Népszabadság, 2013. december (71. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-05 / 283. szám
2013. december 5., csütörtök | Népszabadság 15 Kultúra Tárlat Ötszáz percnyi videoművészeti alkotás látható a Műcsarnokban Angyal az üzemben Trencsényi Zoltán Videoművészeti kiállításról kellene hírt adnunk, de már akkor bajban vagyunk, amikor meg kell határoznunk, hogy mi is a videoművészet. Több évtizede tartó polémia zajlik arról, hogy milyen ismérvek alapján utalhatunk egy alkotást a videoművészet körébe. Hol húzódik a határ a művészi film és a videoművészeti munkák között? Egyáltalán: milyen viszonyban állnak egymással, és mi határozza meg ezt a viszonyt? A leegyszerűsített válasz az lehetne, hogy amennyiben az alkotás képzőművészeti térbe kerül, akkor videoművészetként kategorizálhatjuk, amennyiben viszont moziban vetítik, akkor filmként. Rózsás Lívia művészettörténész, a Műcsarnokban ezekben a hetekben látható videoművészeti kiállítás egyik kurátora igen plasztikusan úgy fogalmazza meg: ha az irodalommal állítanánk párhuzamba, akkor a videoművészet volna a költészet, a film pedig - hosszúságától függően - a regény, illetve a novella. Videoművészetről egyébként az 1960-as évek közepe óta beszélünk, a Sony ugyanis akkor dobta piacra Portapak elnevezésű kézi videokameráját, amelyet a művészek nagy kísérletező kedvvel vettek birtokba. Magyarországon az 1970-es évek elején készültek az első ilyen jellegű munkák Bódy Gábor, Hajas Tibor, Erdély Miklós, Najmányi László, Szirtes János és mások jóvoltából. A kezdeti időszakot mindenhol a kísérletezés jellemezte, de szakemberek a fent vázolt bizonytalanságok ellenére állítják: a videoművészet mára teljesen beleépült a kortárs művészet formanyelvébe. Ma már Magyarországon is sok alkotó készít effélét, melyhez a technika viszonylag olcsó, jó minőségű, könnyen használható eszközöket kínál: kitűnő kamerákat, hatalmas tévéképernyőket, nagy felbontású projektorokat. A Műcsarnokban most Európa egyik legnagyobb kortárs videoművészeti gyűjteményéből, a Julia Stoschek Collection darabjaiból látható tematikus összeállítás. A 38 éves Júlia Stoschek körülbelül tíz éve gyűjti a mozgóképes, időalapú médiumokat, 2007 óta üzemelteti Düsseldorfban egy régi ipari épületből átalakított művészeti központját, amely részben a gyűjteményének, részben annak egyes darabjaiból összeállított kiállításoknak ad helyet. A tárlat azt a címet kapta: Egy város entrópiája. Az entrópia termodinamikában használatos műszó, amellyel az anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségét, illetve termodinamikai valószínűségének mértékét jellemzik. Azokat az állapotokat, amelyekből következtetni lehet a maguktól végbemenő folyamatok irányára. A Műcsarnokban látható mozgóképes beszámoló tehát egyfajta - persze jócskán elemeit - helyzetjelentés a városi terek, az épített környezetek és az ember sokszor konfliktusos viszonyáról, annak lehetséges következményeiről. Természetesen nem dokumentumfilmes eszközökkel és hozzáállással, hanem a művészet modorában. Vagy ahogy Rózsás Lívia érzékenyen megfogalmazta: a költészet nyelvén. A látogató szempontjából nem könnyű kiállítás ez, hiszen a 11 művész 26 munkája/filmje összességében közel ötszáz percnyi figyelmet kér, éppen ezért a Műcsarnok ezúttal visszatérőjegyet árul, vagyis olyat, amelyik két látogatásra jogosít fel. Érdemes különben elolvasni az egyes filmekhez mellékelt tájékoztató szövegeket is, mert azok segítségével a művek több rétege festhető fel. Vegyük például Robert Smithson 1970-ben készített alkotását, amely (jócskán továbbgondolva persze) Smithson egy ugyancsak 1970-ben létrehozott valós tájművészeti akcióját örökíti meg. A művész Spirális gát című munkájáról van szó, melynek során egy öt méter széles, ötszáz méter hosszú, fekete bazaltkövekből, fehér