Népszabadság, 2014. március (72. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-14 / 62. szám

14 Népszabadság­­ 2014. március 14., péntek Sport és pénzügyek München Első fokon három és fél év börtön Üli Hoenessnek, a bukott Bayern-bálványnak FC Csai­wood­ ­­notái Edit Rezzenéstelen arccal, földre szege­zett tekintettel vette tudomásul Uli Hoeness, a Bayern München klubel­nöke (kis képünkön) a tegnapi ver­diktet: a korábbi világ- és Európa­­bajnok futballistát, majd sikeres me­nedzsert három év hat hónapi bör­tönre ítélte a müncheni bíróság. Ügy­védje enyhítésért fellebbez, az ügyész gondolkodási időt kért, mert nem zárja ki, hogy ő meg súlyosbításért folyamodik. A bíróság épülete előtt a Bayern München rajongói tüntettek, Hoeness felmentését követelve. Ne­kik csak az számít, amit a klubelnök a Bayernért tett: a müncheni klub nél­küle nem lenne a német liga üzletileg is legsikeresebb intézménye. Az igazságszolgáltatást azon­ban ezzel nem lehetett meghatni: Hoeness ellen adócsalás miatt emelt vádat az ügyészség. A hatvankét éves sportvezető tavaly önmagát jelentet­te fel, és beismerte, hogy három és fél millió euróval megrövidítette a né­met adóhivatalt. Az összeg azóta egy­re csak hízott: a tegnap véget ért per­ben már 27,2 milliós adótartozás­ra derült fény. Hoeness svájci szám­lán tartotta pénze egy részét, és - spe­kulatív beruházásokkal - lényegében szerencsejátékot játszott. „Jót tett az adrenalinszintemnek” - mondta. Hoeness a perben nem tagadta a bűnösségét, csupán arra hivatko­zott, hogy korábban sokat költött jótékony célokra is, és abban reményke­dett: az önfeljelentés­sel elkerülheti a bör­tönt. Erre most már alig van esélye. Bár másodfokon a szö­vetségi bíróság meg­fordíthatja az ítéle­tet, ennek a német joggyakorlatban kicsi a valószínűsége. A Spie­gel Online internetes felmé­rése szerint a közvélemény 40 száza­léka megfelelőnek, 30 százaléka vi­szont túl enyhének tartja az ítéletet. Az ügyészség eredetileg öt és fél év börtön kiszabását kérte a sportme­nedzserre. Mivel Uli Hoeness fontos közsze­replő Németországban - korábban gazdaságpolitikai és morális kérdé­sekről egyaránt szívesen hallatta a hangját­­, máris megszólal­tak az ügyben a politiku­sok is. Az ellenzéki Zöl­dek megfelelőnek ne­vezték az ítéletet, mert az szerintük bi­zonyítja, hogy a tör­vény előtt mindenki egyenlő. A kormány­­koalíció két pártja, a szociáldemokrata és a kereszténydemokrata párt is méltatta a münche­ni bíróságot. A német pénz­ügyminisztérium államtitkára szerint ez a verdikt jelzés a közvéleménynek is, hogy nem érdemes adót csalni Né­metországban. A német futball prominensei fő­ként sajnálkozásukat fejezték ki. A li­ga elnöke, Reinhard Rauball szerint Hoeness érdemei a német labdarú­gásban az ügytől függetlenül vitatha­tatlanok, mások azért fennakadtak kicsit az elhallgatott adó nagyságán. A per és az ítélet valódi bálvány­döntésnek számít a német közélet­ben. Az ulmi hentescsaládból szár­mazó Hoeness ugyanis mindent elért az életben, amit csak lehetett. A vb- és Eb-aranyon kívül három BEK- győzelem részese volt, s bár sérülése miatt huszonhét évesen abba kellett hagynia a labdarúgást, elöljáróként is a Bayern München idolja lett. Üzle­ti tehetségének hála dúsgazdag klub­bá tette az „FC Hollywoodot”, amely­nek 2010 óta - Franz Beckenbauer utódaként - az elnöke. Gründolt sa­ját vállalkozást is, s abban is sikeres: a Ho-We kolbászgyár - amelyet két gyereke visz - az Aldi diszkontlánc­nak vagy az ínyencek kedvenc boltjá­nak számító Feinkost Ráférnek egya­ránt szállít nürnbergi sültkolbász­­specialitásokat. Ráadásként a sze­rencse kegyeltje: 1982-ben még egy repülőgép-szerencsétlenséget is túl­élt, a vele utazó három barátja oda­veszett. Hoenesst az mentette meg, hogy elaludt a gép hátsó végében; egy erdész talált rá sokkos állapotban. A bajorok szemében sokáig ő volt a régi vágású joviális német vállalkozó, aki­nek fontos a társadalmi igazságosság, akire bármikor számíthatnak a játé­kosok és az alkalmazottak, aki még a bajban levő rivális sportklubokat is kisegíti. Nemegyszer előfordult, hogy ingyenes vendégjátékra vitte a Bay­ern játékosait, hogy fellendítse a jegy­­bevételt. Nem csoda, ha szívesen mu­tatkoztak vele a keresztény oldal poli­tikusai, köztük Edmund Stoiber, a ba­jor CSU korábbi elnöke vagy akár An­­gela Merkel kancellár. Ám most tőlük sem várhat segít­séget. A Bayern-tábor Hoeness mellett, a bíróság épülete előtt fotó: reuters- michaeldalder HIRDETÉS MŰFOGSOR­­PROBLÉMÁKKAL • KÜZD? • Elege van abból, hogy folyton mozog a műfogsora? • Keményebb ételeket nem tud elrágni? • Kipróbálta az összes műfogsor ragasztót, de egyik sem nyújtott valódi biztonságot? Válassza a Fixfogsor ® Protézisrögzítést, hogy végleg megszabaduljon a műfogsor problémáktól! Extra vékony implantátumok segítségével, kb. 1 óra alatt, fájdalommentesen stabilizáljuk meglévő műfogsorát. A műfog­sor továbbra is kivehető lesz és egy percig sem marad fogsor nélkül. Hogyan változtatja meg életét a Fixfogsor Protézisrögzítés? • a fogsor többé nem mozog, nem billeg • keményebb ételeket is képes lesz elrágni, • javul az ízérzékelése, • a szájpadlásrész jelentős része levágható • tisztább lesz a beszéde, • csökken az íny kidörzsölődésének és • az étel fogsor alá kerülésének esélye. Tudjon meg mindent a Fixfogsor 81 Protézisvégz­ésről! Kérje INGYEN­ES TÁJÉKOZTATÓN­KAT a 06 1/9000 697-es számon, vagy a www.fixfogsor.hu weboldalon! Fixfogsor ® Rendelő Budapest V. Fáik Miksa u.13. • Kecskemét, Temes tér 10. 06 1/9000 697 • info@fixfogsor.hu • www.fixfogsor.hu FIXFOGSOR ® Rendelő. A protézisrögzítés szakértője. Újpest FC Lila köd Munkatársunktól Az Átlátszó című internetes portál közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhi­vatal jelentését, amely az Újpest Foot­ball Club Kft. ügyében folytatott 2012- es vizsgálat eredményeit összegzi. Az ellenőrök konklúziója szerint egy szűk üzleti kör offshore cégekből álló háló­zatot hozott létre a lila-fehér csapatot működtető gazdasági társaság körül, s színlelt szerződések, valamint fiktív számlák alkalmazásával, áfacsalással és más bűncselekményekkel szívta ki a pénzt az állam és az önkormányzat által támogatott sportszervezetből. Az anyagban - mások mellett - feltűnik Csehi István korábbi ügyvezető és Tol­nai Sándor tulajdonos neve is. A rész­letgazdag dokumentum olyan mód­szereket tár fel, amelyek ismeretében érthetővé válik, miért törekedett meg­annyi szerencselovag arra, hogy az üz­letileg életképtelennek tetsző hazai futballban forgolódjon. Igaz, ez nem oldja meg Roderick Duchatelet jelen­legi tulajdonos és a klub problémáját: ha a lila-fehérek nem fizetik ki azt az adósságot, amely miatt az offshore cé­gek egyike felszámolási eljárást kez­deményezett ellene, akkor a klub csak úgy őrizheti meg NB I-es licencét, ha az MLSZ elnöksége áldását adja az in­dulási jog „költöztetésére”. Tolnai a Magyar Nemzetnek adott rövid inter­jújában azt közölte: Duchatelet téte­les tartozási listát kapott az adásvételi megállapodáskor, így tudnia kellett a kintlevőségekről. A szövetség a jövő héten dönt a mind zavarosabb, ám a közeget töké­letesen jellemző ügyben. Az újpestiek viszont ma tartanak sajtótájékoztatót, s nem lenne meglepő, ha újabb meg­hökkentő részleteket osztanának meg az érdeklődő közönséggel. A futballhiányos történetben nem maradtak némák a klubjukat féltő ko­rábbi klasszisok sem: többek között Göröcs János, Tóth András, Törőcsik András, Várhidi Pál, Zámbó Sándor szignálta azt a nyílt levelet, amelyben az élő legendák arra kérték Csányi Sándor MLSZ-elnököt, hogy a szer­vezet az Újpest számára „pozitív dön­tést” hozzon az ügyben. A közlemény­­dömpingből nem maradt ki Bácskai János, Ferencváros fideszes polgár­­mestere sem, aki szolidáris az újpes­tiekkel. Hagyatékügyi felszólítás EL 131199-L. 2013. 11. 10-én utolsó lakhelyén Zürichben elhunyt Sulzer Edit Gizella Ilona, szül. Oravecz, winterthuri lakos, született 1920. 03. 21-én Budapesten (Magyarország), Oravecz Károly (született 1887. 08. 10-én, meghalt 1973. 02. 25-én) és Oravecz Ilona, szül. Klimo (született 1894. 08. 15-én, meghalt 1983. 02. 17-én) leánya. Felhívjuk az alábbi személyeket, hogy az öröklési folyamat keretében jelentkezzenek: 1. Örökhagyó esetleges házasság előtti utódjai. Amennyiben utódok nem jelentkeznek, törvényes örökösként a szülői ági rokonság tagjai jönnek szóba. Ezért az alábbi személyeket is felhívjuk, hogy az öröklési folyamat keretében jelentkezzenek: 2. Örökhagyó esetleges vérbeli vagy mostoha­testvérei, ill. - amennyiben azok már meghaltak - azok utódjai. Amennyiben a szülői ági rokonságból sem jelentkeznek hozzátartozók, törvényes örökösként a nagyszülői ági rokonság tagjai jönnek szóba. Ezért az alábbi személyeket is felhívjuk, hogy az öröklési folyamat keretében jelentkezzenek: 3. Az apa vagy az anya vérbeli vagy mostoha­testvérei, ill.­­ amennyiben azok már meghaltak - azok utódaiai, tehát az apai (Oravecz Johann és Mária, szül. Paulik) valamint az anyai (Klimo Josef és Gisella, szül. Csemiczky) nagyszülők esetleges házasságon belüli vagy házasságon kívüli utódjai. Az örökhagyó formális szempontból nyilvánvalóan érvényes végintézkedést hagyott hátra, amelyben teljes mértékben rendelkezett a hagyatékáról és a törvényes örökösöket határozottan kitagadta. A felszólított személyeket megkérjük, hogy ezen hagyatékügyi felszólítás közzétételétől számítva egy éven belül az alul megjelölt hivatalnál (Járásbíróság Zürich, Örökösödésügyi Egyesbíróság) jelentkezzenek. Ebben az esetben megfelelő okmányokat kell felmutatniuk, amelyek az örökösi jogosultságukat igazolják, különben az öröklési folyamatban figyelmen kívül maradnak. A jelentéseket németül (vagy franciául, olaszul, angolul) kell beadni. Bezirksgericht Zürich Einzelgericht Erbschaftssachen Postfach CH-8026 Zürich NÉPSZABADSÁG Ha szeretné, hogy véleménye, ötletei, javaslatai és információi minél előbb eljussanak szerkesztőinkhez, újságíróinkhoz, küldjön nekünk e-mailt:

Next