendszerben, sikeres az egykulcsos szja, és most a kormány szerint a kiskeresetűek adócsökkentésének éve is lesz - ám ezek a kijelentések csak részben igazak. Nem csupán azért, mert nehéz változatlannak mondani azt az adórendszert, amelyet egy 185 oldalas javaslatban igazítanak ki - bár tény, az alapok változatlanok, a kulcsok sehol nem módosulnak. Hanem azért is, mert a legjobban mégiscsak az átlagosan vagy annál valamivel jobban kereső nagycsaládosok járnak jövőre. A háromgyermekeseknél akár több mint 50 ezer forinttal is emelkedhet a havi jövedelem. Hozzá kell tenni: 2014-től éppannyi kedvezményt kapnak majd ők is, mint amennyit eddig a náluk is jobban keresők tehettek zsebre. Náluk a nettó nem annyival nő, de eddig se volt kevés. Elég könnyű kiszámolni, hogy ki jár jobban: az egygyermekesek nettója maximum 5100 forinttal nőhet (azoké, akik családi szinten bruttó 30 ezer forintnál nem keresnek többet). A kétgyermekeseknél a legjobban a bruttó 60 ezer forintos jövedelműek járnak: valamivel több mint tízezer forintot kapnak meg, ami arányaiban jelentős előrelépés. Ám mégis semmiség ahhoz képest, amit a háromgyermekesek érhetnek el: náluk akár 50 ezer forint lehet a többlet. A kedvezmények és mentességek egymás után sorakoznak a javaslatban, amelyben a leginkább érdekes az, ami kimaradt belőle. Például: nem emelkedik az inflációnak megfelelően a jövedéki adó sem a cigarettáknál, sem a szeszes italoknál - pedig azért itt lehetett volna bevételt találni. Ahol emelés van, ott az inkább büntetés, az egyetlen inflációkövető emelés a cégekben biztosítás nélkül lévők kötelező járulékának emelése ( 2,5 százalékkal) - viszont gyorsan mentesítik a nyugdíjasokat ennek megfizetése alól, jelentős kedvezményt adva a vállalkozó idősebbeknek, így csak a háztartásbeliekre vonatkozik az új, nem is igazán fájó rendelkezés. Nem esik egy szó sem a tranzakciós illetékről, vagyis arról, hogy miként biztosítja a kabinet a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt 150 ezer forintig. (Pontosabban: egy szó esik az illeték ellenőrzésének hatékonyságára hivatkozva az adóhivatal jogot kap arra, hogy belenézzen a számviteli szoftverekbe is.) Mindez egyébként azt is jelenti, hogy vagy külön törvényben rendelkeznek az alapszámláról, vagy pedig szintén külön törvényben kötelezik a bankokat, hogy biztosítsák a szolgáltatást az ügyfeleknek. Ugyanakkor az is érdekes, hogy nincs benne a törvényben a bankkártyás fizetések illetékmentessége sem. Roboghatnak a háromgyerekesek fotó: Kurucz árpád Családi bruttó jövedelem (ezer forint) Főbb változások jövőre • A gyermekkedvezmény levonható az egyéni járulékokból is, amennyiben az adó erre nem elegendő. • Illeték szempontjából a házastárs is közeli hozzátartozó lesz (a vagyonátruházás illetékmentes). • A termőföld is illetékmentesen lesz eladható 15 év tulajdonjog után (ahogy a lakások most). • Adómentesen engedhetik el a hitelt a bankok (eddig az adósnak ez jövedelem volt). • A cégbírósági bírság (felügyeleti illeték) duplájára, 100 ezer forintra nő. • 6660 forintról 6810 forintra emelkedik a vállalkozásoknál a nem biztosítottakra fizetendő fix járulék. Ezt azonban már a nyugdíjasoknak nem kell megfizetniük. • A nem jelentős hiba (mérlegfőösszeg két százaléka vagy egymillió forint alatti eltérés) az éves adóbevallással javítható. • A 2014-től felvett beruházási hitel kamatának 60 százaléka (az eddigi 40 helyett), maximum hatmillió forint lesz nyereségadó-kedvezmény. Jövőre már a szoftvervásárlás is elszámolható beruházásként. • A leányvállalatok K+F-tevékenysége is elszámolható az anyacégnél kedvezmény alapjául. • Az étteremben a céges bankkártyás fizetés esetén nem kell áfás számlát kérni (nyugtával is elszámolható a reprezentáció). • Előre kell kifizetni az energiacégek adóját. • 2018-ig fennmarad a fordított adózás a gabonaszektorban. • Elektronikus nyugtát is ki lehet bocsátani. • Szeszfőzde árulhat pálinkát, és jöhetnek a pálinkakóstolók is. • Szörpökkel és szirupokkal se lehet kikerülni az üdítőital termékadóját. Szüret ideje van. Tekerjük a prést és tekerik mások is. Préselés közben Tóth Ákos elgondolkodott azon, mennyire hasonló is a borkészítés és az országalakítás. Hétvége -4 hétvége Egy újabb felvétel került elő Bajáról: pénzt, fát ígértek a Fidesz-voksért Mindenki mindenkit feljelent: a Fidesz a felvétellel azt látja igazoltnak, hogy visszaélnek a nevével, a baloldal meg a választási csalást. Az ellenzék új választást követel. a5 NYOLCMILLIÁRD KOONS-MŰÉRT A londoni Frieze kortárs művészeti vásáron vár vevőjére az amerikai Jeff Koons Sacred Heart című szobra állítólag 40 millió dollárért (nyolcmilliárd forintért). Koons híres sorozata volt a Made in Heaven, amelyen akkori feleségével, Cicciolinával látható. A londoni vásáron már a belépő is érték.>13 ÖTÖDIK HASÁB Féktelenül Régóta nem szorul már bizonyításra, hogy a Fidesz mennyire utál mindent, ami a hatalmát bármilyen módon képes ellensúlyozni. De most már azoknak az intézményeknek a jogait is megnyirbálja, amelyek eddig igazán megpróbáltak fű alatt közlekedni és csak a kormánynak tetsző dolgokat művelni. Az igyekvés azonban kevés, hiába ül egy ilyen hivatal élén már a Fidesz által kinevezett ember, az önállóskodás veszélye is elég ahhoz, hogy teljesen lefegyverezzék az intézményt olyan ügyekben, amelyekben a kormány akar dönteni. Láthattuk ezt eddigi működésében, ahogy korlátozta, büntette vagy szántotta be mindazokat az intézményeket, törvényi, alkotmányos garanciákat, amelyek elvileg éppen a hatalom ellensúlyozására, ellenőrzésére voltak hivatottak, netán tőle függetlenül hozhatták meg döntéseiket. Az Alkotmánybíróság, az ombudsmani hivatal, a számvevőszék megkapta a „beosztását” vagy a megfelelő vezetőjét, így volt ez a Gazdasági Versenyhivatalnál is. A GVH a Fidesz által az élére ültetett új vezető regnálása óta igazán nem zavart sok vizet, de még azok a pici hullámocskák is túl nagynak bizonyultak. Szegény hivatalnak már a neve is rosszul hangzik. Kevés dolgot utál ugyanis annyira a kormányerő, mint a versenyt. A rendszerváltás után tulajdonképpen a szocializmus árhivatalának helyébe lépett a kapitalizmus versenyhivatala. Most nyugodtan visszakeresztelhetnék, ez sokkal jobban mutatná, milyen versenygazdaságot tart üdvösnek a kormány és pártja. Brüsszel még az előző hatáskörelvonás miatt indított most eljárást, de az éppen tervezett is uniós jogba ütközhet. Egyszerűbb és őszintébb lenne, ha a kormány kijelentené: semmi szüksége versenyhivatalra. Motor kell neki, nem fék. (A szerk.) Boldog ember Se tévé, se nyugdíj nem kell a boldogsághoz - ezt olvasta ki kollégánk bajai riportjából Megyesi Gusztáv. A 11 Tét a színpad előtt Kényszer szülte együttlét tanúi leszünk október 23-án - írja Tamás Ervin. ű 11 9 770237 377060 13245