Népszabadság, 2014. március (72. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám
Közmunka Figyelemfelhívó levelet küldött a polgármestereknek a belügyi tárca Fizetést a választás előtt! Lencsés Károly A közfoglalkoztatottaknak járó „márciusi bérek kiutalására legkésőbb 2014. április 4-ig kerüljön sor” - hívják fel a polgármesterek figyelmét a munkaügyi központok a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságának kérésére továbbított levélben. A kifizetést az „ügyfelek érdeksérelmének elkerülése érdekében” sürgették, ami az időzítés miatt meglehetősen érdekes, hiszen két nappal később parlamenti választás lesz Magyarországon. Belügyi források cáfolták, hogy a felszólítás és a szavazás időpontja között bármilyen összefüggés lenne. Egyszerűen csak arról van szó - állították lapunk érdeklődésére válaszolva -, hogy a közfoglalkoztatottak egy része esetenként késve jutott hozzá a járandóságához, amit a tárca korábban is többször kifogásolt, így most csak annyi történt, hogy ismételten figyelmeztették a helyhatóságokat: a közfoglalkoztatás költségeinek fedezete gyanánt rendszeresen előre átutalt összeget az adott célra használják fel, és fizessék ki időben az embereket. Kétségtelen, hogy a közmunkások korábban több helyütt is késve kapták meg a bérüket. Ennek oka forrásaink szerint feltehetőleg az lehetett, hogy egyes önkormányzatok az állami támogatást átmenetileg más célokra használták fel, és a juttatások kifizetését halasztották. Volt olyan település is, ahol nem is csak néhány nappal, hanem több héttel megkésve fizettek. A körlevél arról is tájékoztatja a polgármestereket, hogy a „miniszter úr feladatszabásának megfelelően a közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárság a Századvég Alapítvánnyal közösen »A közfoglalkoztatás megítélése« címmel egy 28 kérdésből álló kérdőívet állított össze”. A cél, hogy felmérjék, az érintett nagyjából kétszázezer fő miként vélekedik a téli átmeneti közfoglalkoztatásról, milyen tapasztalatokat szerzett, s vannak-e javaslatok a rendszer működésével kapcsolatban. A felmérést „összességében több ezer foglalkoztatási és képzési helyszínen” legkésőbb március 28-ig kell elvégezni; úgy tudjuk ez nagyjából be is fejeződött. A Népszabadság birtokába jutott levél kitér arra is, hogy a „képzésben részt vevők a tanórákon tudják kitölteni a kérdőíveket oly módon, hogy az órán az oktató által kiosztott kérdőíveket a képzésben részt vevők együtt, kérdésről kérdésre tisztázva értelmezik és válaszolják meg”. A kezdeményezők úgy vélik, a „módszer segíti az egységes értelmezést, a gyorsabb kitöltést”. A kérdőívet a Belügyminisztériumtól és a Századvég Alapítványtól is próbáltuk megszerezni, de tegnap kora estig nem kaptunk választ. A közelmúltban a különféle képzéseken részt vevő közmunkások körében a Türr István Intézet végzett már „elégedettségmérést”. A birtokunkban levő dokumentum szerint egyebek mellett azt kérdezték, mennyire elégedettek a szervezéssel, az infrastrukturális feltételekkel, illetve magával a képzéssel, az oktatókkal, a tanagyagok színvonalával, valamint a tudás ellenőrzésének módszereivel. Ilyen felmérést minden uniós forrásból támogatott oktatási projekt esetén el kell végezni. Ezeknél azonban kiemelten fontos, hogy az oktató ne befolyásolja a hallgatók véleményét. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmunkaprogram folytatásáról szóló múlt heti sajtótájékoztatón. Kocsis Máté itt még azt mondta: „A segély kegy, a munkabér jogos juss”, fotó: Reviczky Zsolt Hallgat a Fidesz, a Kormányváltók és az LMP is vállalja a vitát A Kormányváltók és az LMP elfogadta az ATV és a Népszabadság szakpolitikai és a miniszterelnök-jelölti vitára vonatkozó felkérését, a Fidesz egyelőre nem reagált. ^6 Idén lelassult a felvételizők számbavétele a felsőoktatásban Ki tudja, miért, de nem megy a felsőoktatásba jelentkezők számának közzététele az idén. Áprilisig biztos nem tudják feldolgozni az adatokat. Korábban februárra is sikerült. az PÉNTEK DÉLTŐL JÁR A 4-ES METRÓ Az utolsó hatósági engedélyek nincsenek még meg, de a meghívókat már postázzák. Péntek délben Orbán Viktor avatja fel a 4-es metrót, amelynek beruházását ő akasztotta meg. Az eseményre a metróért végig küzdő Demszky Gábor volt főpolgármestert nem hívták meg.>Z FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS ÖTÖDIK HASÁB Ajtók Várhatóan a héten hoz érdemi döntést a Nemzeti Közlekedési Hatóság a 4-es metró engedélyezési eljárásában. A jelenlegi „döntéshozatali szakban” a benyújtott több ezer oldalnyi műszaki dokumentációt, a két hónapos próbaüzem tapasztalatait, a kivitelezők, az üzemeltető, a független tanúsító stb. nyilatkozatait összegzik. S ezek eredőjeként adják majd ki az ideiglenes használatbavételi engedélyt. Különös tekintettel a műszaki és közlekedésbiztonsági szempontokra. Tarlós István főpolgármester mindezt úgy fordította le az újságíróknak, hogy csupán az adminisztráció maradt hátra, így semmi sem befolyásolja a metró átadását. A főpolgármester tehát úgy hirdette meg a ceremóniát, hogy még nincs a kezében a - szerelvényenként 807 ember - biztonságos utazását garantáló engedély. Sietnie kell. Tudjuk. Nyakán a békemenet, a választások. De mégis. Mondhatnánk, hogy ez csak egy papiros, a járművek lefutották az előírt köröket. De akkor is. Minek a hatóság, minek az egész purparlé, ha meg sem várják az eredményt? Talán valóban nem számít. Az NKH kétszer is megtagadta a típusengedélyt az Alstomtól a fékek miatt. Azután „tekintettel a gyártó és a főváros új megállapodására” mégis megadta. A két eljárás között a fékek változtak a legkevesebbet. Majd a Siemens is felmentést kapott a hazai előírások alól. Tavaly addig gyúrták a jogszabályokat, amíg 300 helyett 15 engedély is elég lett az új metró átadásához. A pálya, a vonatvezérlés, a biztosítóberendezés használatbavételi engedélye lesz az utolsó. Úgy tűnik, már ennek kiadása előtt biztos, hogy elindulhat a metró. Még ingyenes is lesz egy hétvégére. S közben senkinek nem jut eszébe a 2-es metró, ahol időnként mindkét oldalon kinyílik az ajtó. (A szerk.) Fidesz New Roman Mióta előkerült a Simonügy, a rezsiemelők valahogy visszavonultak - állapítja meg Marnitz István. ^11 Romlott áru A Jobbik rájött: becsomagolva könnyebben adja el magát - írja Czene Gábor. ^11 9 770237 377039 14071