Népszabadság, 2013. december (71. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-12 / 289. szám

8 Népszabadság | 2013. december 12., csütörtök Világ Nemzetközi hírességek kitüntetésére szervezett gálát a bécsi Liechtenstein Palotában a Globális Párbeszéd és Együttműködés Központja (CGDC) nevű szervezet, amelyet ismert poli­tikai és üzleti személyiségek alapítot­tak 2009-ben. Az est díszvendége Bill Clinton volt amerikai elnök lett vol­na, aki az értesülések szerint 500 ezer dolláros tiszteletdíjért adta volna át a kitüntetéseket José Manuel Barrosó­nak, az Európai Bizottság elnökének, Felix Baumgartner extrém sportoló­nak, Mihail Gucerijev orosz olajmil­liárdosnak, aki a 2007-ben ellene in­dított gazdasági eljárás miatt évekig Nagy-Britanniában élt, és – távollé­tében – a kazah elnöknek, Nurszul­tan Nazarbajevnek. Beszédet is vár­tak tőle, Európa és Ázsia együttmű­ködéséről. Clinton azonban nem jelent meg a gálán. Az ünnepség résztvevői úgy értesültek, a magas rangú amerikai vendég megérkezett az osztrák fő­városba, sőt a gálát követő napon az iráni olajminiszterrel tárgyal. Ta­lán megbetegedett, talán nem meg­felelőek a biztonsági rendszabályok – terjedtek a találgatások. Utóbb ki­derült, a Bécsbe érkezett Clintont az amerikai titkosszolgálat emberei el­tanácsolták a CGDC rendezvénytől. Az ok: a szervezet kulcsemberét és a bécsi gála kezdeményezőjét, a bolgár Sztamen Sztancsevet egy nappal ko­rábban Bukarestben tizenegy évi sza­badságvesztésre ítélték. Az ítélet sze­rint az óriáscégeknek (így a Skoda, a Strabag, az OMV, Czech Electricity) tanácsokat adó üzletember részt vett egy olyan, magas rangú román sze­mélyiségek által alkotott bűnszer­vezetben, amely román állami, stra­tégiai cégek privatizációjából akart jogtalan előnyökhöz jutni. Ebben az ügyben ítélték ötéves börtönbünte­tésre Nagy Zsoltot, a Tariceanu-kor­mány távközlési miniszterét, a Ro­mániai Magyar Demokrata Szövet­ség (RMDSZ) volt politikusát is. Bill Clinton végül a bécsi ame­rikai nagykövettel, Alexa Wesner­rel találkozott, az ebédről egy fo­tót is nyilvánosságra hoztak, majd szokatlan módon egy internetes új­ság szerkesztőjével kávézott. Clin­ton egyébként az utóbbi időkben többször is megfordult Bécsben. (Harta Berta, Bécs) Poór Csaba Könnyen lehet, hogy az ukrán esemé­nyekkel is kapcsolatban van az a vá­ratlan moszkvai államfői rendelke­zés, amellyel a minap felszámolták a RIA Novosztyi állami informáci­ós ügynökséget, és a helyén Rosszija Szevodnya (Oroszország Ma) néven a külföldi országpropaganda javításá­ért felelős médiaholdingot hoztak lét­re. Legalábbis ilyen véleményen van Alekszej Makarkin politológus, a Po­litikatechnológiai Központ moszk­vai elemző cég vezérigazgató-helyet­tese, aki szerint a kijevi politikai vál­ság felgyorsíthatta az amúgy is terve­zett változásokat. Oroszország ugyan­is úgy látja, hogy el akarják venni tőle Ukrajnát, így a hatalmi körökben to­vább erősödik a Nyugat-ellenes han­gulat, az új szervezetnek pedig ezt kel­lene tükröznie – mondta lapunknak az elemző. A moszkvai kommentárok szerint a RIA Novosztyi Dmitrij Medvegyev elnöksége, a liberalizáció, az orosz– amerikai kapcsolatok újraindításának korában élvezte a hatalom támogatá­sát. Modernizációra törekvő, európai, civilizált államként igyekezett bemu­tatni Oroszországot, ma viszont a sa­ját útját járó ország képére, a konzer­vatív értékek közvetítésére, Nyugat­ellenességre és hurrápatriotizmusra van igény – fejtegette Makarkin. Az állami sajtó, az országpropa­ganda erősebb