Népszabadság, 2014. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

2014. január 2., csütörtök | Népszabadság 13 Kultúra Tragédia évnyitó előtt KÉPMENTŐ Kissé csúszott az iskolakezdés a nagytétényi lakótelep újon­nan épült, Bartók úti iskolá­jában 1976 szeptemberében. A nyár végére befejezett épü­letet ugyanis némi késéssel ad­ták át, másutt már elkezdődött a tanév, mire itt is meghirdet­hették végre az évnyitót, szep­tember 19-re, vasárnapra. Másnaptól teljes gőz­zel megindult volna az okta­tás a vadonatúj intézmény­ben, melynek tanári gárdá­ját is azon a nyáron toboroz­ták. De vasárnap nem lett év­nyitó, legalábbis itt, a Bartók úton nem. Kedden ugyanis, nem sokkal déli tizenkét óra után hatalmas robbanás tép­te szét a falakat, majd tűz csa­pott fel a romokon. A Népszabadságban a kö­vetkező nap egy ehhez hason­ló hírkép jelent meg a tragé­diáról. Azon a raszterpöt­­­työs újságfotón is jól látszott, hogy a modern épület fele le­szakadt, a semmibe lógó be­tonfoszlányokat a törmelék­halom tetejére kapaszkodó tűzoltók daruval emelték le. A feltépett iskolaépület gyom­rában pedig kivehetők voltak a megroggyant szekrények, a belőlük kiömlött papirosok, a széttört bútorzat. A rövid tu­dósítás szerint öt súlyos se­besültet és néhány könnyebb sérültet mentettek ki a ma­radványok közül. Halottakról nem szólt a tudósítás. Pedig sajnos voltak áldoza­tok is, mondja Tokay Ildikó, az iskola akkori fiatal tanára, későbbi igazgatója, akit az ar­chívumból előkerült fotó mi­att hívtunk fel. Pontosan em­lékszik, hogy három kolléga, két tanárnő és az iskolatitkár vesztette életét a robbanáskor a helyszínen. Hiszen augusz­tus közepétől már minden nap bejártak, készültek az is­kolakezdésre, kezdett össze­rázódni a kollektíva. A több­ség kora délután hazament, de néhányan rendszerint to­vább is bent maradtak. Kö­zülük ért ott hármat a deto­náció, mely épp a tanári épü­letszárnyat sújtotta. Tokay ta­nárnő egyiküket sem ismerte személyesen, mivel ő a többi­eknél kicsit később került be a tanári karba, épp a tragédia napjának délelőttjén intézte a munkába állását. Csak az új­ságban látta a fényképüket, s onnan tudta meg a nevüket is. Temetésükön az egész tan­testület ott volt, és jókora tö­meg a kerületből. Mint kiderült, gázrobba­nás történt, a tanárnő úgy emlékszik, egy gyufa okozta. Más források szerint egy he­gesztőpisztoly, mert annak ellenére, hogy még dolgoz­tak a fűtésszerelők, és még nem történt meg az átadás, a gázt ráengedték a rendszerre. Hogy ki volt a felelős, azt ők már nemigen akarták meg­tudni, emlékszik a matema­tika-kémia szakos tanárnő, inkább előre szerettek volna nézni abban a nyomorúságos helyzetben. Természetesen az ügyet ki­vizsgálták, felelősségre vo­nás is történt, de akkor már mindenki a tanítással volt el­foglalva. Azért talán jegyez­zük meg, hogy a szerelők ve­zetőjét, aki egyébként ma­ga is súlyos égési sérüléseket szenvedett, többévi börtönre ítélték. Az iskola osztályait szét­szórták a kerületben. A fel­ső évfolyamot a szomszédos „nagytétényi” iskola, a mai Hugonnai Vilma Általános Iskola fogadta be, az egyik el­sős osztály az akkori sertés­­hizlalda irodaházában lévő kultúrteremben tanult, a töb­bi évfolyam a „Fa­iskolának” nevezett budatétényi iskolá­ban, a Baross Gábor telepi is­kolában és más intézmények­ben kapott helyet tanítóval együtt. Az alsósok reggelen­te a pártházban gyülekeztek, s onnan vitték őket busszal a kijelölt oktatási helyszínekre. Összefogott az egész kerület, hogy segítsen, így kezdték hát az első évüket. Közben a romok he­lyén egy esztendő alatt újra megépült a saját iskolaépü­letük, s a következő szeptem­bertől már ott taníthattak. Persze volt olyan, aki a rossz emlékek miatt többet nem tu­dott belépni oda, el is hagyta a tanári kart. De akik marad­tak, azokat olyan kemény kö­zösséggé kovácsolta ez a kez­deti tragédia - főleg az akko­ri igazgatónak, Fritúz Bélá­­nénak köszönhetően -, hogy évtizedekig együtt maradtak, és kerületi éliskolává tették a Bartókot - mondja Tokay ta­nárnő. A korabeli tanári karból már senki sem tanít, ám a rob­banás emléke máig él az isko­lában, mely közben angol­magyar két tanítási nyelvű in­tézménnyé vált. Igaz, nem csi­náltak emlékhelyet, nem állí­tottak emléktáblát, csak né­hány tablón összegyűjtötték a korabeli újságcikkeket, s eze­ket máig őrzik. Az esemény­ről nem szoktak külön meg­emlékezni, de az iskola évfor­dulóin és az iskolatörténeti kiállításon azért szóba kerül, hogy milyen tragédiával kez­dődött a történetük. Csordás Lajos A mentés pillanatai fotó: népszabadság-archív-mikó László HIRDETÉS

Next