Népszabadság, 2014. április (72. évfolyam, 76-101. szám)

2014-04-01 / 76. szám

Honvédség: megújították vagy inkább elsorvasztották? ► A Gripenek végül nem kerültek magyar tulajdonba. ► A GDP-arányos költségvetés folyamatosan csökkent. ^6 Új földtörvény A Magosz és a Fidesz töltheti fel saját embereivel a bizottságokat Az lesz, akinek engedik Hargitai Miklós Sosem látott lehetőséget kap egy hónap múlva a politika, hogy be­leszóljon a magánszemélyek föld­vásárlásaiba és földtulajdonlásába. Május elsején lép hatályba az új földtörvény utolsó szabálycsomagja, amelynek következményeként egy viszonylag szűk, a jelenlegi kor­mányerőkhöz erősen kötődő kör dönthet minden termőföld-adásvé­telről - ráadásul a jogszabály arra is feljogosítja az államot, hogy bárki­től elvegye a földjét, és azt másnak juttassa, akár kedvezményes bérlet vagy majdnem ingyenes „kényszer­­hasznosítás” keretében is. A földtörvény rendelkezései sze­rint a földhasználóknak a telepü­léseken helyi földbizottságokat kell alakítaniuk, a május elseje után kötött szerződések csak akkor lép­hetnek életbe, ha megszerezték a bizottság és az „e célra kijelölt me­zőgazdasági szakigazgatási szerv” jóváhagyását. A rendelkezés elvben azt a célt szolgálja, hogy a helyi gaz­dák kontroll alatt tarthassák a föld­­forgalmat, ám a gyakorlatban sok­kal inkább egy igen szoros (párt)po­­litikai kontroll látszik kialakulni. Erre már az ombudsman is felhív­ta a figyelmet, leszögezve: az alkot­mány alapján közhatalom csak ak­kor gyakorolható, ha az a válasz­tások és kinevezések megszakítat­lan láncolatán keresztül visszave­zethető a népre (ugyanez volt az al­kotmányos probléma, amikor a köz­hatalmi tisztség nélküli fideszes po­tentátok be­lenyúltak a trafikpályá­zatok eldöntésébe), márpedig ez a feltétel a földbizottságok esetében nem teljesül. Ugyanakkor a bizott­ságok érdemi döntési jogköröket kapnának, hiszen nemcsak az ellen­­véleményükkel akaszthatják meg az adásvételt, hanem azzal is, ha nem hoznak döntést, szerződni ugyanis ilyenkor sem lehet. Sőt ilyenkor az elutasítás esetén bírósági felülvizs­gálatnak sincs helye. Még mindig nem ismert a bizott­ságok megalakulásához és műkö­déséhez szükséges, már elfogadott kormányrendelet szövege (és a par­lamenti választásig már biztosan nem is lesz nyilvános), pedig a gaz­dáknak március 14-ig lehetett vol­na jelentkezniük a választható ta­gok névjegyzékébe, a törvény pedig úgy szól: ha április végéig nem vá­lasztják meg a helyi földbizottság tagjait, akkor az agrárkamara terü­leti szerve ad ki állásfoglalást a bi­zottság helyett - márpedig az agrár­kamarákban szinte kizárólag e mos­tani kormányhoz, a Fideszhez és a fideszes hátterű Magoszhoz kötődő emberek ülnek. Ahogyan az Agro­­inform szakportál fórumán az egyik gazda írja: „Az agrárkamara hon­lapján már olvasható a legújabb ka­marai újság, amit a jövő héten pos­táznak ki. Egy árva kukkot sem em­lít a helyi földbizottságok megalakí­tásáról! Hol késik az a végrehajtási rendelet? Fazekas miniszter úr, mi­re vár még? Csak nem a kétharmad­ra, mert arra ugyan várhat!” Az általunk megkérdezett gazdál­kodók attól tartanak, hogy ha netán mégis sor kerül a „helyi gazdákból álló” földbizottságok megalakítá­sára, akkor is a Fidesz és a Magosz befolyása fog érvényesülni a testü­letekben, amit a kormány az egye­lőre ismeretlen tartalmú rendelet­ben többféleképpen is elősegíthet (például akkor, ha az agrárkamará­nak vétójogot ad, vagy bizonyos ag­rárkamarai pozíciókhoz köti a tag­ságot). Egyre nyilvánvalóbb a szán­dék, hogy a földbizottságokat meg­próbálják összegyúrni a települési vagy a megyei agrárkamarákkal, a Fidesz ugyanis semmiképpen, sem­milyen választási eredmény esetén nem akarja kiengedni a földforga­lom ellenőrzését a kezéből. Egyes településeken pedig már most tud­ják (vagy tudni vélik), hogy kik lesz­nek a földbizottság tagjai, és az