központi felügyele­tének szándékát látja az intézkedés­ben több más elemző is. Vlagyimir Varfolomejev, az Eho Moszkvi liberá­lis rádióadó újságírója például Twit­ter-üzenetében úgy vélekedett, hogy „egyre totálisabb lesz a cenzúra”. So­kak szerint a RIA Novosztyi eddigi fő­szerkesztője, Szvetlana Mironyuk túl­ságosan önálló személyiség volt. Mi­közben tíz évig tartó irányítása alatt az ügynökség 2300 embert foglalkoz­tató, korszerű, multimédiás szolgálta­tásokat is nyújtó szervezetté vált, kor­rekt tájékoztatásra is törekedett, han­got adott például az ellenzéki állás­pontoknak is. Kormányközeli források azzal in­dokolták az intézkedést a Vedomosz­tyi moszkvai gazdasági napilapnak, hogy a külföldre irányuló tájékozta­tásban lévő párhuzamosságokat akar­ták kiküszöbölni, mondván, nincs ér­telme több, ugyanazon a feladaton dolgozó, de egymással nem együttmű­ködő szerkesztőséget, tudósítói irodát működtetni. Szergej Ivanov, az elnö­ki hivatal vezetője azonban más szem­pontot is felvetett. „Oroszország önál­ló politikát folytat, határozottan vé­di nemzeti érdekeit. Ezt nem egysze­rű megmagyarázni a világnak, de meg kell tennünk. Itt vannak bizonyos ne­hézségeink” – mondta. Még egyértel­műbben fogalmazott a Rosszija Sze­vodnya ügynökség frissen kinevezett vezetője, Dmitrij Kiszeljov, a Rosszi­ja csatornát működtető VGTRK álla­mi tévétársaság eddigi vezérigazgató­helyettese, aki szerint az új szervezet célja, hogy helyreállítsa „az igazságos hozzáállást Oroszországhoz mint a vi­lág fontos és jó szándékú országához”. Kiszeljov kinevezése egyébként fel­zúdulást keltett orosz sajtókörökben. Az 1990-es években a független te­levíziózás egyik személyiségeként is­mertté vált újságíró ugyanis ma már az ultrakonzervatív körökhöz tarto­zik. Egy a BBC által is idézett meg­jegyzésében például azt mondta, hogy a melegeknek meg kellene tiltani a véradást, a szívüket pedig inkább el kellene égetni, mint szervátültetésre használni. A kijevi tiltakozók azt ve­tik a szemére, hogy egy meglehetősen cinikus és egyoldalú kommentárjá­ban a „barbárságukról”, „üres tekinte­tű” demonstrálókról beszélt, úgy be­állítva az eseményeket, mintha csak a tüntetők lennének felelősek az össze­csapásokért. Ezért a hét elején egy uk­rán újságíró – egy élő bejelentkezés­be beleszólva – „a Majdanról terjesz­tett hazugságokért” a Rosszija tévé­adónak és személy szerint Kiszeljov­nak szánt „Oscar-díjat” adott át a csa­torna tudósítójának. Az átszervezésről szóló, minap ki­adott államfői rendelkezés azért is meglepetést keltett, mert a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság a RIA No­vosztyira osztotta a két hónap múl­va kezdődő szocsi téli játékok nem­zeti házigazda-ügynökségének szere­pét. Kiszeljov mindenesetre azt ígér­te, hogy eleget tesznek e feladatnak. Amúgy is megőrzik a RIA Novosztyi munkájának „minden pozitív eredmé­nyét” – mondta, de máig nem tudni, mi lesz a most felszámolt szervezet­hez tartozó csaknem ötven különbö­ző kiadvány, szerkesztőség, szolgálta­tás sorsa. Még az sem világos, hogy be­leolvasztják-e a 2005-ben, ugyancsak az országimázs javítására létrehozott, angol, spanyol és arab nyelvű Russia Today tévécsatornát, amelynek mun­káját júniusban azzal méltatta Putyin, hogy sikeres kísérletet tettek „a nem­zetközi hírek angolszáz médiamono­póliumának megtörésére”. Szilvássy József POZSONY Maratoni, több mint hétórás egyez­kedés után minden vitás kérdést ren­deztek a leendő cseh koalíciós part­nerek – jelentette be szerdán, hajna­li fél kettőkor Bohuslav