sókristályokból és sárból formázott spirális gátat épített a utahi Nagy-sóstó szélére. A méretes táj ma az ember, amúgy, ijesztő ipari tevékenységét, a természet pusztulását, a geológiai megsemmisülést és az időnek a természetben betöltött szerepét vizsgálja - miként az eseményről készített videó is. Vagy vegyük Gordon Matta-Clark egyik filmjét, amely ugyancsak egy A több mint nyolcórányi mozgóképet két nap alatt lehet megnézni köztéri akciót mutat: művészek egy lefotó: m. schmidtjános bontásra ítélt patinás épület oldalából kör alakú lyukakat metszenek/vésnek/ püfölnek ki. Nem nehéz tetten érni a szobrász (eredetileg építész) kritikus véleményét, amelynek célpontjai azok az urbanizációs folyamatok, amelyek során szép régi házak esnek áldozatul. Említhetnénk az ugyancsak építész végzettségű Francis Alys filmjét, amelyen egy piros bogárhátú Volkswagen igyekszik egy számára megmászhatatlan mexikói domb tetejére, aminek a túloldalán már az Egyesült Államok határa húzódik. Igyekszik, de minduntalan visszacsúszik. A kínai Cao Fei Kinek az utópiája? című filmjének helyszíne egy hatalmas kínai üzemcsarnok, amelyben olykor szomorú munkások Ki tudja meghatározni, hogy mi a videoművészet? Hol a határ a művészi film és a videoművészeti munkák között? Rózsás Lívia művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora analógiája szerint, ha az irodalommal állítanánk párhuzamba, akkor a videoművészet volna a költészet, a film pedig - hosszúságától függően - a regény, illetve a novella. dolgoznak, olykor meg táncosok jelennek meg, máskor egy angyal balettozik az ipari terekben. Clemens von Wedemeyer egymással háromszöget bezáró felületekre vetített filmjében, egy építés alatt álló múzeum üres tereiben ugyanaz a szereplő játssza az egymást kergető látogatót, teremőrt és az oda beköltöző hajléktalant. Sorolhatnánk hosszan a Műcsarnokban látható alkotásokat, de felesleges, mert éppen azért lett minden a kép nyelvére átfordítva, mert ezúttal az közvetíti legpontosabban a művész szándékait. Meglehet: Julia Stoschek gyűjteményének kiemelkedő darabjai láttán sem sikerül majd pontos szavakba öntenünk, hogy mi is az a videoművészet. De tudni fogjuk mégis. Zene A tízéves Punnany Massif rizikópárti A magyar hiphop megtalálta a hangját Csider István Zoltán Hét éve találkoztunk először a mostanihoz hasonló helyzetben. Akkor még az első, Körkorkép című nagylemez volt a téma, a Punnany Massif frontembereivel egy pécsi utcán interjúztunk, talán még fáztunk is egy kicsit, miközben a fotós próbálta kihozni a sanyarú fényviszonyokból a legjobbat. Úgy, ahogyan egyébként Felcser Máté, vagyis Rendben Man, és Farkas Roland, azaz Wolfie is próbálta kimaxolni a kevésbé sanyarú, de ideálisnak azért semmiképpen sem mondható magyar hiphop-helyzetet. Szemléletüket tekintve félig, helyzetüket tekintve viszont egészen underground csapat volt akkor a PM, amely karakteres zenei és szövegi világával - rémületes közhely - új színt lopott a magyar rapbe. Akinek volt füle az ilyesmire, már az akkori cuccokba is belehallotta a sikerpotenciált. Ezt az utalványt az elmúlt hét év alatt rendesen beváltotta az idén tízéves formáció: az első lemezt a 2011- es ShenKick követte, egy évvel később jött a SunKick, az idén pedig a Fel #1. Ez utóbbit, azt ígérik, jövőre két korong is követi majd, a kettes és a hármas számú, nyilván. Nemcsak a diszkográfia bővült az idők során: mostanában konkrétan nincs nélkülük komoly fesztivál, de saját jogon is megtöltenek több ezer fős helyeket. Nemrég azonban nem óriási színpadon, rajongók előtt kellett, hogy helyt álljon Rendben Man: a TEDxYouth@ Budapest konferencián tartott előadást, amelynek keretében azt mutatta be, milyen munkafázisok szükségesek egy dal elkészítéséhez. E folyamatokat ráadásul illusztrálta is, a példa a Láttam már szebbet című PM-dal volt, ennek felépítésébe tekinthettek be a „laikusok”. Kiderülhetett, milyen dolgokra érdemes figyelni, ha a komponista már eleve szöveg alá készít zenét, hogyan lehet különböző hatásokat elérni látszólag oda nem illő elemek használatával, vagy hogy mennyi mindenből válogathat egy zeneszerző-producer, amikor dalt ír, kezdve a rendelkezésre álló hangmintáktól a szoftvereken és élő hangszeres megszólalásokon keresztül egészen a stílusokig. Hiszen itt egyebek mellett azt is bemutatta Felcser, mi lehetett volna még a dalból, ha mondjuk punkvonalon indulnak el. A zenekart tehát nem „csak” a közönség, de a szakma is elismeri most már. Felcser és Farkas szerint az igazi Punnany Massif három évvel ezelőtt kezdett kialakulni, amikor az MR2 Petőfi akusztikus koncertre kérte fel őket, az a májusi fellépés nagyon összerántotta a zenekart. Ezután egy ideig még váltakozva adtak zenekari koncerteket és vállaltak el úgynevezett soundsystemes fellépéseket, ahol a két MC mellett egy DJ volt a színpadon, később ez az arány jócskán eltolódott az egész színpadot belakó koncertek felé, ma már szinte csak ilyesmire van példa. Mindketten azt mondják, sokkal izgalmasabb, többváltozós egy-egy élő megszólalás, nagyobb a rizikó, ezzel párhuzamosan viszont nagyobb a siker lehetősége is, ráadásul a fejlődésre is nagyobb így az esély. Jelenleg tízen vannak, az MC-k mellett Meszes Balázs, Iványi Szabolcs, Bolbach Gábor, Piszkár Bálint, Lipics Gergő, Szekeres Norbert, Kerekes Kornél és Czimerman Csaba alkotja a zenekart. „Azt szeretjük, ha mi is jól szórakozunk koncert közben. Ez tud életben tartani egy produkciót hosszú távon” - így Wolfie. Ahogy a népszerűségre, sikerre vergődött, az underground hiphopból induló csapatok általában, a PM tagjai is megkapják néha a hardcore rap arcoktól, hogy elárulják a műfajt és amit játszanak, popzene, ám ezek a vélemények nem hozzák zavarba őket. „Az a legfontosabb, hogy a gondolataid eljussanak a hallgatóhoz, ez a zene küldetése. Magyarország tele van jó gondolatokkal, amelyek egy része sajnos a pinceklubokban marad...” - mondja Rendben Man. Wolfie szerint pedig teljesen mindegy, a „haterek”, vagyis a gyűlölködők mit mondanak, ha egy produkció működik. Az is nagyjából az utóbbi három év eredménye, hogy a hiphop egyre nagyobb teret hódít a magyar mainstream médiában is. Mindez összefügg vajon a Punnany Massif mégiscsak szövegalapú, legtöbbször hiphopra lüktető zenéjének sikerességével? Világtendenciáról van szó, felelik szerényen. Wolfie szerint a gazdasági világválság is rádolgozott erre, hiszen a lap már kezdetben is a nyomor egyik szócsöve volt, s ez nem változott, úgyhogy nem véletlen, és két úttörő: Rendben Man és Wolfie nem is egy-két zenekar érdeme, hogy a dühösebb zenék egyre nagyobb teret kapnak. „Megjött az emberek hangja, elkezdtek hangosan gondolkodni arról, mire van szükségük és mi nem tetszik nekik” - állítja Felcser, aki szerint az is hozzájárult a műfaj terjedéséhez, hogy ma már lényegesen könnyebb beszerezni a vonatkozó a technikai eszközöket, mint korábban. És persze organikusan is rengeteget fejlődött a magyar hiphop: egyre több a minőségi produktum, kialakultak iskolák, kialakult egy sajátos nyelvezet, a most induló csapatok már nem mindig kénytelenek elkövetni a zene vagy a szöveg, illetve a dinamika olyan hibáit, amelyek elől az úttörők még nem tudtak kitérni. A magyar hiphop megtalálta a saját hangját. Rapfesztivál Holnap este a Syma Csarnokban rendezendő Hiphop Allstars Festival keretében mutatja meg magát a magyar rap tekintélyes része. A Punnany Massif mellett ott lesz a Hősök, az Akkezdet Phiai, Essemm, Siskafinuccsi, a DSP, Fluor, Halott Pénz, Sub Bass Monster, az Animal Cannibals, Ganxsta Zolee és a Kartel, Dopeman, Beat, valamint Curtis + BLR is.