érin­tettek nyíltan hangoztatják is, hogy hamarosan csak az vehet földet, aki­nek ők megengedik. Az új szabályok szerint az állam bárkinek a földjét megszerezheti: egyrészt az NFA-nak elővásárlási joga van a földeladásoknál, más­részt természetvédelmi, vízgaz­dálkodási és erdőtelepítési célból ki is lehet sajátítani a földeket, és ilyenkor a piaci árat sem kell feltét­lenül megfizetni. Annak pedig sem­mi akadálya nincs, hogy a földalap az így megszerzett földet kedvezmé­nyes haszonbérletbe vagy (jelképes hasznosítási díjért) ideiglenes hasz­nálatba adja megfelelő kapcsola­tokkal rendelkező embereknek. Ez a földkisajátítási és -átirányítási fo­lyamat - amire a több lépésben ha­tályba lépő törvény az év eleje óta részben már lehetőséget ad - az or­szág több pontjáról származó érte­süléseink szerint már meg is kez­dődött. Az állam bárkinek a földjét megszerezheti fotó: Reviczky Zsolt A Pénzügykutató szerint ördögi körben forog a nemzetgazdaság Gyorsuló ütemű, de hosszabb távon bizonyosan nem fenn­tartható növekedést mutat a magyar gazdaság - ez áll a Pénzügykutató Zrt. új előre­jelzésében. ^9 2014. április 1., kedd • LXXII. évfolyam • 76. szám, 20 oldal • 230 forint, előfizetőknek 150 forint • www.nol.hu Az utolsó időközi választást a kormányváltók szövetsége nyerte A salgótarjáni 7-es számú vá­lasztókörzetben az ellenzéki szövetség jelöltje 19 szavazat­tal verte meg a nyilvánvalóan a Fidesz által támogatott, független ellenfelét. --5 A LOVAK MÉG NEM FUTOTTAK BE A választás előtt né­hány nappal átadták a Ludovika Campus főépületét. Ki tudja, miért, de itt tudósí­tónk szerint valami­vel több hivatalos személy gyűlt össze, mint a múlt héten, amikor a miniszter­­elnök és a főpolgár­mester a 4-es metrót avatta.­­EZ FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS SOROZAT A BARCELONA MAGYAR HŐSEIRŐL Kultúra h>15 ÖTÖDIK HASÁB­Attak Lapzártánk idejéig nincs érdemi információnk arról, hogy az ATV és a Népszabadság szerkesztősége jogszerűen tarthatja-e meg az április elsejére, másodikára, har­madikára és negyedikére meghir­detett szakpolitikai vitáit, illetve az április 5-re, szombatra beha­rangozott miniszterelnök-jelölti vitát. A Nemzeti Választási Bizott­ság álláspontja szerint ugyanis a két szerkesztőség, mivel meghívá­sunk az LMP-t, a kormányváltók szövetségét és a Fideszt érintette, megsértette az esélyegyenlőség elvét azzal, hogy a vitából más, országos listákat állító pártokat kirekesztett. A két szerkesztőség szerint e határozat téves jogértel­mezésen alapul, és ezért a Kúriá­hoz fordult jogorvoslatért. Lapzár­tánk idejéig még nincs döntés. E bizonytalan helyzetben - és az idő rövidségére való te­kintettel - az ATV és a Népsza­badság szerkesztősége úgy dön­tött, hogy viták helyett inkább össztűz alá vonja a témákban meghívott politikusokat, külön­­kü­lön. Továbbra is bízunk abban, hogy előzetesen meglebegtetett álláspontjukkal ellentétben a Fidesz szakpolitikusai végül elfogadják meghívásunkat. A műsorok tehát a mai naptól 20 óra 35 perckor kezdődnek. Az érintett politikusokat 20-20 percig faggatja az ATV és a Népszabad­ság egy-egy munkatársa, továbbá egy az internetes közösségből meghívott újságíró. A műsor címe: ATTAK, a programok csatája. A mai napon a külpolitikával kezdünk, a kérdező az ATV ré­széről Bombera Krisztina, la­punk részéről Inotai Edit rovat­vezető lesz. Szerdán az oktatás lesz napirenden, csütörtökön az egészségügy, pénteken a gazda­ság. Április 5-én, szombaton 19 óra 10 perckor kezdődik a miniszterelnök-jelöltekkel tervezett fórum: a két szerkesz­tőség részéről Kálmán Olga és Csuhaj Ildikó kérdez. (A szerk.) Az utolsó hét tétje N. Kósa Judit úgy látja, a hét végén Orbán Viktor és az ellenzék is komolyan vette az övéit. Van remény. ^11 A haza bölcse Horváth Gábor szerint Or­bántól kell szabadulni, majd jöhetnek a bölcsek. ú>11 9 770237 377022 14076

Next