Sobotka (ké­pünkön). A cseh szocdemek (CSDD) elnöke közölte, hogy a tervek szerint a koalíciós szerződés tervezetét pén­teken hozzák nyilvánosságra, és e hét végén hagyják jóvá a három párt veze­tő testületei. Döntöttek arról is, hogy az október végi előre hozott választá­sokon győztes CSSD, továbbá az And­rej Babis milliárdos vezette ANO, va­lamint a kereszténydemokrata-nép­pártiak (KDU–CSL) valamennyi par­lamenti képviselője aláírja. A kompromisszumos egyezség szerint jövőre nem nő és egyelőre nem is csökken semmilyen adónem Csehországban. Legalább még egy évig marad az úgynevezett szolidá­ris személyijövedelemadó-kulcs is, amelynek alapján az átlagbér négy­szeresét (jelenleg havi százezer koro­na vagyis körülbelül 1,1 millió forin­tot) keresők a bevételeikből hét szá­zalékkal többet fi­zetnek be az állam­kasszába. Nem lesz fi­zetős az egész­ségügy, mert eltörlik a vizit- és a re­ceptdíjat. A következő esztendőtől csupán az éjszakai és a munkaszüne­ti napokon szolgálatot teljesítő ügye­leteken, és ilyenkor a mentőszolgá­lat igénybevételéért kell majd ese­tenként 90 koronát fi­zetni. A tervek szerint 2015-től öt százalékra csök­kentik a könyvek, a gyógyszerek, a babakelengye és a bébiételek álta­lános forgalmi adóját. A harmadik, legalacsonyabb áfakulcsról azonban még egyeztetni kívánnak az Euró­pai Bizottsággal. A bankokat, to­vábbá az energetikai és a távközlé­si szektort csak akkor sújtanák kü­lönadóval, ha ezt a költségvetési hi­ány egy év múlva elengedhetetlenné teszi. Ezt a megoldást elsősorban az ANO követelte, mert véleménye sze­rint az állami kiadások oldalán kell az eddiginél sokkal célirányosabban takarékoskodni, nem pedig további adókkal visszafogni a gazdasági fej­lődést. Gyökeresen szakítani kívá­nunk Petr Necas jobbközép kabinet­jének pazarló gazdaságpolitikájával és szociális érzéketlenségével – kö­zölte Jaroslav Faltýnek, a párt szak­politikusa. A tárgyaláson megvitat­ták a regisztrációs pénztárgépek mi­előbbi bevezetésének lehetőségét is. – Konkrét időpontról egyelőre nem született döntés, abban viszont meg­egyeztünk, hogy ha ez a rendszer be­indul, akkor minden bizonnyal csök­kenhet a jelenlegi 15, illetve 21 szá­zalékos áfa is – tájékoztatta lapun­kat Milan Chovanec, a szocdemek pénzügyi szakértője, a tárgyalókül­döttség tagja. Bohuslav Sobotka hajnalban el­mondta azt is, hogy a hét végén a már a leendő cseh kormány összeté­teléről, az egyes tárcák elosztásáról tárgyalnak. Az elvi egyezség szerint a szocdemeknek nyolc, az ANO moz­galomnak hét, a kereszténydemokra­táknak pedig két miniszterük lesz. Az előbbiek vezetik majd a többi között a belügyi, a külügyi és a védelmi tár­cát, az ANO jelöltje lesz a pénzügymi­niszter, de a kereskedelmi miniszte­ri poszthoz is ragaszkodnak. A KDU­CSL szeretné irányítani az agrármi­nisztériumot, ám partnereik egyelőre a kulturális és az egészségügy tárcát ajánlják nekik, továbbá egy minisz­terelnök-helyettesi posztot. Bécs Kínos meglepetés várta az amerikai exelnököt a nemzetközi gálán – A titkosszolgálat közbe lépett Bill Clinton hoppon maradt Oroszország Átszervezve szüntették meg az állami RIA Novosztyi médiaügynökséget Hurrápatriotizmusra van igény Csehország Nem lesznek új adók, csökkenhet az áfa is – Még vitáznak a miniszteri tárcákról Küszöbön a koalíció FOTÓ: REUTERS � DAVID W CERNY Szvetlana Mironyuk, a RIA Novosztyi főszerkesztője és Vlagyimir Putyin a Valdaj-klub eszmecseréjén. Jöhet a következő FOTÓ: AFP � SERGEY PONOMAREV

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék